Kezdőlap Blog Oldal 1111

Kézilabda: Montenegró simán nyert, kell a pont a svédek ellen

0

Tudtuk, hogy ma nehéz napja lesz a magyar női kézilabda válogatottnak. Ha életben akarjuk tartani a továbbjutási esélyeinket, akkor vagy le kell győznünk a svéd válogatottat, vagy Montenegrónak pontot kell veszítenie Szenegál ellen.

Sajnos az már nyilvánvaló, hogy az utóbbira nem számíthatunk. Bár a papírforma is a délszláv csapat győzelmét vetítette elő, a montenegrói csapat percekig sem nagyon adott nekünk reményt. 3-3-nál volt utoljára döntetlen az állás, utána gyorsan elléptek 3 góllal, majd a félidő végére olyan szinten megnyílt az olló, hogy már 10 gól volt a különbség. A második félidőben a montenegróiak már nem kockáztattak feleslegesen, picit feljebb is tudott lépni Szenegál, ám a 29-21-es végeredmény egyértelművé tette, hogy melyik csapat áll jobb erőkből.

Montenegró győzelmével most már 6 ponttal áll a csoportban, hasonlóan a svédekhez, utána 4 ponttal a magyar válogatott következik. Ez pedig azt jelenti, hogyha a svédek ma nyernek ellenünk, akkor eldől, hogy már nem juthatunk a legjobb 8-ba, mert a svédeket pontban nem tudjuk behozni, Montenegró ellen pedig az egymás elleni eredmény miatt nem elég a pontegyenlőség. Tehát legalább egy döntetlent el kell érnünk, hogy az olimpiai álmaink reálisak maradjanak.

Borítókép forrása: nemzetisport.hu

Újabb eljárást indít a Médiatanács a Sztárbox miatt

0

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Fluor Tomi trágár megjegyzése miatt az NMHH eljárást indított az RTL Sztárbox műsora ellen. Most pedig egy újabb eljárásra kerül sor, melynek tárgya Rácz Jenő kiütéses győzelme Kabát Péterrel szemben.

A mérkőzés során egy alkalommal rászámoltak Kabát Péterre, ám ő tudta folytatni a mérkőzést, majd lendületből nekitámadt az ismert séfnek, aki azonban belefutott az amatőr boxolói múlttal rendelkező Rácz Jenő jobbosába és (látszólag) eszméletét vesztve a földre került. A bíró leállította a mérkőzést, de az egykori labdarúgó csak orvosi segítséggel tudott részt venni az eredményhirdetésen.

„A hatósági ellenőrzés alapján a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta, ezért a médiatanács most induló eljárásában azt vizsgálja, hogy megfelelő volt-e a műsorszám korhatár-besorolása.” – áll az NMHH közleményében.

Borítókép forrása: 24.hu

Díjat vehetett át Meszes Boglárka

Péntek este átadták a „köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként” tíz kategóriában. Az MTV korábbi igazgatójáról, Gyukity Istvánról elnevezett díjat pedig az MTV bemondója, Meszes Boglárka kapta meg.

Meszes Bolgárka a közmédia 2015-ös átalakítása óta dolgozik ott, mint az M1 híradójának a műsorvezetője. Ez idő alatt számos esetben szerzett magának kétes hírnevet. Egy alkalommal a „népszokás” szó helyett a „népszopás” kifejezést használta, míg két évvel ezelőtt a „kérdésekkel provokálta az újságíró” kifejezése vált szállóigévé, amikor egy osztrák újságíró, Franziska Tschinderle kérdezni próbált a Fidesz EP-képviselőktől.

Az átadott díjak között szerepel a Karinthy-gyűrű, amit a rákbetegségéből meggyógyult Reviczky Gábor kapott meg. Mint elhangzott: a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó kitüntetésben 1975 óta részesülnek a humor műfajának képviselői.

Borítókép forrása: media1.hu

Hollik: Brüsszel Ukrajna EU-csatlakozásának erőltetése helyett koncentráljon a fegyverszünet előmozdítására!

Brüsszel Ukrajna európai uniós csatlakozásának erőltetése helyett inkább koncentráljon a fegyverszünet és a béketárgyalások előmozdítására – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Lábbal tapossák a kisebbségi jogokat

Hollik István a „Négy érv, hogy mi miért mondunk nemet Ukrajna EU-csatlakozására” című videójában első érvként említette, hogy Ukrajna háborúban áll, „ezért sem a határai, sem a lakosságszáma nem meghatározható”.

Hozzátette: így nem lehet megmondani, hogy kit akarnak felvenni az unió tagjává. Ráadásul Ukrajnában „lábbal tapossák” a kisebbségi jogokat, „ezt mi, magyarok pontosan tudjuk” – jelentette ki.

