Kezdőlap Blog Oldal 1833

Magyar Politikai Akadémiát alapít a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom

Amikor azt hittük volna, hogy a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom megmarad az átlagos kamupártok szintjén, amik csak választások idején aktivizálják magukat, akkor „politikai innovációval” kerültek elő.

A párt ugyanis novemberben elindítja a Magyar Politikai Akadémiát, ahol „szakítanak az eddigi, hagyományos politikusképző iskolák gyakorlatával. Az alábbi videóban Gőbölös Krisztina mondja el, hogy pontosan mivel is készül a párt:

A Megoldás Mozgalom eszerint tehát „modern, európai, friss gondolkodású szakértő politikai közösség” létrehozásán dolgozik. A videó végén aztán egy igazi coelhoi bölcsesség hallható, miszerint: „amin nem változtatunk, azt választjuk”. Hogy ezzel mit akartak mondani, arra még nem jöttünk rá, mindenesetre kíváncsian várjuk a Magyar Politikai Akadémia növendékeinek betörését a magyar politikai életbe!

Földrengés volt Zala megyében

A Richter-skála szerinti 2,4-es erősségű földrengés volt szerda délelőtt Zalaszentgyörgy közelében – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.

A földmozgás 11 óra 37 perckor keletkezett – írták. Hozzátették, hogy a rengést a lakosság is érzékelte, Teskándról és Boncodföldéről is érkezett bejelentés. Károkról szerencsére nem érkezett hír.

Képünk illusztráció!

Lélegeztetőgépre került Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó

A Bors információi szerint légzéselégtelenséggel kórházba szállították, és lélegeztetőgépre került az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Csapó Gábor. A portál úgy tudja, hogy a sportág legendáját mentővel szállították kórházba, jelenleg az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán légzéselégtelenség miatt kezelik. Csapót mélyaltatásban tartják, lélegeztetőgépen van.

A 272-szeres válogatott Csapó az 1973-as belgrádi világbajnokságot és az 1976-os montreali olimpiát megnyerő csapatnak volt a meghatározó játékosa.

A 72 éves sportember pályafutása jelentős részét a Vasaaban töltötte, de játszott az Újpesti Dózsában, a SZEOL AK-ban és az olasz Syracusa Palermóban is. 1986-ban vonult vissza, 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába.

Ezt követően dolgozott edzőként is, de filmben és több tévéműsorban is feltűnt.

Lemondhatott Palkovics László technológiai és ipari miniszter

Palkovics László technológiai és ipari miniszter bejelentette lemondását – írja a Telex. A lap több, egymástól független forrásra hivatkozik, de hivatalos bejelentés még nincs az ügyben. Az információk szerint a minisztériumban már főosztályvezetői szinten is értesítették a munkatársakat az átadás-átvétel előkészítéséről.

A távozás hátterében állítólag energiapolitikai véleménykülönbségek állnak, de ennél a lap sem tud többet.

Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnöke nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt, csak szűkszavúan reagált: „A miniszterelnök úton van Üzbegisztánba; a kormányzati ügyekkel kapcsolatos kérdésekkel kérem, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez forduljanak.” Ez utóbbi ugyebár Gulyás Gergely, akit szintén megkeresett a Telex, de onnan még nem érkezett válasz, ahogy magától a Technológiai és Ipari Minisztériumtól sem.

Palkovics László 2014 óta volt az különböző Orbán-kormányok tagja, először az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára volt, majd 2016-tól oktatásért felelős államtitkárként dolgozott. A negyedik Orbán-kormányban a Technológiai és Ipari Minisztériumot vezette, alá tartozott az energiapolitika mellett az állami MVM, a hulladékkezelés, a közlekedés, a klímaügyek, az iparpolitika, a technológiai fejlődés, a foglalkoztatás és a környezetvédelem is.

Forrás: Telex

Már 20% felett jár az infláció, hatalmas volt a drágulás októberben

2022 októberében átlagosan 21,1 százalékkel haladták meg a tavalyit a fogyasztói árak. Szeptemberben még 20,1 százalékos volt az infláció, tehát egyelőre nem sikerült javulást elérni. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – írja a KSH.

