Kezdőlap Blog Oldal 187

Befejeződtek a felújítási munkálatok a Pécsi Nemzeti Színház épületén

A teátrum tájékoztatása szerint lezárultak az épület Király utca felőli homlokzatának javítási munkálatai.

A felújítás célja a vakolathullás megszüntetése volt, amely az utóbbi időszakban biztonsági és esztétikai szempontból is indokolttá tette a beavatkozást.

A megszépült homlokzat ismét méltó módon fogadja a teátrum közönségét a belváros szívében, így a Pécsi Nemzeti Színház zavartalanul folytathatja kulturális küldetését a megszokott környezetben.

(Forrás: pnsz.hu)

Rangos tanulmánykötet jelent meg pécsi közgazdász hallgatók munkáiból

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara ismét bizonyította, hogy tehetséges és elkötelezett diákjai szakmailag kimondottan értékes kutatásokkal, értekezésekkel tudnak előrukkolni. Az Úton a jövőbe című könyvsorozat immár ötödik kötete is olyan dolgozatokat ismertet, melyek az elmúlt tanév kari és országos tudományos diákköre keretében születtek. 

A Tudományos Diákkör – ismertebb nevén: TDK – a felsőoktatásban mindig az esztendő kiemelkedő szakmai megmozdulása. Az a lényege, hogy a hallgatók – akár egyénileg, akár csoportosan – az intézmény alap tananyagszintjénél mélyebb kutatásokba fognak, melyek tartalmát és eredményeit aztán dolgozatokba foglalják.

A PTE Közgazdaságtudományi Kara a 2024/2025-ös tanévben is tartott TDK-konferenciát, amelyre ismét szép számban jelentkeztek hallgatók. A 2024-es őszi fordulójáról, illetve a korábbi, 2023/2024-es tanév két kari fordulójáról továbbjutó hallgatók közül végül a kar 26 jelenlegi, illetve volt hallgatója mutatta be színvonalas munkáját az országos megmérettetésen, a 37. OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójában, ahol a 26-ból 14-en helyezést értek el.

Mindez a KTK tudományos diákköri tanácsának kétszeresen is fontos visszacsatolást jelent – hangsúlyozta dr. Kaposi Zoltán, a testület elnöke: – Egyrészt tisztán megmutatkozott, hogy habár a magyar tudományos élet nehézségekkel küzd, ez az egyetemi hallgatói kutatásokra még nem vetett árnyékot. Nekünk különösen örömteli, hogy e téren a Pécsiközgáz az ország élmezőnyébe tartozik, hiszen az OTDK-n képviselt 31 intézmény közül a 4. helyen végeztünk. Másrészt az olyan, a kutatásokat feldolgozó tanulmánykötetek, amilyen az Úton a jövőbe sorozat idei száma is, mind az érintett és más hallgatóknak, mind a konzulenseknek és a többi oktatónak, nem utolsósorban pedig az olvasóknak is azt jelzik, hogy érdemes energiát fektetni a kutatásokba és változatlanul rangja van ennek a munkának.

A szóban forgó kötet első részében kutatói portrék sorakoznak az OTDK-s dolgozatok szerzőiről és azok kutatási témáiról, a fő egységében pedig hét tanulmány kivonata kapott helyet. Ezen értekezések rendkívül sokszínűek: az egyik a zöldre mosás jelenségével foglalkozik, a másik a szerzői marketinggel, a harmadik a könyvvásárlási szokásokkal; akad, amelyik a hazai amatőr néptáncegyüttesek vezetési kihívásait, vagy amelyik épp az általános iskolások pénzügyi tudatosságát veszi górcső alá. Külön írás vizsgálja a reformkorba visszanyúlva a földbirtokosi felelősséget, egy tanulmány pedig arra is választ keres, hogy meghackelhető-e a vállalkozói szemlélet egy ötletversenyen keresztül.

– Biztos vagyok abban, hogy a TDK-megmérettetéssel a karunk idén is elindított hallgatókat egy jó irányba – összegzett dr. Rácz-Putzer Petra egyetemi adjunktus, aki egyben a fakultás tudományos diákköri tanácsának titkára és az országos tanács közgazdaságtudományi szakmai bizottságának titkára is.

A korábbi négy kötet után hamarosan az aktuális kiadvány is elérhető lesz a PTE KTK oldalán: https://ktk.pte.hu/hu/uton-a-jovobe-tanulmanykotetek

Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon

0

A magyar férfi kardválogatott – Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Rabb Krisztián és Szilágyi Áron – ezüstérmet szerzett a tbiliszi vívó-világbajnokságon, miután a döntőben 45:37-re alulmaradt az olasz csapattal szemben.

