A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki egy közlekedési szituáció miatt támadt a másik gépkocsivezetőre.

A vádirati tényállás szerint a férfi 2022 augusztusában, Szigetvár irányából közlekedett gépkocsijával Pécs felé, amikor egy tehergépkocsi megelőzte. Az előzést követően a teherautó közvetlenül a vádlott által vezetett gépkocsi elé tért vissza, emiatt a vádlottnak fékeznie kellett, melytől ideges lett. Az előzést követően a férfi végig a tehergépkocsi mögött haladt, majd miután Pécsre értek, a vádlott megelőzte az előtte haladó autót és rendőrlámpa piros jelzésénél megálltak.

A vádlott a megállást követően kiszállt a gépkocsijából és hangosan szitkozódva odalépett a tehergépkocsi első ajtajához, ahol miközben számon kérte a gépkocsivezetőt a vezetése miatt, behajolt a teherautó lehúzott ablakán és két kézzel megütötte a sértett arcát.

A garázda férfi cselekményének a helyszín közelében tartózkodó rendőrök vetettek véget, akik odamentek a vádlotthoz és felszólították, hogy fejezze be.

Az elkövető cselekménye a garázdaság vétségének a megállapítására alkalmas.