Magyarországon a jogállamiság és a demokrácia régóta fennálló problémái „továbbra is nagyrészt megoldatlanok”, írja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) jelentetésében. A testület megszavazta, hogy Magyarországot teljes körű ellenőrzési eljárás alá vonja.
Jelenleg tíz ország áll teljes körű megfigyelés alatt. Ennek értelmében a PACE párbeszédet folytat a hatóságokkal, valamint rendszeresen értékeli, hogy a tagállam mennyire tartja tiszteletben az Európa Tanács kötelességeit és kötelezettségvállalásait. Ezenkívül a szervezet két megfigyelője rendszeresen meglátogatja az országot.
A Közgyűlés a George Papandreou és Eerik-Niiles Kross jelentésén alapuló állásfoglalásában kijelentette, hogy Magyarországon a kétharmados törvények széles körű alkalmazása „súlyosan korlátozza a politikai pluralizmust.” – írja a 444.
Határozatában a közgyűlés úgy foglalt állást, hogy Magyarországon a kétharmados többséget igénylő sarkalatos törvények széles körű alkalmazása „súlyosan korlátozza a politikai pluralizmust” mint a demokratikus rendszerek alapját. A közelmúltban elfogadott magyar jogszabályi változások és a választási törvénnyel kapcsolatos problémák azt jelentik, hogy a jelenlegi választási keretek nem biztosítanak egyenlő feltételeket a tisztességes választások megtartásához – írták.
A közgyűlés aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Magyarország 2020 óta különleges jogrendet alkalmaz, amely lehetővé teszi a veszélyhelyzet alkalmazását. Az ilyen rendeleteknek „szigorúan szükségesnek, arányosnak és időben korlátozottnak kell lenniük” – fogalmaztak.
A noÁr mozgalom Facebook-oldalán jelentették be a legújabb pedagógus-megmozdulást. Ennek keretében október 21-én pénteken a kerület egyetlen óvodája sem nyit ki, 400 óvodai dolgozó vesz részt polgári engedetlenségi akcióban.
„Mint tapasztaljátok saját bőrötökön, az óvodákban dolgozó kollégák (is) mindennapi megélhetési gondokkal küzdenek az alacsony fizetések miatt, ráadásul sokan kényszerültek hivatásukat feladni a megalázóan alacsony, megélhetésre nem elegendő fizetések miatt. Számos, a megbecsülésünkre, bérrendezésünk változtatására irányuló kezdeményezésben vettünk részt (panaszkodtunk, sztrájkoltunk, tüntettünk, stb): minden módon igyekeztek pedagógusaink, illetve az oktatást, nevelést segítő munkatársak, technikai dolgozók kifejezni, hogy változtatást szeretnének, jobb, emberhez méltóbb fizetésre van szükségük.” – írják közleményükben.
Az óvodai dolgozók azt szeretnék elérni, hogy a pedagógus bértábla vetítési alapját a mindenkori minimálbérhez igazítsák és inflációkövetővé tegyék, továbbá, hogy visszamenőlegesen emelkedjen az oktatásban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak garantált illetménye.
„Ez az utolsó eszközünk, hogy a fizetéseinkben pozitív változás történjen! Talán így meghallják a hangunkat!”
Lapunk úgy tudja, más kerületek és városok óvodái is csatlakozni fognak az akcióhoz.
Az ellenzékiek és a bizonytalan pártválasztók önbevallás alapján másképp érzékelik a hazai inflációt a közvélemény-kutatásokon, mint a fideszesek. Egy friss felmérés szerint viszont már a fideszesek 39 százalékának is gondot okoz az árak kitartó emelkedése.
Pártpreferencia alapján érzékelhetik sokan a valóságot Magyarországon a Népszava számára készített Publicus-közvélemény-kutatások alapján.
A felmérés szerint például a fideszesek 68 százaléka tapasztalt jelentős emelkedést az energiaárakban, miközben a bizonytalanok 78, az ellenzékiek 86 százaléka. Az összes válaszadónak egyébként alig 28 százaléka lakik modern, energiatakarékos fűtésű, szigetelt házban.
Augusztusi felmérésükben még a kormánypárti válaszadók 27 százaléka állította csak, hogy súlyosan érinti az infláció, 61 százalékuk számára alig volt észrevehető. Most viszont már a kormánypártiak 39 százaléka mondta, hogy neki is jelentős problémát okoz az árak növekedése.
Különösen egyébként az élelmiszereknél érzékelik az emberek, hogy elszálltak az árak, itt az összes válaszadó 98 százaléka érzékelte a drágulást. – írja a Szabad Európa.
