Kezdőlap Blog Oldal 188

Magabiztos győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe a magyar férfi kardcsapat 

0

A vártnál könnyebb rajttal, a georgiaiak elleni magabiztos győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

A hazai együttes sem vonzott „valódi” nézőket az Olimpiai Palota központi csarnokába, ahogy a korábbi napokon, úgy hétfőn is szinte üresek voltak a lelátók, gyakorlatilag csak a küldöttségek tagjai, illetve vélhetően hozzátartozók, barátok kísérték figyelemmel a történéseket.

A júniusi Európa-bajnokságon a negyeddöntőben csupán négy tussal nyertek a georgiaiak ellen a címüket később megvédő magyarok, de közben jelentős hátrányban is voltak.

Ezúttal egyoldalúbban alakult a mérkőzés, elsősorban amiatt, hogy az ellenfélnél csak az egyéniben világbajnok Szandro Bazadze vívott eredményesen.

Rabb Krisztián 5-2-es sikerrel nyitott az idősebb, de gyengébb Bazadze, Beka ellen. Utána a vb-n most bemutatkozó Gémesi Csanád – aki egyéniben nem versenyzett – 8-2-re kikapott Szandro Bazadzétől, később azonban két további asszóját megnyerte: Beka Bazadze ellen 6-1-re, Vahtangi Arcsvadzével szemben 5-0-ra.

Az első párharc után a következő hét magyar sikerrel zárult, a Beka Bazadze helyére beállt Giorgi Urusadze is kikapott, így Rabb 40-24-es állásnál ment fel, hogy lezárja a mérkőzést Szandro Bazadzével szemben. Ez ugyan nehezen jött össze neki, de komoly izgulni való azzal együtt sem volt, hogy ezt a párharcot 12-5-re elvesztette.

A magyarok így is kilenc tus különbséggel nyertek, és a negyeddöntőben a kínaiakkal vívnak majd.

Iliász Nikolász nem lépett pástra.

Eredmények:

férfi kard, csapatverseny (32 együttes):

vasárnap:

a 32 között:

Magyarország-Egyesült Arab Emírségek 45-18

hétfőn:

a 16 között:

Magyarország-Georgia 45-36

forrás: mti

Elkezdődnek a várszínházi előadások Pécsváradon

Már a múlt héten elkezdődtek a helyszíni előkészületek a Pécsváradi várban a várszínházi előadásokra. Sokak örömére újra a kényelmes, lépcsőzetes nézőtér várja majd a nézőket. Az idei első várszínházi előadás, a „Boeing Boeing – Leszállás Párizsban” című bohózat augusztus 1-jén 20:30 órakor kezdődik. – olvasható a Pécsváradi vár közösségi oldalán. A jegyek már megvásárolhatók itt.

A történet főszereplője, Bernard, a fiatal francia sztárépítész, vérbeli playboy, aki menő lakásából Párizs csodálatos panorámájában gyönyörködhet. Természetesen meseszép menyasszonyában is, akit mámorosan szeret, de mámorosan szereti másik menyasszonyát is. És a harmadikat is. Mert egy modern férfinak ugye három menyasszony az ideális, csak mind légiutas-kísérők legyenek, s menetrend szerint elkerüljék egymást.

Berthának, a házvezetőnőnek annyi ideje sincs, hogy felmondjon, miközben kénytelen nemzetközi konyhát vinni, a menü szinte óráról-órára változik. Ráadásul váratlanul betoppan Bernard gyerekkori barátja, Robert is, aki egyik ámulatból a másikba esve próbálja megtalálni a helyét a hatalmas forgatagban.

Bernard boldog életét azonban váratlanul felborítják a Párizs feletti kedvezőtlen légköri viszonyok…

Közreműködnek:

Bernard: Bozsó Péter

Robert: Suhajda Dániel

Bertha: Fodor Zsóka

Judith: Köllő Babett

Janet: Deutsch Anita

Jaqueline: Mádi Piroska

Nem túl meleg idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal

0

Nem túl meleg, gomolyfelhős-napos idő várható

A hét elején több helyen lehet csapadék, akár felhőszakadás. Később nem túl meleg, gomolyfelhős-napos idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal. Ez derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a még borongós keleti, északkeleti tájakon is fokozatosan szakadozik a felhőzet, és a fátyol- és gomolyfelhők mellett országszerte több-kevesebb napsütés valószínű. Ismét több hullámban várható csapadék. Délelőtt elsősorban az északkeleti, keleti megyékben, majd főként délutántól a Dunántúlon is előfordulhat eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon és a Dunától keletre zivatar is. Északkeleten a zivatarokban továbbra is előfordulhat felhőszakadás. Az északnyugati szelet nagyobb területen kísérhetik élénk, helyenként erős széllökések.

