Boszorkányokat fogtak el az újbudai rendőrök. Persze, tudjuk, mit mondott (állítólag) Könyves Kálmán, hogy boszorkányok márpedig nincsenek – márpedig vannak.

A XXI. századi strigák köszönik szépen, nemhogy vannak, működnek, nyomott áron bérvarázsolnak, ilyesmi. Komolyan. Ezt a szolgáltatást ajánlotta legalábbis két földöntúli képességű nő március 20-án délután Őrmezőn egy fiatalkorú lánynak, akivel beszélgetésbe elegyedtek egy drogéria előtt. Tereferélés közben kiszúrták ugyanis, hogy társalgópartnerükön rontás van, ám nincs ok aggodalomra, ők azt ott, helyben, ambuláns ellátás formájában le is szedik, mindössze kétezerötszáz forint ellenében. Lássuk be: ez nem olyan nagy összeg egy ki tudja milyen veszélyes rosszakarat megszüntetésére, a lány – egy hajtincsével együtt – át is adta nekik a pénzt, rövid hókuszpókusz után a rontásnak már nyoma sem volt. Fertig. Szinte. A bűbájosok ugyanis észrevették, hogy a fiatalkorú telefonjára is rontás telepedett, ők pedig, szakmai önérzetükből fakadóan a kifizetett összegért teljeskörű átoktalanítást óhajtottak ellenszolgáltatni, így közös unszolással elkérték a telefont a mágikus beavatkozáshoz. El kell mondania egy imát, de úgy, hogy őt közben senki nem láthatja – közölte bizalmasan, majd eltávolodott a telefontulajdonostól, úgy, hogy az tényleg nem látta. Soha többet. Miután a társhárpia is kióvakodott a látóteréből, a rászedett sértett hazatért, és elszipogta szüleinek a történteket, ezután az elvarázsolt készülékre telepített helymeghatározóval azonosították a telefon aktuális fellelhetőségét. A természetfeletti ügybe ekkor vonták be a hatóságokat, akik a mobil jelzett helyén, a Móricz Zsigmond körtéren személyleírásuk alapján felismerték a boszorkaduót, egyikük táskájában megtalálták a telefont, amit visszaadtak tulajdonosának. Noha a náluk lévő bizonyíték ellenére tagadták tettüket, S. Andrea és L. Mária budapesti lakosokat előállították a XI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult velük szemben eljárás. – olvasható a BRFK I Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos közösségi oldalán.