Rengeteg pénz Ukrajnának

A második érvként azt hozta fel, hogy az elmúlt két évben Ukrajna több pénzt kapott Brüsszelből, mint Horvátország, Szlovénia és Magyarország összesen az elmúlt hét évben.

„De ez a pénz semmit nem változtatott meg: továbbra sincs béke, a harctéren pedig tovább folyik az öldöklés” – fogalmazott a politikus.

A harmadik érv az – folytatta Hollik István -, hogy ha Ukrajna belép az EU-ba, szinte biztos, hogy minden ország nettó befizetővé válik. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy senki nem kapna uniós támogatást, csak Ukrajna.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a Financial Times ki is számolta: Ukrajna legalább 186 milliárd euróra számíthatna a csatlakozás után.

„Ez irgalmatlan összeg. Persze Brüsszel arról nem akar beszélni, hogy ezt a tagállamoknak kéne összedobni” – tette hozzá.

Ne legyen gyorsítópálya!

Az Ukrajna EU-tagsága elleni negyedik érvet ismertetve azt mondta: Magyarország 1994-ben nyújtotta be a csatlakozási kérelmét, és az országnak 10 évig kellett dolgozni azon, hogy az unió tagjává válhasson. A többi tagállam is hasonló utat járt be, és a csatlakozás mindenhol legalább 6-7-8 évet vett igénybe.

„Soha nem volt kivételezés, soha nem volt gyorsítópálya. Ukrajna esetében se legyen!” – szólított fel Hollik István – „A Fidesz-KDNP álláspontja tehát világos: azért nyújtottuk be az erről szóló határozati javaslatot, hogy jövő héten az Országgyűlés is tárgyaljon erről a kérdésről. Sőt, Európában egyedüliként a magyar emberek is elmondhatják erről a véleményüket a nemzeti konzultáció segítségével” – közölte Hollik István.

Elfogadták a kisebbségek jogairól szóló új ukrán törvényt

Elfogadta az ukrán parlament péntek éjjel a nemzeti kisebbségek jogairól szóló új törvényt, amely az ukrán kormányzat szerint figyelembe veszi az Európa Tanács és szerveinek szakértői véleményét és az orosz ajkúak kivételével számos területen visszaállítja a kisebbségek korábbi jogait.

A Legfelső Tanács (parlament) két korrupcióellenes jogszabályt, valamint a lobbitörvényt is elfogadta pénteken, ezek Denisz Smihal miniszterelnök véleménye szerint együttesen lehetővé teszik, hogy megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval – közölte az Ukrinform hírügynökség. Hozzátette, hogy a jogszabályokat már Volodimir Zelenszkij elnök is aláírta.

Az Ukrinform jelentése szerint az új kisebbségi törvény „javasolja”, hogy módosítsák Ukrajna számos, a kisebbségek jogait érintő jogszabályát: a helyi önkormányzatokról, a felsőoktatásról, a közoktatásról, az államnyelvről, valamint a médiáról szóló törvényt is.

Nyelvhasználat az oktatásban

A magánkézben lévő iskolák, egyetemek az EU bármelyik hivatalos nyelvén oktathatnak, külön tárgyként biztosítva az ukrán nyelv elsajátítását. Azok az iskolások, akik 2018. szeptember elsejéig megkezdték tanulmányaikat, az ukrán államnyelvi törvény elfogadását megelőző szabályok szerint tanulhatnak a középiskolai végzettségük megszerzéséig.

A törvény arról is rendelkezik, hogy a választási propagandaanyagok Ukrajna őshonos népeinek és kisebbségeinek nyelvén is megjelenhetnek az ukrán mellett, valamint eltörölte azt a rendelkezést, amely szerint a könyvek legalább felének ukrán nyelvűnek kell lenniük.

Az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek korábban több alkalommal is bírálták az Ukrajna nemzeti kisebbségeiről (közösségeiről) szóló, 2022 decemberében elfogadott új törvényt, illetve annak tervezett módosításait.

A jogszabály a középiskolai és szakoktatás nyelvével kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy az ukrán nyelv és irodalom mellett az Ukrajna történelmét és a honvédelmi ismereteket oktató, Ukrajna védelme elnevezésű tantárgyat is kötelező államnyelven oktatni. Emellett bármely tanintézmény saját hatáskörben bővítheti az ukrán nyelven oktatott tantárgyak listáját.

A televíziózás kötelező ukrán nyelvű kvótáját legalább 30 százalékban állapítja meg a törvény a jelenleg hatályos 75 százalék helyett.

A nemzeti kisebbségekről (közösségekről) szóló új törvényt a kormány által benyújtott tervezet alapján, a parlamenti frakciók módosításaival fogadta el a Legfelső Tanács.