Az élelmiszerek ára 40,0 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a tojás (87,9%), a kenyér (81,4%) és a tejtermékek (75,4%) ára nőtt. A termékcsoporton belül a cukor (11,8%) és az étolaj (4,4%) ára nőtt a legkisebb mértékben.

A háztartási energia pedig 64,4 százalékkal drágult, a vezetékes gáz ára például 121 százalékkal!

A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 14,9 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk pedig 12,8, ezen belül a szeszes italok 17,7 százalékkal drágultak. De gyakorlatilag minden jelentősen drágult az állateledelektől (46,9%) kezdve a szolgáltatások díján (8,3%) át a lakbérig (13,1%).

Az utóbbi egy hónapban (szeptemberről októberre) a fogyasztói árak átlagosan 2,0 százalékkal nőttek, az élelmiszerek 4,3 százalékkal drágultak.

Forrás: 24.hu

Lengyel tüntetők megpróbálták kihúzni Orbánt Putyin fenekéből

Kicsit szürreális videót tett közzé Facebook-oldalán az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport. A képeken az látható, amint a lengyelországi magyar nagykövetség előtt tüntetők akcióznak.

A poszt tanúsága szerint a követség előtt tartott performanszon megpróbálták kirángatni Putyin fenekéből Orbánt, amihez egy installációt használtak. A szoborszerű alkotáson Putyin fenekéből lóg ki Orbán Viktor felsőteste, igaz, a két arc nem igazán hasonlít a két politikusra, így az érthetőség kedvéért a nyakukba akasztottak egy-egy táblát a nevükkel.

Végül nem sikerült kihúzni a magyar miniszterelnököt orosz kollégája fenekéből, nyilván nem véletlenül.

LMP: a pedagógusok követeléseit teljesíteni kell!

A pedagógusok követeléseit teljesíteni kell! – jelentette ki Kanász-Nagy Máté és Csárdi Antal, az LMP két frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatójukon.

Kanász-Nagy Máté kifogásolta, hogy a kormány idén már nem emeli a tanárok fizetését, és közben „az unióra mutogat”, hiszen onnan várja a forrásokat a béremeléshez. „Nem tudni, mi lesz a következő. Lehet, hogy holnap a nyugdíjak fizetése kapcsán, holnapután pedig a családi pótlék folyósítása kapcsán fogják kérni az unió forrásait” – fogalmazott.

A képviselő leszögezte, hogy a forrást ehhez a magyar államnak kell biztosítania. A tanárok egy hosszú távú stratégia kidolgozását, gyermekbarát, esélyteremtő oktatás megteremtését is követelik. Mindezekhez azonban nulladik lépés a béremelés – hangsúlyozta.

Csárdi Antal elmondta, hogy a tanárok fizetése 2016 óta negyven százalékot veszített az értékéből. Vagyis ha a kormány béremelési ígérete valósul meg, az szerinte azt jelenti, hogy a kabinetnek hosszú távon sincs a tervei között a tanári fizetések értékének megtartása. Szerinte ez úgy érhető el, ha a bérek vetítési alapját a mindenkori bérminimumhoz kötik, így a tanárok jövedelme elérné a diplomás átlagbért. A forrás rendelkezésre áll a költségvetésben – jelentette ki.

Kanász-Nagy Máté kérdést kapott az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter ellenkonzultációjának finanszírozásáról. Az LMP politikusa azt felelte: nem tudja, hogy a konzultációt miből finanszírozzák, de „nyilván gyanús a dolog az elmúlt időszak fejleményei alapján”. Hozzátette ugyanakkor, hogy az elmúlt bő egy évben azt látta: Márki-Zay Péter célkitűzései nem szoktak megvalósulni, kudarcba fulladnak.

A komlói kórház dolgozóinak megölésével fenyegetőzött egy férfi

Felhívta a 112-es hívószámú segélyhívót egy férfi és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a komlói kórházat és megöli az ott dolgozókat. A Komlói Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt állítja bíróság elé.

A Baranya Megyei Főügyészség tájékoztatása alapján a komlói kórházban kezelték a férfi nagymamáját. Tavaly júliusban részegen látogatta meg a rokonát, majd felelősségre vonta az ápolókat a kezelés miatt. Kiabálva fenyegette őket, hogy ha meghal a nagyanyja, megöli valamennyiüket és felgyújtja a kórházat. A férfit viselkedése miatt kikísérték az épületből. Ő közben továbbra is a kórházi dolgozók megölésével és a kórház felgyújtásával fenyegetőzött.

