Néhány évvel ezelőtt találkoztam először olyan alternatív megoldásokkal, amik a klasszikus, évtizedek óta megszokottnak számító mosási módszerekhez képest eltérőek. Egészen addig a pontig én magam is a jól bevált mosópor, folyékony mosószer vagy mosókapszula hármast használtam. Egy kis öblítővel kiegészítve természetesen. Nyilván az ilyen esetekben nem is a legfőbb szempont a kényelem, gyorsaság volt. Nem igazán gondoltam bele, hogy a saját ökológiai lábnyomom csökkentéséhez milyen sokat tudok hozzátenni néhány apróbb változtatással.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért fontos a környezetbarát megoldások használata ezen a területen, érdemes megnézni, hogy milyen káros hatásai lehetnek a klasszikus mosószereknek. A Greendex egy korábbi cikkében foglalkozott ezzel a témával. Ebben leírták, hogy a mosószerekben és öblítőkben található anyagok vízbe jutva olyan változásokat idézhetnek elő, amelyek az élővizekre komoly hatást gyakorolnak.

Szintén a már említett cikkben írnak a foszfátokról. Ennek használatát az EU ugyan korlátozta már, ennek ellenére továbbra is számos mosószerben megtalálható. Élővízbe kerülve a foszfátok lecsökkentik a vízben lévő oxigént, algásodást okoznak. Így pedig közvetlenül a vízben található élőlényeknek ártanak.

Környezetbarát mosószerek

Ha váltani szeretnénk és még kezdők vagyunk ezen a területen, akkor a legkézenfekvőbb megoldás a boltoban a környezetbarát mosószereket keresni. Ezek a legideálisabb esetben semmilyen vegyszert nem tartalmaznak, de legalábbis mindenképpen kevesebbet klasszikus társaiknál. Érdemes egy próbát tenni, mivel a „dolgukat” ezek is ugyanúgy elvégzik, ráadásul a legtöbb boltban már árban sem igazán térnek el a többiektől.

Mosóparfüm

Bevallom, ez a személyes kedvencem. Amíg nem a saját szememmel láttam, vagy talán úgy pontosabb, hogy amíg nem éreztem a saját orrommal az illatát, el sem hittem, hogy működik. A mosóparfüm, amit egyébként minden csomagolásmentes/zöld boltban be tudtok szerezni egy tökéletes öblítő alternatíva. Néhány csepp kell csak belőle – tényleg – és a ruhák úgy illatoznak, mintha egy fél üveg klasszikus öblítőt locsolna az ember a mosógépbe.

Mosószóda és mosószappan

A mosószódát és a mosószappant azért érdemes együtt megismerni, mert azon túl, hogy külön-külön is kiváló alternatívát jelentenek, a kettőből szuper házi mosóport csinálhatunk. A mosószóda egyébként a legtöbb klasszikus mosószerben is megtalálható, de azok esetében sok más vegyszerrel összekeverve.

Oké, oké, de hol lehet ezeket kapni?

Ha valaki nem szereti az internetes vásárlást, akkor sem fog nehézségekbe ütközni. Pécsen ugyanis több olyan zöld bolt is található, ahol be lehet szerezni ezeket a termékeket. Ilyen például a Zöld Blokk vagy a Magaméri.

Mindkét üzlet tulajdonosaival készítettünk korábban interjút: