Kezdőlap Blog Oldal 1876

Nem nyújtott segítséget, majd újabb balesetet okozott, amelyben életveszélyes állapotba került

Életveszélyes állapotban vitték kórházba azt a Zuglóban balesetet szenvedett férfit, aki ellen korábban testi sértés miatt elfogatóparancsot adtak ki, egy másik baleset kapcsán segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja merült fel, illetve a szabálysértési elzárását sem kezdte meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki autójával 2022. október 6-án 19 óra 15 perc körül a XIII. kerületi Béke utcában haladva, sávváltás közben összeütközött egy vele azonos irányban közlekedő segédmotoros kerékpárral. A kétkerekű emiatt a járdán lévő parkolásgátló oszlopnak csapódott, vezetője pedig könnyű sérüléseket szenvedett, a kocsi vezetője azonban megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Az autós fél órával később már a XIV. kerületi Hungária körúton járt, amikor a belső sávban nekiment a kiemelt szegélynek, majd az út melletti füves területre felhajtva kidöntött egy közlekedési táblákat tartó oszlopot, végül pedig az oldalára borulva az úttesten állt meg. A járművet vezető R. Tamást a mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda bűncselekményi értéket mutatott.

A rendőrök a történtek tisztázása során megállapították, hogy a 37 éves férfival szemben a bíróság elfogatóparancsot adott ki testi sértés miatt, valamint a Bicskei Rendőrkapitányság szabálysértési elzárása céljából büntetés-végrehajtási intézetbe történő szállítását rendelte el.

R. Tamás gyanúsítotti kihallgatására – állapota miatt – még nem került sor, a XIII. kerületi rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják az eset körülményeit.

19 éve történt – Michael Schumacher 6. világbajnoki címe

0

Napra pontosan 19 éve történt, hogy a Ferrari színeiben Michael Schumacher megszerezte pályafutásának 6. bajnoki címét.

Schumachernek ez volt sorozatban a 4. bajnoki címe, amit 2004-ben még eggyel megfelejt. Ugyanakkor amíg a 2001-es és a 2002-es győzelmei a nagy technikai fölénynek is köszönhetően a bajnokság korai szakaszában megszülettek, addig itt egészen az utolsó futamig versenyben volt a McLarenes Kimi Raikkönnennel (és sokáig a Williamsben versenyző Juan Pablo Montoya is esélyesnek számított).

Az utolsó futamra Schumacher megnyugtatónak tűnő, 9 pontos előnnyel érkezett, innen már csak akkor veszíthetett, ha Raikkönnen nyer és ő egy pontot sem szerez. Ugyanakkor ellenfele az időmérő edzésen megszerezte a második helyet, míg Schumi csak a 14. helyre kvalifikálta magát. Végül azonban Rubens Barichello meg tudta őrizni a vezető pozícióját, Schumacher pedig viszontagságos futam után végül felért az egy pontot érő 8. helyre, így végül ha csak 2 ponttal is, de megszerezte a bajnoki címet.

A címét egy darabig vitatták, leginkább az Európai Nagydíjon történt esemény miatt, ahol Schumacher egy Montoyával történt incidens után a kavicságyban kötött ki és a pályabírók a veszélyes helyen lévő autó lgbiztonságosabb eltávolításának a pályára való visszatolást tekintették. Noha az akkori szabályok szerint ez rendben volt, a gyakorlatban sosem alkalmazták ezt a módszert, általában benn hagyták a kavicságyban ilyenkor az autókat, így az eset nem kis felháborodást keltett.

Schumacher aznap megdöntötte Juan Manuel Fangio 5 Vb-címes rekordját, amit 2004-ben tovább növelt. Schumacher rekordját megdönteni azóta sem tudta senki, bár a Vb-címek számában beérte a Mercedes GP versenyzője, Lewis Hamilton.