A levegő hétfő délutánra 22 és 30 Celsius fok közé melegszik fel, a melegebb értékeket az Alföldön mérhetjük.

Kedden általában változóan, helyenként erősen felhős idő valószínű, helyenként lehet zápor, esetleg zivatar. Az északias szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hőmérséklet kedd hajnalban 14, 19, délután 22, 27 Celsius fok között valószínű.

Szerdán sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, néhol záporeső előfordulhat. Többfelé kísérhetik élénk lökések az északnyugati szelet. A minimum szerdán általában 14 és Celsius 19 fok között alakul, de az északi völgyekben hidegebb is lehet. A maximum 23, 29 Celsius fok között várható.

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű, de helyenként zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. Csütörtök hajnalban 10, 17, délután 23, 28 Celsius fok várható.

Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható néhol záporral, esetleg zivatarral. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkülhet és péntek hajnalban 11, 18, délután 23, 29 Celsius fok valószínű.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható. Nyugat felől növekszik a csapadék esélye, de még alapvetően száraz lesz az idő. A nyugatias szél időnként megélénkülhet. A szombati minimum 11, 18, a maximum 24, 31 Celsius fok között alakul.

Vasárnap nyugat felől növekszik a felhőzet és hazánk nyugati felén elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati, nyugati szél megélénkül. Vasárnap hajnalban 13, 19, délután 26, 32 Celsius fok valószínű.

forrás: mti

Magabiztos pécsi győzelem a szezonnyitón

Sikerrel indította a 2025/2026-os NB III-as idényt a PMFC labdarúgócsapata: a Dél-Nyugati csoport 1. fordulójában a piros-feketék hazai pályán 3–0-ra győzték le a Paksi FC II. együttesét.

A Stadion utcában mintegy 700 néző előtt lejátszott találkozón már a 23. percben megszületett a PMFC szezonbeli első gólja, majd a félidő végére kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre a Vas László vezette csapat. A második játékrészben a hazaiak végleg bebiztosították győzelmüket, így magabiztos játékkal szerezték meg az első három pontot az idényben.

A folytatásban a PMFC a MOL Magyar Kupa küzdelmeiben is bemutatkozik: augusztus 2-án, szombaton 13 órától Gárdonyban lép pályára.

(Forrás: pmfc.hu, fotó: Kurdi József / pmfc.hu)

Nagykorú lett az Ördögkatlan – újraéled Kisharsány, jön a 18. fesztivál!

Július 29. és augusztus 2. között újra megtelik élettel Dél-Baranya: elstartol a 18. Ördögkatlan Fesztivál, az ország egyik legszerethetőbb összművészeti eseménye.

Beremend, Nagyharsány, Kisharsány, Mokos, Vylyan és a Szársomlyói Szoborpark ad otthont annak az öt napnak, amely idén is a közösségről, az elfogadásról, a művészet szabadságáról és az együttlétről szól. A több mint 600 programot kínáló fesztivál célja, hogy a kultúrát élménnyé és közösségformáló erővé tegye.

Újra él Kisharsány – A fesztivál egyik legörömtelibb híre, hogy Kisharsány újra teljes pompájában a Katlan része! A legendás helyszín visszatér a fesztivál vérkeringésébe. A Kovács Udvarház, új nevén Szamárdelelő, öt napra színházi előadások, koncertek, irodalmi programok és kiállítások otthona lesz. A Katlan szívének számító udvar újra közösségi találkozóhellyé válik. Ezt a régi katlanjárók már jól ismerik. A programok mellett a kisharsányi kisbolt udvarában idén is működik majd egy hangulatos büfé, ahol a katlanozókat szeretettel várják klasszikus finomságokkal: sült kolbásszal, zamatos sült csirkecombbal, rántott sajttal és sült krumplival, mindezt pedig a hely különlegessége, a frissítő rozé jégkása koronázza meg.

Elfogadás, közösség, jelenlét – Idén még nagyobb hangsúlyt kap az elfogadás és a társadalmi érzékenyítés. Az új Elfogadás Tere nevű helyszínen ép és fogyatékossággal élő emberek közösen vesznek részt színházi, zenei és sportprogramokon. Itt az élmény nem a különbségek eltüntetéséről, hanem az egymás felé fordulásról szól.

