Kezdőlap Blog Oldal 129

A DK kezdeményezi a parlament feloszlatását

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke arra kérte pártja országgyűlési képviselőit, hogy kezdeményezzék a parlament feloszlatását. Dobrev Klára erről csütörtöki online sajtótájékoztatóján beszélt.

A pártelnök úgy fogalmazott: az elmúlt napok eseményei az egész országnak megmutatták azt a „morális Mariana-árkot, amit a Szőlő utca jelent az Orbán-rendszerben”. Véleménye szerint a hatalom „határtalan romlottsága” vált mindenki számára átélhetővé és örökre letagadhatatlanná a megerőszakolt gyerekek vallomásai, valamint egy brutális verésről készült felvételek nyomán.

Dobrev Klára hangsúlyozta: nincs olyan európai ország – sőt, szerinte civilizált ország sem a világon –, ahol mindez politikai következmények nélkül maradhatna. Felidézte, hogy az elmúlt napokban több közéleti szereplő, köztük Juhász Péter és Magyar Péter is úgy nyilatkozott: a kormánynak le kellene mondania a Szőlő utcában történtek miatt.

A DK egyetért ezekkel a véleményekkel – mondta –, mert álláspontjuk szerint egy olyan kormánynak, „amely így bánik a gyerekekkel”, nincs helye Magyarország élén.

A pártelnök a fideszes országgyűlési képviselőkhöz is szólt, arra kérve őket, hogy a parlament feloszlatását célzó kezdeményezésre lehetőségként tekintsenek.
„Ez az utolsó lehetőség, hogy emberek maradhassanak, akik ezután is tükörbe tudnak majd nézni, akik ezután is ki mernek majd menni az utcára és akiknek nem kell örökre szégyenkezniük azért, ami történt” – fogalmazott.

Forrás: MTI / Dobrev Klára

Nemzetközi hallgatók álltak a fenntarthatóság szolgálatába a Pécsi Tudományegyetemen

A fenntarthatóság nemcsak elmélet, hanem cselekvés is – ezt bizonyították a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi hallgatói, akik egy közösségi kezdeményezés keretében több mint ezer visszaváltható palackot gyűjtöttek össze egy nemes cél érdekében.

A Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Oktatási Központja (PTE NOK) a PTE Zöld Egyetem Programiroda (PTE ZEPI) támogatásával idén ősszel indította el a Greenternational Projectet, amelynek célja az volt, hogy a nemzetközi hallgatók – többségében leendő mérnökök – gyakorlati tapasztalatokon keresztül ismerkedjenek meg a fenntarthatóság mindennapi jelentőségével.

A résztvevők vállalása szerint három hónap alatt ezer visszaváltható palackot gyűjtöttek volna össze, ezt a célt azonban messze túlteljesítették: összesen 1367 palack gyűlt össze a projekt során.

Közösségi üggyé vált a gyűjtés

A kezdeményezés nemcsak a hallgatókat, hanem az egyetem dolgozóit is megmozgatta, így valódi közösségi üggyé formálódott a palackgyűjtés. Az összegyűjtött palackokat december 6-án, Mikulás napján a hallgatók, valamint a PTE NOK és a PTE ZEPI munkatársai közösen szállították el a Pécs ZOO-hoz, ahol az intézmény vezetése örömmel fogadta az együttműködést.

A palackok visszaváltásából befolyt összeget az állatkertben élő állatok ellátására fordítják. Az átadást egy szakmai, informatív állatkerti körbevezetés is kísérte.

„A fenntarthatóság gyakorlati megélése kulcsfontosságú”

Dr. Reza Hemmati, a PTE Nemzetközi Oktatási Központ igazgatója hangsúlyozta:
„A Nemzetközi Oktatási Központ számára kiemelten fontos, hogy hallgatóink ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is megismerjék a fenntarthatóság valódi jelentőségét. Büszke vagyok arra, hogy intézményünk közössége – diákok és dolgozók egyaránt – ilyen elkötelezetten vett részt a visszaváltható palackok gyűjtésében. A kitűzött cél túlteljesítése és a Pécs ZOO-val való együttműködés nagyszerű példája annak, hogyan válhat egy kezdeményezés közösségépítő erővé, miközben valódi értéket teremt a környezetvédelem területén.”

