A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz. 

Az illetékes szakállamtitkárság jelzése alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat által végzett felderítés eredményeként a nyomozó ügyészség 2023. január 30-án összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre, amelyet követően elrendelte a műszaki vizsgaállomáson elfogott nyolc kormánytisztviselő őrizetét.

A megalapozott gyanú szerint egy közép-magyarországi kormányhivatal dolgozói, a gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől. A vizsgabiztosok a jogtalan vagyoni előnyként elfogadott készpénzről nyilvántartást vezettek, azt a hivatali munkaidő lejárta előtt – rendszerint a műszaki vizsgáló állomás öltöző-helyiségében – összegyűjtötték, majd egyenlő arányban szétosztották, függetlenül attól, hogy az adott napon mely kormánytisztviselő milyen összegű korrupciós pénz vett át hivatali eljárása során.

A Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat állományába tartozó rendőrök közreműködésével a vizsgabiztosoknál történt kutatások során több mint 53 millió forint készpénz került elő, amelyet az ügyészség lefoglalt.

A gyanúsítottként kihallgatott hivatalos személyek beismerő vallomást tettek.

A fotók a kutatásokon készültek.