Kezdőlap Blog Oldal 1759

Már nem Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

Ebben az évben is közzétette a Forbes a leggazdagabb magyarok listáját. Az elmúlt évek után nagy meglepetést jelent, hogy immár nem Mészáros Lőrinc vezeti a listát, hanem az eddigi második helyezett, az OTP-vezér Csányi Sándor. Sőt, Mészárosnak még a 2. helyet is át kellett adnia!

A lap szerdán közzétett listája alapján Mészáros vagyona annyit csökkent, hogy 468,8 milliárd forintos becsült vagyonával Felcsuti Zsolt is megelőzte, így ő lett a második. Az MPF Holding főrészvényese, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének társelnöke tehát nagyot lépett előre a leggazdagabb magyarok között.

Csányi Sándor vagyonát egyébként 541,6 milliárd forintra becsüli a Forbes, ezzel toronymagasan lett első, Mészárosnak a 436,5 milliárd forintjával be kellett érnie a 3. hellyel.

A dobogóról épphogy lecsúszott a politikába idén belekostoló Gattyán György a maga 357 milliárd forintos vagyonával, őt Veres Tibor (295,9 milliárd forint), majd Szijj László (229 milliárd forint) követi. A top 10-be még Jellinek Dániel (224,7 milliárd forint), Demján Sándorné és családja (220,1 milliárd forint), Széles Gábor (190,2 milliárd forint) és Rahimkulov Ruszlán (174,1 milliárd forint) jutott be.

A Forbes végül összegzi is, hogy mivel lehetett sokat nyerni 2022-ben. Eszerint az építőiparban és az ingatlanfejlesztésben utazók kaszálhattak sokat, de az innovációra is érdemes volt költeni. Továbbá érdekesség, hogy ez lett az első év, hogy egy magyar startup huszonéves alapítója is felkerült a listára. A teljest lista a Forbes januári lapszámában jelenik meg.

Országszerte több posta újranyithat januárban

A Magyar Posta Zrt. új vezetése az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a bezárt postahelyekről, ennek köszönhetően több posta újranyit januárban, az egyeztetések folytatódnak – közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.

A Magyar Posta még október végén döntött arról, hogy az energiaárak drasztikus drágulása miatt országszerte szünetelteti több posta működését.

Mint írták, a Magyar Posta számára kiemelt feladat a lakosság részére a legmagasabb minőségű postai szolgáltatások nyújtása, ezért a bejelentést követően a társaság új vezetése az érintett önkormányzatok vezetőivel az elmúlt időszakban konstruktív tárgyalásokat folytatott számos jelenleg szünetelő posta mielőbbi újranyitásáról.

Tájékoztatásuk szerint a megbeszéléseken a települések polgármestereivel részletes megállapodás született arról, hogy a Magyar Postát is érintő radikális energiaköltség-növekedést hogyan és milyen módon tudják közösen kezelni az egyes szünetelő posták vonatkozásában.

Napsütéses, de hideg idő vár ránk

Szerda hajnalban a minimumok fagypont közelébe hűlnek. Változóan felhős lesz az ég, csapadék nem várható. A szél mérsékelt marad. A déli órákra már enyhülni kezd a hőmérséklet, de 10 fok alatt lesz.

Délutánra felszakadozik a felhőzet és több órás napsütésben lesz részünk a felhőátvonulások mellett. A hőmérséklet csupán 7 és 9 fok közé melegszik. A délkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk lökések. Estére csökken a felhőzet és vele együtt a hőmérséklet is. A minimumok -1 és +1 fok között alakulhatnak. A szél gyenge délkeleti lesz.

Csütörtök reggelre elhagyják térségünket a vastagabb fellegek, helyette magasszintű, azaz fátyolfelhők érkeznek fölénk. A szél szinte teljesen eláll. A minimumok -3 és +1 fok között alakulhatnak, a hidegebb a völgyekben, az enyhébb idő pedig a magasabban fekvő területeken, illetve a belvárosokban várható. Délelőtt marad a szűrt napsütés, a hőmérséklet pedig lassacskán emelkedni fog, délre elérheti a 10 fokot is!

Forrás: Meteo Mecsek

Giorgia Meloni meghívta Rómába Zelenszkijt, Olaszország fegyverekkel is támogatja az ukránokat

Kedden Giorgia Meloni telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és egyben meghívta Rómába is. A Chigi-palota közleménye szerint a beszélgetés során Meloni megerősítette, hogy az olasz kormány teljes mértékben támogatja Kijevet politikai, katonai, gazdasági és humanitárius téren, az energetikai infrastruktúra helyreállításában és Ukrajna jövőbeli újjáépítésében. Meloni megismételte Olaszország teljes elkötelezettségét minden olyan hasznos intézkedés mellett, ami az ukrán nemzet számára igazságos békét eredményez. – írja a 444

Olaszország fegyvereket is szállítani fog Ukrajnának, elsősorban légvédelmi rendszereket.