Szimbolikus szám, maradandó élmény

Laczkó Ágota, projektvezető tanár kiemelte:
„A három hónap alatt összegyűjtött 1367 palack nemcsak azt bizonyítja, hogy kis, tudatos lépésekkel is komoly hatást érhetünk el, hanem számunkra külön jelentéssel is bír, hiszen egyetemünk alapításának évét idézi. Nagy öröm, hogy az Állatkertnek Mikulás napján adhattuk át a palackokat, és ezúton is köszönjük Varga Tamásnak az izgalmas és informatív körbevezetést.”

A jövő szemléletformálása a cél

Navreczki Fanni, a PTE Zöld Egyetem Program programmenedzsere szerint a fenntarthatóság akkor válik igazán élővé, ha személyes tapasztalattá válik:
„A Greenternational Project kiváló példája annak, hogy a nemzetközi hallgatók milyen lelkesedéssel és felelősséggel tudnak kapcsolódni a PTE zöld kezdeményezéseihez. Az ilyen alulról jövő, kreatív és közösségépítő projektek formálják igazán a jövő generációjának szemléletét.”

Forrás: PTE

Újabb hitelre van szüksége Pécsnek

Mintegy 2,4 milliárd forint folyószámla hitelt vesz fel a pécsi önkormányzat likviditási célra. A december 11-i testületi ülésen megszavazták a likviditási alap felállítását, melyhez az első adóbevételek márciusi beérkezéséig hitelt kell felvennie a városnak. A Fidesz és az ÖPE képviselői a vita elején nem támogatták a hitelfelvételt, Ruzsa Csaba alpolgármester ugyanakkor egyértelművé tette: ha nem tudják felállítani a likviditási alapot, akkor januárban és februárban nem tudják működtetni a várost.

Péterffy Attila polgármester előterjesztőként részletesen tájékoztatta a képviselőtársait arról, hogy 2025-ben és 2026-ban (is) miért küzd komoly költségvetési és likviditási problémákkal Pécs önkormányzata. Mint sorolta: az önkormányzat bevételi oldalát sújtja a normatív támogatás összegét csökkentő egyre magasabb szolidaritási hozzájárulás, a normatíva nem olyan ütemben emelkedik, mint az árak, a Versenyképes Járások Program, így a kiadási oldalon az elmúlt évek magas inflációja következményeként a takarékosság ellenére is jelentős növekedés történt. Az államnak fizetendő szolidaritási hozzájárulás összege például a 2025. évi 4,6 milliárdról jövőre várhatóan közel 5 milliárdra emelkedik.

Mint elhangzott: az önkormányzat, a polgármesteri hivatal, az intézmények, és a többségi tulajdonú gazdasági társaságok havi működtetéséhez 2026-ban várhatóan közel 3,5 milliárd forintra lenne szükség havonta.

Csizmadia Péter és Berényi Zoltán képviselők elmondták, nem tudják támogatni a működési célú hitelfelvételt, és továbbra is (nyáron ugyanígy kérték) egy teljes pénzügyi átvilágítást szeretnének az önkormányzat intézményeinek működésére vonatkozóan. Ágoston Andrea képviselő kérésére Ruzsa Csaba egyértelművé tette, a város működése (többek között a Biokom és a Tüke Busz működése) januárban és februárban megáll, ha nem tudják felvenni a hitelt. A jövő évi adóbevételek először márciusban érkeznek be az önkormányzat számlájára.

Berényi Zoltán 5 perc technikai szünetet kért, majd egy módosító indítvánnyal élt, mely szerint a városfejlesztési és kommunális bizottság kontrollálhassa a likviditási alap felhasználását. Ezt a polgármester elfogadta.

