Kezdőlap Blog Oldal 1857

Közleményben határolódott el saját iskolája a tanárokért tüntető pécsi diáktól

0

Saját iskolája határolódott el Pankotai Lilitől, aki az október 23-i tüntetésen felszólalt a tanárok megbecsülése érdekében.

A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium tanulója, Pankotai Lili vasárnap az alábbi slamet mondta el:

Csütörtök van.
Épp olyan mint az összes többi a többi közül.
Meg mertem kérdezni a keresztény-konzervatív,
az „apa férfi, az anya nő”-iskolámban, hogy:
„Tanárnő, mégis mi a véleménye a tüntetésekről?”
Mert tényleg érzem a szomszéd nyomást
a mi magunk hátán is, hogy a 12 éves Putyin-barátságunk mehet a kukába.
De mi mégse hagyjuk, mert a rezsiár fontosabb, mint Európa most is.
De tanár úr, maga itt, most mit gondol?
Hogy a fizetése 25 évesen diplomával diktatórikusan lett eldemonstrálva?
Mennyire szomorú egy tízes skálán, hogy a tescós dolgozók száma több,
mint a magyar hivatásban elhelyezkedők száma?
Több tanártól kaptam meg, hogy
a semmire sem fogom vinni.
De tudom, hogy nem ők a tanárok mind,
és igenis, akinek nem inge, nem veszi magára.
Hisz ahogy negyedik osztályban a tanárnő tanította,
„Kinek nem inge, kurvára nem veszi magára”.
Mennyire jogos vajon, hogy tizenévesen,
ha ez a hangom, az csakis a baloldalé?
A bal meg, ha éppen nem olyan képes
azt mondani, hogy a jobbé,
pedig vágod? Én csak próbálok jobb lenni, mint amik ti vagytok.
És a legfaszább az egészben, hogy nektek volt is lehetőségetek a rendszerváltásra.
Tőlünk várjátok a jövőre való megváltást?
Hogyan, amikor az egyetlen számításunkra való megoldás
a Pitagorasz?
Azt hiszed, ki tudod törölni a gondolkodást?
A faszt.
A generációm vállalja fel a hivalkodást, hogy leszarjuk,
ki az anya, és ki az apa,
csak szeresse azt a gyereket, akit a ti nemzedéketek nem mert felnevelni sem.
Mert nekem soha nem az lesz az első, kedves Hír TV,
hogy ki kinek a faszát szopja teli erőből,
hanem hogy vállalja a véleményét bárkivel szemben,
még ha telibe előre veri is a többséggel szemben.
Széchenyi fogalmazta meg a legszebben:
„Ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén,
akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.”
A faszomat bele az ideológiákba,
mert mi már merünk azok lenni, akik akarunk valójában,
de a kispista nem meri megmondani, hogy
amúgy ezt a fiút szereti a szomszéd faluban.
És tudod, nekem aztán ehhez semmi közöm sincs,
mert nem az én problémám,
de ha a legjobb barátom szíve fáj,
merem azt mondani, hogy változtatok ezen az országon.
Mert ha az ő szíve, az enyém is kezd meghalni már.
És nekem nemcsak a sajátom az érdekem,
nem is a te érdemed,
hanem megtanultam 56 október 23-át,
és fáj, amikor a mai fiatalok kiállnak magukért és tanáraikért,
és azt mondják rájuk, a buzi libsik azt akarják, övék legyen minden,
és ezért harcolnak, mindenért.
Mert hallod? Nem.
Szeretnék gondolkodni, és a világgal végre nem szembemenni.
Azt hiszed, nem tisztelem a múltat?
Hogy Petőfi és Csokonai nekem egy rég elfeledett kulturális ultra?
Hát vágod? Rohadtul nem.
Pont arra nevelt a 12 pont és az aradi vértanúk,
amiért éppen itt most felszólalok,
bár lehet, szerinted túlvadult.
Szeretnék gondolkodni,
a hexameteren túllátni, rálátni,
a fizetésen elcsodálkozni,
mert igenis ők tanítják a jövőt.
És ha el sem hiszed,
de én és mi vagyunk a jelen
és a kibaszott jövő.

