Kezdőlap Blog Oldal 1865

Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormánynak mielőbb országos épületszigetelési programot kellene indítania?

Online és offline egyaránt elindította a Zöld Konzultációját az LMP – Magyarország Zöld Pártja, ami – szemben a nemzeti konzultációval – valódi kérdéseket tesz fel az embereknek, és valódi problémákra próbál reflektálni, legyen szó a megújuló energiákról vagy az épületszigetelésről. A konzultáció kérdéseit Hohn Krisztina a párt szóvivője ismertette a sajtóval. 

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormánynak mielőbb országos épületszigetelési programot kellene indítania? 
  2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány azonnali hatállyal vonja vissza a szélerőművek telepítését ellehetetlenítő rendelkezéseit? *
  3. Támogatja-e Ön, hogy a kormány törölje el a napelemadót, vagyis a napelemekre kivetett termékdíjat? *
  4. Támogatja-e Ön, hogy a kormány vezesse be a minden közösségi közlekedési eszközre érvényes, havonta ötezer forintba kerülő klímabérletet? *
  5. Egyetért-e Ön azzal, hogy a paksi bővítésre vonatkozó, Oroszországgal kötött szerződést mielőbb fel kell mondani? *

Hohn külön kiemelte a napelemes pályázatoknak a második körének az eltörlését, ami szerinte egy ilyen energiaválság idején elfogadhatatlan, a zöldek szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megújuló energiákra. Ezen túl azt is megemlítette az LMP szóvivője, hogy külön, büntetőadóval sarcolják a napelemeket használó embereket, ez szerinte elfogadhatatlan. A zöldpárt szerint támogatni kellene a megújuló energiák elterjedését, nem büntetni azokat, hiszen egyáltalán nem áll jól Magyarország a megújuló energiák használatában. Áramfogyasztásban csak 12 százalék érkezik megújulókból, szemben az Európai Unió 30 százaléknál is nagyobb arányával. 

Az LMP szerint a jelenlegi válságban valós kérdésekre, és valós megoldásokra van szükség, ezért azt kérik, hogy minél többen töltsék ki a Zöld Konzultációt a zoldkonzultacio.hu weboldalon.

Megrázó fotók a borzalmas frontális balesetről

0

Ahogy arról délután beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2022. október 18-án 16 óra körül a 62-es számú főút 6-os kilométerszelvényében, Perkáta és Pálhalma közötti szakaszon, ahol egy tehergépkocsi és autó ütközött frontálisan. A sofőr hölgy életveszélyesen, gyerekei súlyosan sérültek. A balesetről MEGRÁZÓ fotók érkeztek, a Delta Hirek csapatától.

Tűz volt Pécsett, növényi hulladékot égettek

0

Hétfőn hat alkalommal riasztották a Baranya megyei tűzoltókat. Ebből kétszer tűzesetnél, egyszer pedig műszaki mentésnél kellett beavatkozniuk. Három jelzés tévesnek bizonyult.

Növényi hulladékot égetett, leégett a tárolója

Zöldhulladékot égetett egy férfi tegnap délelőtt Pécsett, a Vadkörte utcában. A lángok egy kipattanó szikra miatt továbbterjedtek – a tűz csaknem negyven négyzetméteren pusztított, a telken lévő tároló teljesen leégett. A pécsi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat, a szomszédos területet így nem érintette a tűz. Személyi sérülés nem történt.

magába roskadt, lángoló bódé
Fotó: Pécs HTP

Társasháznak ütközött egy autó Komlón

Elvesztette uralmát a járműve felett egy az autójában egyedül utazó sofőr tegnap délután Komlón, a Móricz Zsigmond utcában. A személyautó az útról lesodródva áthaladt a járdán, majd egy közeli épületnek ütközött. A balesetben csak a sofőr sérült meg, a mentőszolgálat munkatársai könnyű sérülésekkel kórházba szállították. A komlói hivatásos tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították a járművet.

háznak ütközött az autó
Fotó: Komló HTP

Mikor érdemes McKenzie tanfolyamra jelentkezni?

