Egy Monoron keresztül haladó személyvonaton kezdett őrjöngésbe egy férfi még szombaton, akkor amikor meglátta, hogy egy négyfős banda az mosdóba megy alkoholt inni, de azt gondolta, a csapatnál drog is van, ezért utánuk ment.

A vécé ajtaja be volt zárva, mikor odaért, ezért ütni-rúgni kezdte, és azt kiabálta, adjanak neki kábítószert. A banda erre ajtót nyitott, és közölték, nincs náluk drog.

Ezt az őrjöngő férfi nem hitte el, ezért megpróbálta az egyiküket megütni, de közben elcsúszott, így nem járt sikerrel. Ezt követően többször megütötte a vele szemben álló négy személy, majd a szomszédos fülkébe távoztak.

Az őrjöngő férfi egy törött sörösüveggel jelent meg náluk, életveszélyesen fenyegetőzött, sőt, egyikük nyakát meg is vágta, majd olajra lépett.

A kalauz kihívta a mentőket és a rendőröket, így a támadót is hamar elfogták, azóta pedig le is tartóztatták. Nem volt ismeretlen a hatóságok számára a férfi, hiszen több eljárás is folyamatban van ellene – írta meg a Budapest Környéke.