Kezdőlap Blog Oldal 1889

Milyen időnk lesz ma?

Kedd reggel többfelé képződik ködfolt, mely a délelőtt folyamán feloszlik. A minimumok 10 és 12 fok között alakulnak. Délelőtt megnövekednek a gomolyfelhők de esni nem fog.

Kedd délután többfelé megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csapadék ezen a napon már nem várható. Az északnyugati szelet többfelé kísérhetik élénk, olykor erős lökések is. A hőmérséklet maximuma 19 és 21 fok között alakulnak. Estére a szél mérséklődik, és a felhőzet is csökkenni kezd, de vele együtt a hőmérséklet is, az esti maximumok 8 és 10 fok között alakulhatnak. – írja a Meteo Mecsek.

Jön a magyar elektromos motorkerékpár!

0

Új elektromos motorkerékpár terveit mutatták be hétfőn a kecskeméti Neumann János Egyetemen (NJE). A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és az NJE közötti együttműködés eredményeként megalkotott Supermoto fejlesztése során utcai és közúti közlekedésre alkalmas motorkerékpár tervezését tűzték ki célul a fejlesztők.

A projekt résztvevői a MOME Design Intézet járműtervező hallgatói és oktatói, valamint az NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar Innovatív Járművek Tanszékének kollégái és hallgatói voltak – közölte az MTI-vel hétfőn a Neumann János Egyetem.
    

Mint a közleményben kiemelték, a teljes egészében elektromos meghajtású jármű megalkotása a két felsőoktatási intézmény közötti együttműködés, illetve szakmai kapcsolat első, meghatározó lépcsőfoka. A projekt legfontosabb célkitűzése a műszaki és formatervezői munkák összehangolása, gyakorlati tapasztalat biztosítása a hallgatók számára a két szakterület közötti szoros együttműködésben.
    

Az eseményen tartott beszédében Csizmadia Norbert, a NJE Alapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés példaértékű: „jól mutatja, hogy a két egyetem által közösen hozott döntést követően az intézmények összefogásával, szoros együttműködésével, mindössze egy év alatt valóban világraszólót lehet alkotni” – idézi a közlemény.
    

Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében elmondta, „nagyon sűrű hetek és hónapok várnak még ránk ahhoz, hogy ez a motor és az előttünk álló közös projektjeink a piaci hasznosítás útjára lépjenek”.
    

A Supermoto fejlesztése referencia arra, miként képesek mérnökök és designerek közösen olyasmit létrehozni, amely a zöld mobilitás felé mutat és a koncepcióból piacképes termékké válhat – áll a közleményben.

A jármű maximális sebessége 100 km/h, átlagos hatótávolsága (40-70 km/h sebességgel) 100 km. A motor beállított teljesítménye 5 kW, csúcsteljesítménye 11 kW, maximális nyomatéka 70 Nm.


A Supermoto teherbírása 130 kg, töltési ideje 5-6 óra.

MTI
Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay

Eltűnt a képen látható 64 éves pécsi nő

0

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 64 éves nő eltűnése kapcsán.

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 02010-157/671/2022. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Csurgó Zoltánné ügyében.

A 64 éves nő Pécsről tűnt el, 2022. október 1-jén délután óta nem ad életjelet magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A keresett személy körülbelül 154 cm magas, vékony testalkatú, vállig érő, barna haja és zöld szeme van.

Utolsó ismert ruházata barna pufidzseki, zöld oldalt zsebes vászonnadrág, valamint volt nála egy piros-fehér válltáska.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy, aki a képen látható Csurgó Zoltánnét felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyére vonatkozóan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán,  a 112 központi segélyhívó telefonszámon, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon.

police.hu

5 évre ítélték a tanárát megkéselő fiatalt

0

2019. december 5-én a győri Jedlik-szakközépiskola egyik diákja, az akkor 17 éves H. András az ötödik órában felállt a padból, kiment az órát tartó tanárnőhöz, majd az egész ostály szem láttára hátbaszúrta. A rémült nő ekkor a földre rogyott, H. András pedig további szúrt sebeket ejtett a földön fekvő tanárán.

Az ámokfutót két osztálytársa ártalmatlanította, a tanárnőt a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Az ügyészség előre kitervelt, közfeladatot ellátó személy elleni emberölés kísérletével vádolta meg a diákot, aki – mivel a késelés időpontjában csak 17 éves volt – maximálisan 15 év letöltendő börtönbüntetésre számíthatott.

2020 áprilisában kiengedték a letartóztatásból, bűnügyi felügyelet alatt várta otthonában a tárgyalást. A vádlott nem tagadta a történteket, de a „vád szerinti bűnösségét” nem ismerte el, mondván hogy nem tervezte el előre a cselekményt. A Telex beszámolója szerint a tárgyaláson nem tanúsított megbánást, azonban az utolsó szó jogán elnézést kért.

”Sajnálom mindazt a lelki és testi fájdalmat, amit okoztam a tanárnőnek és a lelki traumát, amit az érintetteknek a legnehezebb feldolgozni„ – mondta András. – Bánom és bánni is fogom, bűnhődnöm kell érte és azt kívánom mindenkinek, hogy minél kisebb nyomot hagyjon bennük idővel az a bűncselekmény.”