A McKenzie tanfolyam egy, a mozgásszervrendszer területeinek vizsgálatával és a fájdalmak enyhítésével foglalkozó módszer, amely Robin McKenzie nevéhez fűződik és több mint 30 éve alkalmazzák sikerrel. Legnagyobb előnye a páciens gyógyulásba való hatékony bevonásában rejlik. A mechanikai eredetű panaszok megoldásának egyik legjobb módja lehet egy McKenzie tanfolyamon való részvétel.

Ilyen problémák esetén ajánlott a McKenzie torna

A McKenzie terápia azokban az esetekben alkalmazható sikeresen, amikor a fájdalmakat valamilyen mechanikai probléma okozza. Ilyen esetek például, amikor az ízületi elmozdulás akadályozott vagy egy ízület részben vagy egészben leszakad, letapadás, hegesedés vagy rövidülés figyelhető meg.

Ugyanakkor a nem megfelelő tartás is fájdalmakhoz vezethet. Ilyenkor az ízületek, a szalagok és az izmok túlterhelődnek, fájdalmassá, feszessé válhatnak. Fontos ezért a tehermentesítésük. A McKenzie terápia a helyes testtartás elsajátításában is segíthet.

A McKenzie terápia kifejezetten alkalmas a leggyakoribb mozgásszervi megbetegedések – a hátfájás, a derékfájás, a gerincsérv, a váll- és nyakfájdalom, az isiász és a lumbágó – hatékony kezelésére.

A McKenzie torna jellemzői és célja

A McKenzie tanfolyam keretében a diagnosztizálást és a kezelést is csak olyan szakemberek végezhetik, akik részt vettek a McKenzie Intézet képzésén. Az első alkalommal a panaszok feltérképezése és az állapotfelmérés mindenre kiterjedő módon történik meg, így sokszor elég hosszadalmas is. Hatalmas hangsúly kerül az önkezelésre, így az oktatás a terápia elengedhetetlen részét képezi.

Alkalmazásával elkerülhetőek a műtéti beavatkozások, illetve felgyorsítható a rehabilitáció és a gyógyulás is. Eszközigénye minimális és már néhány kezeléssel javulás érhető el, így rendkívül költséghatékonynak mondható.

A McKenzie terápia megfelelő a fájdalmak csökkentésére, megszüntetésére, a mozgáspálya mielőbbi visszaállítására, a helyes tartás megtanítására, a fájdalom megelőzésére és a hosszútávú, panaszmentes állapot elérésére. A gyakorlatok megtanulásával a páciens képessé válik továbbá önmaga hatékony kezelésére.

Így zajlik egy tanfolyam alkalom

A McKenzie terápiával kapcsolatban számos kérdés fogalmazódik meg a páciensekben, ezek közül több is arra vonatkozik, hogy mi történik egy-egy alkalommal. A terápia 4 lépésből áll, ezek közül az első a vizsgálat, ezt követi az osztályozás, a kezelés, majd pedig a megelőzés. A vizsgálat során megtörténik a fájdalom kiváltó okainak, életmódbeli sajátosságainak és jellemzőinek átbeszélése, aminek egy fizikai vizsgálat is a részét képezi.

Ezt követően a McKenzie tanfolyam vezetője meghatározza, hogy mely mechanikai csoportba tartozik a beteg. Ha nem mechanikai okok állnak a problémák hátterében, a tanfolyamon nem lehet részt venni, más szakember igénybevétele ajánlott. Ha azonban igen, személyre szabott kezelései terv kerül felállításra és megkezdődik a páciens és a szakember közötti együttműködés.

A McKenzie tanfolyam a gyakorlatok elsajátítását, oktatását is magában foglalja, valamint elengedhetetlen részét képezi a beteg által önállóan végzett gyakorlás is. Fontos, hogy a terapeuta és a páciens jól együtt tudjon működni, gördülékeny legyen közöttük a kommunikáció és kiépüljön a bizalom. Hiszen csak így várható javulás és így előzhető meg a fájdalom újbóli kialakulása is.

Kirabolták az egyik pécsi sportszaküzletet

0

A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy pécsi férfi ellen.

