Bányik Csaba és Katz Balázs aranyérmet nyert férfi párosban az Európa Játékok krakkói teqballversenyén.    

A szombat éjszakai halasztás után vasárnap délelőtt kicsit nehézkesen lendült játékba a magyar kettős, a lengyelek ellen váratlanul nehezen sikerült nyernie. Az pedig biztosnak tűnt, hogy a világbajnok szerb Nikola Mitro, Bogdan Marojevic duó ellen sokkal jobb játékra lesz szükség a sikerhez.    

Az már a finálé elején látszott, hogy Bányik Csaba a korábbinál összeszedettebben kezdett. A kiválóan szerváló magyar ugyanis a lengyelek ellen rengeteg adogatást rontott, kettős hibái voltak, ugyanakkor a döntő első szettjét négy remek nyitással kezdte, amiből négy magyar pont született. Ez megadta a szett alaphangját, bár a rivális az elején még fel tudott zárkózni, de 5-4-es magyar vezetés után Katzék sorra szerezték pontjaikat és 12-5-ös sikerrel előnybe kerültek.    

Amilyen jól indult magyar szempontból az első, olyan rosszul a második. A vb-címvédő páros láthatóan nagyon felszívta magát a folytatásra, és szebbnél szebb labdameneteket megnyerve, fokozatosan lépett el Katzéktól, s végül hasonlóan sima játszmával egyenlített.   

A döntő szett igazi „hullámvasút” volt, három szerb pontot hat magyar követett, Mitróék azonban a hajrára befogták a magyarokat és 9-9-re alakították az állást. Ezt követően viszont Marojevic kockázatos nyitásai rendre hibásak voltak, két kettős hibájával Katz Balázsék a győzelem kapujába kerültek, majd Bányik egy nagyszerű szervával lezárta a meccset.  

 „Mindkét mai meccset fejben kellett megnyerni, de főleg a lengyelek ellenit. Újra kellett kezdeni azt a mérkőzést, amire még nem volt precedens, ráadásul tegnap este játszottunk, most pedig napfényben, tegnap szélcsend volt, ma pedig erős szél, úgyhogy minden megváltozott és ehhez alkalmazkodni kellett” – értékelt a napot Bányik Csaba az MTI-nek.

„Mindkét mérkőzésen elveszítettünk egy szettet, de mindkettőnél máshogy kellett visszajönnünk. A döntőben a második simán ment el. Általában ilyen szituációban nem gondolunk a harmadik játszmára, most azért ez már a vége felé előfordult. A harmadik játszmában aztán szerencsére sokkal jobban játszottunk és hiába kezdtek ők úgy, ahogy a másodikban is, de azt mi tudtuk megnyerni.”   

Major Gábor szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy min kellett a két mérkőzés között változtatni a siker érdekében.    

„Összeraktuk Csabi szerváját, mert a lengyelek ellen nem ment neki, most viszont extrán szervált. Balázsnál pedig a feladáson kellett javítani és azt a fináléban kiválóan csinálta” – mondta a szakember, aki elégedett csapata három aranyéremmel zárult szereplésével. – „Amilyen pocsékul indult, olyan jól zárult.”   

A férfi páros diadala előtt Katz Balázs Vasas Leával vegyes párosban, Vasas pedig Janicsek Zsanettel női párosban diadalmaskodott a sportág Európa-bajnokságának is számító Európa Játékokon.

Előző cikkElhunyt a budapesti éjszaka császára
Következő cikkJúlius 7-8: Villányi Rosé Fesztivál