Kezdőlap Blog Oldal 1834

Kik a pécsi lakás mutyi valódi felelősei és haszonélvezői?

0

A Fidesz szerint Péterffy Attila első polgármesteri napjaitól kezdve korrupciógyanús ügyek hálózzák be az önkormányzatot. Emlékezhetnek a pécsiek, alig néhány hete volt csak pozícióban a baloldal, de máris egy előre lemutyizott tanácsadói beszerzési eljárásra derült fény. – írja közleményben a nagyobbik kormánypárt pécsi szervezete.

Emlékeztetnek, hogy most újabb vesztegetési botrány robbant ki a pécsi városházán. Alapos gyanú szerint a baloldalon egyesek kenőpénzért adtak ki lakásokat az elmúlt években. Az ügyben ügyészségi nyomozás van folyamatban.

Az elmúlt három évben a Fidesz szerint láthattuk, hogy az illetékesek miként verték szét a lakásosztályt, hogyan váltották egymást az újabb és újabb csoportvezetők, miként teremtettek egy olyan átláthatatlan káoszt, amiben aztán nyugodtan lehet halászni. De emlékezhetünk a Lánc utcát járó verőemberekre is, akiket szintén a baloldal városházi emberei vezényeltek.

Úgy gondolják, beszédes, hogy Péterffy Attila polgármester, Nyőgéri Lajos lakásügyi alpolgármester és Fogarasi Gábor, a lakásügyi bizottság vezetője is mélyen hallgat az ügyről. Pedig éppen ők azok, akiket felelősség terhel, ők az előkészítői és végrehajtói azoknak a lépéseknek és döntéseknek, amelyek mögött bűncselekmények sorozatának elkövetése áll, az ügyészség szerint.

A Fidesz felszólítja őket, hogy haladéktalanul álljanak ki a pécsiek elé és tisztázzák magukat! Csak így kerülhetik el, hogy ők maguk is besározódjanak. Mert a magyar mondás szerint: bűnösök közt cinkos, aki néma!

Ködös és felhős lesz a szerda

Reggel ugyan sokfelé képződik köd, de ez gyorsan oszlásnak ered. Ugyan lehetnek olyan területek is, ahol egész nap beragad a köd, de többfelé szakadhat fel. A hajnali minimumok 3 és 6 fok között alakulhatnak, a hidegebb a völgyekben lesz.

Délután első felében napos időnk lesz majd nyugat felől egy vastagabb felhősáv érkezik, melyből esni nem fog Legtovább a térség déli felén süthet a nap. A délnyugati szelet az esti órákig élénk lökések is kísérhetik. A hőmérséklet maximuma 14 és 17 fok között alakulhat.

A késő esti óráktól újból megvastagszik a felhőzet és a szél is délnyugatiról északnyugatira vált. Csütörtök hajnalban egy hidegfront érkezik. A minimumok 7 és 9 fokig csökkennek este.

Hajnalban a felhők mellett még számítani lehet ködre, melyet legkésőbb délben a megélénkülő északnyugati szél kisöpör térségünkből. Nyugat felől a déli órákban csapadék érkezik, de jelentős 10 mm-t meghaladó nem várható. Reggel a hőmérséklet 6 és 8 fok között alakul.

Forrás: Meteo Mecsek

Országváltást kezdeményeztek a Liu testvérek

0

Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

A MOKSZ keddi tájékoztatása szerint a két rövidpályás gyorskorcsolyázó nem nevezte meg, hogy melyik ország színeiben kívánja folytatni pályafutását, és a MOKSZ felé egy nemzeti szövetség sem jelzett igényt formálisan vagy informálisan a sportolók versenyzői jogának megszerzésére.

A Liu testvérek augusztusban jelentették be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre.

