Amikor környezettudatosságról vagy környezetvédelemről beszélünk, sokaknak füstölő gyárkémények, olajipari katasztrófák vagy más grandiózus dolgok jutnak eszébe. Persze ezek egyike sem választható le teljes mértékben erről a témáról, egy fontos dolgot ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, ha környezetvédelemről esik szó: a változás kicsiben, velünk kezdődik. Nem véletlenül halljuk sokszor a zöldektől azt, hogy gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. Amellett, hogy természetesen a bolygó megmentése lehetetlen küldetés akkor, ha a világ legnagyobb szennyező országai és vállalatai nem eszközölnek gyökeres változtatásokat a saját működésükben, a magunk részéről mi is sokat tehetünk a jó ügy érdekében.

Ebben a cikkben néhány hasznos tippet és olyan hétköznapi, minden háztartásban előforduló használati tárgyak zöld alternatíváit soroljuk fel – mondanom sem kell, hogy természetesen a teljesség igénye nélkül – amelyek megvalósítása nem igényel komoly felkészülést, csupán némi odafigyelést, a felsorolt eszközöknél pedig külön figyeltünk arra is, hogy ezek mindegyike Pécsett is beszerezhető legyen. Városunkban jelenleg két olyan, csomagolásmentes zöld bolt is található, ahová érdemes betérni, ha a háztartásunk ökológiai lábnyomának csökkentésén szeretnénk munkálkodni, az egyik a kertvárosban található Zöld Blokk, akikkel egyébként korábban egy szuper interjút is készítettünk, a másik pedig a Magaméri Shop a Forrás Üzletházban, a velük készült interjú pedig itt érhető el.

Talán a legfontosabb „tipp”: ne öntsd a használt olajat a lefolyóba

A használt sütőolaj lefolyóba történő kiöntése óriási károkat okozhat. Egy liter étolaj képes arra, hogy akár 1 millió liter ivóvizet beszennyezzen. Ezen túlmenően nekünk is komoly problémákat okozhat, mivel a WC-be öntve a csövekre belülről lerakódva, a csatornahálózat eldugulását okozhatja. Ha pedig a helytelenül kezelt olaj élővízbe jut, az élővilág pusztulását is okozhatja, a felszínen úszva ugyanis megnehezíti, súlyosabb esetekben meggátolja az oxigénfelvételt.

Szerencsére van zöld megoldás a használt étolaj kezelésére, számos MOL benzinkútnál 2011 óta már leadhatjuk az erre kialakított gyűjtőkben, de vannak más helyek is, például Pécsett a Tüzér utcai és a Zsolnay Vilmos utcai, valamint az Árnyas utcai ALDI üzletek.

Vásároljunk csomagolásmentesen, saját tárolóinkba

A cikkben már említett pécsi boltokban – Zöld Blokk, Magaméri – van lehetőség úgynevezett csomagolásmentes vásárlásra, ami annyit tesz, hogy a saját tárolóinkba vásárolhatunk kimérve különböző termékeket, többek között tésztákat, lisztet, hüvelyeseket. Ennek a vásárlási módnak a legnagyobb előnye, hogy megspórolhatjuk vele azt a felesleges hulladéktermelést a háztartáson belül, amit az egyes készítmények, termékek csomagolása jelentene.

Vászontáskák, pékáru és zöldség/gyümölcs tartók

Ha már csomagolásmentesség, akkor érdemes felkészülnünk a reklámtáskák, műanyag zacskók alternatíváival is. A boltokban lehetőségünk van vászontáskák, valamint zöldségek, gyümölcsök és pékáru tárolására alkalmas tárolók vásárlására. Természetesen, ha felszerelkezünk ilyen eszközökkel, ezeket nem csupán a csomagolásmentes boltokban, hanem a nagyobb üzletekben is bátran használhatjuk.

Környezetbarát tisztítószerek, eszközök

A boltokban találkozhatunk a hagyományos tisztítószerek környezetbarát alternatíváival is, mint például a mosóparfümök, különböző mosogatószerek, vagy más egyéb tisztítószerek, szódabikarbóna, citromsav.

kiemelt kép: Pexels, Polina Tankilevitch