Szőllőssy Dániel

Advertismentspot_img

Indul a Zöld kapu projekt, lezárásokra lehet számítani Pécsett

Szeptember 28-án a munkaterület átadás-átvételével elindult a Zöld kapu című projekt a Hungária utca – Nagy Jenő utca – Petőfi utca által határolt területen. A fejlesztéssel a terület a Szigeti városrész kedvelt...

A zászlófelvonáson kívül gyakorlatilag nem lesz állami ünnepség október 23-án Budapesten

Gyakorlatilag csak a zászlófelvonás fogja jelenteni a hivatalos állami megemlékezést Budapesten október 23-án. Orbán Viktor már évek óta inkább vidéken mond beszédet a nemzeti ünnepen, ez idén sem lesz másként, Veszprémben fog...

Eltemették Sólyom László volt köztársasági elnököt Budapesten

Végső nyugalomra helyezték Sólyom László volt köztársasági elnököt szerdán a Fiumei úti sírkertben Budapesten. Az Alkotmánybíróság első elnökét a nemzeti emlékhely 10-es parcellájában, felesége mellé helyezték örök nyugalomra római katolikus szertartás szerint. Sólyom...

Újabb akkumulátorgyárak bejelentésétől tart az LMP

Orbán Viktor kínai látogatása után újabb akkumulátorgyár-építések bejelentésétől tart az LMP. Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy pártja az elmúlt időszakban többször felszólította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy...

Panellakás, autó és aljnövényzet is kigyulladt tegnap Baranyában

Öt tűzesthez és egy műszaki mentéshez riasztották tegnap a Baranya vármegyei tűzoltókat - írja a megyei katasztrófavédelem. Az első esetről mi is írtunk, tűz ütött ki egy tízemeletes ház egyik negyedik emeleti lakásában Pécsett,...

Visszakapcsolnak 110 utcai lámpát Komlón

110 lámpatestet visszakapcsolnak Komlón, ahol tavaly decemberben költségcsökkentési céllal kapcsolták le minden második utcai lámpáját - írja a Komlói Újság. Tavaly összesen 1203 oszlopon kapcsolták le a lámpatesteket, mert a 2023-as évre több...

Újabb Hamász-párti tüntetést tiltottak be Budapesten

A Hamász felhívásához köthető újabb gyűlést tiltott meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság - írja honlapján a rendőrség. Egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán 2023....

Putyin nagyon megdicsérte Orbánt a pekingi tárgyalásuk után

Orbán Viktor magyar miniszterelnök tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 orosz tévécsatornának. A nyilatkozatot az orosz elnök a magyar miniszterelnökkel való tegnapi, pekingi találkozójuk után...

Szőllőssy Dániel

Advertismentspot_img