Kezdőlap Blog Oldal 118

Vádemelési javaslattal zárult a Ruszin-Szendi Romulusz elleni nyomozás

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt szakértője ellen folytattak garázdaság gyanúja miatt – derül ki a rendőrség pénteken közzétett közleményéből.

A hatóság tájékoztatása szerint a gyanú szerint az érintett 2025. szeptember 7-én, egy Kötcsére szervezett nyilvános politikai rendezvényhez vezető úton tanúsított kihívóan közösségellenes magatartást. A rendőrség közlése alapján Ruszin-Szendi Romulusz egy munkáját végző újságíróval szemben lépett fel erőszakosan, és a sértettet meglökte.

A közlemény szerint az 52 éves, budapesti lakos a gyanúsítással szemben panaszt tett, vallomást azonban nem tett. A rendőrség hangsúlyozta: a rendelkezésre álló személyi és tárgyi bizonyítékok alapján fejezték be az eljárást.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás lezárását követően az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbítja az illetékes ügyészségnek, amely a további jogi lépésekről dönt.

Forrás: MTI

Orbán Viktor: egy bizonytalan világban a biztonság a legnagyobb érték

Egy bizonytalan világban a legnagyobb érték a biztonság – hangsúlyozta Orbán Viktor szombaton, a Fidesz kongresszusa előtt közzétett Facebook-bejegyzésében.

A miniszterelnök visszatekintésében kiemelte: a kormány eddig minden válság idején jelen volt és cselekedett. Felidézte az európai pénzügyi válság időszakát, a migrációs nyomást a határokon, valamint a világjárvány kihívásait, hangsúlyozva, hogy ezekben a helyzetekben is számítani lehetett a kormányra.

Orbán Viktor szerint ma is hasonló a helyzet: miközben „brüsszeli bürokraták és hazai kisdobosaik” szerinte belerángatnák Magyarországot a szomszédban zajló háborúba, a kormány a béke és a biztonság megőrzését tartja elsődlegesnek.

Bejegyzésében konkrét intézkedéseket is felsorolt, amelyek – megfogalmazása szerint – a cselekvés bizonyítékai: a 14. havi nyugdíj bevezetését, a családi adókedvezmény megduplázását, Európa legnagyobb otthonteremtési programját, új gyárak létesítését és autópálya-építéseket.

„Ez a mi utunk. A járt és biztos út. Ez a béke útja” – zárta gondolatait a kormányfő, egyértelművé téve, hogy a kormány továbbra is a stabilitást és a kiszámíthatóságot tekinti iránytűnek.

Forrás: MTI

Életveszélyes a jég: sem a Balatonon, sem a Dunán nem biztonságos rámenni

A tartós hideg ellenére továbbra is életveszélyes a természetes vizek jegére lépni – figyelmeztetett a HungaroMet Zrt. és a Budapesti Rendőr-főkapitányság is. A szakemberek szerint sem a Balaton, sem a Duna jege nem alkalmas sportolásra vagy sétára. A balesetveszély rendkívül magas.

A HungaroMet tájékoztatása szerint péntek reggelre Siófok térségében ugyan már 6 centiméteres jégréteg alakult ki a Balatonon, ezt azonban vastag hóréteg borította be, ami jelentősen lassítja a további jégvastagodást. A hó ugyanis szigetelőként viselkedik. Elzárja a jeget a fagyos levegőtől, így a jég alulról kapja a hideget, felülről viszont nem tud megfelelően hűlni.

A helyzetet tovább rontja, hogy a hétvégén erős szél érkezik, amely várhatóan megtöri a jelenleg is instabil jégréteget. A meteorológusok hangsúlyozzák: a Balaton jege jelenleg nem tekinthető biztonságosnak, rámenni életveszélyes.

Hasonlóan súlyos a helyzet a Dunán is. A BRFK közlése szerint a folyó holtágai és mellékágai több helyen befagytak, ám ezek a jeges felületek kifejezetten veszélyesek. Magyarországon jelenleg nincs olyan szabad víz, ahol biztonságosan rá lehetne menni a jégre – emelte ki Prohászka Richárd rendőr alezredes, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.