A MOKSZ kiemelte, a nemzetközi szövetség (ISU) szabályai szerint ha egy sportoló korábban más ország versenyzője volt, akkor 12 hónapnak kell eltelnie a legutóbbi olyan ISU-verseny után, amelyen a korábbi ország képviseletében indult. Emellett a versenyző kiadásáról az eredeti ország szövetségének kell döntenie, ennek feltétele, hogy minden szerződéses vitát rendezni kell a szövetség és a versenyző között. A magyar szövetség a következő elnökségi ülésén dönt arról, hogyan rendezze a fivérek és a MOKSZ között fennálló versenyzői szerződéses kapcsolatot.

A két Liu a pekingi téli olimpia után jelezte, hogy mindenképpen Csang Csing Linának, a válogatott vezetőedzőjének az irányításával szeretnének a továbbiakban is készülni. Az ázsiai szakember közreműködésével a férfi váltó megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyát a 2018-as, phjongcshangi játékokon, majd idén Pekingben Liu Shaoang írt történelmet az első egyéni ötkarikás diadallal (500 méter).

„Sajnos Linával az ő kérésére fel kellett bontanunk a határozatlan idejű szerződését, tekintettel arra, hogy Kína szövetségétől kapott visszautasíthatatlan ajánlatot a gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői pozíciójára” – olvasható a MOKSZ közleményében, amely kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a MOKSZ biztosította a Liu fivérek edzésének feltételeit a kínai válogatottal és Linával Pekingben, ezt a munkát a MOKSZ nevében Dzse Szu Csun, a magyar válogatott dél-koreai edzője segítette. Ez a megoldás a fivérek számára nem bizonyult megfelelőnek.

Hétfőn a szövetség arról tájékoztatta a közmédiát, hogy a Liu fivérek nem indulnak az Alta Valtellina Trophy elnevezésű bormiói rövidpályás gyorskorcsolya-viadalon a hétvégén. A világkupa-sorozat első és második fordulóján, Montrealban és Salt Lake Cityben a magyar short track-válogatott gazdasági okok miatt nem vett részt.

„A Magyar Olimpiai Bizottság semmit nem tud tenni ilyen esetben, mert a versenyzők a szövetségekkel és klubjaikkal vannak szerződésben” – mondta az M1 aktuális csatornának Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. – „Váratlanul nem ért a hír, mert múlt héten beszéltem a fiúkkal. Lehetett látni előre, hogy valami nem jól alakul ebben az ügyben, mivel az edzőjük, Lina elment Magyarországról, ők pedig őt akarták követni”.

A sportvezető jelezte: felajánlotta segítségét, hogy esetleg közvetít a felek között. Hozzátette, a MOKSZ minden megtett, de valószínűleg Kínával nehéz versenyezni, a versenyzők pedig nagyon ragaszkodnak az edző személyéhez. „Nem titok, a 2026-os, milánói téli olimpián nagyon számítottunk rájuk. Óriási a potenciál bennük, ami érmekben mérhető. De az az igazság, hogy ez az ő döntésük, és ha ezt eldöntötték, akkor nem tudunk mit csinálni. Mi mindenképpen nagyon büszkék vagyunk rájuk és köszönjük, amit Magyarországért, a korcsolyasportért és az olimpiai mozgalomért tettek” – mondta Gyulay, aki szerint olyan klasszist képviselnek a Liu fivérek, amit nehéz lesz pótolni.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor ötkarikás aranya és bronza mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

„Mindennek, ami az életben történik, értelme van” – Dánielfy Gergő

Péntek este különleges koncert lesz a Pécsi Estben. A 2018-ben „Év felfedezettje” címet megnyerő Dánielfy Gergő és az Utazók csapata tart lemezbemutató koncertet, amelyben a régi slágerek és az új lemezen hallható dalok mellett egy vadonatúj, november 10-én debütáló dalt is bemutatnak a közönségnek. Erről, magáról a zenekarról meg az új lemezről beszélgettünk a formáció frontemberével, Dánielfy Gergővel.

