Kormányinfót tartott ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, az elsőt a tegnapi, Lengyelországot ért rakétabecsapódást követően.

Gulyás a Barátság kőolajvezeték leállásáról beszélt először. Elmondása szerint nem a vezeték sérült, hanem a működtetéséhez szükséges trafó. „A vezeték ma délután 2-kor újraindult, de ha ez nem történt volna meg, az ország olajellátása több hónapra akkor is biztosított” – mondta.

Ezután már beszélt a lengyelországi helyzetről is: „Nagyon fontos az, hogy a lehető leghamarabb tűzszünet legyen és hosszú távon is olyan megoldást kell találni, ami tekintettel van Ukrajna szuverenitására és területi integritására.”

A rakétabecsapódás felelőssége kapcsán elmondta, hogy „a háborúért csak Oroszország felelős.” Ugyanakkor az ukrán elnököt is kritizálta, mivel szerinte Zelenszkij „nem viselkedett felelősségteljesen”, mert rögtön az oroszokat vádolta meg a rakéta kilövésével. Nem felejtette el hozzátenni, hogy a mostani adatok szerint egy ukrán légvédelmi rakéta esett le Lengyelországban.

Bejelentette azt is, hogy a kormány turisztikai akciótervet fogadott el. Az energiaárak növekedésével a turisztikai ágazat is nehéz helyzetben van, miközben idei árbevétele tavalyhoz képest 45 százalékkal emelkedett. Több, mint 13 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon eddig 2022-ben.

Az új szabályozás a Széchenyi Pihenőkártyát érinti, a különféle füleket eltörlik, így a kártyán lévő összeget egyben lehet majd felhasználni. A turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetését pedig felfüggesztik 2022. október 1. és 2023. március 31-e között, az eddig befizetett összeget vissza lehet igényelni.