A rendőrség arra is felhívta a figyelmet, hogy a part menti jégtáblák rendkívül élesek, ezekre sem szabad rálépni. A folyópartra kirándulóknak, kutyát sétáltatóknak azt tanácsolják, lehetőség szerint ne egyedül induljanak útnak, és mindig jelezzék hozzátartozóiknak, merre mennek.

Ha mégis megtörténik a baj, és valaki beszakad a jégbe, azonnal hívni kell a 112-es segélyhívót. A szakemberek szerint a jégből mentés a segítő számára is komoly kockázattal jár: fontos, hogy minél nagyobb testfelülettel feküdjenek rá a jégre, és a partról egy hosszú eszközt – például faágat, kötelet, evezőt vagy létrát – nyújtsanak a bajba jutottnak.

A jeges víz miatt a kihűlés veszélye rendkívül nagy. A vizes ruhát mielőbb el kell távolítani, a lehűlt testet csak fokozatosan szabad felmelegíteni, és az érintettet haladéktalanul kórházba kell szállítani.

Télies időjárás, balesetek és tüzek: mozgalmas napon vannak túl a baranyai tűzoltók

Péntek reggel óta hét olyan tűzoltói beavatkozásra került sor Baranya vármegyében, amelyeket részben a télies időjárás, részben tűzesetek tettek szükségessé: közúti balesetek, útra dőlt fák, beázó háztető, valamint hétvégi ház, kémény, személyautó és elektromos biztosítéktábla égése is munkát adott az egységeknek, miközben ónos eső miatt piros riasztás és operatív törzs is működött a vármegyében.

A változó halmazállapotú csapadék – hó, eső, jeges és ónos eső – főként a közlekedésben okozott gondot, a vármegye tűzoltói péntek reggel egy, délután kettő, este ismét egy közúti balesetnél avatkoztak be, péntek este és szombat hajnalban pedig egy-egy útra dőlt fát távolítottak el. Péntek este egy harkányi családi ház tetejéről távolították el a havat és a jeget, mert a víz befolyt az épületbe. A balesetek során egyetlen ember sérült meg, miután péntek délután az M6-os autópályán egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze. A kisteherautó sofőrjét könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A balesetnél a mohácsi hivatásos tűzoltók avatkoztak be, a helyszín biztosítása mellett áramtalanították a járműveket, az úttestre folyt olajat leszórták, illetve megszüntették a forgalmi akadályt. A helyszínen teljes útzár volt érvényben. Baranya vármegyében piros riasztás volt érvényben ónos eső miatt, ezért a vármegyei igazgatóságon délelőtt 9 és este fél 10 között operatív törzs működött.

Kétszintes hétvégi ház felső szintjén keletkezett tűz tegnap délelőtt Nagykozárban. A füstöt a szomszédok vették észre, a tűzoltók kiérkezéséig megkezdték az oltást. A pécsi hivatásos tűzoltók a még izzó részeket egy vízsugárral eloltották. A tűz vélhetően elektromos meghibásodás miatt keletkezett.

Családi ház kéményében lerakódott korom izzott péntek délután Pécsett, a Kodó dűlőben. A hőtől a kémény fala felmelegedett és több helyen megrepedt. A pécsi hivatásos tűzoltók segítettek az égéstermék eltávolításában, valamint hőkamerával átvizsgálták a kéményt és annak környezetét. A lakók a fűtést alternatív módon meg tudják oldani, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Személyautó motortere égett tegnap délután Pécsett, a Kőrösi Csoma Sándor utcában. Bár a helyszínen lévők megpróbálták eloltani a tüzet, nem jártak sikerrel, a lángokat a helyi hivatásos tűzoltók fékezték meg. A tűz, mely vélhetően az üzemanyag-rendszer meghibásodása miatt keletkezett, a motortérről nem terjedt másra, személyi sérülés nem történt. 