Az ország 2018-ban ismert meg az „Azt mondtad” című dallal, ami A Dal című műsorban szerepelt és az „év felfedezettje” címet is hozta. Mi volt az elsődleges cél az indulással, illetve miként érted meg ezt az eredményt?

Régi vágyaim között szerepelt megnyerni a műsort, és országot képviselni az Eurovízióz Dalversenyen, így ez is szerepelt a motivációim között. Ami viszont érdekesebb volt, az maga a dal. Az „Azt mondtad” a műsor jelentkezési határideje előtt 2-3 nappal született, azonban olyan erősnek éreztem, hogy nem volt olyan opció, hogy ne küldjük be. Ezért nagyon kellett sietni a stúdiómunkálatokkal, hogy még be tudjuk küldeni. Végül sikerült, aztán hívtak a műsor készítői, hogy a dal bekerült a TOP-30-ba, aminek nagyon örültünk.

A cél ezután az volt, hogy bejussunk a döntőbe és meg is nyerjük azt. Utóbbi sajnos nem sikerült és kicsit szomorú is voltam, ugyanakkor az események alakulása folytán ma már örülök, hogy nem így történt, hiszen, mint azt tudjuk, az akkori győztes AWS frontembere, Siklósi Örs azóta már nincs köztünk. Örs halála engem is nagyon megrendített – sírtam is, amikor megtudtam – és miatta most már hálás vagyok, hogy akkor nem én nyertem. Azt gondolom, hogy mindennek, ami az életben történik, értelme és oka van, így ennek is.

A zenekar tagjai ezután léptek be az életedbe vagy korábban is dolgoztál velük együtt?

A csapat a Dal után született meg és a 4 év alatt sokat változott a formáció. Most azt érzem, hogy egy olyan csapat van mellettem, akikben megbízok és akiket jó haveromnak tartok. Egyébként mindig fontos volt nekem, hogy zenekarral lépjek fel, ne csak egyedül mert barátokkal jobb együtt zenélni, és a koncertek hangulata is sokkal jobb, mint szólóban.

Nemrég jelent meg a 3. lemezetek Szimpla vágyak címmel. Miben más ez az album, mint az előzőek?

Az eddigiekhez képest megjelenik benne 80-as évek szinti pop zenéjének a világa. Nagyon szeretem ezt a stílust, ezért is úgy írtam meg a dalokat, hogy ilyen legyen. Az még egy érdekesség, hogy ez az album színházi előadáshoz, egy musicalhez készült, amit én játszottam. Így ennek az albumnak van egy története, ezért vannak olyan szövegek, amik nem annyira rám jellemzőek, de társadalom-kritikusak és elgondolkodtatóak, szerintem megállják a helyét színházban, koncerteken egyaránt, csak jól kell ezt kezelni.

Van-e kedvenc dalod az albumról?

A Násztánc című dal nagy kedvenc, pozitív hangvételű dal, az „Élni szeretnék” refrén is ezt fejezi ki, de mégis van benne egy olyan édes-keserű érzés, kérdéses háttér, hogy mi van, ha nem lesz mellettem senki, csak a bevetett paplan. Én nagyon szeretem ezt a dalt és a közönség is, a koncerten kórusban szokták énekelni.

Manapság gyakori tendencia, hogy ismertebb zenekarok tagjait, énekeseit különböző TV-s vetélkedőkben, show-műsorokban szerepeltetik. Rád ez nem jellemző. Ez egy tudatos döntés?

Javarészt igen. Voltak megkeresések, amiket elutasítottam, főleg azért, mert nekem kicsit más az életfelfogásom, mint ami ezekben a műsorokban megjelenik. Engem az nem motivál, hogy kiutazzak valahova 10 olyan emberrel, akit egyáltalán nem ismerek és egész nap kamerák vegyék fel, hogy velük beszélgetek. Nem mondom, hogy nincs ezekben kihívás, de az én ingerküszöbömet nem lépik át. Műsorvezetőként viszont szívesen kipróbálnám magam ilyen területen.

