Szenteste és karácsony ünnepe egyben a halfogyasztás ideje is. Az év további napjaiban is ajánlott a finom halak fogyasztása, nem csak azért, mert egészséges, de fitten is tart bennünk, és ráadásul a hal húsától nem ragadnak olyan könnyen a kilók. Nagyon ajánlott például a téli depresszió ellen, mert többek között az agy megfelelő működéséhez szükséges omega–3 zsírsavat is tartalmazza a halhús.
A bahir.hu, egy december elején közzétett írásában olvasható, hogy Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás az elmúlt években többé-kevésbé, de folyamatosan nőtt. Amikor a MAHOP 2013-ban elindult, még 5,4 kilogramm volt az egy főre jutó átlagfogyasztás, 2021-re pedig 6,52 kilogrammra emelkedett, ez több mint 20 százalékos növekedés.
Most viszont nézzük, hogy milyen élettani hatásai vannak a hal fogyasztásának:
– A halhús nagyon gazdag az alacsony zsírtartalmú proteinben és ásványi anyagokban, így kiváló hatással van az egészségre. Változatosan elkészíthető!
– Az egészséges szívhez egészséges táplálék szükséges, amihez kiváló a hal, mert gazdag omega-3 zsírsavban, ami véd a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben, csökkenti a vérnyomást, a koleszterint és a triglicerid szintet a vérben, csökkenti a vérrögösödést. Az olyan olajos halak, a szardínia, hering és lazac gazdag omega-3 zsírsavban, amely csökkenti a vérnyomást, a szívritmust és az olyan kockázati tényezőket, a szívproblémák kialakulását.
– A halhús fogyasztása energiával látja el az emberi szervezetet, így szünteti meg a kimerültséget, valamint növeli a mentális és fizikai teljesítmény.
– Védi az emberi agyat a hal halhús, mert védelmezi az agy myelin rétegét, egy olyan anyagot, amely az idegsejteket veszi körbe.Ennek köszönhetően pedig javítja a koncentrációt.
– A rendszeres halfogyasztás kimondottan ajánlott a kismamáknak, hiszen a halhús elősegíti a magzat fejlődését. Elsősorban a magzat agyának fejlődésében segít.
– A hal idősebb korban is segíti az egészségünket, mert többek között meggátolja a reumás ízületi gyulladás kialakulását, a halolaj pedig csökkenti az ízületek duzzanatát.
– A kegyetlen Alzheimer-kór esetében is bizonyított, hogy az omega-3 zsírsavnak köszönhetően a hal az egyik legfontosabb táplálék az Alzheimer-kór megelőzésében folyó küzdelemben.
– Immunrendszert erősítő, megakadályozza a fertőzést, és gyulladásgátló.
– Napjaink másik rettegett betegségénél, a ráknál is ajánlott a halfélék felé fordulni, hiszen sok szelént tartalmaznak, amely pedig kiváló rákellenes hatással bír. Megelőzéshez, és tünetcsökkentéshez különösen ajánlott a rák és a homár fogyasztása.
– Az előzőekben már utaltam a halhús agyra kifejtett jótékony hatására, amely érvényes a depresszió megelőzésére is. A halban található omega-3 zsírsav növeli az agyunkban található szerotonin szintet. Ez a kémiai vegyület pedig segít nekünk távol tartani a depressziót.
– A szépségipar is kiaknázza a halak nyújtotta lehetőségeket, mert ragyogó teszi a bőrt,
miközben hatékonyan veszi fel a harcot a ráncokkal. A hal kollagén napjaink egyik legkeresettebb szépségszéruma. A halolajjal pedig hatékonyan kezelhetően az égések, akár egy konyhai baleset után is.
Forrás: drtihanyi.com