Jól indult a finálé: Szilágyi Áron és Rabb Krisztián is magabiztosan nyert az első asszójában, Szilágyi ráadásul revánsot vett Luca Curatolin, aki korábban egyéniben búcsúztatta őt. Azonban az olaszok hamar fordítottak és a lendület náluk maradt és kitartott a végéig. 

Az olasz válogatott ezzel tíz év után ismét világbajnoki címet szerzett, a magyar csapat pedig ezüstéremmel zárta a világbajnokságot.

(Fotó: AFP)

Záporokkal és élénk széllel indul a kedd

Kedden is marad a változékony, szeles idő térségünkben. Hajnalban még előfordulhatnak záporok, napközben pedig a felhők mögül csak ritkán bukkan elő a nap.

Kedden hajnalban még elszórt jelleggel előfordulhat zápor a térségünkben, majd fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A hajnali minimumok 16 és 19 fok között alakulhatnak. Az északnyugati szél nagy területen élénkül, olykor erősödik meg. Délelőtt még gyenge záporok előfordulhatnak, sok felhő lesz felettünk, de már szakadozni kezd. A légmozgás élénk, olykor erős lesz.

Délután folytatódik az erősen felhős idő, elszórt jelleggel előfordulhat gyenge eső is, de számottevő mennyiségre nem kell készülni. A hőmérséklet maximuma 24 és 26 fok között alakul. Az északnyugati szél élénk lesz. Este kisebb eső előfordulhat, marad a borult-erősen felhős idő. A légmozgás élénk marad. A minimumok 20 fok közelében alakulnak.

Forrás: MeteoMecsek


Eltűntként keresnek egy 16 éves fiút

A Szigetvári Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri Jovánovics Dávid eltűnése ügyében.

A fiú 2025. május 13-án engedély nélkül távozott a szigetvári lakásotthonból, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Az eddigi felkutatási kísérletek sajnos nem vezettek eredményre, ezért a hatóság a nyilvánossághoz fordult.

Jovánovics Dávid körülbelül 172 cm magas, sovány testalkatú. Barna szeme és rövid, barna haja van. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki felismeri a fiút, vagy bármilyen információval rendelkezik tartózkodási helyéről, haladéktalanul jelentkezzen.

Bejelentést tenni lehet az ingyenesen hívható Telefontanú zöldszámán, a 06-80-555-111-es telefonszámon, vagy a 112-es központi segélyhívó számon. A bejelentők – ha szeretnék – névtelenségüket is megőrizhetik.

Lampionok, kívánságok, csillagok – visszatér a Kívánságok Éjszakája

Öt év szünet után újra megrendezik a Kívánságok Éjszakáját a töttösi Három Kívánság Tavánál. Augusztus 9-én mécsesek, lampionok, csillagok és lélekemelő programok várják azokat, akik egy varázslatos estére vágynak – ahol a vágyaink valóban útnak indulhatnak.

A különleges hangulatú esemény során mécsesekkel megvilágított lótuszvirág lampionok úsznak majd a tavon. Mindegyik egy-egy szívből jövő kívánságot hordoz. A résztvevők leírják legbensőbb vágyaikat, majd útjára bocsátják azokat a vízen, miközben a csillagok fölénk borulnak, és a fuvola lágy dallamai csendülnek fel.

„Meghitt, lélekemelő, jó energiákkal teli élmény – erre van ma igazán szükségünk” – fogalmazott Orf Tünde, a rendezvény megálmodója, aki szerint az elmúlt években több visszajelzést is kapott beteljesült kívánságokról. Volt, akinek kisbabája született, mások pedig életük egyik legszebb estéjeként emlékeznek vissza az eseményre.

A rendezvény 18:00 órakor kezdődik, és már az első pillanattól különleges élmények várják az érkezőket:
Lampionúsztatás – A tó felszínén lebegő lótuszvirágok látványa egyszerre lenyűgöző és megindító. A lampionok helyben is megvásárolhatók.
Kívánságfestés Kató Mónival – Színekkel, formákkal kelhetnek életre legmélyebb vágyaid: madarak, mandalák, tündérek vezetnek végig ezen a belső utazáson.
TündérSzelence kézműves stand – Saját szerencsehozó kívánságkarkötőt készíthetsz ásványgyöngyökből, különleges szimbólumokkal. A program végén minden résztvevő kis ajándékcsomagot kap.
Tünde Műhely – Csészényi Tündérkertek – Egy apró, varázslatos világ, amit hazavihetsz: moha, virág, tündér és remény egy porceláncsészében.
Távcsöves csillagles Käsz Lászlóval – Nézz a csillagok közé, és fedezd fel a bolygók, csillaghalmazok titkait! Ki tudja, talán egy hullócsillag is teljesíti a kívánságodat…
Kövi Szabolcs koncert 20:00 órától – A neves fuvolaművész koncertje mindig különleges élmény. Zenéje megnyitja a szívet, elcsendesít, feltölt, és mély belső békével ajándékoz meg.