Idős ember tűnt el Kaposvárról

A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 74 éves nagyberki férfi eltűnésének ügyében.

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010-157/396/2022. körözési számon folytat eljárást egy nagyberki lakos eltűnése miatt, aki 2022. december 21-én reggel otthonából ismeretlen helyre távozott és azóta nem adott életjelet magáról. A férfi felkutatásával kapcsolatban tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a lakosság segítségét kérjük.

Molnár Sándor eltűnésekor fehér sapkát, bézs színű mellényt, szürke pulóvert, kék farmernadrágot, valamint barna cipőt viselt.

Aki a képen látható személy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Kaposvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 (2700-ás mellék) telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06 80/ 555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Novák Katalin kegyelmet adott a Budaházy-ügy hét vádlottjának

0

Kegyelmet adott a „Budaházy-ügy” hét vádlottjának Novák Katalin köztársasági elnök.

    Az államfőhöz december közepén érkeztek meg a „Budaházy-ügyben” érintettek kegyelmi kérelmei – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

    A közlemény felidézi, hogy 17 személlyel szemben zajlik még ma is, 13 év elteltével büntetőeljárás és Novák Katalin sajnálatosnak tartja, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni.

    „Alapos mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy különválasztom azon személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Az eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a kiszabható büntetéshez képest. Az előzetes letartóztatásban töltött idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjaikat alaposan megpróbálta. Hét személy esetében ezért eljárási kegyelemről döntöttem” – fogalmazott a köztársasági elnök.

    Novák Katalin azt írta, az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött. „Esetükben olyan súlyos cselekményekről szól a vád, hogy csak jogerős bírósági ítéletet követően tartom helyesnek dönteni az ő kegyelmi kérelmeikről” – tette hozzá.

    A köztársasági elnök szerint a „Budaházy-ügy” is rámutat arra, „hogy a bírósági eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét”.

    „Felhívom a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében” – tette hozzá Novák Katalin.

LMP: maradjon autómentes a Lánchíd!

Tartsa meg autómentesnek a Lánchidat a főváros! – sürgette keddi budapesti sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője.

    Az ellenzéki politikus arról beszélt: óriási lépés az „élhetőbb, szerethetőbb” belváros felé, hogy jelenleg a hidat csak a kerékpárosok, a buszok és a megkülönböztetést használó járművek használhatják, a járda elkészülése után pedig a gyalogosok is.
    A korábbi forgalmi rend egyetlen közlekedőnek sem vált előnyére – hangsúlyozta, majd annak a véleményének adott hangot, hogy a híd autómentessé tételével „az autósok nem vesztettek sokat”, miközben a közösségi közlekedés és a kerékpárosok „óriásit nyertek”.
    Bakos Bernadett szerint a kormány fenyegeti, az „autóslobbi” pedig „nyomasztja” a fővárost ebben a kérdésben, holott a felújítás előtti időszak tapasztalatai megmutatták, hogy a Lánchídon, szűk volta miatt, folyamatos a torlódás, a dugó, holott a fővárosi hidak forgalmának alig négy százalékát fogadja be.
    Hangsúlyozta, ha a Lánchidat nem használhatják a személygépkocsik, az nem okoz fennakadást az autós közlekedésben, azonban nagy lehetőség „a sokkal zöldebb közösségi közlekedés számára”.

Jelentősen, akár 857 ezer forinttal is nőhet jövőre Orbán Viktor bére

0

Ha a statisztikai előrejelzéseknek megfelelően 2022-ben valóban 17,7 százalékkal nőnek a keresetek, akkor legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak a parlamenti képviselők 2023-ban, a többségnél viszont még nagyobb mértékben nőnek a juttatások a bizottsági tagságok, valamint az egyéb tisztségek után járó pluszpénzek miatt – írja az rtl.hu.

Az RTL számításai szerint Kövér László tiszteletdíja kb. 4,2 millió forintra nőne a mostani 3,5 millió forintról, azaz esetében több mint 600 ezer forinttal lenne magasabb a bruttó bér. Novák Katalin köztársasági elnök, aki Kövér László fizetésének 1,1 szeresét kapja, nagyjából bruttó 4,6 millió forintot vihet majd haza. Ez 700 ezer forinttal magasabb összeg Novák jelenlegi fizetéséhez képest.