Hallani olyan híreket, hogy az elmúlt időszakban bekövetkezett drágulások miatt a jövőben kevesebb fesztivál kerülhet megtartásra, ami zenekarokat és előadóművészeket egyaránt érinthet. Erről mi a véleményed? Vannak erre utaló jelek?

Erre a kérdésre most nehéz válaszolni, mert ez az ősz végi, tél eleji idő nem igazán koncertidőszak, ilyenkor kevesebb a fellépés általában. De tavaly is érkezett néhány meghívás, idén is, szóval eddig nem látok különbséget. Azt inkább nyáron a fesztiválidőszakban fogjuk látni, hogy ez mekkora probléma.

Beszéljünk egy kicsit a helyi eseményről! A pénteki pécsi koncerten mire számíthatunk? Főleg az új lemez dalai lesznek, vagy a régi dalok is előkerülnek?

Bár ez egy lemezbemutató koncert, természetesen mindhárom albumról lesznek dalok. Sőt, egy különlegességgel is készülünk: a „Miért vagy szép nekem” című új dalunk nemrégiben készült el és jelenleg még csak egy 20 másodperces részt tettünk ki a közösségi felületeinkre. Ezt a dalt a csütörtöki budapesti premier után második alkalommal Pécsett fogjuk játszani, szóval a közönség számára is biztosan újdonság lesz. Remélem, tetszeni fog nekik.

Kíváncsian várjuk! Köszönöm szépen az interjút!

A november 11-i koncertről, illetve a jegyvétel lehetőségéről itt tájékozódhatnak.

74 éves Deák „Bill” Gyula

Ma ünnepli 74. születésnapját Deák „Bill” Gyula, „Bill kapitány”, a magyar Blues királya. A népszerű előadóművész 1948. november 8-án látta meg a napvilágot Kőbányán. A fiatal előadó már gyerekkorában is megmutatta tehetségét, ám az iskolákban mindenáron operaénekest szerettek volna belőle faragni, ami neki nem tetszett, így felhagyott a zene tanulásával. Magával a zenével azonban nem.

1979-ig vendégként lépett fel a Hobo Blues Band zenekarban, ekkor még főleg ismert külföldi rockslágerek magyar változatát énekelte. 1979-től a zenekar állandó tagja lett és egyre több saját szerzeményt mutatott meg. Az igazi áttörést azonban 1983. jelentette számára, amikor az István a királyban rockoperában ő játszhatta el Torda szerepét. Ezt követően újabb musicalekben lépett fel, többet között a Jáno Vitézben és a Jézus Krisztus Szupersztárban is kapott szerepet.

Szólókarrierje 1983-ban kezdődött a „Rossz vér” című albummal. Az ezt követő évek hatalmas sikerben teltek nála, az elkövetkezendő 25 évben 7 lemezzel örvendeztette meg rajongóit. Az utolsó albuma 2009-ben „A király meséi” címmel jelent meg. Ezekben az albumokban már jellemzően a blues stílusában tevékenykedett. A számos szakmai elismerés mellett, amit kapott, megemlítendő Chuck Berry kijelentése, aki azt mondta róla, hogy „Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam”.

Tevékenységéért számos szakmai elismerésben részesült, 2008-ban Artisjus díjat, 2009-ben Fonogram Életműdíjat kapott, 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, 2022-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át.

Szerkesztőségünk nevében sok Boldog születésnapot kívánunk még neki!

Együttműködési megállapodást kötött a PTE és a Francia Intézet

0

Együttműködési megállapodást kötött a francia nyelv népszerűsítése, tudományos konferenciák szervezése és a nemzetközi tudományos ismeretterjesztés érdekében a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Francia Intézet – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, hogy a Miseta Attila rektor és Pierre Pedico, az intézet vezetője által kedden aláírt megállapodás értelmében francia oktatók, kutatók érkezhetnek a pécsi egyetemre közös kutatások és oktatási programok elősegítésére, és Pécsről Franciaországba utazhatnak hazai oktatók és kutatók.