Az idei év újdonságai között szerepel a kívánságfa, melyre szalaggal köthetjük fel vágyainkat, és egy kívánságláda, ahol diszkréten hagyhatjuk ott üzeneteinket az ég felé. Lufikat is vásárolhatunk, amelyekre saját kívánságokat írva engedhetjük fel az égbe – egy újabb lehetőség, hogy kapcsolatba lépjünk az univerzummal.

A Kívánságok Éjszakája nem csak egy esemény – egy szelíd, csillagfényes varázslat, ahol időt kapunk a befelé figyelésre, az elengedésre, a reményre és a kapcsolódásra. A mécsesek fényében útra kelnek az álmok, és ki tudja: talán már a következő napokban megindul a valóra válásuk…

Ne hagyd ki ezt a csillagfényes, szívet melengető estét – add át magad a varázslatnak!

Bővebb információ: ORF Rendezvényszervezés
Jegyek elővételben: TIXA – Kívánságok Éjszakája 2025

(X)

16 éves lányt keres a rendőrség Baranyában – Komló környékén veszett nyoma

A 16 éves lány 2025. július 25-én tűnt el ismeretlen helyre, azóta nem adott életjelet magáról. A rendőrség eltűnés miatt körözést adott ki, és a lakosság segítségét kéri.

Brigitta 2009. február 25-én született Szigetváron, és eltűnésekor vélhetően Komló környékén tartózkodott. A rendőrség által megadott személyleírás szerint közepes testalkatú, körülbelül 151–155 cm magas, haja szőkésbarna, szeme zöld.

A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy aki látta a lányt, vagy bármilyen információval rendelkezik hollétéről, haladéktalanul hívja a 112-es segélyhívót, vagy személyesen jelezze a legközelebbi rendőrkapitányságon. Egyetlen megosztás is segíthet hazatalálni!

A bántalmazásra utaló nemzetközi kézjellel kért segítséget egy nő

0

A bántalmazásra utaló nemzetközi kézjellel kért segítséget egy nő az egyik balatoni benzinkúton – adta hírül Tények. Szerencsére a benzinkutas felismerte a segítségkérést és értesítette a rendőrséget. A bántalmazót elfogták, a bíróság pedig egy hónapra letartóztatásba helyezte. A férfi már több mint egy éve bántalmazta, terrorizálta a nőt, aki még a mosdóba is csak engedéllyel mehetett ki.

Tavaly ugyanezzel a jellel kért segítséget Kaposváron egy nő. Az eladó felismerte a jelzést és értesítette a hatóságot, akik elfogták a bántalmazót.

Fontos, hogy ezt a kézjelet ismerje fel mindenki, hiszen életet menthet. „A bántalmazó kapcsolatok olyan dinamikát jelentenek, ahol az egyik fél rendszeresen fizikai, érzelmi vagy pszichológiai sérüléseket okoz a másiknak. Ezek a kapcsolatok gyakran jellemzően hatalomgyakorláson, kontrollon és manipuláción alapulnak, és káros hatással vannak az áldozat pszichés és fizikai egészségére. Az áldozatok gyakran nehézségekbe ütközhetnek a helyzet felismerésében és segítségkérésben, ami tovább nehezítheti a bántalmazásból való kilépést.” – írja a budaipszichológus.hu

A Btk. szerint: „212/A. § (1) Aki gyermekének szülője, továbbá az elkövetéskor vagy korábban vele közös háztartásban vagy egy lakásban élő hozzátartozója, volt házastársa, volt élettársa, gondnoka, gondnokoltja, gyámja vagy gyámoltja sérelmére rendszeresen
a) az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsít,
b) a közös gazdálkodás körébe vagy közös vagyonba tartozó anyagi javakat von el és ezzel a sértettet súlyos nélkülözésnek tesz ki,
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Magyarországon rengetegen élnek erősza

Figyeljünk egymásra!

forrás: telex

A Kodály Központ kulisszatitkai

0

Ha szeretnének többet megtudni a Kodály Központ színfalak mögötti életéről, ezt a felfedező sétát Önöknek ajánljuk! – szól a közösségi oldalon a felhívás, mely érdekes sétára invitálja az érdeklődőket. Jegyeket vásárolhatnak itt!