Varga Tamás (Mi Hazánk) képviselő ezzel szemben elmondta, határozottan nem támogatja a működési célú hitelfelvételt. Mint fogalmazott, ha sok a kormányzati elvonás, akkor az országgyűlési képviselők – Hoppál Péter és Mellár Tamás – lobbizzanak a kormánynál az elvonások csökkentéséért.

A hitelfelvételt 14 igen, 1 nem és 10 tartózkodás mellett elfogadták.

Jövőre megkapja a kért 40 millió forintot az NKA pécsi női kosárcsapata

Parázs, ugyanakkor parttalan vita után újra megszavazta a pécsi képviselő-testület az NKA pécsi női kosárlabda csapatának a kért 40 millió forint támogatást. Mint ismert: november 6-án Pécs közgyűlése egyszer már elfogadta ezt az indítványt, amely után a polgármester élt vétójogával, azaz azzal a lehetőségével, hogy újratárgyalásra bocsássa az előterjesztést.

Az NKA pécsi női kosárlabdacsapat 40 millió forint támogatást kért működésének biztosítására. November 6-án ezt a Fidesz, az ÖPE, a Mi Hazánk és a Tiszta Kezek képviselői szavazták meg, Péterffy Attila polgármester azonban élt vétójogával, illetve azzal a lehetőséggel, hogy tárgyalják újra az előterjesztést. November végén nem sikerült döntést hozni, így elnapolták a szavazást. A december 11-i közgyűlésen újra napirenden volt a kosárcsapat kérelme. A polgármester mindenek előtt a Költségvetési és Közgazdasági Főosztályának vezetőjét kérte meg, hogy mutassa be a képviselőknek Pécs költségvetési helyzetét, vagyis hogy miért nincs meg a fedezete a kért támogatásnak.

A jobboldali képviselők ennek ellenére elfogadhatatlannak tartották, hogy ne kapja meg a támogatást Pécs jelenleg legeredményesebb csapata. Azzal érveltek, hogy Pécsnek ekkora összeg nem jelenthet gondot, hiszen az úgynevezett Fideszes városvezetés óta megduplázódtak az állami támogatások és az iparűzési adóbevételek is. Szerintük a baloldali képviselők hátrányos helyzetben tartják az NKA női kosárcsapatát, rendre nem kapnak támogatást az önkormányzattól. Ezt Fogasai Gábor, a Sport Bizottság elnöke tételesen cáfolta. Elmondta, tizenegy önkormányzati lakást kapott az NKA, évente 600 órát ingyen használhatják a Lauber sportcsarnokot, és a jegybevétel is az övék, ráadásul idén már kaptak 30 millió forint közvetlen támogatást. Felhívta a figyelmet továbbá kosárlabda egyesületet fenntartó cég aggályosnak mondható működésére, illetve túlköltekezésére. Ruzsa Csaba alpolgármester hozzátette azt is, hogy az NKA női csapata mögött álló cégben résztulajdonos (önkormányzati) PSN Zrt. képviselője nem kapott meghívást arra a közgyűlésre, ahol a cég üzleti tervét elfogadták, és ezt azóta sem kapta meg. Az önkormányzat támogatási szabályzata alapján ez esetben vizsgálni kellene, hogy a szóban forgó cég a meghatározott támogatási feltételrendszernek megfelel-e. Hangsúlyozta továbbá ő is, hogy a csapat már kapott idén 30 millió forintot.

Péterffy Attila polgármester elmondta, az ügy nem is került volna napirendre, ha azt Csizmadia Péter nem az előterjesztésekhez kapcsolódó jóváhagyási folyamatot átugorva hozza a testület elé. Ugyanis mint a polgármester fogalmazott, csak azok az ügyek kerülnek a közgyűlésbe, amelyek reálisan végrehajthatók finanszírozási oldalról.

