Kezdőlap Blog Oldal 1820

Megérkezett a város karácsonyfája!

Ma délelőtt megérkezett Pécs város karácsonyfája, ami egy 14 méter magas jegenyefenyő, amit 21 évvel ezelőtt Hetényi Andrásné Mónika és családja ültett el, azonban a fa mára már kinőtte a kertjüket, emiatt ajánlották fel a városnak karácsonyfa gyanánt.

Fotó: Mesics Gábor

Halálos baleset történt reggel – képek a balesetről

A 47-es számú főúton, Mezőberény külterületén frontálisan összeütközött két személygépkocsi, az egyiknek a vezetője a helyszínen életét vesztette.

Békés megyében, a 47-es számú főút Békéscsaba és Mezőberény közötti szakaszán, Mezőberény közelében 2022. november 18-án 6 óra 30 perc körül frontálisan összeütközött két személygépkocsi. A balesetben ketten sérültek meg, az egyik sérült a helyszínen meghalt. A rendőrség teljes szélességében lezárta az érintett útszakaszt. A Békéscsaba felől érkezők a kamuti körforgalomnál tudják elkerülni a baleset helyszínét, míg a Mezőberényből Békéscsaba felé tartókat Békés irányába terelik a rendőrök.

A rendőrség az útlezárás miatt a közlekedők megértését és türelmét kéri!

Luxemburg túl nagy falatnak bizonyult a magyar labdarúgó válogatott számára

0

A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott Luxemburg vendégeként a csütörtöki barátságos mérkőzésen.

    A hazaiak már a hetedik percben vezetéshez jutottak Gerson Rodrigues értékesített büntetőjével, a magyarok pedig Szalai Attila fejesével egyenlítettek a 25. percben. A csereként beállt újonc, Németh András a 67. percben már a magyarokat juttatta előnyhöz, de a hozzá hasonlóan debütáló Alessio Curci találatával végül döntetlennel zárult az összecsapás.
    Marco Rossi szövetségi kapitány Németh mellett Baráth Péter személyében még egy újoncot avatott.
    A magyarok vasárnap 20.15-től Görögországot fogadják a Puskás Arénában. Ez lesz Dzsudzsák Balázs búcsúmeccse a nemzeti együttesben, 109. fellépésével pedig – Király Gábort megelőzve – egyedüli csúcstartóvá válik a válogatottságot illetően.

    Barátságos mérkőzés:
Luxemburg-Magyarország 2-2 (1-1)
——————————–
Luxembourg, 3571 néző, v.: Jonathan Lardot (belga)
    gólszerzők: Rodrigues (7., 11-esből), Curci (78.), illetve Szalai A. (25.), Németh A. (67.)
    sárga lap: Barreiro (25.), illetve Dibusz (6.), Nagy Zs. (34.), Styles (85.)

    Luxemburg:
    ———-
Moris (Schon, a szünetben) – Jans, Mahmutovic, Olesen (Thill, a szünetben) – Bohnert, Da. Sinani, Barreiro, Pinto – Borges Sanches (Curci, 71.), Rodrigues (Rupil, 91.) – De. Sinani (Lohei, 59.)

    Magyarország:
    ————-
Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola (Botka, 78.), Nagy Á. (Baráth P., 78.), Styles, Nagy Zs. (Kerkez, 57.) – Szoboszlai (Kalmár, 87.), Gazdag (Sallai, 57.) – Ádám (Németh A., 57.)

    I. félidő:
    ———-
    6-7. perc: Styles rövid hazaadására Rodrigues csapott le, a hazai csatár elhúzta a labdát Dibusz mellett, de a kapus elkaszálta. A büntetőt a sértett lőtte a kapu jobb oldalába (1-0).
    25. perc: Styles szerzett vissza egy labdát a jobb oldalon, majd középre adott, Szalai Attila pedig előre vetődve 12 méterről fejelt a jobb alsó sarokba (1-1).