Kiemelt kép: Wikipédia

Az EU véglegesen jóváhagyta, hogy 2024-től egységesek legyenek a mobilkészülékek töltői

0

Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az egységes töltőkről szóló irányelvet, amely szerint számos elektronikus eszközt, köztük a mobiltelefonokat, táblagépeket és digitális fényképezőgépeket C típusú USB-porttal kell ellátni 2024 végétől – erről tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

A jogszabály célja, hogy kevesebb hulladék keletkezzen az elektromos és elektronikus berendezésekből, a fogyasztók pedig a fenntarthatóságra figyelemmel választhassanak termékeket a kínálatból.
    

A jogszabály biztosítja, hogy ne kelljen majd minden készülékhez másik töltőt használni. A jogszabályi kötelezettség 2026 őszére a laptopokra is kiterjed majd.
    

Gyártótól függetlenül ugyanazzal a C típusú USB-porttal lesznek ellátva a legfeljebb 100 W teljesítményű, vezetékesen tölthető új mobiltelefonok, táblagépek, digitális fényképezőgépek, fej- és fülhallgatók, hordozható játékkonzolok, hangszórók, e-könyv-olvasók, billentyűzetek, egerek, hordozható navigációs rendszerek és laptopok.
    

A gyorstöltést támogató összes készülék esetében azonos lesz a töltési sebesség, a felhasználók így bármilyen kompatibilis töltővel ugyanolyan gyorsan fogják tudni feltölteni eszközeiket. Külön termékcímkén kell majd jelezni a töltési jellemzőket, hogy könnyebben meg lehessen állapítani, a foygasztók meglévő töltői kompatibilisek-e az új eszközzel. A megadott információk birtokában az is eldönthető lesz majd, hogy kell-e egy adott termékhez új töltőt vásárolni vagy sem. A meglévő töltőket így többen tovább használják majd.
    

Annak érdekében, hogy a fogyasztók pontosan tudják, mit vásárolnak, az irányelv piktogramot vezet be, amely mutatja, hogy az új eszközhöz tartozik-e töltő, illetve iránymutatást ad a töltési teljesítményre vonatkozóan.
    

Noha egyre népszerűbb, a vezeték nélküli töltést még nem harmonizálták az eszközök között. Annak érdekében, hogy ez a technológia is a legtöbb eszköz számára elérhetővé váljon, az Európai Bizottság a technológiai fejlődés alapján az elektronikus eszközök vezeték nélküli töltésének harmonizálásán fog dolgozni – tették hozzá.
    

A jogszabály a kihirdetését követő 20. napon lép hatályba. Az új szabályokat a hatálybalépésük után 24 hónappal kell alkalmazni.

mti
Kiemelt kép: Pixabay

A budapesti közvécé helyzet

0

Aki eltöltött egy napot már Budapest utcáin tudja, hogy szinte lehetetlen nyilvános wc-t találni a magyar fővárosban.  Akire épp az utcán jön rá az inger, az jobb híján kénytelen betérni egy vendéglátó egységbe és ott elvégezni a dolgát, vagy tartogatni hazáig. A problémát felkarolta A Város Mindenkié csoport (AVM), akik tavaly februárban végigjárták a fővárosi illemhelyeket és megállapították: a 91 nyilvános vécé közül csak 23 ingyenes, negyedük le van zárva, romos vagy üzemképtelen. Összehasonlításként Párizsban 400-nál is több, a szomszédos Bécsben pedig mintegy 150 köztéri WC található.

Az AVM szerint legalább 150 ingyenes, akadálymentes, éjjel-nappal nyitva tartó nyilvános illemhelyre lenne szükség Budapesten, és petíciót is indítottak ennek megvalósítása érdekében, amit több mint 6500-an írtak már alá.

„Ma Magyarországon semmilyen törvény nem kötelezi sem az önkormányzatokat, sem az államot, hogy nyilvános illemhelyeket tartsanak fenn. 2017 márciusában az Alapvető Jogok Biztosa felkérte a Belügyminisztériumot, hogy fontolja meg a jogszabály-módosítás szükségességét annak érdekében, hogy törvényi kötelezettséggé váljon a nyilvános illemhelyek működtetésének biztosítása. Emellett felkérte Budapest akkori főpolgármesterét, Tarlós Istvánt, hogy a helyzet országos, jogszabályi szinten történő rendezéséig vegye fontolóra a közvécék üzemeltetésének önkormányzati feladatként való ellátását.