A férfi a kórházból az autóbusz-pályaudvarra ment, és felhívta a 112 hívószámú segélyhívó vonalat. A kezelő jelentkezését követően trágár kifejezésekkel szitkozódott és azzal fenyegetőzött, hogy ha meghal a nagyanyja, felgyújtja az egész kórházat és megöl mindenkit. A férfi a több mint négy perc hosszúságú beszélgetés alatt folyamatosan szitkozódott és fenyegetőzött.

A késő esti órákban még kétszer hívta a segélyhívó központot és megismételte a kórház felgyújtására irányuló fenyegetéseit. A letartóztatásban lévő férfi akár három évet is kaphat.

Kiemelt fotó: 7300.hu

Úgy néz ki mégsem költözik el a pécsi villamos

November ötödikén a Pécsi Villamos Facebook-oldalon jelent meg a szomorú hír: távozik a pécsi Ferencesek utcájában álló villamos, a berendezéseket pedig elárverezik. Akkor pontos részleteket nem árultak el, csak annyit, hogy november 12-én, szombaton tervezik a „garázsvásárt”.

Most azonban jó hírrel szolgált az oldal! Úgy néz ki ugyanis, hogy mégis maradhat a helyén az ikonikus villamos, amely 2013 óta örvendezteti meg a helyieket.

A posztban azt írják, hogy a korábbi bejelentés „hatalmas hullámokat vert”, ami miatt sok ember jelezte támogatását. Amint írják, „most van egy kicsi reménysugár, hogy mégis Pécsett maradhatunk.” Így aztán a szombatra tervezett garázsvásár is elmarad, reméljük sikerül elérni, hogy a villamos a helyén maradjon!

Rendkívüli kormányinfót tart Gulyás Gergely – élő

Szerda délelőtt ismét Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

Arról, hogy pontosan mi lesz a bejelentés tárgya, hivatalos információk nincsenek. Azonban több lap egybehangzó értesülései szerint várhatóan az újabb élelmiszerárstop részleteit fogják közzétenni. Orbán Viktor legutóbbi rádióinterjújában már beszélt erről a lehetőségről, így vélhetően erről tájékoztat majd Gulyás Gergely.

Némi késéssel indult a kormányinfó, de a várakozásoknak megfelelően Gulyán Gergely arról számolt be, hogy növelik az élelmiszerárstop alá vont termékek körét. A tegnapi kormányülésen tárgyaltak a gazdasági helyzetről, az uniós ügyekről és az energetikai kérdésekről is. A kormány szerint jelenleg a legnagyobb probléma a szankciós infláció. Az energiaárak emelkedése jelenik meg az élelmiszerárak növekedésében is, ami várhatóan még folytatódik, ha lesznek újabb szankciók. A kormány egyértelmű célja, hogy a jövő év végére a jelenlegi felére szorítsa az inflációt – mondta. Ezért tartják fenn a rezsicsökkentett árakat az átlagfogyasztásig, a benzinárstopot, valamint a kamatstopot is.

A kormány arról döntött, hogy bővíti az élelmiszerárstop alá vont termékek körét a tojással és a burgonyával. A friss tojás és a krumpli esetében a bruttó kiskereskedelmi ár a 2022. szeptember 30. napján alkalmazott árnál nem lehet magasabb. A többi árstopos termékhez hasonlóan ezek is december 31-ig érvényesek. Azt is elmondta, hogy a cégeknek nem kívánnak támogatást adni, a kiskereskedelmi, vagyis a kistelepülési bolthálózatoknak viszont fognak.

Gulyás bejelentette azt is, hogy december 31-ig döntöttek a rezsiárakról, a rendszerhasználati díj nem emelkedhet a lakossági fogyasztók számára a jövő évben sem. Az energia ugyanakkor drágább lesz, így magasabb áron tudnak vásárolni is, de az emelkedés „nem jelenthet terhet a lakosságnak”. A kormány ezért extraprofit adót fog kivetni: 2022-ben 13 százalékban, 2023-ban pedig 10 százalékban állapítják meg az adókulcsot, ez mintegy 40 milliárd forint pluszt fog jelenteni a költségvetésnek.