Törőcsik Mari és a 30Y jubileum – A 90 éve született Törőcsik Mari előtt egész programsorozat tiszteleg filmekkel, kiállítással, koncerttel. A 30Y zenekar, a fesztivál egyik állandó fellépője idén 25 éves, amit különleges koncerttel és kiállítással ünnepelnek.

Ősbemutató: 21. századi Passió – Augusztus 1-jén a nagyharsányi amfiteátrumban látható a Passió ősbemutatója, amely Háy János szövegére és Vass Gergely zenéjére épül, az SZFE hallgatóinak előadásában, Lukács Ádám rendezésében.

Irodalom, környezetvédelem, Textúra – Beremend központjában ismét lesz Líra Irodalmi Terasz, vendégei között Grecsó Krisztiánnal, Tóth Krisztinával, Tompa Andreával és Kulka Jánossal. A 10 millió Fa mozgalom új helyszínnel jelentkezik: a Zöld Katlanban elültetik a mozgalom 500.000. fáját, megkezdve a „Katlanerdő” létrehozását.
A Textúra színházi-képzőművészeti projekt idén is különleges élmény: szobáról szobára járva találkozhatunk irodalommal és művészettel.

Zene minden mennyiségben – A zenei kínálat idén is műfaji határok nélkül mozog: fellép Lovasi András, Harcsa Veronika, Platon Karataev, Kiscsillag, Berecz András, Kolonits Klára, a Sárik Péter Trió, a Csík Zenekar és a Budapest Bár – csak néhány név a gazdag felhozatalból.

A 18. Ördögkatlan egyszerre felnőtt és gyermeki: tudatosabb, érzékenyebb, gazdagabb, de játékos és szerethető maradt. A szervezők és a baranyai falvak nyitott kapukkal, a művészek nyitott szívvel, a közönség pedig nyitott tekintettel érkezik – hogy együtt ünnepeljék a kultúrát, az összetartozást és a szabadságot.

További információk, programfüzet: Ördögkatlan hivatalos oldala
Jegyvásárlás: Tixa – Ördögkatlan 2025

(X)

Árhullám emeli meg a Duna vízszintjét Mohácsnál – jönnek a szúnyogok is

Több mint három méterrel nő néhány nap alatt a Duna vízszintje Mohácsnál az Alpokban és a vízgyűjtő területeken lehullott jelentős csapadék miatt. Bár a folyó nem lép ki a medréből, a vízzel megtelő árterek szúnyoginvázióval fenyegetnek.

Az elmúlt napokban az Alpokban és a Duna vízgyűjtő területein jelentős mennyiségű csapadék hullott. Ennek következményeként árhullám indult el a folyón. Az árhullám már elérte Magyarország felsőbb szakaszait. Mohácsnál pedig a hét közepéig több mint három méteres emelkedés várható.

Míg vasárnap reggel még alacsony, mindössze 219 centiméteres volt a vízállás, az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzése szerint szombatra már 514 centiméteres vízszintet mérhetnek. Ez ugyan még közepes vízállásnak számít, de a változás mértéke jelentős.

A jó hír, hogy a jelenlegi modellek szerint az árhullám nem kap utánpótlást. Így nincs szükség védelmi intézkedésekre, a folyó mederben marad. Ugyanakkor a friss vízzel megtelő ártéri területek és a melegedő időjárás együttesen ideális feltételeket teremtenek a szúnyogok szaporodásához. Ezért a következő hetekben jelentős vérszívó-áradatra lehet számítani.

A nemzetközi porondon is kemény mérkőzések várnak a pécsi női kosarasokra

München adott otthont a 2025/2026-os női kosárlabda Európa Kupa sorsolásának, ahol kiderült, mely csapatokkal mérkőzik meg az NKA Universitas Pécs a nemzetközi sorozat csoportkörében.

A pécsi együttes az első kalapból várhatta a sorsolást. Ez azt jelentette, hogy elkerülte a legnagyobb riválisokat a csoportkör első fázisában.

A sorsolás végeredményeként a baranyai csapat a C-csoportba kapott besorolást, ahol az izraeli Elitzur Ramla, valamint a Lointek Gernika Bizkaia (Spanyolország) – Pas Giannina (Görögország) párharc győztese, illetve a portugál Sportiva/AzorisHotels együttese lesznek az ellenfelei.