    II. félidő:
    ———–
    67. perc: Kerkez bal oldali beadására nagyszerű ütemben érkezett Németh, aki 5 méterről a bal sarokba lőtt (1-2).
    78. perc: Curci kapott nagyszerű labdát az ötös jobb sarkán, egy csellel elfektette Orbánt, majd lapos lövését Lang már csak beljebb segíteni tudta (2-2).

    Mindkét csapat támadó szellemben igyekezett kezdeni, ennek jegyében a felek már a rivális tizenhatosánál letámadták az ellenfél játékosait. Az első helyzetre nem is kellett sokat várni, Styles elrontott hazaadását követően büntetőhöz jutottak a hazaiak, akik így a vezetést is megszerezték. A magyarokat alaposan megzavarta a bekapott gól, pontatlanabbá vált a játékuk, amit az is jelzett, hogy egy újabb hátul eladott labdából majdnem ismét eredményes volt Luxemburg. Az első igazán ígéretes magyar akcióra több mint negyedórát kellett várni, de Nagy Ádám elrontotta az utolsó passzt. A vendégek igazán az első játékrész derekán vették át az irányítást, az első kaput eltaláló lövés Gazdagtól még középre tartott, de néhány perccel később Szalai Attila csukafejese már a kapuban kötött ki, ezzel a Fenerbahce védője először volt eredményes a címeres mezben. A szünetig hátralévő időben a magyar csapat többnyire meddő mezőnyfölényben futballozott, így újabb lehetőség nem alakult ki, csupán az agilisan játszó Szoboszlainak sikerült majdnem lecsapnia egy rossz hazaadásra.
    A folytatásra sokkal lendületesebb és elszántabb magyar csapat futott ki a pályára, melynek nyomán Szalai majdnem megszerezte második gólját is. Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai lendületben maradtak és sorra vezették veszélyes támadásaikat, míg az ellenfél a félpályát is csak elvétve lépte át. A vendégszurkolók által éltetett olasz szakember hármas cserével próbálta frissíteni együttesét, amely az új felállásban is kezdeményezőbb volt riválisánál, sőt, éppen két becserélt játékosa, Kerkez Milos és az újonc Németh András hozta össze a második magyar gólt. A magyar öröm csak bő tíz percig tartott, mert a hazaiak jószerivel a második félidei első komolyabb akciójukból egyenlítettek. Ez alaposan megzavarta a magyarokat és fellelkesítette a luxemburgiakat, egy ízben Dibusznak kellett bravúrosan hárítania, hogy ne kerüljön ismét hátrányba a válogatott, amely az utolsó percekre ugyan rendezte a sorait, azonban már nem maradt ideje arra, hogy megszerezze a győztes gólt.

Gyenge Dániel: akárhonnan is jött a rakéta, a felelősség Putyiné

0

Lengyelország akaratlanul is részese lett az orosz-ukrán háborúnak, amit a bölcs miniszterelnökünk „lokális konfliktusnak” nevezett. Két ártatlan lengyel civil halt tragikus halált, miközben az agresszor moszkvai vezetők „provokációról” beszélnek. Ebből is látszik, hogy akik most a Kremlben csücsülnek a korlátlan hatalom bársonyszékében mennyire romlott és abnormális gazemberek, semmiféle bűntudat vagy lelkiismeret-furdalás nem nyomasztja őket, az őszinte részvétnyilvánítás valahogy kimaradt a hazug közlemény soraiból.

„A lengyel média és vezetők nyilatkozatai ‘orosz’ rakéták állítólagos landolásáról Przewodów közelében szándékos provokáció, amelynek célja a helyzet eszkalálása” – így szól az orosz külügy közleménye, amely azt próbálja sejtetni a közvéleménnyel, hogy „nyugati ügynökök” okozták a tragédiát, annak céljából hogy a lengyeleket „belerángassák” ebbe a konfliktusba. Olyan abszurd magyarázat ez, mint mikor bestiális gyilkosok próbálják relativizálni tettüket a sanyarú gyermekkoruk, és a rossz szocializációs körülményeik felemlegetésével, mintha az enyhítené bűntettük súlyát.