Új árfolyammélyponton a forint

Kora reggeli jegyzéséhez képest mintegy fél százalékkal gyengült a forint és új árfolyammélypontot ért el a főbb devizákkal szemben szerdán a kora délutáni órákra.

A forintárfolyam új mélypontja az euró 431,80 forintos, a dollár 445,20 forintos, a svájci frank 446,98 forintos jegyzésén alakult ki. A hó eleji jegyzéshez képest a forint bő két százalékkal áll gyengébben az euróval és a svájci frankkal, valamint három százalékkal a dollárral szemben.

Az év eleje óta a forint 16 százalékkal gyengült az euróval, 36 százalékkal a dollárral és 25 százalékkal a svájci frankkal szemben.

Népszámlálás – 5 tanács, hogy ne váljunk csalók áldozatává

Hamarosan kezdetét veszi a Népszámlálás „hagyományos” szakasza, amikor a számlálóbiztosok felkeresik az embereket a lakásukban a kérdőívek kitöltése céljából. Az elmúlt időszakban felmerült több oldalon, hogy nem lehetséges-e, hogy a besurranó tolvajok a Népszámlálást kihasználva próbálnak meg idős vagy egyedül élő személyeket meglopni. A probléma valós, de lehet ellene készülni. A következőkben megosztok öt olyan tippet, amivel nagyon egyszerűen meg lehet akadályozni az ilyen típusú bűncselekményeket.

1. A látogatás időpontja

Hivatalosan október 17-én indulhatnak el a számlálóbiztosok, ezért ha valaki korábban érkezik, az már önmagában egyértelművé teszi, hogy ő nem valódi biztos. Ugyanígy ha valaki november 20. után érkezik, arról is egyértelmű, hogy nem hivatalos biztos, hiszen addigra már le kell adnunk a népszámláláshoz használt eszközeinket (mivel én is biztos vagyok, nézzék el nekem a többes szám első személy használatát). A napszak azonban önmagában nem jelent semmit. Az az alapvető szabály, hogy sikertelen felkeresések esetén legalább háromszor kell megkísérelni az összeírást, egyszer délelőtt, egyszer délután, egyszer hétvégén (este 8 után viszont maximum előzetesen egyeztetett időpontban illik menni). Fontos az is, hogy a számlálóbiztos nem keresheti fel Önt e-mail címén vagy a közösségi oldalán időpont-egyeztetés céljából, így ha ilyen történik, annak is gyanúsnak kell, hogy legyen!

2. A számlálóbiztos felszerelése

Első és legfontosabb dolog: az adatösszeírás tableten történik, papír alapon szabálytalan. Így aki papíron próbál összeírni bármit, arra már gyanakodni lehet és kell. A számlálóbiztos kötelező kelléke e mellett az adatkezelési tájékoztató és az értesítők is, ezeket nyugodtan meg lehet kérni, hogy mutassa meg a számlálóbiztos. Egy másik fontos alapszabály, hogy a számlálóbiztos mindig egyedül tevékenykedik. Tehát ha ketten akarnak bejönni a lakásba a népszámlálás miatt, szinte biztosak lehetünk abban, hogy csalókkal találkoztunk.

3. A számlálóbiztos azonosítása

A biztosnak kötelessége azonosítania magát. A számlálóbiztosi igazolványt köteles magánál tartani és jól látható helyen viselni, e mellett kérésre köteles személyi igazolványt is felmutatni (viszont ugyanezt ő nem kérheti a lakosoktól). E mellett van egy ingyen hívható zöld szám, amin a biztos kiléte ellenőrizhető: (+36-80)-080-143 (ez egy központi szám, így lehet megelőzi némi átkapcsolás). Ezekből az adatokból már biztosan lehet tudni, hogy a számlálóbiztos nem csaló.