Az előterjesztést végül Varga Tamás módosító indítványával fogadták el, amely szerint az NKA női kosárcsapatát az önkormányzat a jövő évi költségvetés terhére támogatja 40 millió forinttal. Az összeget 2026. március 31-ig kifizeti.

Csizmadia Péter közösségi oldalán számolt be a hírről: „Hosszú és parázs vita árán, de végül sikerült megvédenünk a pécsi kosaras lányoknak járó negyvenmillió forintos támogatást. Volt, aki megkérdőjelezte ennek a forrásnak a jelentőségét, mások inkább máshová irányították volna át, de mi egyértelművé tettük, hogy a város egyik legsikeresebb és legelhivatottabb sportközösségéről van szó. Ők azok, akik nap mint nap dolgoznak azért, hogy Pécs továbbra is méltó helyet foglaljon el a magyar női kosárlabda élvonalában.

A vita során meg kellett küzdenünk félreértésekkel, rosszindulatú megjegyzésekkel és olyan javaslatokkal is, amelyek a csapat jövőjét veszélyeztették volna. Mi azonban következetesen képviseltük azt az álláspontot, hogy a támogatás nem felesleges kiadás, hanem valódi befektetés. Befektetés a fiatal sportolók fejlődésébe, a közösség erejének megőrzésébe és a város sporthírnevének megerősítésébe.

Végül sikerült érvényt szereznünk annak, amit kezdettől fogva tudtunk. A pécsi kosaras lányok megérdemlik a bizalmat és a kiszámítható hátteret. Büszkék vagyunk rá, hogy kiálltunk mellettük, és hogy a döntés a csapatot segíti a továbbiakban. Ahol valódi teljesítmény és elkötelezettség van, ott helye van a támogatásnak is.”

Péterffy Attila polgármester is reagált a közgyűlésen történtekre. Úgy fogalmazott: a felelőtlen politika újra legyűrte a józan, bölcs belátást.

„Az idei helyett a jövő évi költségvetést terheli a pécsi női kosárlabdacsapat 40 millió forintos, újabb támogatása. Talán tudják, hogy hivatali működésem hat éve alatt először élnem kellett a polgármesteri vétó lehetőségével.

November 6-án Pécs közgyűlése úgy határozott, hogy 2025 végéig 40 millió forint támogatást biztosít a pécsi női kosárlabdacsapat működésére. Ezt a döntést a Fidesz és az őket támogató politikai erők többsége erőltette át, annak ellenére, hogy erre a támogatásra jelenleg nincs fedezet. Mind tudjuk, hogy miért: 2025-ben eddig soha nem tapasztalt, rekordösszegű, csaknem 6 milliárd forintos kormányzati elvonás sújtja Pécset.

Ez a példátlan sarc már városunk működését, a mindennapi, kötelező feladatok ellátását veszélyezteti. November 6-án a legegyértelműbb érvekkel sem lehetett meggyőzni a zömében fideszes többséget, a közgyűlés elfogadta a határozatot. Én pedig éltem a vétójogommal, ezért november végén újra tárgyaltunk a kérdésről. Ám az akkori közgyűlésen sem sikerült döntésre jutni, ezért ma újra a képviselők elé került a kérdés.

A tisztánlátás érdekében a mai napon az önkormányzat Költségvetési és Közgazdasági Főosztályának vezetőjét is felkértem, hogy mutassa be mindenki számára érthetően Pécs jelenlegi pénzügyi helyzetét. Így újra, egy pártoktól független szakember előadásából is kiderült, hogy a városnak már a kötelező feladatok ellátására is alig telik.

A mai ülésen döbbent csend fogadta Fogarasi Gábor képviselőtársam, az önkormányzat sportbizottsága elnökének szavait arról, hogy már eddig is milyen kiemelt támogatási formákat nyújtott a város a szóban forgó csapatnak.

Több alkalommal kiemeltem, hogy igazán nagyra tartom a női kosárlabdacsapat teljesítményét. Ám azt is, hogy a támogatásukra viszont, sajnos, jelenleg nincs forrása Pécsnek.

