Karcagról indul, a fővárost is érinti és Pécsett zárul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny - derült ki a keddi útvonalbemutatón.
A 45. magyar körverseny május 8-án a Karcag és Hajdúszoboszló...
1924 március 5-én, Budapesten született Zakariás József olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző.
"Elemi iskoláinak elvégzése után a Kábelgyárban volt szerszámkészítő inas. Tizenkét évesen kezdett a Budafoki MTE-ben futballozni, ahol bátyjai is játszottak, majd...
Ellopták a lézerpadlót a Budapesti Állat- és Növénykert Biodómjából, ahol március elején nyitott meg a Fénydóm nevű tárlat. Ahonnan március 3-án, egy órával a zárás előtt valakik ellopták a gyerekek egyik kedvenc...
Baranyai időjárás: Szerdán alapvetően gyenge, mérsékelt É-ias szél fúj, mely délutántól először északkeleten és északnyugaton, majd estétől már több helyen is megélénkül, helyenként megerősödik.Napos és erősen felhős időszakok, valamint területek váltakoznak, és...
Kedd délután fél 5 előtt sokan meglepődtek, akik éppen használták a Facebookot, a rendszer ugyanis egyik pillanatról a másikra mindenkit kiléptetett. Sem a Facebookra, sem a Messengerre nem lehet belépni, és az...
Tízezernél több támogatási kérelemnél tart a Napenergia Plusz Program
Tízezernél több támogatási kérelemnél tart a Napenergia Plusz Program. Hétfőn meghaladta a tízezret a modern napelemes rendszerek létesítését támogató pályázatra beérkezett támogatási kérelmek száma....
Az átlagosnál melegebb tavasz várható
Az extrém meleg február után az átlagosnál melegebb tavasz várható - írta Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója az intézet honlapján megjelentetett elemzésében. Hozzátéve: a melegedési tendencia...
Rekord eredménnyel zárta a 2023-as évet az Erste Magyarországon részben egyszeri hatásoknak is köszönhetően
Rekord eredménnyel zárta a 2023-as évet az Erste Magyarországon részben egyszeri hatásoknak is köszönhetően - közölte a pénzintézet...