Egy kamion sodorta el a leállósávban parkoló autó utasát, aki a jármű mellett tartózkodott Kistokaj közelében.
Közúti közlekedési baleset történt 2022. október 12-én 18 óra körül az M30-as autópálya
22. kilométerszelvényében, Budapest irányában,– Kistokaj közelében.
A rendelkezésre álló információk szerint egy kisteherautó állt meg a leállósávban, amelynek utasa kiszállt és a jármű rakfelületén meglazult rakományt akarta rögzíteni, de egy kamion elsodorta.
A férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.
A helyszínelés idejére a rendőrök az autópálya külső és leállósávját lezárták, a forgalom a belső sávban haladhat.
Hajnalban többfelé köd képződik, mely a délelőtt folyamán feloszlik. Vezessünk óvatosan a látótávolság csökkenhet a ködös területeken. Délelőtt többfelé lesz közepesen felhős az ég. A minimumok 8 és 10 fok között alakulnak, de a völgyekben lehet ennél hidegebb is.
Csütörtök délután már kevés felhő lesz felettünk. A hőmérséklet maximuma 19 és 20 fok között alakulhat. A változó irányú légmozgás mérsékelt lesz. Estére a hőmérséklet 15 fok alá csökken. Többfelé köd és párafolt képződik. – írja a Meteo Mecsek.
A Bikali Élménybirtokon rendezte Megyenapi Ünnepi Közgyűlését a Baranya Megyei Önkormányzat. A hagyományokhoz hűen Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke és Partos János megyei jegyző adták át a kitüntető címeket.
1996-tól hivatalosan is megemlékezik a Megyei Önkormányzat az 1694. október 10-én, I. Lipót király által kiadott dekrétumról, amellyel Baranya Vármegyének önálló közjogi statust és új címerpecsétet adományozott.
Őri László számvetéssel kezdte ünnepi beszédét. „Az elmúlt évek nehézségei és bizonytalansága, a covid-járvány okozta általános gazdasági visszaesés, a háború és az elhibázott szankciós politika miatt kibontakozó világméretű energiaválság ellenére örömmel jelenthetem, hogy komoly infrastrukturális beruházások kezdődtek az elmúlt években, amelyek lehetővé teszik a baranyai régió elszigeteltségének oldását, az ország vérkeringésébe történő bekapcsolódást, sőt a déli országhatáron túli kapcsolatépítést a szomszédainkkal” – mondta a megyei elnök.
A bizonytalan időszak ellenére számos nagyberuházás zajlik jelenleg is a megyében, hangsúlyozta Őri László. „Épül a mohácsi közforgalmú kikötő, amely jelentősen hozzájárul majd, hogy bekapcsolódhassunk a nemzetközi vízi-közlekedés hálózatába. Az M6-os autópálya déli országhatáig történő kiépítése a közlekedés fejlesztésén túl a gazdasági és kulturális kapcsolatainkat erősíti Horvátországgal. A pogányi légikikötőben a többségi állami tulajdon megszerzése a fejlesztés lehetőségét jelenti a térségnek. Összességében a megye elzártságát, elszigeteltségét ezek a fejlesztések megszüntetik „földön, vízen, levegőben”, és előkészítik, hogy a térség a következő években felemelkedési pályára kerülhessen” – hangsúlyozta Őri László.
A megyei elnök köszönetet mondott minden intézménynek, szervezetnek, civil közösségnek, a baranyaiak nagy közösségének, akik az elmúlt időszakban munkájukkal hozzájárultak a megye fejlődéséhez, gyarapodásához.
Őri László kiemelte, a stabilitásunk, biztonságunk megőrzése a fejlődés záloga – ez most a stratégia, amit követnünk kell. A jövőben is azon fognak dolgozni, hogy Baranya a maga egyedi, sajátos fejlődési modelljét, amelyet a realitás, a következetesség jellemez, megvédje azoktól a külső, globális hatásoktól, amelyek idegenek viszonyainktól.
„Baranyának van jövőképe – az elmúlt időszakban 202 pályázatot nyújtottak be a települési önkormányzatok 38,8 milliárd értékben. Baranyának van feladata – tovább vinni a fejlesztéseket, új forrásokat találni, megvalósítani a hét éves megyei fejlesztési koncepciónkat.” – zárta gondolatait Őri László.