Ám minden józan érv ellenére a pécsi Fidesz és az őket támogató politikai erők képviselői továbbra is görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy a 40 millió forintot elköltse az önkormányzat. Mindössze annyit sikerült ma elérni, hogy a támogatást ne idén fizesse ki az önkormányzat, hanem jövő év tavaszáig. Ám városunk addig semmiféle plusz bevételre nem tesz szert, tehát a nem létező 40 millió forintot továbbra is abban az időszakban kell elkölteni, amikor Pécs városa már nem jut újabb bevételekhez.

Ez az érthetetlen, görcsös ragaszkodás egy sportcég támogatásához egy erre teljesen alkalmatlan időszakban számomra továbbra sem értelmezhető, sem erkölcsi, sem politikai, sem gazdasági értelemben.

A mai döntést nem tudom másképp értelmezni, mint hogy 13 pécsi képviselő előbbre valónak tartja egyetlen cég támogatását, mint városunk működését, mint 140 ezer pécsi szolgálatát.”

Dr. Cziráki Attila elfogadta a civilek kérését, indul az országgyűlési választásokon

Az elmúlt napokban neves pécsi szakemberek, művészek, sportolók és közéleti szereplők nyílt levélben kérték arra a szívgyógyász professzort, hogy vállalja a jelöltséget a 2026-os országgyűlési választáson, mert úgy látják, hogy a professzor képes lehet pártpolitikai megosztottságon felül álló, szakmai alapú képviseletet adni Pécsnek.

Dr. Cziráki Attila ezután videóüzenetben reagált a megkeresésre, mint mondta, soha nem gondolta volna, hogy ilyen sokszínű közösség áll mellé, és mélyen meghatotta, hogy Pécs díszpolgárai, egyetemi vezetők, civil szakemberek, sportolók és a városhoz kötődő kiválóságok politikai oldaltól függetlenül álltak mellé.

A pécsiek közös álma az új Szívgyógyászati Centrum felépítése, amely hosszú távon nemcsak a betegellátást fejlesztené, hanem hozzájárulna ahhoz is, hogy Pécs Magyarország legegészségesebb városa lehessen. Akkor még nem válaszolt egyértelmű igennel a felkérésre, most viszont közösségi oldalán jelentette be, tisztelettel elfogadja a pécsi civilek felkérését, ami azt jelenti, hogy elindul a 2026-os országgyűlési választásokon annak érdekében, hogy a pécsi szövetséget tovább tudja építeni, és megfelelő módon képviselhesse az itt élőket.

Negyed óra alatt elfogyott a halászlé a Kossuth téren

A hazai, illetve leginkább a baranyai halfogyasztás elősegítésére halpromóciós rendezvényt tartottt pénteken délelőtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Baranya Vármegyei Szervezete. A két bográcsnyi halászlé hamar elfogyott, az emberek már az eseményt megelőzően hosszú sorban vártak a kóstolóra.

Horváth Árpád, a Püspökpusztai Csukapörköltfőző Verseny ötletgazdája és szervezője harminc kiló halból készített bajai halászlevet, amelyet kevesebb mint negyed óra alatt ki is osztottak a péntek délelőtti Halpromóciós rendezvényen. Az esemény ezúttal is nagy érdeklődés mellett zajlott, hosszú sorban álltak az emberek a kóstolóért. A szervezők nagyjából száz adagot mertek a tányérokba.

A kóstoltatást megelőző sajtótájékoztatón Horváth Árpád arra biztatta a jelenlévőket, hogy fogyasszanak minél több magyar halat, mert egészséges, könnyen hozzá lehet jutni, és még finom is. Rittlinger József, a NAK baranyai elnöke hozzátette, keressük a baranyai halakat, sok helyen lehet a tavak mellett vásárolni, de vannak árusítóhelyek, ahol dunai, drávai halat tudunk vásárolni. „Legyen baranyai hal a karácsonyi menü része, akár sütve, akár főzve!”