A csoportkör előtt szeptember végén rendezik meg a selejtezőket, a főtábla küzdelmei pedig várhatóan október második hetében kezdődnek. 

A versenysorozat lebonyolítása a korábbi évekhez hasonlóan történik: a 48 csapatot tizenkét, négycsapatos csoportba osztják, ahonnan a legjobbak jutnak tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Az NKA Universitas Pécs számára tehát ismét adott a lehetőség, hogy megmutassa magát Európa-szerte. A szurkolók reményei szerint a csapat a hazai sikerek mellett a nemzetközi mezőnyben is eredményesen szerepel majd.

(Fotó: nkapecswomen.hu)

Baranyai séf a Tour de France-on

Szász-Kolumbán Attila ismét a világ legismertebb kerékpárversenyének, a ma záruló Tour de France-nak a kulináris hátországát erősíti. A siklósi séf a Cofidis kerékpárcsapat állandó konyhafőnöke, nem a nyeregben, hanem a foodtruck mögött bizonyított nap mint nap.

Attila nemcsak szakmai tudását, de hatalmas energiáját és szenvedélyét is a versenyzők szolgálatába állítja: a háromhetes, közel 3000 kilométeres verseny során egy mozgókonyhából követte a csapatot, ahol napi 12–14 órás műszakban gondoskodott arról, hogy a sportolók minden szükséges tápanyagot megkapjanak.

Mediterrán ihletésű ételeivel nemcsak energiát, de élményt is ad a bicikliseknek, ez a fajta gondoskodás komoly érték a világ egyik legkeményebb sporteseményén. Nemcsak a Tour idején, hanem az év során szinte minden versenyen a Cofidis csapattal tart. 

De a sikerei nem állnak meg a nemzetközi porondon. Siklóson lakáséttermet is működtet, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend a régióban. Az otthonos, közvetlen hangulatot idéző vendéglátás lehetőséget nyújt arra, hogy a vendégek testközelből is megtapasztalják azt a kulináris színvonalat, amit a világversenyeken is képvisel.

(Forrás és fotó: Cofidis Magyarország)

Felelőtlenség éjjel: izzó parázs a játszótéren

A tűzgyújtási tilalom ellenére raktak tüzet a Mecsekben és még izzó, parázsló fákat nem oltották el és a tűzrakó helyet magára hagyták. 

Múlt éjszaka, negyed tizenkettőkor értesítették a katasztrófavédelmet, hogy egy társaság tüzet rakott a pécsi Mandulás játszótéren. Bár kijelölt tűzrakóhelyen égettek, ezt sem tehették volna meg, ugyanis hétfő óta országos tűzgyújtási tilalom van érvényben.

A pécsi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor már senki sem tartózkodott a helyszínen. A társaság távozáskor a még izzó, parázsló fákat nem oltotta el és a tűzrakó helyet magára hagyta. A parázslást a tűzoltók puttonyfecskendővel és kézi szerszámokkal szüntették meg.

A felelőtlenségük akár komoly tüzet idézhetett volna elő a Mecsekben. Tűzgyújtási tilalom idején a kijelölt tűzrakóhelyeken is tilos tüzet gyújtani. 

Az aktuális fokozott tűzveszélyről a NÉBIH hivatalos honlapjain (https://tuzgyujtasitilalom.nebih.gov.hu/, www.erdotuz.hu), valamint az azokról elérhető további szakmai honlapokon – így a katasztrófavédelem oldalain is – bárki tájékozódhat. A fokozott tűzveszély (tűzgyújtási tilalom) a közzétételtől a visszavonásig él.

(Forrás: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Súlyos baleset történt Mindszentgodisánál

Letért az úttestről, árokba hajtott, végül az úton, az oldalára borulva állt meg egy személyautó Mindszentgodisa külterületén. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

A baleset vélhetően a sofőr rosszulléte miatt történt. Műszaki mentés céljából a sásdi és a komlói hivatásos tűzoltókat riasztották, negyed három előtt. Az egység pár percen belül a helyszínre érkezett és megkezdték a mentést. 

Mindkét utas eszméleténél volt, azonban önerejükből nem tudták elhagyni a kocsit. Az egység egyiküket az egyik ajtó eltávolításával, a másik utast a csomagtartón keresztül mentette ki. 

A balesetben egy ember súlyosan megsérült, őt mentőhelikopterrel kórházba szállították. A mentés és a helyszínelés teljes útlezárás mellett zajlott.

(Forrás: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)