A megállapodás abban is a PTE segítségére lehet, hogy összekapcsolja további francia intézményekkel, továbbá lehetőséget kínál a hallgatók számára, hogy külföldön folytathassanak nemzetközi tanulmányokat és fejlesszék idegennyelv-tudásukat.

Az öt évre szóló, de meghosszabbítható megállapodás olyan kiemelt területekre terjed ki, mint az orvostudomány, a fenntartható fejlődés, a sport, továbbá a fogyatékossággal élők befogadása és az ezzel kapcsolatos szemléletformálás.

Tízemeletnyi zuhanást élt túl egy egyéves kislány Moszkvában

Túlélte a tízemeletnyi zuhanást egy egyéves kislány, akit a saját anyja dobott ki az ablakon Moszkvában – közölte kedden az orosz főváros ügyészi hivatal a Telegramon.

A gyermek súlyos állapotban került kórházba. A 26 éves anya ellen emberölési kísérlet címén büntetőeljárás indult.

Az anyát, aki nemrég történt válása miatt depresszióba esett, szintén kórházba szállították. Amikor a hatóságok kiérkeztek a tizedik emeleti lakásba, el kellett zárniuk az ömlő gázt.

A Nemzeti Konzultáció a demokrácia megcsúfolása – Véleménycikk

Nemsokára újabb Nemzeti Konzultációs kérdőívet kapunk meg (illetve van, aki már meg is kapta). Én szokásomhoz híven gondolkodom azon, hogy mire használjam fel. A legintelligensebb megoldás talán még mindig az ha hajtogatok belőle egy papírrepülőt és odaajándékozom egy olvasni még nem tudó ismerősömnek. Így talán valóban örömet szerezhetek vele valakinek.

Az origo az egyik Facebook- bejegyzését nemrégiben így kezdte el: a nemzeti konzultáció szervezése a magyar kormány egyedülálló kezdeményezése a fejlett alkotmányos jogállamok társaságában. Ezzel még egyet is tudok érteni, egyedülálló. Egyedülállóan szánalmas, egyedülállóan gagyi és egyedülállóan manipulatív. Meg mellesleg egyedülállóan költséges. De hogy az alkotmányos demokráciához semmi köze, az egyszer biztos, nem elősegíti azt, hanem épp ellenkezőleg, lerombolja a demokratikus célokat. A következőkben leírom, mi ezzel a baj.

Nincs jogi következménye

Azt gondolom, hogy ez kétséget kívül a legnagyobb probléma. Igazából teljesen mindegy, hogy mennyien töltik ki, mennyien küldik vissza és mit írnak bele. Semmilyen kötelezettséget nem ró a kormányra és az országgyűlésre, ugyanígy kevés kitöltött kérdőív esetében sincs semmilyen tiltása vagy bármilyen ódiuma. És ez a fő probléma. Habár, ha jobban belegondolok, mi lenne, ha ezekre a manipulatívan megfogalmazott populista kérdésekre adott válaszok bármilyen joghatást kiváltanának…inkább mégis jó ez így, ahogy van. De abból a szempontból mégsem, hogy ezek alapján kijelenthető, hogy a Nemzeti Konzultációnak kizárólag propaganda-céljai vannak, és mint ilyen, teljesen feleslegesek.

A kitöltők száma ellenőrizhetetlen

Nyilván sokan mondják, hogy ez nem igaz, hiszen megvannak a hivatalos adatok. De ezzel több szempontból nem értek egyet. Egyfelől több alkalommal sem engedték megtekinteni a konzultációs kérdőíveket az ellenzéki képviselőknek. Ez persze önmagában még semmire sem bizonyíték, de ugyebár nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. De oké, tételezzük fel, hogy a számok helyesek. Honnan tudjuk, hogy ugyanaz az ember nem töltötte ki több személy nevében a kérdőívet, és küldte vissza? Vagy honnan tudjuk, hogy hányan töltöttek ki inaktív, nem létező e-mail címmel (évekkel ezelőtt kipróbáltam a rendszert, engedte) az íveket? Ezek teljesen bizonytalanná teszik, hogy voltaképpen mennyi is a kitöltők száma.