Keressük Baranya vármegye legszebb karácsonyfáját!

Idén újra útnak indítjuk ünnepi játékunkat. Szeretnénk megtalálni Baranya vármegye legszebb, közterületen felállított karácsonyfáját!

Ahogy közeledik a karácsony, a települések főterei és utcái fénybe borulnak – és mindenhol feláll a helyi ünnep egyik legfontosabb jelképe: a karácsonyfa. De vajon hol díszítették fel idén a legszebbet?

Mutassák meg nekünk a településük ünnepi fáját, és vegyenek részt a versenyben, amelyben Baranya egész vármegyéje szavazhat majd a kedvencére.

Hogyan lehet nevezni?

Küldjetek be e-mailben egy saját fotót a település központi, közterületen felállított karácsonyfájáról, vagy ha több van akkor karácsonyfáiról – akár nappali, akár esti fényekben.

Ahova várjuk a képeket: bahirmarketing@gmail.com
Az e-mailben legyen feltüntetve a település- és a kép készítőjének neve.

Nevezési határidő: 2025. december 18.
Szavazás indul: 2025. december 19.

Döntsék el az olvasók: melyik Baranya vármegye legszebb karácsonyfája 2025-ben!

K. Mayer András kapta idén a Pécsi Felsőoktatásért sajtódíjat

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa idén K. Mayer András sportújságírónak ítélte oda a „Pécsi Felsőoktatásért” sajtódíjat, amelyet minden évben olyan médiamunkatársnak adnak át, aki munkájával kiemelkedően hozzájárul az egyetem jó híréhez és szakmai elismertségéhez.

Huszonöt éve hagyomány, hogy advent idején megrendezik a PTE Adventi Sajtószalonját. Egy kötetlen, jó hangulatú találkozót, ahol az újságírók és az egyetem vezetői személyesen is értékelik az elmúlt esztendőt. A program idén is az egyetemi televízió évösszefoglalójával indult, amely a PTE legfontosabb eredményeit és fejlesztéseit mutatta be.

Sikeres, fejlesztésekkel teli év volt a PTE számára

A vetítést követően Miseta Attila rektor értékelte az évet, hangsúlyozva: 2025 a megújulás és az előrelépés éve volt a Pécsi Tudományegyetemen. Kiemelte, a sport és a fenntarthatóság területén továbbra is az élmezőnyben szerepel az intézmény. Több jelentős beruházást adtak át – köztük a PTE Klinikai Központ több mint 600 millió forintból modernizált eszközparkját, valamint sikeresen megújult a népszerű Pollack strand is.

A rektor beszélt a PTE új, friss arculatáról, amely a fiatalabb generációk vizuális igényeihez igazodik, és arról is, hogy a hallgatói létszám már a 25 ezres határt közelíti, a diákok mintegy ötöde pedig külföldi.

Miseta Attila szerint a jövő legfontosabb feladata továbbra is a minőségi oktatás biztosítása, amelyben a nemzetköziesítés kulcsszerepet játszik — de csak a szakmai színvonal folyamatos emelésével együtt.

K. Mayer András kapta az idei sajtódíjat

A rektori köszöntő után adták át az idei „Pécsi Felsőoktatásért” sajtódíjat, amelyet a Szenátus egyhangú döntése alapján K. Mayer András sportújságíró érdemelt ki.

K. Mayer András közel 20 évig dolgozott a Dunántúli Napló sportújságírójaként, majd rovatvezetőjeként. Jelenleg a Nemzeti Kosárlabda Akadémia kommunikációs vezetője, a férfi kosárlabdacsapat sajtófőnöke, valamint a PécsAktuál sportszerkesztője.

Évtizedek óta készít színes, humoros, mégis alapos interjúkat PTE-s, PEAC-os és pécsi sportolókról, sportvezetőkről. Szakmai hozzáértését többször bizonyította a PTE Tehetség Esték programjain is, ahol szakértőként elemezte a magyar labdarúgó-válogatott aktuális helyzetét.

