Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami 2017 óta a legrosszabb eredmény. Az elmúlt hat év adatait nézve látszik, hogy a Covid idején volt javulás, de azóta romlik a MÁV teljesítménye.

A MÁV mindig késik, aki pedig szokott vonattal utazni, az a saját maga tapasztalja, hogy ez így van. Vagy legalábbis így látszik, mert egy 2-3 órás várakozás a vonaton után sokkal emlékezetesebb, mint egy olyan vonatozás, amivel pontosan érünk célba.

Az általános pesszimizmus és a MÁV örökös, néha túlzásokba eső bírálata mellett érdemes megnézni, hogy mit is jelent pontosan az a mondat, hogy a MÁV mindig késik. Mert nem mindegy, hogy a mindig ebben az esetben minden harmadik vagy minden harmincadik járatot jelenti. – írja a TELEX

A lap kikérte a MÁV-tól az elmúlt hat év késési adatait. Ezekből látszik, hogy tavaly 2020-hoz képest 80, 2018-hoz képest 40 százalékkal késtek többet a MÁV vonatai. 2017-ben ráadásul még csak 3,5 évet késett a MÁV, tehát az új módszertannal mért időszak messze legrosszabb eredménye. Vagyis ha valaki úgy érezte, hogy a vasúttársaság nem volt a topon 2023-ban, jól érezte.

Korábban írtunk már erről a témáról. Akkor az átvonuló vihar miatt fák dőltek a sínekre, felsővezetékek sérültek meg egy-egy szakaszon Budapesten több elővárosi vasútvonalon nem, vagy csak korlátozottan lehetséges a vonatközlekedés.

forrás: TELEX