A Fidesz Magyarország gazdaságát egyoldalúan egy rendkívül energia- és vízigényes, számos környezeti veszélyt hordozó, és magyar gyökerekkel nem rendelkező iparágakhoz köti. Mint ismert a kormány sok tízmilliárdos támogatással kíván kínai akkumulátorgyárat telepíteni Debrecen környékére, miközben lassan általánossá válik a vízhiány és a súlyos aszályhelyzetek. Holott egy ilyen akkumulátorgyárnak a vízigénye óriási, miközben már az élelmiszer termelésünk is veszélybe kerül a vízhiány miatt. Egy-egy ilyen gyár egy egész városnyi villamos energiát és földgázt emészt fel, ami tovább súlyosbítja a klímakatasztrófát. Gál József, az LMP szóvivője szerint a kormánynak a hazai KKV-at kellene támogatni, szemben a gigantikus, környezetszennyező cégekkel. Az LMP követeli, hogy a már itt lévő akkumulátorgyárak esetén ne engedjenek további bővítéseket.

Jármi Péter a zöldek Hajdú-Bihar megyei elnöke ismertette, hogy a debreceniek különböző sajtóhírekből tudták meg az új kínai akkumulátorgyár építését. A gyár napi vízigénye annyi lesz, mint a teljes város vízigénye, emiatt a debreceni vízműnek kétszer annyi vizet kell kitermelnie, miközben a talajvíz a térségben csökken, emiatt egyáltalán nem biztos, hogy működtetni lehet egy ilyen gyárat, anélkül, hogy ne lépne fel a városban vízhiány. Ha pedig nem lesz víz, amivel az élelmiszereket meg lehet termelni, akkor a jövőnket adtuk el, egy kis GDP-növekedésért cserébe. Jármi a munkahelyteremtést is megemlítette, hiszen hiába fog a tervek szerint kilencezer ember dolgozni a gyárban, szerinte az látható más gyárakban, hogy jellemzően nem magyar munkavállalókat foglalkoztatnak, ami egy negatív bérversenyt alakít ki, a külföldi munkavállalók alacsonyabb bérért is elvállalják ezeket a munkákat. Összességében nem a debreceni emberek fognak profitálni a befektetésből, hanem a kínaiak, miközben Debrecen elherdálja a természeti kincseit.

Az LMP szerint a Fidesznek valamiért a zöldterületek nem tetszenek, folyamatosan ilyen területekre építenek gyárakat, ezt Jármi Péter szerint meg kell állítani. Az új akkumulátorgyár tovább fogja növelni a város hősziget-hatását, a debreceneiek még jobban fogják érezni a klímaváltozás hatásait, hiszen egy ilyen gyár elképesztő mennyiségű hőt bocsát ki, ami még melegebbé fogja tenni a hajdúsági várost. A zöldek szerint nem akkumulátorgyárakba kell fektetni, hanem fenntartható iparágakba, valamint a szolgáltató szektorba.