4. Nem kötelező senkit beengedni

Szögezzük le: a népszámlálás kötelező. De ez nem jelenti azt, hogy bárkit kötelességünk a lakásunkba vagy házunkba beengedni. Ugyanis a magántulajdonunk védelme és a magánszféra sérthetetlensége alól a Népszámlálás sem kivétel. Tehát, ha ön szeretné, akkor a kérdőív kitöltésére sor kerülhet a kapualjban, lépcsőházban vagy az udvaron. Nyilván ez kissé kényelmetlenebb és lehet, hogy hosszabb időt is vesz igénybe (így ha biztosak vagyunk abban, hogy a biztos valóban a KSH küldötte, akkor célszerű beengedni), de ha Önnek ez a kényelmesebb, akkor a biztos ezt nem tagadhatja meg.

5. Töltsük ki online!

Igazából mind közül a legegyszerűbb megoldás: ha október 16-ig kitölti a kérdőívet elektronikus úton, akkor nincs vele a továbbiakban gond. Ettől függetlenül nem zárható ki, hogy a számlálóbiztos bekopog majd Önhöz is, de ekkor semmi mást nem kell tenni, mint azt mondani neki, hogy már kitöltötte és a kitöltéskor kapott kódot adja meg neki. Ezt anélkül is meg lehet tenni, hogy beengedné a házába. A biztosnak ennyi elég kell, hogy legyen, mert innentől a technikus kollégák ellenőrzik, hogy ez valóban így van-e. Szerintem ez a legegyszerűbb.

Ha ezekből csak néhányat alkalmaz, teljesen biztos, hogy nem fog bűncselekmény áldozatává válni. Ha meg észlel valami gyanúsat, nyugodtan értesítse az illetékes rendőrséget!

Pénzügyminisztérium: A kormány több eszközzel védi a családokat a háborús inflációval szemben

A KSH a hét elején közölte, hogy idén szeptemberben 20,1%-kal nőtt az infláció. Csak összehasonlításképpen: ilyen magas érték utoljára 26 évvel ezelőtt volt, vagyis sem a jelenlegi kormányzás, sem a Gyurcsány- illetve Bajnai kormány idején nem volt. Még nagyobb gondot jelent, hogy az élelmiszerárak és a háztartási energia ára még ezt az amúgy is magas értéket is meghaladja (35.2 ill 62.1 %).

A Pénzügyminisztérium tegnap közleményben reagált. A közlemény kifejti: a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar családokat megvédje a háborús inflációtól és az áremelkedés az elhibázott szankcióknak köszönhető.

„A magyar kormány Európában egyedülálló módon rezsicsökkentéssel, élelmiszerárstoppal, benzinárstoppal, kamatstoppal, a családtámogatások és a nyugdíjak értékének megőrzésével védi a családokat.

A Központi Statisztikai Hivatal mai adatai szerint szeptemberben átlagosan 20,1 százalékos inflációt mértek éves alapon. A kormány célja, hogy a háborús inflációval szemben megvédje a magyar családokat, ezért döntött a rezsicsökkentés fenntartásáról, a benzinárstop, a kamatstop és az élelmiszerárstop meghosszabbításáról. A nyugdíjasokat védi, hogy a költségvetés a szankciós válság ellenére is biztosítja az inflációs nyugdíjkiegészítés, a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj kifizetéséhez szükséges forrásokat. A rekordmagas foglalkoztatás, az alacsony munkanélküliség és a folyamatosan emelkedő bérek is hozzájárulnak a háborús infláció kedvezőtlen hatásainak mérsékléséhez.” – áll a közleményben.

Egyedi bélyeggel tiszteleg Benedek Tibor emléke előtt a Magyar Posta

0

A Magyar Posta – születésének ötvenedik évfordulóján – alkalmi bélyeg kibocsátásával ünnepli a háromszoros olimpiai-, Európa- és világbajnok vízilabdázó Benedek Tibort, aki 2013 és 2016 között a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya volt. – tudósít a Blikk.