Villanyoszlopon lévő elektromos biztosítékok égtek ki tegnap este Dunaszekcsőn, a II. Lajos utcában. A mohácsi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor a vezetékek már nem lángoltak, az egység egy porral oltóval avatkozott be. A káreset miatt több fogyasztási helyen kiesett az áramszolgáltatás, a szakemberek azonnal megkezdték a helyreállítást.

Forrás: BVKI

Olcsóbban tankolhattak a magyar családok decemberben is

Decemberben is teljesült a kormány elvárása: a magyar családok mind a benzin, mind a gázolaj esetében kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országok lakossága – közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca hangsúlyozta: a kormány továbbra sem hagyja, hogy a háború és a brüsszeli szankciók terheit a magyar emberek fizessék meg. Ennek érdekében folyamatosan figyelemmel kísérik az üzemanyagárak alakulását, és továbbra is számítanak az üzemanyag-kereskedők konstruktív együttműködésére.

A közlemény szerint a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján decemberben is kedvezőbb volt a hazai árszint a szomszédos országok átlagához képest. Az European Union Weekly Oil Bulletin jelentése alapján a 95-ös oktánszámú benzin havi átlagára Magyarországon 557 forint volt, ami 9 forinttal alacsonyabb a szomszédos országokban mért 566 forintos átlagnál.

A gázolaj esetében szintén hasonló különbség mutatkozott: a hazai havi átlagár 569 forintot tett ki, míg a szomszédos országokban 578 forintos átlagot mértek. Ez azt jelenti, hogy decemberben mindkét üzemanyagtípusnál 9 forintos előnyben voltak a magyar autósok.

Az NGM értékelése szerint az adatok egyértelműen igazolják, hogy a magyar családok az év végén is olcsóbban juthattak üzemanyaghoz, mint a környező országok lakossága, ami érezhető könnyebbséget jelenthetett a mindennapi közlekedés és az ünnepi időszak kiadásai során.

Forrás: MTI

Télies útviszonyok Baranyában: teherforgalmi korlátozások, folyamatos beavatkozás

Folyamatos a síkosságmentesítés és a hóeltakarítás Baranya vármegyében, elzárt település nincs – közölte a katasztrófavédelmi munkacsoport. A változékony, télies időjárás miatt több főútvonalon és az M6-oson ideiglenes teherforgalmi korlátozásokat vezettek be.

A katasztrófavédelmi munkacsoport tájékoztatása szerint Baranya vármegyében a fő- és mellékutakon folyamatosan zajlik a síkosságmentesítés és a hóeltakarítás, a közlekedés azonban több helyen nehezített a váltakozó intenzitású és halmazállapotú csapadék miatt. A vármegyében jelenleg nincs elzárt település.

A télies útviszonyok miatt korlátozták a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjármű-forgalmat több szakaszon:

  • 11 órától az M6-os autópálya Mohácstól a déli határig tartó szakaszán,
  • 14 órától a 6-os számú Budapest–Pécs–Barcs főúton Hidas és Pécsvárad között,
  • 14 óra 15 perctől a 66-os számú Pécs–Kaposvár főúton Sásd és Taszár között,
  • valamint a 67-es számú Szigetvár–Kaposvár–Balatonszemes főúton Szigetvár és Kaposvár között.
Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A közösségi közlekedésben a menetrend szerinti autóbuszjáratok kisebb késésekkel közlekednek, Lothárd, Magyarsarlós, Kővágótöttös és Bakonya kivételével. A Pécs–Dombóvár vasútvonalon az InterCity járatok dízel előfogat mozdonnyal közlekednek, itt is előfordulhatnak kisebb késések.

A közműszolgáltatások terén megnyugtató a helyzet: Baranya vármegyében az áram-, gáz- és vízszolgáltatásban jelenleg nincs fennakadás.

Délután 4 óráig mindössze három balesethez riasztották a Baranya vármegyei tűzoltóegységeket. Reggel Siklóson, a tűzoltólaktanya közelében egy személyautó csúszott árokba, amelyet a helyi egység rövid időn belül kimentett. Délután az M6-os autópálya 197-es kilométerszelvényénél, Töttös közelében történt baleset, ahol a mohácsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, az érintett szakaszt ideiglenesen lezárták. Később Lánycsóknál is segítséget nyújtottak egy árokba csúszott személyautónál, személyi sérülés nem történt.

A Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a társszervekkel – rendőrséggel, közútkezelőkkel és szolgáltatókkal – szoros együttműködésben dolgozik, az operatív törzs folyamatosan értékeli az időjárási és helyszíni információkat. Karitatív tevékenység keretében a mentőcsoportok terepjárókkal élelmiszert, tűzifát és gyógyszert juttattak el a rászorulókhoz.

A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy csak indokolt esetben induljanak útnak, fokozott óvatossággal közlekedjenek, és kövessék a hivatalos tájékoztatásokat. Az aktuális meteorológiai riasztásokról a HungaroMet felületein, az útviszonyokról az Útinform oldalán lehet tájékozódni. Emellett javasolják a katasztrófavédelem VÉSZ alkalmazásának használatát is.

Forrás: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Egy állampolgári jelzés, ami életet mentett – gyors reagálás Pécsen – VIDEÓ

Egy figyelmes állampolgári jelzésnek köszönhetően érkeztek a pécsi seriffek ahhoz a férfihez, akit a hóban fekve vett észre egy helyi nő. Bár csak távolról látta, hogy baj lehet azonnal értesítette a rendőrséget.

A gyors reagálás eredményeként az intézkedő egységek rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és megtették a szükséges lépéseket. A férfi azóta már biztonságos, meleg helyen van, állapota rendeződött.

Az eset ismét rámutat arra, milyen fontos szerepe van az állampolgári felelősségvállalásnak: egyetlen telefonhívás is életet menthet. A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy hasonló helyzetben ne legyenek közömbösek – a segítségkérés sokszor a legfontosabb lépés.

Forrás: Rendészeti Államtitkárság

Ónos eső bénítja meg a térséget – rövidített tanítás, elmaradó előadások Pécsen és Baranyában

Az ónos esővel és fagyos útviszonyokkal járó hideg időjárás pénteken Baranya vármegyében is komoly fennakadásokat okozott. Pécsen és több vidéki településen iskolák, kulturális és turisztikai intézmények, könyvtárak, egyházi helyszínek döntöttek úgy, hogy a látogatók és a dolgozók biztonsága érdekében rövidített nyitvatartással működnek vagy ideiglenesen bezárnak.

Oktatás és közlekedés: a biztonság az első

A vármegye számos iskolájában rövidített órákat tartottak, több helyen pedig a délutáni foglalkozásokat törölték, hogy a diákok és pedagógusok még a romló időjárási körülmények előtt hazaérhessenek.

Pécs városában a közösségi közlekedést üzemeltető Tüke Busz Zrt. előre jelezte: az ónos eső miatt átmeneti késések és járatkimaradások is előfordulhatnak, ezért csak a feltétlenül szükséges utazásokat javasolják.

A városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom NKft. már délelőtt megkezdte a gépi és kézi síkosságmentesítést, egyúttal arra kérte a lakosságot, hogy az ingatlanok előtti járdák csúszásmentesítéséről is gondoskodjanak. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy az ónos eső idején és az azt követő órákban a mecseki parkerdők látogatását kerüljék, az ágletörések veszélye miatt pedig a hétvégén is fokozott óvatosság szükséges.

Kulturális és turisztikai helyszínek is bezártak

A kedvezőtlen időjárás a kulturális életet sem kímélte. A Pécsi Nemzeti Színház közölte, hogy pénteki előadásai elmaradnak, azokat később pótolják.

Szintén zárva tartanak január 9-én a pécsi világörökségi helyszínek és a Zsolnay Kulturális Negyed kiállításai is – erről a létesítményeket üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. adott tájékoztatást.

Az extrém időjárás a zenei élet működését is érinti. A Pannon Filharmonikusok tájékoztatása szerint 2026. január 9-én, pénteken a Kodály Központ jegypénztára 12 órakor bezárt, és további intézkedésig nem fogad személyesen vásárlókat. A zenekar arra kéri a közönséget, hogy jegyeiket online vásárolják meg, és mindenki fokozottan ügyeljen saját és mások biztonságára a csúszós időjárási körülmények között.