Sem a Belügyminisztérium, sem a Tarlós-féle adminisztráció részéről nem történt semmilyen előrelépés az elmúlt három évben” – írja az AVM a petícióban.

Emellett az AVM kiemelte, üdvözlik, hogy Karácsony Gergely, Budapest jelenlegi főpolgármestere beemelte programjába a nyilvános mosdók ügyét és ígéretet tett a helyzet javítására.

Hogy jutottunk el idáig?

Az FCSM oldalán a közvécék történeti áttekintése is megtalálható.

Az első nyilvános illemhelyet a fővárosban a mai Deák Ferenc téren állították fel 1870-ben. A II. világháború előtt 82 illemhely működött Budapesten. Ezek közül 12 megsemmisült a háború alatt. Az építésügyi miniszter 1950. március 22-én kiadott rendeletével a nyilvános illemhelyek a Főváros, ezt követően pedig, 1950. május 3-án a Csatornázási Művek kezelésébe kerültek A 80-as években már több 100 illemhely működött Budapesten. 1983-ban a Csatornázási Művek által kifejlesztett egyszemélyes, félautomata illemhelyeket állítottak próbaüzemre az V. kerületi Március 15. téren.

A kedvező tapasztalatokat követően továbbiakat telepítettek elsősorban a belváros nagy forgalmú helyeire, olykor iker-kialakítással. 1996-ban már 29 automata illemhely működött a fővárosban. 1996-ban, amikor profiltisztítás következtében az illemhelyek üzemeltetésével az Il-Net Kht-t bízta meg a Fővárosi Közgyűlés

A Fővárosi Közgyűlés 2009 májusában döntött úgy, hogy ismét a Fővárosi Csatornázási Művekre bízza a budapesti nyilvános illemhelyek üzemeltetését. A társaság azonban nem tudott azonnal munkához látni, mert meg kellett várnia az illemhelyeket 1996-tól üzemeltető IL-NET Kht. végelszámolását és megszüntetését. A feladat annál is sürgetőbb volt, mivel a fővárosi illemhelyek állapota tarthatatlanná vált. Míg 1996-ban még 112 működő és nyitva tartó illemhely volt, 2009-ben 74 nagyon rossz állapotú maradt csupán. Az illemhelyeket nem tartották karban, sokat megrongáltak és bezártak.

38 illemhely teljesen használhatatlan, romos állapotban került vissza a Csatornázási Művekhez és csak 36 egység volt üzemképes.

Akkor végülis hol vannak a vécék?

Akire rátör a szükség az a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. (FCSM) által üzemeltetett közvécéket tudja igénybe venni, amiket az FCSM illemhely térképe segítségével lehet megtalálni.

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. illemhely térképét ITT találod: 

Léteznek akadálymentesített, gyermekpelenkázóval, sok helyen zuhanyzókkal, hajszárítókkal, gyermekre méretezett szaniterekkel felszerelt illemhelyek a következő helyeken találhatók: I., Déli pu. mellett, I., Palota út, II., Margit-híd budai hídfő, V., Szent István tér, IV., Városkapu, V., Astoria, V., Petőfi tér, XII., Városmajor, XIII., Lehel tér, XIV., Műcsarnok mögött, XIV., Széchenyi fürdő – olvasható a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. oldalán.

Egy zuglói középiskolás tanuló, Gergely Dániel nem elégedett meg a térkép nézegetésével és lefejlesztett egy mobil appot.

„A Budipest nevű alkalmazásával megtudhatod, hol van a legközelebbi nyilvános WC Budapesten, sőt, azokat a helyeket is megmutatja, ahol fogyasztástól függetlenül használhatod a mosdót” – mondta Gergely Dániel a player.hu-nak.

Az app ingyenes, az Apple Store-ból ITT tudod letölteni, a Google Play-ben pedig ITT.

Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

Gazdaságfejlesztési miniszter: a kkv-kra is kiterjeszti a kormány a kamatstopot

0

Az infláció megfékezése, a recesszió elkerülése és a vállalkozások megerősítése érdekében a kormánynak be kellett avatkoznia, ezért elfogadva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) kérését arról határozott, hogy a lakossági kamatstopon túl, az államilag nem támogatott, változó kamatozású, forint alapú kkv hitelekre is kiterjeszti a kamatstopot – jelentette be hétfői közleményében Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter.

