A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban háromszor is előállították azt a pécsi férfit, aki jót evett és ivott több megyeszékhelyi étteremben, majd fizetés nélkül akart távozni. Kiderült, hogy már nem először akart több mint tízezres számlát maga után hagyva elillanni.

Az egyik szekszárdi vendéglátósegységből érkezett bejelentés a napokban, hogy az egyik vendégük fizetés nélkül akar távozni az étteremből. A járőrök rövid időn belül a helyszínre értek, ahol igazoltattak egy 43 éves pécsi férfit, aki mint kiderült csaknem 15000 forint értékben evett és ivott, de fizetni nem akart.

Az adatok ellenőrzése során kiderült, hogy a férfit a Pécsi Rendőrkapitányság ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt már körözi. Kollégáink emiatt előállították és gyanúsítottként ki is hallgatták őt. 

A tegnapi napon, november 16-án nem sokkal dél előtt egy másik szekszárdi étteremből érkezett bejelentés, hogy egy férfi fizetés nélkül lakott jól. Ugyanaz a férfi volt, aki néhány nappal korábban is hasonlóan étkezett. Kollégáim előállították, és üzletszerűen elkövetett csalás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon engedték. Nem telt el másfél óra, és újabb bejelentés érkezett, ezúttal egy harmadik vendéglátóhelyről, hogy a vendégük fizetés nélkül akart távozni. A nem sokkal korábban szabadon bocsátott férfi volt az ismét. Ismét előállították, s kihallgatták, de nem mondott semmit a rendőröknek tette okáról.