A Megyenapon az alábbi díjak kerültek átadásra:
Dr. Őri László a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke kitüntető díjban részesítette idén Fejes Rózsát, a MancsRanch Állatiskola vezetőjét, a „MancsRanch állati suli” és állatotthon megálmodóját; Gargya Lajos nyugalmazott villamosmérnököt; Dr. Kádár Pétert, a Református Kollégium főigazgatóját; és Kozma Krisztinát, a Magyar Államkincstár osztályvezetőjét.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Jakab Sándort, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének korábbi elnökét Magyar Nemzeti Identitásért díjban részesítette. Jakab Sándor kiemelkedő érdeme a magyar-horvát kulturális és politikai kapcsolatok elmélyítése, a horvátországi magyar közösségek megmaradásának elősegítése.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Koltai Péter díjat adományozott Illés Ákos szakács szaktechnikus tanulónak. Illés Ákos szakács mesterségben és gasztronómiában elért eredményeivel viszi a jó hírét Baranya megyének szerte a világban.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzetiségekért díjjal tüntette ki dr. Boscovac Tímeát, a Siklósi Horvát Önkormányzat elnökét, a horvát nemzetiség kultúrájának, anyanyelvének, hagyományainak ápolása, valamint a helyi horvát közösségek szervezésének példaértékű elhivatottságáért.
Közrend-Közbiztonság díjat adományozott idén a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Patacsi tűz oltásában résztvevő egységének. Az elmúlt évtizedek legnagyobb baranyai tűzesete eloltásában segédkező egységek megfeszített munkájának köszönhetően sikerült elkerülni az akár életeket is veszélyeztető nagyobb károk kialakulását.
Kulturális, Művészeti és Sajtó díjat adományozott a Baranya Megyei Önkormányzat dr. Gungl László újságíró, médiaszakembernek, hogy több évtizedes munkásságával hozzájárult Baranya megye jó hírének terjesztéséhez.
A Baranya Megyei Közgyűlés Baranya Fejlődéséért kitüntető díjat adományozott az Európai Kádárok Kft.-nek. A Palotabozsokon működő vállalkozás sikeres működése, gazdasági eredményei jól tükrözik azt a törekvést, hogy a helyi gazdaság növekedése elsősorban kis-, és középvállalkozások fejlesztéséhez kötődik.
Egészséges Baranyáért díjat kapott Dr. Hóbor Béla, sebész, gasztroenterológus. Dr. Hóbor Béla az elmúlt 35 évben magas szintű szakmai tudásával hozzájárul a térség betegeinek ellátásához, és a jövő egészségügyi szakember utánpótlásához.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pro Comitatu Baranya kitüntető díjban részesítette Dr. Kukai Tibort, a Mérnöki Kamara korábbi elnökét, Tüke díjas mérnököt. Kukai Tibor több, mint kétszáz nagyberuházás építésvezetője, főmérnöke, műszaki ellenőre volt a régióban. Munkásságával építette Pécs városát és Baranya megyét.
Idén a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Baranya Díszpolgára címet adományozott Demjén Ferenc Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, dalszöveg írónak. Demjén Ferenc a magyar rockzene egyik legkedveltebb legtermékenyebb egyénisége. Több nagysikerű film betétdalát szerezte, adta elő. Közel 30 éve él Baranya megyében Dióspusztán. Jelenléte a település számára kulturális és turisztikai vonzást ad, hozzájárul a baranyai vidék népszerűsítéséhez.

Nagyjából 16%-os áremelés mellett döntött a Cinema City hálózat. Korábban még 2150 forintba került a budapesti Cinema City mozikban egy átlagos 2D-s vetítésre a jegy, mostantól azonban ezért 2500 forintot kell majd fizetni. A vidéki – köztük a pécsi – Cinema City mozikban 1950 forintról emelkedett 2300 forintra a 2D-s vetítések esetében a jegyek ára. Ha valaki online vásárolna jegyet, akkor az további 120 forintba kerül.
Emelkedtek tovább a 3D-s vetítések jegyárai is: szemüveggel együtt 3000 forintba kerül egy ilyen belépő, ha viszont vittünk magunkkal saját 3D-s szemüveget akkor csak 2.650 forint egy jegy. Az IMAX-vetítések esetében 3300 forintos jegyárral érdemes számolni, ebből 400 forint a szemüveg.
A VIP jegyek a következőképpen alakulnak: 2D-s vetítésekre 6950 forint helyett immár 8350 forint lesz a belépő, míg 3D-s mozik esetében a 7500 forintos ár emelkedik 8950 forintra. Itt történt a legnagyobb áremelés, de Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója szerint ez épp azért történt meg, mert a VIP jegyekhez korlátlan büfé is jár, az ételek és italok beszerzési ára pedig nagy mértékben emelkedett.