Emlékeztetett arra, hogy Európában tombol a szankciós infláció, ami nemcsak a lakosságot, hanem a vállalkozásokat is kíméletlenül nehéz helyzet elé állítja. Egekben vannak a beszerzési- és szállítási költségek, egyszerre nő az energia- és a munkabérköltség, sőt a hitelek kamatai is drasztikusan megemelkedtek.

A kormány döntése értelmében 2022. november 15-től 2023. június 30-ig a kis- és középvállalatok érintett hitelei alapjául szolgáló kamat mértéke nem lehet magasabb, mint a 2022. június 28-i fordulónapra átszámított bankközi kamat (a három havi BUBOR) mértéke, azaz 7,77 százalék. Az intézkedés automatikusan lép érvénybe, mintegy 2 ezer milliárd forintnyi hitelállományt és 60 ezer vállalkozást érint, így jövő év közepéig a kkv-k összességében mintegy 80 milliárd forintot takaríthatnak meg. Ez azt jelenti, hogy átlagosan mintegy 1,5-2 millió forint maradhat egy cég zsebében – részletezte a miniszter.

Az intézkedés költségei a bankokat terhelik. Számukra ez kigazdálkodható, hiszen az emelkedő kamatok emelkedő extraprofitot is jelentenek. A kabinet továbbá azon dolgozik, hogy a bankadót hitelezési aktivitási feltétellel összefüggésben átalakítsa, ösztönözve ezzel a hitelkihelyezéseket – olvasható a gazdaságfejlesztési miniszter közleményében.

mti

Áldás vagy átok az elektromos roller?

0

Pár éve ellepték Budapest utcáit a bárki számára bérelhető elektromos rollerek. A kezdeti hatalmas sikernek köszönhetően gombamód kezdtek szaporodni ezek a kétkerekű járművek, aminek köszönhetően a megjelenéstől számított pár hónap után már nem lehetett végig sétálni úgy egy forgalmasabb utcán, hogy ne kellett volna kikerülni egy út közepén hagyott rollert, vagy épp részeg angol turisták nem gázolták el az embert kis híján vele.

Éppen ezért a lelkes e-rollerezők mellett megjelent az ellentábor is, akik szerint egy jobb világban élhetnénk, ha eltűnnének ezek az ördögi gépek Budapest utcáiról. Most sorra vesszük a pro és kontra érveket az elektromos rollerezéssel kapcsolatban, hogy könnyebben választhassuk tábort magunknak.

Rövid történeti áttekintés

2019 május 1-én lépett be a budapesti piacra az elektromos rollerek rövid távú bérbeadásával is foglalkozó amerikai cég, a Lime. A tesztüzemmódban 200 elektromos rollert állítottak forgalomba és a budai és a pesti Duna-part egyes szakaszain, illetve az ahhoz közel eső kijelölt területeken lehetett használni, illetve lerakni ezeket. A tesztidőszak jól sikerült, ami abból is látszik, hogy nyár végére meg is jelent a Lime konkurenciája, az osztrák Breezy személyében.

Egy G7-en megjelent cikkből kiderült, hogy a  koronavírus-járvány időszakot a fent említett cégek is megszenvedték. 2020 tavaszán a Lime közleményben tudatta, hogy Dél-Koreát leszámítva világszerte szüneteltetik tevékenységüket, Budapesten március 19-én tűntek el a járgányok.

Ezzel hasonló időben a szerényebb flottával rendelkező Breezy is bevonta a rollereket, akkor ezt olvashattuk a honlapon: 

„Komoly fejlődési pillanat előtt vagyunk! Ha minden a terveink szerint halad, egy megújult, modernebb és minden tekintetben jobb szolgáltatással találjátok szembe magatokat, amikor visszatérünk!”

Végül a Lime jött ki sikeresen a válságból. 2020 május 1-én újraindították működésüket. A Lime helyzetét a konkurencia megszűnése mellett az is megkönnyítette, hogy a főpolgármesternek választott Karácsony Gergely nagy hangsúlyt fektetett a fővárosi biciklisávok létrehozására.