A bélyegen Benedek Tibor portréja, az alkalmi borítékon pedig egy dobójelenet látható, az alkalmi bélyegző motívuma az olimpikon vízilabdát tartó legendás, csuklószorítós bal karja. A bélyeg Viszlay Márk, a boríték Szaka József fotójának felhasználásával, Kara Orsolya grafikus tervei alapján készült.

A Benedek Tibor emléke előtt tisztelgő alkalmi bélyeg és alkalmi boríték a mai naptól vásárolható meg az elsőnapi postákon, a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

64 ezer fát vághatnak ki az MVM észak-magyarországi területein

Miközben a tűzifa hiánycikké válik, az MVM egy közbeszerzésben több ezer hektáron rendelt erdészeti munkákat. A kiírásban több tízezer fa kivágása is szerepel, de az Átlátszónak az állami cég azt mondta, nem fakitermelést indítanak, csak a villanyvezetékek biztonságos működtetése miatt van szükség gallyazásra. 

Ahogyan arról az atlatszo.hu beszámol, összesen nettó 2,7 milliárd forint az értéke annak a közbeszerzési eljárásnak, amelyet az MVM Émász Áramhálózati Kft. szeptemberben zárt le. Az európai uniós közbeszerzési adatbázisban található tájékoztató alapján az áramszolgáltató Észak-Magyarországon, az ÉMÁSZ területein rendelt erdészeti szolgáltatásokat. Ezek között található számos, az elektromos vezetékek környékének tisztításához kapcsolódó feladat, de több tízezer fa kivágása is szerepel a tenderben.

A feladatok részletezésénél gallyazás, erdőnyiladék-tisztítás, bozót- és cserjeirtás, transzformátor állomás környezetének gyomtalanítása, oszloptő tisztítás (növényzet eltávolítása szabadvezeték hálózat egyedi oszlopairól), továbbá fakivágás és tuskózás (a kivágott fák tuskóinak eltávolítása) szerepel hatalmas mennyiségben.

  • a sárospataki elosztóhálózatnál 5 140 db fa,
  • a miskolci elosztóhálózatnál 4 297 db,
  • az egri elosztóhálózatnál 2 017 db,
  • a gyöngyösi elosztóhálózatnál 3 000 db,
  • a salgótarjáni elosztóhálózatnál 2 496 db,
  • a sárospataki-miskolci főelosztóhálózat területén 22 430 db,
  • az egri-gyöngyösi főelosztóhálózatnál pedig 24 988 db fa kivágásról írnak.

Szerepel továbbá a szövegben fák pótlása is, de az itt megadott szám töredéke a kivágandóknak: átlagosan 11-15 régiónként (a gyöngyösi körzetben 46), de a két főelosztóhálózat területén 0 db fapótlásról írnak.

Igaz, a tender szövegében is szerepel, hogy a megadott számadatok csak tájékoztató jellegűek, vagyis nem biztos, hogy valóban ennyi fát vágnak majd ki. „A megadott mennyiségi adatok valamennyi rész esetében a jelenlegi igényeknek megfelelően 3 (három) évre kalkulált, kizárólag tájékoztató jellegű információk, melyek megadására a tervezhetőség érdekében került sor” – olvasható a szövegben.

A Global Forest Watch adatai szerint tavaly 84 hektárral csökkent a magyarországi erdőterületek száma. A kiírásban több mint 64 ezer fa kivágása szerepel, ami mintegy 40 hektárnyi erdőterületet jelent.

Az NVB új elnökének javaslatára csökkentették Hoppál Péter büntetését

0

Mint az tudvalevő, a 2022-es választási kampány utolsó hetében Hoppál Péter meglehetősen sajátos módon nyilvánította ki véleményét az ellenzéki kampánnyal kapcsolatban: miután az ellenzék egy LED-falat használva közölt videoanyagokat a Széchenyi-téren, minősíthetetlen hangnemben beszélt az ott tevékenykedő biztonsági őrrel, majd a kordonon átmenve több tápkábelt kihúzott, ezzel átmenetileg működésképtelenné téve a berendezést. A Baranyai Megyei 1. sz. választási bizottság akkor 500.000 forintra bírságolta a képviselőt, ám a Nemzeti Választási Bizottság ezt nevetségesen alacsony összegre, 20.000 forintra mérsékelte.