A pécsi nyomozók 2022. október 16-án gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves helyi férfit. A gyanú szerint a férfi aznap délután Pécsett, az egyik sportszaküzletből csaknem 160 ezer forint értékben különböző ruházati termékeket tulajdonított el oly módon, hogy azokból az áruvédelmi eszközt eltávolította. A rendőrök a feltételezett elkövetőt beazonosították, majd elfogták és előállították.

Ellene lopás bűntett elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Teljes útlezárás a 62-esen, mentőhelikopter is érkezett

0

Egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi ütközött frontálisan.

Közúti közlekedési baleset történt 2022. október 18-án 16 óra körül a 62-es számú főút 6-os kilométerszelvényében, Perkáta és Pálhalma közötti szakaszon, ahol egy tehergépkocsi és autó ütközött frontálisan. Jelenleg az érintett szakaszon teljes útlezárás van érvényben, a járművezetők a baleset helyszínét a 6-os számú főúton, Adony irányába tudják elkerülni.

Kérjük a járművezetők fokozott figyelmét, türelmét!

Agyonverte és megfojtotta a feleségét a férfi

0

Felesége meggyilkolásával vádolt férfi ügyében tartott tárgyalást kedden a Szegedi Törvényszék.

    A vádirat szerint a hat kisegítő osztályt végzett férfi és a diplomás nő között már a bűncselekmény előtt csaknem egy évvel megszakadt a házastársi kapcsolat. A férfi azonban a nő közelében maradt, korábbi közös lakóhelyük lépcsőházában töltötte az éjszakákat, ingóságait és ruházatát is ott tárolta.

    Zaklatás gyanúja miatt a férfivel szemben a bíróság távoltartást is elrendelt, amelynek az időtartama tavaly tavasszal lejárt. A férfi és a nő április 21-ére személyes találkozót beszélt meg, egy szegedi panzióban bérelve szobát erre a célra. A találkozón a házastársak között szóváltás, majd dulakodás alakult ki. Előbb a nő ütötte meg többször két fémcsővel a férfit, aki elvette tőle és ütni, majd szurkálni kezdte feleségét. A nő a földre került, az ütések jelentős része már ülő, illetve fekvő helyzetben érte. A vádlott végül az asszony nyakára lépett, és kezével a falnak támaszkodva, egyensúlyozva addig tartotta ott magát, amíg a sértett még levegőt kapott.

    A szakértői vélemény szerint a bántalmazás során az áldozat több mint félszáz sérülést szenvedett el, ezek többségét a fején. Az áldozat halálát azonban nem az ütések, hanem a fulladás okozta.

    Az emberölés bűntettével vádolt férfi kezdetben elismerte a gyilkosságot, de a bíróság előtt azt állította, felesége éveken át kihasználta, többször provokálta, a panzióban is az asszony támadt rá, ő pedig próbált védekezni, és bár a történtek részleteire nem emlékszik, nem ő okozta az áldozat halálát.

    A szakértő vélemény szerint az alacsony értelmi képességű, a sértettől gyermeteg módon függő vádlott a bűncselekményt felfokozott érzelmi állapotban követte el, de beszámítási képessége nem volt korlátozott.

Öt gyermek holttestét exhumálták Donyeckben

Az ukrán erők által felszabadított Donyeck megyei Limanban öt gyermek holttestét exhumálták a hatóságok, közülük négyre egy tömegsírban bukkantak – hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán országos rendőrség.

    A ötödiket, egy kisfiút édesanyja temette el házuk udvarán. A vizsgálat megállapította, hogy mind az öt gyermek repeszek okozta sérülésektől halt meg.

    A fővárosban, Kijevben kiemeltek még egy holttestet a hétfői dróntámadás következtében beomlott lakóház romjai alól, így ötre emelkedett a támadás halálos áldozatainak száma.