2021 nyarán új szereplő lépett be a 600 rollerrel a hazai piacra, a szintén amerikai Bird, aminek a legfőbb hazai beruházója a Magyar Villamos Művek. A cég ugyanazon az elven működik, mint a Lime, azzal a különbséggel, hogy a BKK-val együttműködve rövidesen mikromobilitási pontokat hoznának létre gyakorlatilag minden utcasarok forgalomtól elzárt területén, ahol a rollereket le lehet tenni – írja a józsefvaros.hu.

2021 Szeptember 9-én, 150 rollerrel megjelent a harmadik, eddig utolsó bér rollert kínáló cég, a berlini székhelyű Tier, aki egy magyar szoftverfejlesztő cég, a Makery felvásárlásával lépett a régióba. A színe a Lime-hoz hasonlóan zöld, emellett indexszel és féklámpával is fel vannak szerelve.

Anyagilag megéri?

Mindhárom cég hasonló bérbeadási feltételek mellett kínálja a rollereket. Mindhárom esetben az ingyenesen letöltött applikációba belépve tudjuk feloldani a járművet, aminek az alapdíja 250 forint. Ennél a Bird  abban kivétel, hogy az első út előtt 1500 forinttal kell feltölteni a számlánkat, a másik két cégnél ez nincs így.

Ezután percdíj alapon számláz, a Lime és Tier használata egyaránt 50 forint percenként, a Bird 55 forintot kér el minden megkezdett percért. 

A döntésünket az is befolyásolja, hogy melyik zónában szeretnénk használni a rollert. A Forbes cikke szerint a Lime zónája a több helyen is a Hungária körúton túlra nyúlik, a Tier zónája Józsefváros, Ferencváros és Újbuda a Birdé pedig a belvárosban található.

Rengetegen utálják 

A Lime megjelenése óta folyamatosan jöttek olyan cikkek, hogy az dühös járókelők a rollereken vezették le a feszültséget. A vezess.hu írta meg, hogy egyik olvasójuk a Szabadság hídnál fotózott legy egy rollert, amit valaki a Dunába dobott. 

Az alapvető problémát az okozza, hogy sokan szabálytalanul használják ezeket az eszközöket. Nem egyszer ketten utaznak rajta, buliból hazafele sok fiatal választja taxi helyett, már részeg állapotban. Ilyenkor nem is figyelnek oda, hogyan helyezik el használat után, egyszerűen csak otthagyják a járda közepén.

Az ellentábor leglelkesebb képviselői ezért létrehoztak egy Instagram oldalt is, “Öld a Lime-ot”! névvel, ahova a hasonló képeket, illetve mémeket töltik.

Mit mond erről a KRESZ?

A Telex információi szerint 2019 végén Pintér Sándor belügyminiszter képviselői kérdésre bejelentette be a Parlamentben, hogy az e-roller a segédmotoros kerékpárnak felel meg, vagyis jogosítvánnyal,  bukósisakban, csak azokon az útszakaszokon lehet vele közlekedni, ahol a segédmotoros kerékpárokkal is.

Ezen az áldatlan állapoton próbál változtatni a tavaly szeptemberben komplex KRESZ-módosítási csomag részeként elkészült az elektromos rollerekre vonatkozó szabályozási javaslat. Innentől kezdve a rendőrök csak azt nem bírságolták meg, akit nem akartak. Sok esetben pedig éltek a jogszabály adta lehetőséggel.

Ezek alapján, akárcsak a drónok esetében kölönböző kategóriába lesznek sorolva a rollerek a teljesítménytől függően. Kunhalmi Zoltán közlekedési szakértő, a KRESZ-módosítási javaslat egyik kidolgozója A Telexnek azt mondta, a javaslatban három definíciója van az e-rollernek:

Motoros roller az, ami legalább kétkerekű, egy tengelyén kormányozott, a rajta utazó egy személyt állva szállítani képes, legfeljebb 4 kW teljesítményű motorral meghajtott jármű ezen belül kis teljesítményű motoros roller az a motoros roller, amit legfeljebb 350 W teljesítményű motor hajt és sík úton önerejéből 25 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes nagy teljesítményű motoros roller pedig minden olyan motoros roller, ami nem kis teljesítményű motoros roller.

