A KSH legfrissebb adatai szerint a virsli idei ára átlagosan 3.040 forint kilogrammonként. Összehasonlításképpen tavaly ugyanekkor 2.110 forint volt, vagyis majdnem 1.000 forinttal emelkedett egy év alatt.
További érdekesség, hogy 2010-ben a sértésvirsli kilonkénti ára 1.010 forint volt, vagyis szinte pontosan harmadannyi, mint most. Ennek a különbözetnek valamivel kevesebb, mint a fele az ezt megelőző 11 évben keletkezett, a maradék pedig idén.
Mivel minden nap az Árkádtól a Széchenyi térig vezet az utam, nem tudtam nem észrevenni, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton új gyrosos nyílt. A helyválasztás merész, mert a Casablanca és az Anyám pitája gyakorlatilag egy köpésnyire van tőle, de a Trójai faló is kb. 20-30 méteres távolságba, szóval konkurencia van bőven. De az nyilvánvaló volt, hogyha már minden nap arra járok, akkor teszek vele egy próbát. Egy sima gyrost kértem, ne bonyolítsuk elsőre a történetet!
Az első, amit észrevettem, hogy helyben fogyasztásra gyakorlatilag nincs terület, így vagy sétálóban vagy elvitelre tudom kérni. Ez vegyes érzésekkel tölt el. Egy sima pitánál ez a legkevésbé sem zavar, azokkal ritkán szoktam leülni, inkább sétálva megeszem. Egy tálat azonban szinte mindig helyben fogyasztok el, főleg a hasábburgonya miatt, mert mire a belvárosból hazaérek, addigra főleg a krumpli sokat veszít a frissességéből, melegítve az már nem annyira jó. Szóval ennél a helynél nálam inkább a pita kerül számításba.
Ami az ételt illeti, a pita egy egyszerű bolti termék, korrektül megpirítva, ami azért ad neki némi élvezeti értéket. Ez részemről oké. A húsból az első néhány falat kapcsán már vegyesebb érzéseim voltak. Csirkehús, fűszerezése oké, viszont nagyon keménynek éreztem az első pár falatot, talán kicsit több időt töltött a tűzön, mint kellett volna. Nem volt vészes, de azért nem is tökéletes.
Zöldségfronton rendben van az étel, mindegyik friss és finom, és aminek örülök, hogy mennyiségileg is rendben volt minden, amit adtak, nem egy karika paradicsommal próbálják az ember szemét kiszúrni. És egyébként magát a pitát is a méretéhez képest rendesen megtöltötték. Csípőset ezúttal nem kértem, a másik szószuk rendben van, nincs benne semmi rendkívüli, de oké, hozzáadja, amit hozzá kell adnia. Amit még kiemelnék, hogy az összetevőket szépen rétegezték, így az alján szósz, zöldség és hús egyaránt maradt, ami így egy nagyon jó elegyet adott, főleg, mert az alján lévő húsok sütése már rendben volt, valószínűleg csak néhány falatnyi volt, ami túlment.
Összességében azt mondom, hogy nem volt semmi rendkívüli ebben az ételben, viszont korrekt volt, igazából sem felfelé, sem lefelé nagyon nem lóg ki a környékén lévő helyek közül. Egyvalamiben viszont igen, ami az ára, a 990 forintos gyros pita ma már kifejezetten baráti, bár felvet bennem kérdéseket. Ha ez azért van, mert így, hogy nincs helyben fogyasztás, megspórolnak bizonyos költségeket, amiket le tudnak szedni az árból, akkor minden rendben van. Ha viszont ez csak egy bevezető ár, és fel fog zárkózni a többi étteremhez, akkor nem vagyok biztos abban, hogy ebben a konkurencia-harcból ők kerülnek ki győztesen. Azért drukkolok nekik.
Petárdázni idén szilveszterkor is tilos, a legális árusoktól vásárolt tűzijátékok december 31-én este hat órától január 1-jén reggel hat óráig használhatók – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden a police.hu-n.
Az 1. és 2. pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátékokhoz egész évben hozzá lehet jutni, de a 3. osztályba sorolt termékek csak december 28. és 31. között vásárolhatók – írták.
A 3. osztályba sorolt tűzijátékok december 31-én 18 óra és január 1-jén 6 óra között használhatók, ehhez engedély nem kell – közölte az ORFK.
A fel nem használt, 3. pirotechnikai osztályba tartozó, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket szilveszter után öt napon belül vissza kell vinni a forgalmazónak, aki köteles azt térítésmentesen visszavenni. Az 1. pirotechnikai osztályba tartozó termékeket 14, a 2. osztályba tartozókat 16 éves kortól lehet megvásárolni és használni, míg a 3. osztályba tartozókat csak nagykorúak vehetik meg – figyelmeztettek.
Azt tanácsolták, hogy pirotechnikai terméket csak működési engedéllyel rendelkező árustól vásároljanak az emberek. Felhívták a figyelmet arra, hogy aki illegális árustól vásárol, magát és a környezetét is veszélyezteti.
Hozzátették: a legálisan forgalmazott pirotechnikai termék felirata magyar nyelvű, közérthető használati és kezelési útmutatót, valamint baleset- és egészségvédelmi figyelmeztetést is tartalmaz.
Arra is figyelmeztettek, hogy a tűzijátékokat távol kell tartani más tűzveszélyes anyagoktól. Gyermekek elől mindig legyen elzárva – tanácsolták.
Petárdázni, ahogy a korábbi években, idén is tilos, a petárda birtoklása is tiltott – hangsúlyozták, hozzátéve, aki ezt a tilalmat megszegi, és petárdázik, szabálysértést követ el, ami 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
A felrobbant petárda rendkívül súlyos, akár maradandó sérülést is okozhat: végtagroncsolódás, halláskárosodás lehet a következménye – írták a közleményben.
Két ember meghalt szén-monoxid-mérgezésben a Nógrád megyei Egyházasgergén – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.
Mukics Dániel tájékoztatása szerint hétfő este érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez arról, hogy a mentők két holttestet találtak egy Fő úti családi házban.
A tűzoltók légzőkészülékben, szén-monoxid-mérővel mentek be az épületbe, ahol magas koncentrációban kimutatták a mérgező gáz jelenlétét – írta a közleményben.
A tűzoltók érkezésekor a ház nyílászárói zárva voltak, a szén-monoxid feltehetően a pincében üzemelő vegyes tüzelésű kazán meghibásodása miatt keletkezett.
Nemrégiben jelent meg a Magyar Közlönyben a 2022. évi LXIV. törvény, amely számos más törvényt, többek között a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt is. A törvény egyik legfontosabb célja a fiatalok dohányzásának visszaszorítása, de az erőfölénnyel visszaélést is igyekszik csökkenteni.
Egyik nagyon szembetűnő változtatás a szigorított „pultvonal” szabály. Ez azt jelenti, hogy a pultvonal feletti részen kizárólag a dohánytermékek találhatók meg. A tilalom vonatkozik mind a dohánytermékeket kiegészítő eszközökre (pl. csikkek, e-cigaretták, nikotin-tapaszok), mind a dohányzással összefüggésben nem álló termékekre (pl. üdítők, rágók, édességek). Ugyancsak a pulttal kapcsolatos szabály, hogy a pulton a cigarettákat úgy kell elhelyezni, hogy azokból márkánként és típusonként mindösszesen egy darab legyen a vásárlás számára látható. Ez utóbbi szabály a szivarokra nem vonatkozik.
A hivatalos indoklás szerint ezen változások legfontosabb célja, hogy az szélesebb kínálattal rendelkező dohányboltok ne éljenek vissza az erőfölényükkel, és ne tudják „demonstrálni” ezt a kínálatot.
További fontos szabályváltozás, hogy minden dohányboltnak kötelessége kitenni egy központi leszokást támogató egészségvédelmi és prevenciós tájékoztatót. Magát az anyagot megkaphatják a tulajdonosok papír alapon és elektronikusan is, és maga a kitétel is megtörténhet akár digitálisan, akár plakát formájában, ugyanakkor a pult feletti részen, jól láthatóan kell ezt elhelyezni. Ennek a legfőbb célja a leszokás elősegítése.
A fentiek megszegése esetén pénzbírság szabható ki a dohánytermék-kiskereskedőkre, azonban amennyiben a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személy a fogyasztóvédelmi rendelkezést 3 éven belül ismételten megsérti, abban az esetben a hatóság az adott üzletet legfeljebb 30 napos ideglenes bezárását rendelheti el.
Csaknem 360 kilogramm második világháborús páncéltörő lőszer, gránát került elő a Somogy megyei Nagybajomnál egy mezőgazdasági területen – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede kedden a Facebook-oldalán.
Nagybajom külterületéről érkezett a bejelentés, hogy mezőgazdasági földmunkák közben egy robbanótestnek látszó tárgyat találtak – írták.
A tűzszerészek fémkereső műszerrel vizsgálták át az érintett területet, ahol több mint harminc különböző típusú lőszer és gránát került elő.
A katonák 29 német 7,5 centiméteres páncéltörő lőszert, egy ezekkel megegyező űrméretű és típusú gránátot, illetve egy szintén 7,5 centiméteres repeszgránátot szállítottak el a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, későbbi megsemmisítésre – közölték.
Európában a legtöbb koronavírussal összefüggésben bekövetkezett korlátozás már eltörölték, ám Kínában ezeknek egy jelentős része még mindig hatályban van. Január 8-án ugyanakkor egy újabb mérföldkőre kerül sor: megszüntetik a kötelező karantént a Kínában utazók esetén, a továbbiakban egy 48 óránál nem régebbi negatív teszt is elegendő a beutazáshoz.
Kínában a lakosságot érintő Covid-korlátozások jelentős része egészen decemberig hatályban volt, ám az elmúlt időszakban történtek enyhítések, tekintettel arra, hogy – Kínában szokatlan módon – számos megmozdulás és demonstráció volt az ügyben.
Úgy tűnik azonban, hogy a veszély még nem múlt el. Az észak-kínai Sicsiacsuang városát nem sokkal azután, hogy a tömegközlekedésre vonatkozó Covid-korlátozásokat megszüntették, le kellett zárni a fertőzések radikális emelkedése miatt, valamint Pekingben és Sanghajban is szükség volt a korlátozások egy részének visszaállítására a hirtelen emelkedések miatt.
A San Francisco Chronicle egy érdekes, ám döbbenetes eseményről számolt be Karácsony első napján, melynek alapja egy a Reddit nevű közösségi oldalon megjelent videó. A videó nem más, mint egy kamerafelvétel az egyik helyi plázából, melynek tanulsága szerint két nő majdhogynem félholtra ver egy harmadikat, majd elveszik a táskáját. Ezt a jelenetet nagyjából egy tucat ember végignézi, ám senki nem siet az áldozat segítségére, egyik üzletvezető még be is zárja a boltját az incidens erejéig.
A felvétel alapján még a Pláza biztonsági őre sem siet a nő segítségére. Bár kezdetben megpróbálja az egyik támadót elvonszolni, később feladja, majd ő is csatlakozik az eseményt közelről szemlélők köréhez. Az incidens után azért biztonsági őrök és a rendőrök ellátják a kirabolt hölgyet, akit a másik két nő ököllelt ütött és acélbetétes bakanccsal rugdosott. Mint kiderült, az áldozat ismerte a két nőt.
Az Index beszámolója alapján az említett plázában az elmúlt időszakban számos hasonló eset történt, és annyira veszélyesnek számít, hogy több üzlet elköltözött már onnan. A pláza vezetése az alábbi közleményt tette ki az eset kapcsán.
„A vásárlóink és munkatársaink biztonsága számunkra mindennél fontosabb, az efféle cselekedetek megbocsáthatatlanok. Biztonsági személyzetünk és a San Franciscó-i Rendőrség reagált az esetre, röviddel annak megtörténte után. Vádat senki ellen sem emeltünk, mivel nem történt feljelentés. Kiderült, a sértett ismerte az elkövetőket. A sérültet ellátták, majd útjára engedték.”
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága 01140-157/628/2022. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Zólyomi Péter ügyében.
Az 50 éves férfi 2022. december 23-án délután XIV. kerületi otthonából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A rendőrök jelenleg is keresik.
Zólyomi Péter körülbelül 180 centiméter magas, vékony testalkatú, barna hajú.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki az 50 éves Zólyomi Péter tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.
Kedden hajnalban északnyugat felől egy hidegfront vonul át felettünk. A felhőkkel együtt csapadék is érkezik, mely a délelőtt folyamán tartós lesz, de jelentős mennyiség nem várható. Az északnyugati szél feltámad. A front mögött hűvösebb levegő szivárog be, a minimumok 7 és 9 fok között alakulnak és napközben sem emelkednek 10 fok fölé.
Délután észak-északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, megszűnik a csapadék. A hőmérséklet a reggelihez képest alig, vagy egyáltalán nem emelkedik, marad 8 és 10 fok között. Az északnyugati szelet délután délnyugati váltja, és marad élénk. Estére fokozatosan csökken a felhőzet és a hőmérséklet is, a minimumok 5 fok alá esnek. A szél teljesen legyengül, és északira vált.