A Baranya Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat két férfi ellen, akik molotov koktélt dobtak egy véméndi házba.

A főügyészség vádirata szerint a két vádlott különböző okok miatt neheztelt a velük egy faluban élő egyik sértettre. Egyiküknek vagyoni vitája, míg a másiknak személyes jellegű családi konfliktusa volt vele.

2022 augusztusában az egyik vádlott a sértettekkel – anyával és fiával – együtt italozott a falu kocsmájában. A sértettek este hazaindultak, míg a velük italozó vádlott magához hívta a társát és elhatározták, hogy haragosukat, a fiút megleckéztetik.

Molotov koktélt készítettek, mégpedig oly módon, hogy két sörösüveget benzinnel töltöttek meg, majd az üvegek nyílásába egy-egy zoknit helyeztek, melyek kanócként funkcionáltak. Ezt követően a sértettek házához mentek, ahol a molotov koktélokat meggyújtották, majd a két üveget az ablakon keresztül a házba dobták. Ezt követően a férfiak a helyszínt elhagyták.

A házban alvó sértettek a vádlottak által keltett zajra felébredtek, füstszagot észleltek, majd látták, hogy a szobában a bútorok égnek. Mindkettőjüknek sikerült a házból kimenekülniük, majd értesítették a tűzoltókat.

A berendezési tárgyak megrongálódásával közel 1 millió forint kár keletkezett.

Az elkövetők cselekménye többek között különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 10 – 20 évig terjedő, vagy akár életfogytiglani szabadságvesztés.

Kiemelt képünk illusztráció.