Nem sokkal a rakéták becsapódása után jött a hír, hogy az amerikai jelentések szerint ukrán légvédelmi fegyverek okozták a halálos kimenetelű balesetet. Erre fel is zúdultak a moszkoviták által vezérelt dezinformációs propaganda hazug prókátorai, ukrán provokációról, illetve a nyugati, amerikai titkosszolgálatok intervenciójáról agitálnak. Csőlátásuk azonban nem terjed ennél tovább, azt persze meg sem kell említeni, hogy annak a két lengyel civilnek máshogy alakult volna az élete, hogyha februárban Oroszország soviniszta újdespota vezetője nem indított volna agresszív terület – és zsákmányszerző háborút egy független országgal szemben, amelynek szuverenitását kőbe vésett kétoldalú és nemzetközi szerződések garantálták. Valószínűleg nem haltak volna ilyen tragikus halált, hogyha a katonai hadszíntéren alulmaradt orosz hadigépezet nem az ukrajnai civil lakosság és a nagyvárosok terrorbombázásával akarná kompenzálni csúfos katonai veszteségeit. Míg Ukrajna hadereje a civilizált világ teljes támogatását élvezve folytat honvédő háborút a megszállókkal szemben, akik az oroszajkú kelet-ukrajnai lakosságnak is nyomorúságos szenvedéseket okoztak – lásd Mariupol porig rombolása – addig a sértett moszkvai vezetők védtelen és fegyvertelen polgárok életének megkeserítésével, szisztematikus legyilkolásával, és települések élhetetlenné tételével akarják megnyerni a háborút.

Ideje lenne a magyar kormánynak is deklarálnia, hogy akárhonnan is lőhették ki azokat a rakétákat, a felelősség egyértelműen Putyint terheli. Számtalan civil áldozat elkerülhető lett volna, hogyha nem egy farkastörvényekben hívő, a nyers erő jogán gondolkodó dilis, barbár vezető ülne a Kremlben, aki bármikor képes lenne szerződéseket a saját önkényes érdekei szolgálatában felülírni, és gyengébb, kiszolgáltatottabb népekre támadni polgárok ezreinek, tízezreinek halálát és még többek számára nyomorúságos életet okozva. Nem mondom, hogy az ötös cikkelyt azonnal érvénybe kellene léptetni, hisz nem érte konkrét katonai támadás Lengyelországot, viszont hogy ha ebben a világban létezik még az igazságnak, és az abszolút moralitásnak legalább a szikrája a háború kirobbantói és támogatói felett a nemzetközi, hágai törvényszék fog példás ítéletet mondani.

Hamarosan leszakad az ég

Pénteken reggel délnyugat felől egy mediterrán ciklon éri el a térségünket. Egyre többfelé ered el az eső. A hőmérséklet minimuma 5 és 7 fok között alakul.  A keleti szél mérsékelt lesz.

Délután folytatódik a csapadékos idő, számottevő mennyiség várható. A hőmérséklet a reggelihez képest alig fog emelkedni, 8 és 10 fok között alakul. Az északkeleti szél mérsékelt lesz. 

Este gyengül a csapadékhajlam de még esni fog. A minimumok 5 fok alá csökkennek. – írja a Meteo Mecsek

Fotó a tragikus vonatbalesetről, és fontos információk a MÁV-tól

0

Csütörtök délután a Pécsről 14:48-kor Dombóvárra elindult személyvonat (8053) személyautóval ütközött Sásdon, a Temető utcai vasúti átjárónál. A balesetkor a fénysorompó jól működött, tilosat jelzett. Az ütközés következtében a vonat első kocsija egyik tengelyével kisiklott. A vonaton senki sem sérült meg.

A helyszínelés és a műszaki mentés végéig – várhatóan éjszakáig – Dombóvár és Godisa között szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok közlekednek. Az átszállások miatt a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon egy-másfél órával hosszabb eljutási időre kell számítani.

Forgalmi változások:

– A Keleti pályaudvarról 13:53-kor Pécsre elindult Tenkes InterCity (IC 814) Dombóvár és Sásd között a Dombóvárról 16:06-kor Pécsre induló személyvonat (8066) menetrendje szerint közlekedik, annak állomásain és megállóhelyein is megáll.

– A Pécsről 15:19-kor a Keleti pályaudvarra elindult Tubes InterCity (IC803) csak Godisáig közlekedett.

Több ezer ember tüntet Pécsett a tanárokért és az oktatásért

A tanárok méltatlan helyzete, és az oktatás jövője miatt többezres tiltakozó tömeg gyűlt össze ma késő délután a Széchenyi téren. Sokan csak a szolidaritásukat fejezték ki a pedagógus társadalom irányában, azonban rengeteg diák és tanár is ott volt az eseményen, amit nem csak Pécsett, hanem több tucat magyar városban tartottak meg ma délután, kora este.

Az ügyben megszólalt Dr. Keresztes László Lóránt pécsi országgyűlési képviselője is, aki elmondta, hogy undorító és aljas húzás a tanárok kirúgása, fenyegetése, és nem csak képviselőként, de két iskolás korú gyermek édesapjaként is kiáll a tanárokmellett! Elég volt a megfélemlítésből! – mondta az LMP képviselője.

Az egész országban tüntettek az oktatásért, összességében több tízezer ember vehetett részt a megmozduláson, Győrtől Pécsig, Szegedtől Debrecenig, Budapesttől az egészen kicsiny falvakig.

Sásdi vonatbaleset: egy gyermek és egy nő meghalt, egy másik gyermek életéért még küzdenek

0

Ahogy arról beszámoltunk súlyos vonatbaleset történt Sásdnál, amikor egy személygépjármű és egy Pécs-Dombóvár között közlekedő szerelvény karambolozott.

A baleset során egy nő és egy gyermek a helyszínen életét vesztette.

Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2022. november 17-én 15 óra 37 perc körül Sásdon, a Temető utcai vasúti átjáróban egy személyautó és egy vonat összeütközött. A baleset során az autót vezető nő, valamint egy gyermek a helyszínen életét vesztette, egy gyermek ellátása pedig folyamatban van.

A helyszínelés idejére teljes útlezárás van érvényben a balesettel érintett útszakaszon.

Kérjük, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

A kérdés az, hogy hol jobb a gyereknek: az árvaházban, vagy adott esetben azonos nemű párok otthonában

Végtelenül egyszerű a kérdés, és – szerintem – végtelenül egyszerű a válasz is. Hol cseperedjen fel az a gyermek, akiről a szülei valamilyen oknál fogva lemondtak: árvaházban, vagy egy szerető családban, ahol adott esetben a szülők azonos neműek.

Nem tudok érvet felhozni az ellen, hogy az egyébként örökbefogadás feltételeinek maximálisan megfelelő azonos nemű párok, miért ne fogadhassanak örökbe egy gyereket, ha arra a gyerekre az állami intézményrendszer hidegsége várna. Magyarországon kifejezetten szigorú feltételei vannak az örökbefogadásnak, alaposan utána járnak a szülőknek, fontos, hogy mind az anyagi helyzetük megfelelő legyen, a pszichés vizsgálaton is megfeleljenek, mielőtt örökbe fogadhatnának egy csöppséget. Akárkiből nem is válhat nevelőszülő, természetesen az azonos nemű párok esetén is fontos, hogy ezeken a procedúrákon végig menjenek és megfeleljenek rajta. Azonban ha minden lehetőség adott, akkor igenis fogadhassanak örökbe ők is gyereket, hiszen pont ugyanannyira fogják őt szeretni, mint a heteroszexuális párok, és az a gyerek biztosan boldogabb, békésebb körülmények között fog felnőni, mintha árvaházban kellene nevelkednie.