Elkötelezettsége, felkészültsége és az egyetemi sport iránti figyelme méltóvá tette arra, hogy idén ő vehesse át az egyetem címerével díszített arany kitűzőt és a sajtódíj oklevelét.

Ünnepi zenei programmal zárult az est

Az esemény végén a Voisingers művészeti vezetője, Balásy Szabolcs, a PTE Babits Gimnázium tanára adott ünnepi műsort, amely meghitt, adventi hangulatot teremtett a Sajtószalon vendégeinek.

Szerkesztőségünk szívből gratulál K. Mayer Andrásnak a rangos elismeréshez, és további sok sikert kívánunk munkájához!

Forrás: PTE

A rendőrség a pécsi halálos baleset szemtanúit keresi

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság 02000/459/2025. büntetőeljárási számon nyomozást folytat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt, és a lakosság segítségét kéri.

A rendelkezésre álló adatok szerint december 7-én 19:24-kor a 6-os számú főút 189 km + 486 méterszelvényénél egy gyalogos a külső forgalmi sávban közlekedett, feltehetően Pécs-Somogy (Őrmezei út) irányából Pécs-Hird felé. A nő sötét ruházatot viselt, fényvisszaverő mellényt nem, és nem az úttest szélén haladt.

Ennek következtében elütötte egy szemből érkező, szabályosan közlekedő személygépkocsi Pécs-Hird irányából.

A rendőrség kéri, hogy aki látta a gyalogost a baleset előtt az adott útszakaszon, vagy szemtanúja volt az esetnek, és bármilyen érdemi információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett is tegyen bejelentést.

Széleskörű támogatás: Cziráki Attila megható videóban reagált a felkérésre

Prof. Dr. Cziráki Attila közösségi oldalán videóban jelentette be, hogy megható és számára is váratlan felkérést kapott: neves pécsi szakemberek, művészek, sportolók és közéleti szereplők arra kérik, vállalja a jelöltséget a 2026-os országgyűlési választáson, hogy erősebb képviselete lehessen a pécsiek egyik legfontosabb ügyének – az új Szív- és Érgyógyászati Centrumnak.

Ahogyan a napokban beszámoltunk róla, több mint húsz neves, elismert pécsi szakember nyílt levélben fordult Cziráki Attilához, arra kérve őt, hogy vállalja a szerepvállalást 2026-ban. A levél aláírói – köztük tudósok, művészek, sportolók és civil vezetők – úgy látják, hogy a professzor képes lehet pártpolitikai megosztottságon felül álló, szakmai alapú képviseletet adni Pécsnek.

„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokszínű közösség áll mellém”

Cziráki Attila videójában elmondta: mélyen meghatotta, hogy Pécs díszpolgárai, egyetemi vezetők, civil szakemberek, sportolók és a városhoz kötődő kiválóságok politikai oldaltól függetlenül álltak mellé.

A professzor kiemelte: a Szívügyem Pécs mozgalom épp arról szól, hogy hidakat építsenek szakmai, emberi és közösségi értelemben — és külön öröm számára, hogy ezt ilyen sokan tartják fontosnak.

A cél változatlan: megépíteni a Szív- és Érgyógyászati Centrumot

A videóban hangsúlyozta: a pécsiek közös álma az új Kardiológiai Centrum felépítése, amely hosszú távon nemcsak az ellátást fejlesztené, hanem hozzájárulna ahhoz is, hogy Pécs Magyarország legegészségesebb városa lehessen.

„Amíg döntés születik, teszem a dolgomat – mert nekem Szívügyem Pécs”

Cziráki Attila szerint a felkérés nagy megtiszteltetés, de komoly felelősség is. Csak akkor tud hitelesen indulni és képviselni a pécsiek ügyét, ha széles közösségi támogatás áll mögötte — hangsúlyozta.

Zárásként hozzátette: továbbra is azon dolgozik, amit hosszú évek óta tesz, mert „Szívügye Pécs”.