    Kedden az orosz erők tűz alá vették a donyecki származású Rinat Ahmetovnak, Ukrajna leggazdagabb emberének a tulajdonában lévő DTEK energetikai vállalat két, közelebbről meg nem nevezett objektumát. A vállalat sajtószolgálata szerint heten sérültek meg az ágyúzás következtében, a vállalat egy alkalmazottja kórházba szállítás közben meghalt. Az objektumokban súlyos károk keletkeztek. Amíg tartanak az ágyúzások, csak a legszükségesebb alkalmazottak vannak a létesítményekben, mindenki más óvóhelyen van.

    Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője arról adott hírt a Telegramon, hogy az északkeleti Szumi megyében az orosz erők az államhatárhoz közeli Junakivkát és térségét lőtték, az eddigi információk alapján két civil meghalt, egy megsebesült.

    Az ukrán vezérkar keddi helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt napon 530 orosz katona halt meg Ukrajnában, az ukrán erők 23 orosz tüzérségi rendszert semmisítettek meg. Az összesítés szerint a háború kezdete óta eddig már mintegy 65 850 orosz katona halt meg, az ukrán hadsereg megsemmisített egyebek mellett 2548 harckocsit, 5219 páncélozott járművet, 1622 tüzérségi rendszert és 1276 drónt, utóbbiból az előző napon 35-öt.

    Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban közölte, hogy kedd reggel az ukrán erők lelőttek egy Szu-25-ös orosz csatarepülőgépet a dél-ukrajnai Herszon megyében. Ezen felül az éjjel hét iráni gyártmányú kamikezedrónt és négy Kalibr típusú rakétát is lelőttek.

Nonszensz a pécsi városvezetéstől, 17 millió forintot elkölteni a Publicius felmérésére

0

Pécs városvezetése 17 millió forintot készül szó szerint kidobni az ablakon, azáltal, hogy az MSZP-hez nagyon közeli, a méréseiben nagyjából soha, semmit el nem találó Publicius Intézettel készítenének felmérést „Pécs Megyei Jogú Város szolgáltató cégeivel kapcsolatos elégedettség témakörben. Jegyezzük meg, a Publicius volt az a kutatócég, amely április másodikán, egyetlen nappal az országgyűlési választások előtt azt hozta ki egy mérésből, hogy az ellenzék és a Fidesz fej-fej mellett áll, ennek ellenére a kormánypárt agyonverte az ellenzéki pártokat, húsz százalékot vert rájuk.

Egy magára valamit is adó kutató-elemző cég egy ilyen fiaskó után minimum bezár, mert egyszerűen akkorát nem lehet hibázni, mint amekkorát a Publicius hibázott akkor. Így utólag nagyon nehéz, lehetetlen megmondani, hogy tényleg hibáztak – ergo nem értenek ahhoz, amit csinálnak – vagy szándékosan hazudtak, mindenesetre egyik sem túl biztató helyzet, Pécs jövőjére nézve, hiszen a városvezetés ennek a cégnek készül biztosítani 17 millió forintot arra, hogy mérjenek fel valamit, ami aztán egyfelől aligha lesz pontos, másfelől a cégek maguk is fel tudnák mérni, harmadrészt, akár pécsi céget is lehetne találni rá, vélhetően sokkal kevesebb pénzért.

Pláne, hogy Pécsett is van erre alkalmas cég, elég csak az egyetemre gondolni, ahol Kákai László által vezetett Pólusok Társadalomtudományi Egyesület is alkalmas lenne a felmérésre.

Ennek ellenére az előterjesztésben csak három budapesti cég szerepel, a korábban már brutálisan leszereplő Publicius, a szintén MSZP-közeli Závecz, és Ynsight Research, minderre pedig a városvezetés bruttó 17,4 millió forintot tervez fordítani.

Nehéz nem azt gondolni, hogy az a pénz jobb helyen lenne a pécsi családoknál.

Piroson hajtott át a terepjáróval, elgázolt egy motorost aki súlyos sérüléseket szenvedett

0

Ma délután egy Volvo XC60 típusú terepjáró és egy Honda Shadow típusú motor ütközött kora délelőtt az Oktogonon. A Volvo sofőrje áthaladt a piros jelzésen, a lámpát figyelmen kívül hagyta, a szabályosan közlekedő motoros férfi súlyosan sérült.

Fotok: Baleset-info.hu