Tűz ütött ki Vásárosdombón is

0

Egy lakóház égett ki teljes egészében Vásárosdombó külterületén, a Margitmajorban. A tűz szerencsére más épületekre nem terjedt át. A helyszínre elsőként kiérkezett sásdi hivatásos tűzoltók két vízsugárral kezdték oltani a lángokat. Információk szerint egy gázpalack felrobbant, egy másikat az egység hozott ki az épületből. Az esethez a dombóvári és a komlói hivatásos tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kiérkezett.

Délután negyed 3 magasságában sikerült megfékezni a lángokat. Személyi sérülésről egyelőre nem érkezett információ. A tűzoltásban részt vevő egységek két gázpalackot hoztak ki az épületből, amelynek tetejét is megbontották.

64 éves, beteg, gyenge ismerősüket fosztották ki a férfiak egy buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki. – olvasható a szörnyűséges tettről a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság által kiadott közleményben a rendőrség hivatalos oldalán.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett miatt folytat eljárást egy 30, és egy 50 éves salgótarjáni lakos ellen.  

A két férfi december 6-án, kora délután várakozott Salgótarjánban, a Hősök úton az egyik buszmegállóban, amikor felfigyeltek az arra haladó idős, és szemmel láthatóan beteg ismerősükre. Odaléptek hozzá és az 50 éves elkövető vélt tartozását követelte rajta, mivel tudta, hogy éppen aznap kapott pénzt. Nemleges választ kapott, ezért benyúlt a védekezésre képtelen, a jogellenes cselekmény elhárítására korlátozottan képes férfi zsebébe és onnan 15.000 forintot vett ki, majd társával együtt sietősen eltávoztak.

A nyomozók a beszerzett információk alapján rövid időn belül elfogták a két elkövetőt, akiket a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállítottak és kifosztás bűntett miatt kihallgattak. Az 50 éves gyanúsítottnál a rendőrök az elvett pénzből 12.500 forintot megtaláltak, amit lefoglaltak.

Forrás: police.hu

A vendégmunkások többet túlóráznak, nincsenek gyerekeik, ezért jobbak a magyar dolgozók helyére

0

Az elmúlt időszakban a lapok egyre több információt közölnek azzal az igen csak sajnálatos helyzettel kapcsolatban, hogy az ország számos ipari üzemében tapasztalni azt a mára komolyan elharapódzott jelenséget, hogy a vendégmunkások érkezésével párhuzamosan zajlik a magyar dolgozók bújtatott, és egyre nagyobb mértékű leépítése.

A 24.hu-nak egy most konkrét példát is bemutattak, mégpedig Nógrád vármegyéből. Az írásban felsoroltakkal, és hasonló mondva csinált okokkal, indokokkal a magyar munkaerőt is foglalkoztató cégek egyre inkább a térség lakosságának munkaerő kiszolgáltatottságára építenek, és ilyenkor ismételten napirendre kerül a már amúgy is magas túlóraszám megemelése.

„A Mahle autóipari cég balassagyarmati üzemében arra lettek figyelmesek a helyi kirendeltségünknél, hogy a magyar dolgozókba mindenféle okkal „beleáll” a cégvezetés, burkoltan belekötnek az emberekbe, majd fegyelmi ügyekre hivatkozva rövid úton megszüntetik a munkaviszonyukat. Érdekes módon nagyjából mindig annyi magyar munkavállalót küldtek el, amennyi indonéziai kölcsönzött munkás érkezett éppen” – számolt be a 24.hu–nak tapasztalatairól László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

A 24.hu cikkét IDE kattintva olvashatja.

Pedig a magyar kormány szerint egyáltalán nem erről van szó:

Hat embert létrán mentettek ki egy égő budapesti sorházból a tűzoltók

Tűz ütött ki egy több lakásból álló, kétszintes sorházban szombat reggel Budapest XXIII. kerületében, hat embert létrán mentettek ki a tűzoltók – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.    

A tűz a soroksári Kiskócsag utca egyik sorházában keletkezett, egy 25 négyzetméteres dolgozószobában berendezési tárgyak égtek. A tűz a tetőszerkezetre is átterjedt.    

A fővárosi hivatásos tűzoltók az emeleti ablakból létra segítségével hat embert kimentettek; egy kutyát és két tengerimalacot is kihoztak az ingatlanból.   

 A tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd átszellőztették a lakást – áll a közleményben.

A kiemelt fotónk illusztráció!

