Balog Zoltán videót tett közzé kedd késő délután a református egyház honlapján

„Balog Zoltán videót tett közzé kedd késő délután a református egyház honlapján, melyben a keddi elnökségi tanácsi gyűlésről beszélt. Ugyanis a kegyelmi ügy miatt az ő személye is előkerült a Direkt36 cikkében, mint aki előmozdította K. Endre ügyét. Elmondta, ő hívta össze a tanácsot, amin a tisztségviselők négyötöde vett részt. Ez titkos szavazással ért véget, amin a jelenlevők 86 százaléka bizalmáról biztosította. A tanács arra kérte, gondolja át közéleti szerepvállalását, mennyire egyeztethető össze mindez a zsinati elnöki szerepével, emiatt kész zsinatot is összehívni.” – írta meg a Telex

„Az mindenki által tudott, hogy elnökasszonnyal régi munka- és jó emberi kapcsolatban vagyunk” Elmondta, hogy ő is tagja a már lemondott köztársasági elnök 15 fős tanácsadó testületének. Szerinte bármilyen tanácsot ad, az csak rá tartozik, „akár tévedtem, akár nem”. Hozzátette, „elnökasszony szuverenitása megkérdőjelezhetetlen”, a döntést ő hozta, amit el akart mondani az ügyről, elmondta.

Balog a bicskei otthon elítélt igazgatójának állami kitüntetéséről is beszélt. Amint gyanú merült fel ellene, felfüggesztette, vizsgálatot indított, ennek a vége lett az ítélet és a börtönbüntetés. „Vele én személyesen sohasem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be” – folytatta. Az igazgatóhelyettes K. Endre érdekében mások fordultak az államfőhöz, „tehát a kérvényt nem én nyújtottam be, nem én terjesztettem fel.”

Viszont az előzetes vélemények és más információk alapján tanácsadóként egyetértett K. kegyelmi kérvényével. „Tévedtem és hibáztam” – ismerte el.

Akitől kellett vagy kell, attól bocsánatot kért vagy kér, a pedofíliát pedig elutasítja. Balog szerint nem azért kell elnézést kérnie, mert egy kegyelmet kérő mellé állt, „hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott”. Ezért minden hittársától bocsánatot kért. De hogy ennek milyen következményei legyenek az egyházban, arról szerinte „nem a média, nem az ellenzék, nem a kormány dönt”, hanem választott egyházi tisztviselők.

Korábban már megírtuk, hogy Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke tavaly április 27-én adott kegyelmet a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének. Aki hivatali beosztását kihasználva arra kényszerítette az akkori igazgató által szexuálisan zaklatott gyereket.

Forrás: TELEX