Tetlák Örs az LMP – Magyarország Zöld Pártjának elnökségi tagja tartott sajtótájékoztatót, a Fideszen belüli lázadásról, melyet a zöldpárt tegnap tapasztalt a Parlament gazdasági bizottságban. Tetlák elmondta, hogy ugyan az LMP javaslatát leszavazták a szélenergiáról, viszont ez egyértelműen szembement Orbán Viktor kívánalmával, nem teljesítették azt a kérését, hogy a szélenergia értelmetlen tiltásáról a plenáris ülésen is vita folyjon le, ezt a vitát gátolták meg a fideszes politikusok.
A miniszterelnök a legutóbbi parlamenti vitában is elismerte, hogy a kormánypártokon belül is vita van a szélenergia hasznosításáról, ennek ellenére a kormánypárti többség tegnap leszavazta a gazdasági bizottságban ezt a javaslatot, azaz leszavazták Orbán Viktor kérését. Az LMP azonban nem adja fel, három úton próbálja tovább vinni az ügyet, egyfelől a miniszterelnököt is próbálják meggyőzni arról, hogy a szélenergia fontos, és kérik őt, hogy végre érkezzen meg a XXI. századba.
Ezen túl petíciót is indít a zöldpárt, arra kérnek mindenkit, hogy akinek fontos az olcsó, zöld és fenntartható energia, valamint az energiafüggőség csökkentése, írja alá a petíciót. Továbbá Tetlák azt is elmondta, hogy a határozati javaslatot a szélenergia tiltásának feloldásáról újra be fogják nyújtani Azok ugyanis a gazdasági bizottságban ugyan leszavazták az előterjesztésüket, két kormánypárti képviselőnek azonban „megremegett a keze” – fogalmazott -, ők tartózkodtak a szavazásnál.
Az LMP szerint érthetetlen, hogy egy önmagát nemzetinek nevező kormánynak miért nem fontos az energiafüggetlenség elérése, melynek egyik útja lehetne a szélenergia felhasználása. Mindez nemzetstratégiai kérdés, így helyben az önkormányzatok szintjén is harcolni fognak azért, hogy oldják fel az értelmetlen tiltást.
Az idei Pécsi Napok talán legismertebb fellépője Delhusa Gjon volt. Az immáron több mint 50 éve a zenei szakmában tevékenykedő előadóművész és dalszerző fantasztikus koncerttel kedveskedett a rajongóinak és a pécsi lakosoknak. Ám előtte még szerkesztőségünk kérésének eleget téve exkluzív interjút adott nekünk.
Vannak-e esetleg olyan emlékek, események, amelyek miatt Pécshez kötődik, vagy kellemes emlékei vannak Pécsről és ami miatt szeret ide járni?
Mindenek előtt a meghívás, az mindig jó élmény és nagyon nagy erővel bír. E mellett a gimnáziumban nagyon sok osztálytársam pécsi volt, mivel szerb-horvát gimnáziumban végeztem, ezt a nyelvet tanultam és Pécsett sok szerb anyanyelvű ember él. Ezenkívül itt már nagyon közel vagyunk a Délvidékhez, az emberek nagyon szeretik a délvidéki zenét, a mediterrán zenét. A városnak is ez lett a szlogenje, hogy „Mediterrán Szerelem” és képzeld el, a mi koncertünk címe is az, hogy „Mediterrán szerelem” és ez teljesen véletlen volt.
Tényleg? Azt hittem, hogy ez tudatos névválasztás.
Nem. „Mediterrán” nevű albumom nekem volt, még édesapám emlékére írtam és abban az albumban sok népzenei, délvidéki elem volt, így jött a „Mediterrán koncert” név, majd a mediterrán zene iránti szeretet hozta ezt a nevet, hogy „Mediterrán szerelem”.
Fotó: Hegedűs Tünde
Immáron 50 éve a zenei pályán mozog? Nem gondolkodott azon, hogy esetleg más területen is kipróbálja magát?
Szerintem nem lehet más iránnyal próbálkozni, minden cipésznek a kaptafájánál kell maradni. Viszont volt egy időszakom a ’90-es évek elején, amikor a rockzene felé elkalandoztam. Születtek akkor is slágereim, a „Mindenem a farmerem” vagy a „Kis csavargó” például abból a korszakból való. És akkor dolgoztam együtt különböző dalszövegírókkal, a Demjén Rózsival, a Horváth Attilával, akik komoly nagy együtteseknek írtak szövegeket. Akkoriban a Bon Jovi volt nagyon nagy sztár, én nagyon szerettem a motoromat és ezekből jött egy ilyen rongyos-farmeres stílus tőlem. De csak egy bizonyos mértékig fogadta ezt a közönség szeretettel. Ugyebár nekem egy 7 éves távollétem volt a 80-as években, amikor a németországi karrierem építettem, és amikor visszaértem, akkor egy más világba csöppentem a 90-es években. Az akkor felnövekvő tinédzserek egy teljesen új embernek hittek és azt gondolták, hogy én most lépek először színpadra. Megszerettek, szóval azt gondolom, hogy ez volt az én második virágzásom. Ez egy ideig ez jól ment, de aztán amikor elkezdtem keményedni a zenében, rájöttem, hogy nem szabad túllőni a célon. Így maradt a korábbi stílus.