A számokkal könnyű manipulálni

Minden relatív, főleg a matematikában. Akármennyi kitöltő van, azt a kormány hatalmas sikerként könyveli el. De nézzünk egy másik aspektust. Ha eltekintünk az előző pontban felvetett aggályaimtól, akkor kijelenthetjük, hogy a eddig legtöbben a STOP SOROS konzultációt töltötték ki, valamivel több, mint 2.300.000-an küldték vissza. Hogy ez mit jelent? Azt, hogyha lett volna ezekről a kérdésekről népszavazás, az érvénytelen lett volna. A többi kérdőív pedig még kevésbé releváns ha azt vesszük alapul, hogy ez magasan a legnépszerűbb konzultáció volt. Egyébként ha több millió állampolgárnak megküldik az íveket és csak ennyi küldi vissza, akkor mi van a maradékkal? Ez persze költői kérdés volt, a választ tudjuk: kidobott pénz, papír, energia.

Manipulatív kérdések:

A legtöbb kérdés tele van evidenciákkal. Egy régebbi példa: megkérdezzük, hogy „Ön egyetért-e azzal, hogy a magyar kormány támogassa a családokat?” Mégis milyen választ várunk erre a kérdésre? Hogy nem? Ezek olyan kérdések, amikre ebben a formában egyértelmű a válasz. Ha úgy lenne megfogalmazva a kérdés, hogy szerepelne benne a családtámogatás összege, hogy milyen költségvetési hiányt okoz, ezt honnan pótolnák, járna-e adóemeléssel mindez, és ha igen, mennyivel, akkor már valóban vitathatóvá válna a kérdés, és egy tükör lehetne a kormány elképzeléseire. Ezek hiányában azonban a konzultáció nem alkalmas arra sem, hogy felmérje a kormányprogram társadalmi támogatottságát.

De az evidencia a kisebb probléma. A nagyobb baj az, hogy sokszor tele van hazugságokkal is. Folyamatosan mantrázták a korábbi ívek azokat a baromságokat, hogy Brüsszel a magyar alaptörvényt akarja bombázni, meg melegpropagandát akar bevinni az iskolákba, amit nem tudom, hogy ki az aki Magyarországon komolyan elhisz az Ős-Fideszeseken kívül. Márpedig ha már a kérdésfeltétel hazugság, akkor arra hogy lehet őszinte választ adni? Egy X-eléssel biztosan nem.

A népszavazási kérelmeket bezzeg leszavazzák…

A NER megjelenése óta egy másik tendencia is megfigyelhető: a korábbi választási ciklusokban gyakorlatilag mindig volt legalább egy népszavazás, ezek közül pedig igen sokat a mindenkori ellenzék kezdeményezett. Amióta a Fidesz van hatalmon, ezek gyakorlatilag megszűntek. Illetve volt kettő, de mindkettő kormány által kezdeményezett, az egyik ráadásul már megszavazott (!) döntésekről. Ha létezik valami, ami megalázza a demokráciát, na akkor ez az, hogy már megszületett a döntés, de utólag megkérdezzük az embereket. Persze a politikai szándékot értem, ki akarták kerülni az érvénytelenség esetén számukra kedvező döntést, ezért a meghozott döntések megválasztásáról volt a szavazás. De ettől ez még eléggé erkölcstelen. Az meg tény, hogy ellenzéki kezdeményezést egyet sem fogadtak be az elmúlt időszakban, és jó párnál a megtagadás eléggé mondvacsinált érveken alapult (ugyanazok az érvek alapján, amik az álláskeresési járadéknál elhangoztak, a vizitdíjról sem lehetett volna Népszavazást tartani). Tehát amíg a valódi demokráciát jelképező intézményt nem hagyják érvényesülni, addig ezt a látszatdemokratikus propagandát tolják az ember szájába.

