A női higiéniai termékek elérhetővé tétele mellett érvelt nőnapon tartott, szerdai sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési lépviselője.

A politikus elmondta: a magyar nők 20-30 százalékát érintheti az úgynevezett menstruációs szegénység, vagyis csaknem 1 millió nő számára jelent gondot az egészségügyi betétek és más női higiéniai termékek beszerzése. „Emiatt kamaszlányok maradnak ki az iskolából havi 2-3 napra, mások olyan „házi praktikákat” alkalmaznak, ami megbetegíti őket” – mondta.

A párt áfamentességgel tenné olcsóbbá ezen termékeket, de azt is kezdeményezi, hogy az önkormányzati, állami, szociális intézményekben tegyék mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé azokat. Bakos kezdeményezésére a budapesti, kőbányai önkormányzat már elindított egy ilyen programot, amely évente kétmillió forintból megvalósítható.

Bakos Bernadett szerint a nőnap többről szól, mint a virágosztás: el kell ismerni a nők közéleti szerepvállalását, és azokat a problémákat is fel kell ismerni, amelyek a nőket sújtják.