Néhány jó tanács a katasztrófavédelem oldaláról ahhoz, hogy megelőzzük a tűz kialakulását, megvédjük magunkat, családunkat és a  tulajdonunkat a tűz veszélyeitől: 

Füstjelzők:

  • Vásároljunk egy megbízhatóan működő füstérzékelőt (tűz jelzésére), CO érzékelőt (gázkazán hibájának  jelzésére). A jól működő érzékelők időben jeleznek, ha füstöt, égésterméket érzékelnek a helyiség  levegőjében.
  • Helyezzünk el minden használati szinten legalább egy érzékelőt. A hálószobákba és azokba a helyiségekbe,  ahol nyílt lánggal üzemelő fűtő vagy főzőberendezés van, külön-külön szereltessünk be. Az érkélőket a  mennyezetre vagy attól maximum 40 cm-re tegyük.
  • Minden hónapban teszteljük le a füstérzékelőt, és évente cseréljük újakra az elemeket. Tíz év elteltével  vásároljunk újabb, modernebb érzékelőt.

Menekülési lehetőségek:

  • Családunkkal nézzük meg közösen, tűz esetén merre tudunk a leggyorsabban a szabadba menekülni a házunk (lakásunk) egyes helyiségeiből.
  • Gyakoroljuk a menekülést.
  • Ellenőrizzük, hogy minden nyílászáró nyitható, nincsen-e beszögelve, beragadva. A biztonsági rácsok nyithatók-e belülről. A fixen rögzített fémrácsok megakadályozhatják a menekülést.
  • Tanítsuk meg a családunk minden tagjának, hogy tűz esetén a padló közelében (leguggolva, négykézláb) közlekedjünk, mert itt biztonságosabb. A füst és a hő felfelé száll.
  • Ne pakoljunk semmit a folyosókra, lépcsőkre, kiürítési útvonalakra. Baj esetén a tárgyak akadályozhatják a gyors és biztonságos menekülést.

Tűzveszélyes anyagok:

  • Zárt térben soha ne használjunk benzint, gázolajat vagy hasonló gyúlékony folyadékot.
  • A tűzveszélyes anyagokat csak jól szellőztetett helyen tároljuk, hőtermelő berendezésektől távol.
  • Soha ne dohányozzunk, ne használjunk nyílt lángot, ha éghető folyadékkal dolgozunk.
  • Használat után nyílt téren elhelyezett fémedénybe dobjuk azokat a rongyokat, amelyeket tűzveszélyes folyadékkal itattunk át.

Ha a ruhánk meggyulladt:

  • Azonnal vegyük le, és cipőnkkel tapossuk meg, míg a tűz el nem alszik.
  • Ha nem tudunk levetkőzni, akkor feküdjünk le a földre, hempergőzzünk meg a homokban.

Ha tűz keletkezett a lakásunkban:

  • Ellenőrizzük az ajtót, még mielőtt kinyitnánk. Ha a szobából ajtón akarunk menekülni, akkor még mielőtt kinyitnánk, a kézfejünkkel ellenőrizzük az ajtó hőmérsékletét. Ha gyanúsnak találjuk, óvatosan érintsük meg a kilincset. Soha ne az ujjunkat vagy a tenyerünket használjuk, mert megéghet, és utána nem fogjuk tudni használni menekülésre vagy létramászásra.

Demjén Ferenc exkluzív interjúban árulta el, hogy már öt éve nem iszik egy korty alkoholt sem

0

A feleségével 34 éve Dióspusztán élő Demjén Ferenc a Blikk magazinnak adott a napokban exkluzív interjút napokkal a 77. születésnapját megelőzően. Az interjú apropója kétszeres, hiszen Demjén az év végén áll újra színpadra, az immár hagyományos év végi koncertkörútja alkalmából.

A közismert és közkedvelt Demjén azt nyilatkozta, hogy a fizikai és szellemi frissességét szerinte a vidéki életnek és az életmódváltásnak köszönheti. Szerinte ennek köszönheti azt is, hogy meglátása szerint az elmúlt öt évben egyre csak fiatalodott.

A blikk.hu kérdésére, hogy igaz-e, hogy mostanában egyáltalán nem iszik alkoholt, Demjén Ferenc azt válaszolta, hogy:

„Öt éve egy kortyot sem! Még egy borízű almát sem. Akkoriban kórházba kerültem, mert már alig bírtam menni. Csípőprotézist kaptam, s amikor kijöttem a kórházból két út állt előttem, vagy a kocsmába megyek vagy haza? Őszintén mondom: nem hiányzik. Jól lehet a kritikusaim még néha ma is azt írják rólam, hogy a Rózsi iszik. Már kinevetem őket” – nyilatkozta a blikk magazinnak Demjén Ferenc.

A blikk.hu írását IDE kattintva olvashatja el.

Aki nem jutna el a koncertek egyikére, annak egy rövid kis videó Demjén Ferenc legendás slágereinek válogatásából.