A házelnök tiszteletdíjához rögzítettek Novák Katalin köztársasági elnök bérét is, aki Kövér László fizetésének 1,1 szeresét, azaz nagyjából bruttó 4,6 millió forintot vihet majd haza. Ez 700 ezer forinttal magasabb összeg a jelenlegihez képest.

Keserű ébredés az olcsónak hitt fosszilis energia mámorából

0

2610 milliárd forint.

Ennyit költ a kormány úgynevezett „rezsivédelemre” 2023-ra, most fizetjük meg a Fidesz-KDNP elhibázott energiapolitikájának az árát. Hiszen ahelyett, hogy az elmúlt tizenkét esztendőben az egész országra kiterjedő épületszigetelési programok indultak volna el, ahelyett, hogy mindenhol napkollektorok és szélerőművek lennének, hogy nyílászárókat cseréltek volna, az olcsónak hitt orosz fosszilis energia bűvöletében éltek.

Nincs olcsó fosszilis energia, pláne nincs olcsó orosz fosszilis energia. Ha lenne, most nem kellene 2610 milliárd forintot rezsivédelemre fordítani, a központi költségvetésből. Abból a költségvetésből, ahová a bevétel elsősorban tőled, kedves adófizető honfitársam, igen tőled származik. Hiszen dolgozol, és személyijövedelemadót fizetsz, vásárolsz, ezért 27 százalékos ÁFÁ-t is fizetsz, és még egy sor adót. Minden magyar dolgozó ember nagyjából 623 ezer forintot fog kifizetni a rezsivédelemre a következő évre, az éves bevételeid ekkora hányadát fogja felemészteni az, hogy orosz gázzal fűthessük a magyar utcákat.

Szerintem ez egy rendkívüli módon elhibázott politika, a rezsicsökkentés a kormány legnagyobb (és vitathatatlanul legügyesebb) hazugsága, hiszen amikor olcsóbb volt a gáz világpiaci ára, akkor szó szerint hülyére keresték magukat vele, a lakosság pedig jóval drágábban vehette az energiát, mint tette volna azt piaci körülmények között. Mindemellett nagyon sokan nem is lettek érdekeltek abban, hogy korszerűsítsenek, hogy napelemeket szereljenek az otthonaikra, ezt pedig a kormány a szélerőművek tiltásával fejelte meg. Mondhatni az olcsó orosz gáz mámorában fürdött Kádár-népe, az ébredés azonban keserű. Vágtat az infláció, az iskolákban hideg van, az átlagfogyasztás felett pedig már most is horror összeget kell kifizetni a rezsire. Ezt tetézi a következő esztendő költségvetése, ahol az előző évek 600-800 milliárd körüli összege helyett már 2610 milliárdot kell a kormánynak rezsivédelemre költenie.

Szerintem már középtávon is jóval olcsóbb lenne, lett volna a zöldenergiák felé fordulni, például 2610 milliárd forintból nagyjából 800 ezer magyar ingatlanra lehetne egy átlagos méretű, normális igényeket kielégítő napelemet tenni. Néhány év alatt minden épületen, és minden erkélyen lehetne, lehetett volna napelem, és ez tényleg csak egy aspektusa a megoldásnak, természetesen ott a szigetelés, ott a szélerőmű, vagy épp a föld hőjének a felhasználása. Mind-mind előremutató, fenntartható megoldás, szemben a mostani „rezsicsökkentésnek” nevezett hazugsággal. Avagy innentől kezdve a kormány minden egyes évben a költségvetés egy jelentős százalékát fogja arra költeni, hogy mesterségesen fenntartsák az olcsó (olcsó?) rezsit? Mindez nyilvánvalóan nem járható út, hiszen a következő év költségvetésének a hiánya az előzetesen várt 3,5 százalék helyett 3,9 százalék lesz. Így fizetjük meg az elmúlt tizenkét év felelőtlen politikájának az árát.

Idős nőt fosztottak ki karácsonykor Pécsett

0

A rendőrök elfogták azt a két fiatalkorút, akik elvették egy idős nő táskáját Pécsett.

Kifosztás bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság egy 15, valamint egy 14 éves fiúval szemben. A gyanú szerint a két fiatalkorú 2022. december 26-án dél körül Pécsett, a Kertvárosban az egyik társasház előtt megállított egy idős nőt azzal az ürüggyel, hogy megkérdezzék tőle a pontos időt. Amikor a sértett a karját felemelte, elvették tőle a táskáját, a benne lévő mobiltelefonnal és készpénzzel, majd elszaladtak a helyszínről.

A rendőrök egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését, az eltulajdonított értékeket a rendőrök csaknem hiánytalanul megtalálták, és visszaadták a tulajdonosnak.