Pénteken délután és este zárva tart a Pécsi Városi Műjégpálya is.

Egyházi események, könyvtárak, várak – sorra jönnek az intézkedések

A Máriagyűdi Kegytemplom közlése szerint a pénteki és szombati 17 órás szentmisék elmaradnak, a templom ideiglenesen zárva tart. A vasárnapi miserendről az időjárás függvényében adnak majd tájékoztatást.

Több könyvtár is alkalmazkodott a helyzethez. A Sellyei Könyvtár pénteken 11:30-ig tart nyitva, szombaton zárva lesz, míg a Siklósi Térségi Könyvtár pénteken csak délig fogadja az olvasókat.

A turisztikai helyszínek közül a Zrínyi Vár pénteken 12 órától zárva tart, szombattól a megszokott téli nyitvatartással várja a látogatókat. A Siklósi Vár pénteken 13 órakor bezár, szombattól újra látogatható.

Az időjárás miatt nem látogatható a Nagyharsányi Szoborpark, és elmarad a Szársomlyó túra is, a bemutatóhelyek pénteken délben bezártak.

Közösségi oldalakon jött a gyors tájékoztatás

A baranyai intézmények jelentős része saját közösségi oldalain, elsősorban Facebookon tette közzé a nyitvatartással kapcsolatos változásokat. A gyors online tájékoztatás célja az volt, hogy a lakosság időben értesüljön, és a csúszós, balesetveszélyes időjárásban feleslegesen ne induljon útnak.

Közlekedési káosz alakult ki Pécsen

Pécs közlekedésében is számos fennakadás volt tapasztalható. A rövidített tanítási rend és a korábban elrendelt munkahelyi hazautazások miatt sokan nagyjából egy időben indultak útnak az iskolákból és a munkahelyekről. Ez jelentős forgalomnövekedést okozott mind az autós közlekedésben, mind a tömegközlekedési vonalakon.

A csúszós utak, a megnövekedett forgalom és az óvatosabb haladás miatt több városrészben lassú haladás, torlódások és járatkésések nehezítették a közlekedést. Az utasok részéről fokozott türelemre volt szükség, különösen a délutáni csúcsidőszakban, amikor az időjárási körülmények és a hirtelen megugró utazásszám egyszerre terhelték meg a városi infrastruktúrát.

A biztonság az első

A hatóságok és az intézmények egybehangzóan azt kérik: a délutáni óráktól csak az induljon útnak, akinek feltétlenül szükséges. Az ónos esővel érintett időszakban különösen fontos a csúszásveszély figyelembevétele, a közlekedés és a szabadidős programok megtervezésekor pedig a körültekintés.

A jelenlegi előrejelzések szerint a télies időjárás a hétvégén is kihívásokat hozhat – Baranyában továbbra is az óvatosság a legfontosabb.

Donald Trump: Orbán Viktor példaként szolgál az egész világ számára

Nyilvánosságra hozta Orbán Viktor azt a levelet, amelyet Donald Trump küldött számára. Az amerikai elnök a pénteken közzétett írásban elismerően szólt a magyar miniszterelnök vezetéséről, amelyet szerinte világszerte példaként lehet állítani.

Donald Trump levelében felidézte, hogy örömére szolgált a magyar kormányfő és küldöttsége fogadása a Fehér Házban, ahol – megfogalmazása szerint – az amerikai–magyar kapcsolatok „aranykorát” ünnepelték. Hangsúlyozta, a jövőben is szeretnék tovább mélyíteni az együttműködést több kulcsfontosságú területen.

„Alig várom, hogy tovább erősítsük az együttműködést a védelem, az energia és az illegális bevándorlás terén” – írta a december 10-i keltezésű levélben az amerikai elnök.