Milyen érvek szoktak elhangzani az azonos nemű párok örökbefogadása kapcsán?

Az egyik, mely szerint a gyereknek szüksége van anyára és apára. Ez alapvetően igaz, azonban ne feledjük, hogy most is rengeteg gyerek nő fel anya vagy apa nélkül, azokban a családokban, ahol például haláleset történik, vagy valamelyik szülő csúnyán fogalmazva lelép otthonról, netán nem tudni, hogy ki a gyerek apja. Magyar gyerekek százezrei nőnek fel csonka családban, ami persze nem ideális, de akárhogy is nézzük, elkerülhetetlen. Azonos nemű párok esetén is kialakulhatnak a nemi szerepek, nem mellékesen például két férfi esetén sokat segíthet a nagymama, vagy egy lánytestvér, aki segíthet átadni a női mintákat a gyermek számára. Ha az az érv, az azonos nemű párok gyermekvállalása ellen, hogy ott „nem lesz anya ÉS apa”, akkor bizony úgymond a csonka családok létét sem szabadna engedni, hiszen ott sem feltétlenül van anya vagy apa.

Sokan hozzák fel érvként, hogy az iskolában bántani fogják azt a gyereket, akinek két apja vagy két anyja van. Nos, azok a gyerekek, akik őket bántanák vélhetően heteroszexuális szülők gyerekei, és bizony a heteroszexuális szülők felelőssége, hogy olyan gyereket neveljenek, aki nem bánt másokat, csak azért, mert másfajta családból érkeznek. Emiatt aligha lehet kritizálni az azonos nemű párokat, nem ők tehetnek róla, ha valaki – mondjuk ki – egy kis bunkót nevel a gyerekéből, aki másokat bánt a különbségek miatt, ahelyett, hogy tolerálná és elfogadná azokat.

Nem tudok rosszabbat elképzelni annál, minthogy egy gyerek család, otthon és szeretet nélkül nevelkedjen egy árvaházban, vagy állami intézményben. Azok a homoszexuális párok, akik képesek gondoskodni a gyerekről, meg tudnak neki adni mindent, amire csak szüksége van, akiknek köszönhetően szeretetben és biztonságban nőhet fel, igenis fogadhassanak örökbe. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy itt olyan gyerekekről van szó, akikről a szülei valamilyen oknál fogva lemondanak, sőt: könnyen lehet, hogy rengeteg abortusz is megakadályozható lenne, ha az anya tudná azt, hogy a szülés után, ha ő valamiért nem tudja vállalni a gyereket (mert túl fiatal hozzá, az anyagi helyzet nem engedi meg, egyéb okok miatt), akkor egy meleg, szeretetteljes légkörbe kerülhet. Mindaddig, amíg több az árvaházi gyerek, mint az örökbefogadásra vágyó szülő, nem lehet kérdés, hogy az azonos neműek számára is lehetővé kell tenni a gyermeknevelést.

Vonatbaleset történt Sásdnál

0

A Pécsről 14:48-kor Dombóvárra elindult személyvonat (8053) személyautóval ütközött Sásdnál. A balesetkor a fénysorompó jól működött, tilosat jelzett. Az ütközés következtében a vonat egyik tengelyével kisiklott. A helyszínelés és a műszaki mentés végéig – várhatóan késő estig, éjszakáig Sásd és Godisa között szünetel a vonatforgalom, emiatt a vasúttársaság pótlóbuszokat rendel. A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon hosszabb eljutási időre kell számítani. – írja a MÁV

A tűzoltók két embert emeltek ki a járműből, őket átadták a mentőszolgálat munkatársainak, állapotokról egyelőre nem érkezett hír.