Ezen felül a a Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya az ügyészségek számára az elektromos rollerrel közlekedő ittas állapotban elkövetett járművezetés kapcsán adott ki idén januárban állásfoglalást, miszerint teljesítménytől függetlenül ittas járművezetésnek számít, ha részegen rollerezik valaki.

Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

Frontok jönnek és mennek a héten

0

Vasárnap a reggeli párásság és ködfoltok megszűnése után változóan felhős idő lesz csapadék nélkül. A délnyugati szél nap közben megélénkül. 

Hétfőn a reggeli párásság és ködfoltok megszűnése után változóan felhős idő lesz csapadék nélkül. A délnyugati szél nap közben megélénkül, néhol megerősödik.

Kedden erősen felhős idő várható, néhol előfordulhat kisebb eső, zápor, de jelentős mennyiségű csapadék nem várható. Az északnyugati szél nap közben élénk lesz, estére mérséklődik

Szerdán a reggeli párásság és ködfoltok megszűnése után változóan felhős idő lesz csapadék és jelentős légmozgás nélkül. .

Csütörtökön a reggeli párásság és ködfoltok megszűnése után napos, száraz idő lesz gyenge, változó irányú széllel.

Pénteken a reggeli párásság és ködfoltok megszűnése után napos, száraz idő lesz gyenge délkeleti széllel.

Szombaton a reggeli párásság és ködfoltok megszűnése után napos, száraz idő lesz, a délkeleti szél nap közben megélénkül.

Forrás: Meteo Mecsek

Napra pontosan 93 éve robbant be az 1929-1933-as gazdasági világválság

0

A New York-i tőzsdén a spekulációk által magasra szökött részvényárfolyamok zuhanása hatalmas pánikot keltett. 16.410.030 értékpapírt adtak el, 90 %-kal is estek az árfolyamok, ami 15 milliárd dollár veszteséget jelentett.

A „fekete csütörtök” a húszas évek nagy konjunktúrájának végét és a világgazdasági válság kezdetét jelezte, amely az egész világra és minden gazdasági ágra kiterjedt, a társadalom átrétegződéséhez és milliók elszegényedéséhez vezetett. Az amerikai hitelek felmondásának is hatása volt Európára, mivel Nagy-Britannia és főként Németország is adósa volt.

A kormányok abbahagyták tartozásaik fizetését. Az Amerikai Egyesült Államokban és több más országban elkezdődött az állam beavatkozása a gazdaság irányításába. A világválságban szerepet játszott a politikai bizalmatlanság, és a gazdasági eszközöket politikai célokra használó külpolitika is. A búza és a gyapot áresésére reagálva a drasztikusan megemelt behozatali vámok kiváltották a nemzetközi kereskedelem hirtelen csökkenését, kiélezték a válságot.

Több országban a belpolitikai rendszer átalakításához, a fasiszta törekvések megerősödéséhez, egyes államok agresszív külpolitikájához is hozzájárult. A kezdeti észak-amerikai pénzügyi válság átterjedt Dél-Amerikára, Ausztráliára, majd 1931-ben Európára. Az ársüllyedést a termelés csökkenése kísérte. 1931 nyarán összeomlott az osztrák, majd a német és az egész közép-európai bankrendszer. 1931 őszén Nagy-Britannia letért az aranyalapról, devalválta a fontot, amellyel enyhítette saját kereskedelmi nehézségeit. A francia frank 1932 őszéig tartotta magát, az amerikai dollárt 1933 áprilisában értékelték le.

A válság alatt a világ össztermelése több mint 60 %-kal esett vissza, 3 év alatt az árszínvonal süllyedése az iparcikkeknél elérte a 30, a nyersanyagoknál az 50 %-ot. 1932-ben, a válság mélypontján a nyilvántartott munkanélküliek száma mintegy 30 millió volt. A kormányok munkalehetőségek teremtésével, államosításokkal, központi megrendelésekkel, hitelekkel, ár- és bérellenőrzéssel igyekeztek befolyást gyakorolni a gazdaság újbóli fellendülésére.