A levél egyik legmarkánsabb részében Donald Trump külön kiemelte Orbán Viktor politikai szerepét és értékvállalását. Mint fogalmazott: „Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára. Mindig is kiáll azok mellett az elvek mellett, amelyek csodálatos hellyé teszik Magyarországot: a hit, a család és a szuverenitás mellett. Amerika csodálja az efféle bátorságot.”

Az amerikai elnök a levél végén megköszönte a magyar miniszterelnök meghívását Magyarországra, és jelezte, hogy stábja hamarosan felveszi a kapcsolatot a látogatás időpontjának egyeztetése érdekében. Donald Trump egyúttal háláját fejezte ki Orbán Viktor barátságáért és támogatásáért, valamint sok sikert kívánt számára a közelgő választási kampányhoz.

Forrás: MTI

Fűtetlen vonatok, késő pótlóbuszok: órákig tartó bizonytalanság a pécsi vasútvonalon

Komoly fennakadások nehezítették az utasok közlekedését csütörtökön a pécsi vasútvonalon. A Bükkösd és Abaliget közötti felsővezeték-szakadás miatt több járat nem közlekedett, az elrendelt pótlóbuszok pedig csak jelentős késéssel érkeztek meg. Az utasok egy része fűtetlen szerelvényeken, bizonytalan tájékoztatás mellett volt kénytelen várakozni.

Az esetről a telex.hu is beszámolt, több utas tapasztalatait idézve a pécsi fővonalon kialakult helyzetről, a fűtetlen szerelvényekről és a késve érkező pótlóbuszokról. A probléma a délutáni órákban kezdődött, amikor a felsővezeték meghibásodása miatt leállt a forgalom az érintett szakaszon. A MÁV tájékoztatása szerint az Országos Haváriaközpont azonnal megkezdte a pótlóbuszok mozgósítását, ám a télies útviszonyok és a lassabb közúti közlekedés miatt a járművek a megszokottnál később érkeztek meg az állomásokra.

Fűtés nélkül a nyílt pályán

Több utas beszámolója szerint a 14:43-kor Pécsről Dombóvárra induló személyvonat Bükkösd után a nyílt pályán állt meg. A felsővezetéki táplálás hiánya miatt az elektromos fűtés nem működött, így az utasok lehűlő vagonokban várakoztak. A szerelvényt később dízelmozdonnyal vontatták vissza Bükkösdre.

A vasúttársaság közlése szerint a vonat bevontatásáig technikailag nem volt biztosítható a fűtés. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az állomásra érkezést követően ismét helyreállt az áramellátás, és a fűtést is újra el tudták indítani.

Pótlóbusz volt, de késve

Az utasok egy része arról számolt be, hogy ellentmondásos információkat kaptak a pótlásról. A Volánbusz járművei végül megérkeztek, ám a MÁV szerint kizárólag a kedvezőtlen útviszonyok miatt, jelentős késéssel. A vasúttársaság visszautasította azt az állítást, hogy ne biztosítottak volna pótlóbuszokat.

Az InterCity utasai sem jártak jobban

Nemcsak a személyvonatok közlekedése borult fel. A 17:14-kor Pécsről Budapestre induló Mecsek InterCity járatát először törölték, majd pótlóbuszos közlekedést ígértek. Miután a buszok nem érkeztek meg időben, végül a vonat elindult, de csak Szentlőrincig közlekedett. Az utasok onnan szintén késve érkező pótlóbuszokkal jutottak el Dombóvárra, ahol egy másik InterCityre szállhattak át. A budapesti vonat végül csak az utolsó pótlóbusz beérkezése után indult tovább.

Nem először volt gond

A Bükkösd–Abaliget közötti szakaszon az elmúlt években többször is előfordultak felsővezetéki meghibásodások miatti fennakadások. A mostani eset ráadásul egy olyan időszakban történt, amikor a térségben a közúti közlekedést is nehezítették a téli körülmények.

A vasúton utazóknak érdemes figyelniük a következő napokban a menetrendi változásokat is: január 11-től több Mecsek InterCity járat – köztük a 17:14-kor Pécsről induló – a Keleti pályaudvar helyett csak Kelenföldig közlekedik.

Forrás: telex.hu