A fideszes politikusnak 480 ezer forint megtakarítást jelentő 20 ezres összegre pedig nem más tett április 3-án javaslatot, mint Sasvári Róbert NVB-tag (első alkalommal egyébként 10.000 forintos bírságot javasolt, ám ezt a testület leszavazta). Ez akkor talán még jelentéktelen részletkérdésnek tűnt, az elmúlt nap eseményei kapcsán azonban több mint érdekes: ugyanis a köztársasági elnök ismételten jelölte Sasvári Róbertet az NVB tagjai közé, a Parlament pedig megválasztotta, sőt, egyenesen az elnöki pozícióba helyezte Sasvárit.

A testület szintén régi-új tagja, az NVB Fidesz-delegáltja, Sárhegyi Zoltán – akinek ügyvédi irodáját minisztériumok, állami szervek sok megrendeléssel látják el – ugyanis azt javasolta: csökkentsék 0 forintra az összeget, ám ezt a többiek értelmezhetetlennek tartották, hiszen akkor nincs is bírság.

Ez a 0 forintos javaslat tehát ugyanúgy nem ment át a testületen, mint Sasvári első, 10 ezer forintos ötlete sem. Leszavazták egyébként a másik végletet jelentő javaslatot is, amelyben a testület MSZP-s delegáltja, Litresits András mindössze 499 ezerre mérsékelte volna a félmilliós bírság összegét.

1.5 hónapra leállítaná a stadion fűtését Cser-Palkovics

Ahogyan arról a HVG beszámolt, november 14-től december 31-ig a Mol Aréna Sóstó létesítmény-üzemeltetését kizárólag a jelentősebb műszaki károk megelőzéséhez szükséges szinten biztosítja, a centerpálya füvének fűtésére és világítására sem kerül sor – derült ki abból az előterjesztésből, amit Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere ismertetett a Facebookon. Mindez azt jelenti, hogy miután lejátssza az utolsó bajnoki meccsét a Fehérvár a Kisvárda ellen november 13-án, a stadiont nem fogják fűteni.

Mindezt az energiaár-robbanás okozta válsághelyzet kezelésével indokolta a városvezető. A januári folytatás is necces lehet, mert azt mondta Cser-Palkovics, hogy

„az nem fog menni, hogy miközben szinte szó szerint a lét a tét, legyen olyan sportszövetség, amelyik villanyvilágítás mellett akar januárban bajnoki mérkőzéseket játszatni a csapatokkal, gázzal fűtött pályákon. Ez ma elviselhetetlen teher az országnak, vállalhatatlan a településeknek és a kluboknak”.

Emellett az uszodákat is bezárják, a Csitáry G. Emil Uszodát 2022. október 31-től 2023. április 30-ig, míg a Köfém Tanuszodát 2023. szeptember 30-ig tartanák zárva. Továbbá a javaslatcsomag számos önkormányzati épület ideiglenes bezárását, és szolgáltatás korlátozását tartalmazza. A bölcsődei és az óvodai ellátást ugyanakkor az év teljes ideje alatt – ideértve a meghosszabbított téli szünetet is – biztosítják.

Nem rossz sorsolás, de…

0

Vasárnap kisorsolták a 2024-es EB-selejtező csoportjait, ahol Magyarország Szerbiával, Montenegroval, Bulgáriával és Litvániával került egy kalapba. Következzen egy rövid véleménycikk arról, hogy mit gondolok erről a sorsolásról.