És mindezt nem is olcsón. Az elmúlt 2-3 év nemzeti konzultációiból, illetve az arra költött propagandaanyagokból kis túlzással lehetett volna rendezni például a pedagógusok bérét, legalábbis rövidtávon. De nyilván kinek mi a fontos. A mai magyar kormánynak első a propaganda. Utána jön a többi…

Vesztegetés gyanúja miatt nyomoznak a Lakásgazdálkodási Csoportnál

0

A PécsAktuál értesülései szerint jelenleg a Kaposvári Nyomozó Ügyészségen nyomozás zajlik a Pécsi Polgármesteri Hivatalban, konkrétan a Lakásgazdálkodási Csoportnál. A gyanú szerint az utóbbi egy-két évben kenőpénzért, több százezer forintért biztosítottak önkormányzati lakásokat, soron kívül azoknak, akik fizettek.

A pécsi lakásproblémákról már sokat írtunk, nagyon kevés az önkormányzati lakás, az igénylések száma pedig rengeteg, így előfordulhat, hogy valaki hónapokig, rosszabb esetben évekig nem tud új lakáshoz jutni. Ilyen kétségbeejtő helyzetben bizonyos szemszögből akár még érthetőnek is tűnhet, ha egy igénylő ilyen módszerhez folyamodik a célja elérése érdekében. A hivatali vesztegetés ugyanakkor nagyon súlyos bűncselekmény, a vesztegetés felajánlója akár ötévi, az elfogadója pedig még ennél is súlyosabb szabadságvesztést kaphat.

A jelenleg rendelkezésre álló információink alapján a Kaposvári Nyomozó Ügyészség eljárást folytat az ügyben, ezzel kapcsolatban adatszolgáltatást kértek az önkormányzattól, ami teljesült is, konkrét gyanúsításra azonban mindeddig nem került sor, így nem lehet tudni, hogy pontosan kihez vagy kikhez köthető a bűncselekmény (ha egyáltalán megalapozottnak bizonyul). A PécsAktuál információja szerint két vezetővel – akik közül az egyik a Pécsi Ellátó Központ munkatársa – kapcsolatban érdeklődött sokat az Ügyészség, azonban lapunk a rendelkezésre álló információk alapján ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja.

Kétezer forint is lehet a kenyér kilója jövőre

A háború miatti leállások és a gazdasági folyamatok akár a kenyér árának további drasztikus növekedését is eredményezhetik. Erről számolt be Sokszínű Vidék.

A portálnak nyilatkozó szakértő, Farkas Dénes szerint hiába csökkent 100 euróra a gáz ára a tőzsdén, a nitrogén műtrágya üzemeket nem merik biztonsággal újraindítani az egész térségben. Márpedig a műtrágya ma elengedhetetlen a hatékony mezőgazdasági termeléshez. A helyzetet nem javítja az sem, hogy a legtöbb ország a tartalékolt gázkészleteket a lakossági ellátásra kívánja biztosítani, így ipari létesítmények számára a gáz beszerzése még nehezebbé és költségesebbé vált.

Mint mondta, nemcsak itthon, hanem a környező országokban sem merik indítani az üzemeket: a térségben egyedül az ausztriai Linz gyára működik 50 százalékon, illetve Ukrajna hozzánk közelebb eső részén további kettő. Ráadásul, ha most újraindítanák az üzemeket, már akkor is 350-400 tonna műtrágyával kevesebb lenne, ráadásul a téli időszakban magasabb az energiaigény és a lehűlések miatt kevesebb műtrágyát lehet előállítani, mint az ősz elején.

A szakértő azt javasolja a mezőgazdasági termeléssel foglalkozóknak, hogy igyekezzenek minél előbb beszerezni az éves műtrágya-szükségletüket, hogy a közelgő válság őket kevésbé érintse!