„Idegenvezetőnket követve utazhatnak egy olyan lifttel, melyben akár egy autó is elfér, megnézhetik, hol pihen a három gyönyörű zongoránk, ha éppen nincs, aki játszana rajtuk. Az érdeklődők bekukucskálhatnak egy zenekar próbatermébe egy igencsak szokatlan szögből, vagy akár az épület egy olyan részébe is bepillanthatnak, mely 2010 óta is csak várja a lakóját. Sőt, több olyan helyet is meglátogatunk, melyek után a Kodály Központ világhírű vendégművészeinek helyébe is könnyen bele tudják majd képzelni magukat. Mindeközben idegenvezetőnktől megismerhetik a lenyűgöző Kodály Központ történetét, építészeti és akusztikai sajátosságait.” – folytatódik a felhívás.

Miből kellett 6,5 km-nyi? Miért pont 999 fős a hangversenyterem? Mi a jó akusztika titka?  Miért áll cölöpökön az épület? Miből készült a hangversenyterem borítása? Sok érdekes kérdés között ezekre is választ kaphat a séta során.

Tekintse meg idegenvezetéssel a Kodály Központ Európában egyedülálló, világszínvonalú épületét!

500 millió forintra pályázhatnak az önkormányzatok

0

Ötszáz millió forintra pályázhatnak az önkormányzatok a felelős állattartás érdekében a Magyar Falu Programban. Ezt – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény alapján a Magyar Falu Program az élet minden területén szem előtt tartja, hogy falun élni jó és biztonságos legyen. Ebbe beletartozik a felelős állattartás támogatása is, ezért országos ivartalanítási, chipezési és oltási program indul idén ősszel.

Hangsúlyozták, hogy

a kormány kiemelt figyelmet fordít az állatvédelem, valamint a felelős állattartás támogatására. Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, valamint Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos már nem első alkalommal működik együtt abban, hogy az állatvédelem, a felelős állattartás területén is előre tudjanak lépni a falvak.

Az új pályázat 500 millió forintos keretösszeggel támogatja a felelős állattartás elősegítését – fejtették ki. Hozzátéve, hogy az 5 ezer fő és az alatti lakosságszámú önkormányzatok 1,5 millió forintra pályázhatnak. Melynek keretében a település lakóinak tulajdonában lévő kutyák, macskák állatorvos által végzett ivartalanítása, veszettség elleni oltása, valamint transzponderrel (mikrochippel) történő megjelölése finanszírozható.

Egy állat esetében több támogatott tevékenység elvégzésére is lehetőség van, és az elnyert támogatási összeg vissza nem térítendő, 100 százalék támogatási intenzitású, előfinanszírozott hazai támogatás.

A pályázatokat elektronikus úton, a Magyar Kincstár elektronikus felületén lehet benyújtani augusztus 28. és szeptember 27. között

– jelezték.

A pályázati kiírás hétfőn elérhető lesz a kormany.hu a magyarfaluprogram.hu oldalakon, valamint a Magyar Államkincstár felületén.

Gyopáros Alpár a közlemény szerint hangsúlyozta: „a Magyar Falu Program a falvak kérései, észrevételei alapján formálódik évről-évre. Ezt szolgálja a folyamatos országjárás és konzultáció a kistelepülésekkel. Idén ismét erős igényként jelentkezett, hogy segítsük a településeket és rajtuk keresztül a falvak lakóit a felelős állattartás elősegítésében. Ismét meghallottuk a falvak kérését, ezért született meg ez a pályázati kiírás. A Magyar Falu Program idén százmilliárdos nagyságrendben nyújt támogatást a kistelepülések számára, a program az elmúlt években összességében több mint 1100 milliárd forinttal támogatta az 5000 lélekszám alatti településeket”.

Ovádi Péter a közleményben kiemelte: „az elmúlt években minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítottunk a kóbor állatok számának csökkentésére és a felelős állattartás támogatására. Az állatvédelem közös ügyünk, éppen ezért a kormányzat, az önkormányzatok, a civil szervezetek és az állampolgárok együttműködése elengedhetetlen a hosszú távú eredmények eléréséhez. Örömteli, hogy a korábbi Magyar Falu Program felelős állattartás alprogram révén 2021. óta már több mint 20 ezer állat ivartalanítása, oltása és mikrochippel való megjelölése valósult meg. A mostani pályázat újabb lehetőséget biztosít arra, hogy közösen, felelősen tegyünk a kóbor állatok számának csökkentéséért, és biztonságosabbá tegyük településeinket mind az emberek, mind az állatok számára. Külön felhívom a figyelmet, hogy a program keretében mind kutyák, mind macskák esetében az ivartalanítás mellett mikrochippel való megjelölés, és oltás is elérhető lesz”.

forrás: mti