Ha a kalapokat nézzük, akkor a második kalapból Szerbiát egy közepes sorsolásnak gondolom. Itt nyilvánvalóan a legfontosabb cél az volt, hogy kerüljük az Anglia-Franciaország kettőst, mert az elmúlt időszak eredményei ellenére ezek a csapatok ellen azért nyilvánvalóan nem mi lennénk a favoritok (a Nemzetek Ligája eredményeket ilyen téren azért enyhe szkepticizmussal kezelem mindig, kérdés, hogy a Vb-re kijutó csapatoknak ez mennyire volt fontos). Ezt sikerült, és én azért a Csehország-Wales kettőssel sem szívese találkoztam volna. Viszont a finnek, skótok, illetve Izrael (ha a szurkolók képesek moderálni magukat) talán jobb lett volna. Összességében azért nem rossz ez.

A harmadik kalapból Montenegro elég jó választás. Ha megnézem a lehetséges ellenfeleket, talán csak Örményország volt közülük, akivel szívesebben kerültem volna egy csoportba, de nagyon nem lett volna jó innen egy svéd, norvég vagy ukrán csapatba belebotlani. Bár Montenegro is tud keményen és agresszíven játszani, összességében őket azért a gyengébbek közé sorolom ebből a csoportból.

A negyedik kalap talán az egyetlen, aminek nem örültem. Bár 2020 tavaszán a Nemzetek Ligája egyenes kieséses szakaszában rajtuk keresztül vezetett az út az Izland elleni döntőbe, ami végül EB-kvalifikációt ért, de azért aki nézte a meccset, az látta, hogy messze nem volt az egy egyértelmű győzelem, és a szerencse meg Gulácsi óriási védései is kellettek a továbbjutáshoz. Azt gondolom, hogy nem áll ez a csapat rossz játékerőkből és óriási hiba lenne sima győzelemnek titulálni a bolgárok elleni meccseket. Ugyanakkor messze nem ez volt a legrosszabb forgatókönyv, a görögöket és a törököket el kellett kerülni, illetve az elmúlt időszakban láttam a grúzoknak is néhány meccsét, ez alapján annyira velük se szerettem volna egy csoportba kerülni.

Azért örülök, hogy nem kell a törökökkel ismételni.

Az ötödik kalapból a legfontosabb az volt, hogy Szlovákiát el kell kerülni. Illetve én még Fehéroroszországról és Észak-Írországról mondtam, hogy a kalap erősségéhez képest kellemetlen ellenfelek. Így amikor az utolsó 4 csoportra már csak ez a 3 csapat illetve Litvánia volt, nagyon imádkoztam. Szerencsére bejött, a balti ország egyáltalán nem verhetetlen, persze lebecsülni azért őket sem szabad.

Mindent egybevetve kimondható, hogy ez a sorsolás egyáltalán nem lett rossz, sikerüt minden kalapból elkerülni a legnehezebb ellenfeleket. Ezzel együtt vigyázni kell, mert ez egy nagyon kiegyensúlyozott csoport, úgy gondolom, hogy a litvánok elleni meccsek kivételével – akik azért jóval gyengébb játékerőt képviselnek – bárki bárki ellen szerezhet és veszíthet pontot, megjósolhatatlanok az eredmények. És egy kicsit olyan szempontból tartok a csoporttól, hogy az elmúlt évek selejtezőiben sem a nagycsapatokkal volt a legnagyobb gondunk, hanem a 3-4. kalapos ellenfelek okoztak meglepetést. 4 éve az EB selejtezőn itthon legyőztük Walest és Horvátországot, ellenben oda-vissza kikaptunk Szlovákiától. De a tavalyi VB-selejtezőkön is szereztünk egy pontot az angolok, négyet a lengyelek ellen, ellenben kétszer vereséget szenvedtünk Albániától. Úgy tűnik tehát, mintha a nagycsapatok kezdeményező játéka ellen hatékonyabb enne a magyar taktika mint akkor, amikor nekünk kellene diktálni a játékot.

Ezzel együtt ebből a csoportból egyáltalán nem reménytelen a továbbjutás.