Forrás: ezenanapon.hu
Kiemelt kép: pixabay

Óriási tömeg tüntet a tanárok mellett Budapesten

0

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hirdette meg október 23-ra a tiltakozást, amelynek a programja az alábbiak szerint alakult:

A hvg.hu segítségével kövesse élőben a tiltakozást:

16:00-16:15 Gyülekezés a Kálvin téren (Református templom előtti részen)

16:15-16:45 Vonulás

Kálvin tér- Vámház körút- Fővám tér- Szabadság híd- Műegyetem rakpart

16:45-16:48 Esemény előtt:

Budapest Képviseletében: Karácsony Gergely

16:48-17:25 Megemlékezés:

Schermann Fruzsina

17:25-17:40 Koncert

17:40-18:10 Oktatás szereplőinek felszólalása:

PDSZ Nagy Erzsébet

PSZ Szabó Zsuzsa

Diák – Bozai Ákos

Magyar Anyák László Györgyi

Slam poetry Pánkotai Lili

Tanítanék Törley Kata- Pilz Olivér

„Szabadságot! Le a diktatúrával!”

– köszönt el Törley Katalin, a Kölcseyből kirúgott tanárok egyike a tüntető tömegtől.

18:10-18:30 Koncert

18:30-19:00 Felszólalások a szolidaritásért:

Pajda Renáta egyetemista

FFF Czeglédi Hanna

TASZ Zeller Judit

MKKSZ Boros Péterné

TBDSZ Taskovics István

EKSZ Naszályi Gábor

EVDSZ dr Szilágyi József

VDSZ Székely Tamás

SZÁD Köves Ferenc

MASZSZ IFI Kovács Dávid

KATA Kolesár András

19:00-19:20 Koncert

Kiemelt fotónk: jovotv.hu

Kétszeres országos bajnok a szülinapos Hartmann Máté

0

A mai napon ér véget a Veszprémi Sportuszodában megrendezett VIII. Medencés Hosszútávúszó Bajnokság, amelyre Turós Máté edző a PSN Zrt. 4 úszóját kísérte.

A verseny szombati napján Hartmann Máté aranyérmet úszott magának születésnapjára 1500 méter gyorson, Kovács Bence 11., Kállai Barnabás 17., Májlinger Bence pedig 18. helyen végzett.

Az úszók ma – a felnőtt versenyzőket és az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristófot is megelőzve – megfejelte ünnepi eredményét az 5000 méter gyors első helyével is, így Hartmann Máté kétszeres országos bajnoki címmel tér haza Veszprémből! 

Gratulálunk a sportolóknak!

Forrás: Facebook/PSN Zrt.

Tűzoltók szabadították ki az autóba szorult embert

Árokba hajtott egy autó – a tűzoltók szabadítanak ki belőle egy embert. A szerencsétlen közlekedési balesetet mutató, döbbenetes fotókon jól megfigyelhető a becsapódás ereje.

Fotó: Facebook/trafipax Mátészalka és környéke/Konkoly Béla

A mátészalkai hivatásos és a csengeri önkormányzati tűzoltók a mentőkkel együttműködve, feszítővágóval szabadítottak ki, majd kiemeltek egy embert abból a személyautóból, amely árokba csapódott Pátyodon. A baleset a Petőfi Sándor úton, azaz a 49-es főút belterületi szakaszán történt. A műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.

Fotó: Facebook/trafipax Mátészalka és környéke/Konkoly Béla

Árokba csapódott egy személyautó Pátyodon, a Petőfi Sándor úton, azaz a 49-es főút belterületi szakaszán, a 44. kilométer közelében. A műszaki mentést végző csengeri önkormányzati tűzoltók a mentőkkel együttműködve szabadítanak ki egy embert, aki beszorult a járműbe. A helyszínre érkeztek a mátészalkai hivatásos tűzoltók is. A munkálatok idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadítottak ki egy embert.

Összeütközött két személyautó Mátészalka közelében, a 49-es főút Kocsord felé vezető szakaszán, a 21. kilométernél. Egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt kéziszerszámokkal szabadították ki, majd kiemelték a műszaki mentést végző mátészalkai hivatásos tűzoltók. Az egységek áramtalanították a gépkocsikat. A helyszínen vannak a mentők is. A balesetekkel érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásra kellett számítaniuk az autósoknak.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotók: Facebook/trafipax Mátészalka és környéke/Konkoly Béla