A hétvégi áramütéses, újabb halálos baleset után a MÁV ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy a vasútüzemi területen, főképp a magas feszültségű vezetékek közelében tartózkodni, a vonatokra felmászni életveszélyes és tilos.

    A vasúttársaság keddi, az MTI-nek eljuttatott közleményében kiemelte, évente többen szenvednek súlyos égési sérüléseket, amikor vasútüzemi területen illegálisan felmásznak a szerelvényekre vagy a felsővezeték tartóoszlopára. Jellemzően fiatalkorúakat, gyermekeket ér ilyen baleset. A hétvégén, szombaton éjjel egy 18 éves fiatalember a 25 ezer voltos felsővezeték közelében szenvedett halálos áramütést a budaörsi állomáson, amikor felmászott a dízelmozdony tetejére.
     Arra is figyelmeztettek, már önmagában a lecsúszás az 5-6 méter magas jármű tetejéről is súlyos sérüléseket okozhat. Vagy akár halálos következménnyel is járhat. A villamos felsővezeték megközelítése is életveszélyes, 2 méteres távolságon belül halálos áramütést okozhat. A felsővezeték, illetve a felsővezeték-hálózat más részeinek – oszlopok, kapcsolók – érintése is életveszélyes.
    Az elektromos berendezéseken, azokkal összefüggő szerkezeteken, teherkocsikon nemzetközi jelölések is láthatók a magyar feliraton kívül. Az elektromos nagyfeszültségre utaló villám és a „25 kV” feszültségi érték egyértelmű feltüntetése.
    „A MÁV újból és újból kéri a szülőket és pedagógusokat, nyomatékosan hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos” .

Korábban írtunk arról, hogy a 18 éves fiatal még elküldött egy szelfit a haveroknak, majd ezután szinte pillanatokkal később már szörnyethalt. Bálint ruhája lángra kapott, amit egy másik tehervonat mozdonyvezetője ugyan megpróbált eloltani, de a fiatal életét már így sem tudta megmenteni.

forrás: mti