68 éves korában meghalt dr. Kovács Zsuzsa, akit tavaly nagy port felkavaró összefogással próbáltak megmenteni az V. kerületi otthonából történő kilakoltatástól. A Város Mindenkié csoport önkéntesei ma közösségi oldalukon emlékeztek meg a kódexkutatóról.

Dr. Kovács Zsuzsára emlékezve írja A Város Mindenkiért csoport, hogy:   

„Korábban évekig élt és tanított Franciaországban, irodalomtudományból doktorált, verseket is írt, és az ő kutatásai alapozták meg mindazt, amit ma a szakértők a Tihanyi és a Kazinczy kódexekről tudnak. Abban a házban, ahol korábban lakott, ő tanította a szomszéd srácot franciára.”

A 67 éves, krónikus betegséggel küzdő dr. Kovács Zsuzsa kilakoltatása ellen tavaly élőlánccal tiltakoztak a csoport aktivistái és a nagy felháborodást keltő eset kapcsán Zsuzsával együtt érzők, eredménytelenül.

Kovács Zsuzsa korábban kódexkutatóként vált ismertté a tudományos életben, tevékenykedett az MTA Nyelvtudományi Intézeténél, több évig tanított a Lyoni Egyetemen is, de a 45 830 forintos havi nyugdíja mellett jelentős tartozása halmozódott fel.

Dr. Kovács Zsuzsa négy hónappal élte túl mindössze a szégyenletes kilakoltatását. Az utcára kerülését követően először a budapesti, Dózsa György úti szállóban kapott helyet, innen próbált a Fővárosi Önkormányzat segítségével újra lakhatáshoz jutni, de mielőtt újra otthonra találhatott volna, betegségéből kifolyólag bekerült a Szabolcs utcai kórházába.

Dr. Kovács Zsuzsa esete is jól példázza, hogy az egyének összefogása kevés ahhoz, hogy érdemben változtatni lehessen a fennálló társadalmi-politikai rend kárvallottjainak helyzetén. Hiszen ahogy azt Kovács Zsuzsa esete is mutatja, meg volt az összefogás, a tiltakozás, az élőlánc, de az önkormányzatnak elérte a célját, hajléktalanná tette őt. 

Az elmúlt hónapok drasztikus inflációja sajnos egyre jobban termeli ki a kegyetlen és egészségromboló nélkülözést, amelyben egyes embertársainknak élnie kell. Nap mint nap megtapasztalhatjuk a szegénységben élők elhanyagolását, ami mára mindennapos, és már rendszerszintű jelenséggé vált. 

Bagdi Sára, A Város Mindenkié aktivistája nekrológjában emlékezett meg dr. Kovács Zsuzsáról, életútjáról, megpróbáltatásairól. Írását IDE kattintva tudja elolvasni.

Kiemelt fotónk forrása: Facebook/A Város Mindenkié