Kánya Kata, színésznő, televíziós műsorvezető 1953. augusztus 11-én született Budapesten.

Már főiskolás korában, 1975-től fellépett a budapesti Vígszínházban. A Nemzeti Színházba a diploma megszerzése után került. 1991-ig láthatta a közönség a Thália Színház társulatának tagja között.

Kánya Kata most már közel 30 éve segíti a hozzá forduló klienseit magánéleti gondjaik feltárásában és megoldásában. A harminc év alatt közel 30.000 ember történetét hallgatta meg. Időközben elvégezte a Párterapeuta és coach képzést, emellett rengeteg előadás, tanfolyam, képzés áll mögötte, hogy valódi segítséget adhasson azoknak, akik megkeresik gondjaikkal, bizalommal fordulnak hozzá.  

2008-ban megjelent a Társtaláló című könyve, a könyv sikere pedig visszaigazolta munkájának, befektetett energiájának a célját.

Úgy tűnik, hogy napjainkban kerámiázással tölti ki a szabadidejét.