Rengeteg saját dala van már, ezenkívül Ihász Gábor slágereiből is szokott előadni, valamint évről-évre megjelenik néhány új dala is. Hogyan lehet egy ilyen széles palettából egy 1-1.5 órás koncertre repertoárt összeállítani?
Ez tényleg nem egyszerű. Az egyik kezembe harapjak, vagy a másikba? Ez olyan, mint a nagypapa az unokáit a térdére ülteti és megkérdezik, hogy melyiket szereti legjobban? Nem tudja eldönteni, gondolkodik, és ilyenkor általában a legkisebb felé húz a szíve. Én is így vagyok vele, hogy nekem mindig a legújabb dalaim tetszenek a legjobban, mert hát a régieket már ronggyá játszottuk és énekeltük (ezen jót nevettünk mindketten – szerk.). Viszont a közönség hűséges, és ragaszkodnak a slágerekhez, amik felküzdötték magukat annak idején a slágerlistákra és minél régebbi egy sláger, annál jobban szeretik az emberek. Így ezek sem hagyhatóak ki.
Tavaly is megjelent egy új dala a Covid kapcsán, idén is jelentkezett több új dallal. Ezek lesznek a jövőbeli közönségkedvencek?
Nem valószínű. Azt gondolom, hogy tudomásul kell vennie minden előadóművésznek, hogy van a karrierjének egy csúcspontja, ami valamikor el is múlik. Én most már nem szeretnék a slágerlisták élére törni, hanem ami megvan, azt szeretném értékesen közvetíteni. Amiket ma új szerzeményként komponálok, azok inkább már üzenetek, nem virtuozitás, hogy megmutassam, hány oktávot tudok kiénekelni, hanem inkább valamilyen fajta tanítás jellege van, valamit szeretnék átadni a fiatalabb generációnak. Ilyenkor az ember átmegy kicsit szülőbe, nagyszülőbe, de ezt fel kell vállalni. Ennek is megvan a szépsége.
10-12 évvel ezelőtt több celebműsorban is megjelent, az elmúlt időszakban ezekben már nem látjuk. Miért vállalta ezeket és van-e valami oka, hogy felhagyott ezzel?
Ezek a műsorok úgy születtek, hogy a televízió felkér egy műsorra, például egy kalandműsorra (a Celeb vagyok, ments ki innen az érintett műsor – szerk.). Ilyenkor minden művész – én a celeb szót nem szeretem – egy kicsit áldozat, kivéve, akik pontosan tudják, hogy hova mennek. Nekünk annak idején nagyon szépen fogalmaztak, hogy egy dzsungelbe, egy túlélőshowba kell menni, le kell lőni a vadat, kötélre kell mászni, és ebben jó voltam, szerettem a kalandokat, a nomád életet a mai napig szeretem. És azt hittem, hogy ebből előnyt kovácsolok. De nem tudtuk, hogy valójában ezek a műsorok egyről szólnak: dobjál be a dobozba 5-6-féle rágcsálót, hüllőt, majd dobd ki, és azok összevesznek, egymásnak esnek. Addig vállaltam ilyen műsorokat, amíg rá nem jöttem, hogy ez arról szól, hogy kicsit kifigurázzák a művészeket, hogy ők is esendőek, ők is követnek el hibákat. Amikor ráébredtem, hogy ez nem szól másról, mint erről, akkor inkább kiléptem ebből.
Ha ki kellene emelnie a hosszú pályafutása során valamit, amire nagyon büszke, vagy ami nagyon megérintette, akkor mi lenne ez?
Érzelmileg sok minden megérint egy művészt: az aranylemezek, platinalemezek, és ahogy egyre több mindent elér. Ilyenek az állami kitüntetések is. Ez utóbbiak a mai napig megérintenek. Megkaptam már az albán kormány legmagasabb kitüntetését, az Aranykeresztet, valamint Magyarországon a Köztársasági Érdemrend Aranykeresztjét is, ezekre büszke vagyok. Már csak egy van hátra, ami nagyon megérintené a szívemet, ez pedig a Kossuth-díj.
Reméljük, erre is sor kerül! Köszönöm szépen az interjút!