Az ítélet nem jogerős, a vád három nap gondolkodási időt tartott fenn. A védelem kéri, hogy testi sértésnek minősítsék a tettet és enyhítsék András büntetését.

Az LMP minden minisztert állásfoglalásra kér a szélenergiáról

0

Minden magyar minisztert arra kér az LMP, hogy foglaljon állást a szélenergiával kapcsolatban.    

Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján annak kapcsán beszélt erről, hogy az Országgyűlés múlt heti ülésén Orbán Viktor miniszterelnök azt válaszolta az LMP kérdésére, hogy a kormány is megosztott a szélenergia kérdésében.
    

Az ellenzéki politikus szerint a kormányfőre a válasza alapján csak mérsékelten lehet számítani, ha szélenergiáról van szó. Kanász-Nagy Máté kijelentette: ez az energiaforrás megbízható, olcsó és biztonságos, emellett segíthetne az ország energiafüggetlenségének elérésében.
    

Az LMP továbbra is nehezményezi, hogy 2016 óta lényegében nem lehet új szélerőművet telepíteni – mondta Kanász-Nagy Máté.
    

Arról is beszámolt, hogy felháborító intézkedésnek tartja a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak kirúgását azért, mert kifejezték tiltakozásukat. A törvénytelenséget nem a pedagógusok, hanem a kormány követte el, amikor megszüntette a sztrájkjogot – hangoztatta.

MTI

Megszületett Donáth Anna kisfia

0

A Momemtum politikusa Facebook oldalán osztotta meg az örömhírt.

A Momentum EP képviselője érthető okokból egy ideje nincs a politikai élvonalban, azonban egy korábbi posztjában azt ígérte, hamarosan visszatér.

 „fontos feladatunk van. Újjá kell szerveznünk a választási vereség óta széttöredezett és meggyengült ellenzéket. Kormányzóképes erővé kell formálódnunk, miközben megújulunk szellemileg és szervezetileg is” – írta Donáth Anna egy korábbi bejegyzésben.

Migránsokkal teli gépkocsi ütközött rendőrautóval Szombathely külterületén

0

A migránsok indiai és török állampolgároknak mondták magukat.

Állampolgári bejelentés alapján az egyenruhások 2022. október 3-án 07 óra 10 perc körüli időben, a 87-es számú főúton, egy Kőszeg irányába közlekedő szerb forgalmi rendszámú gépkocsit akartak intézkedés alá vonni. A szerb állampolgárságú gépkocsivezető haladása során eddig tisztázatlan körülmények között egy szolgálati gépkocsinak és egy, a szemközti forgalmi sávban közlekedő személygépkocsinak is nekiütközött.

A balesetben személyi sérülés nem történt. A sofőrön kívül a gépkocsiban tizenkettő személy utazott, akik indiai és török állampolgárnak mondták magukat. Az utasok a rendőri intézkedés során sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A szerb állampolgárságú sofőrrel szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.

A helyszíni szemle ideje alatt a 87-es számú főút, balesettel érintett szakaszán rendőri irányítás mellett halad a forgalom.

police.hu

Koncertekkel tarkított pályaválasztási fesztivált rendez a PTE

0

Koncertek és nyereményjátékok is várják a karokat, képzéseket bemutató standok mellett azokat, akik ellátogatnak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) pályaválasztási fesztiváljára október 14-én – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a harmadik alkalommal megrendezendő, idén a pécsi Expo Centerben zajló Kultúrfeszten a leendő egyetemi hallgatókat és szüleiket hagyományos standos kiállítói tér mellett szakmai előadásokkal, tanácsadásokkal, és koncertekkel, nyereményjátékokkal várják.
    

A Kultúrfeszten fellép majd a Made in B, O’Sullivan, Mehringer és Pixa, de például dalszerző kurzust tart Beck Zoltán, a 30Y együttes frontembere, a PTE adjunktusa. A rendezvényen ott lesznek az egyetem kiemelt partnerei is – olvasható a közleményben.
    

Győrffy Zoltánt, a PTE kapcsolati igazgatóját idézve azt írták: a rendezvénnyel szeretnék elérni, hogy egy napra minden érdeklődő belecsöppenjen abba a világba, abba a hangulatba, amit Pécs és a PTE kínál.
    

Az igazgató kiemelte: az új felvételi szabályok ismertetéséről, a karok kínálatán és a kollégiumi lehetőségeken át, az egyetemi sportéletig és diákversenyekig minden területről kaphatnak információt az érdeklődők, ráadásul négy olyan fellépő is lesz, akiknek életútjának legalább egy része az intézményhez kötődik.
    

A fesztivál látogatása október 14-én, pénteken 10 és 17 óra között ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információk a felveteli.pte.hu/kulturfeszt oldalon és a 3. Irány a PTE! Kultúrfeszt nevű Facebook-oldalon olvashatók – hívták fel a figyelmet a szervezők.

mti

EU-csúcs – Michel: az EU tovább fogja erősíteni a korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben

0

Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva véget vessen az ukrajnai háborúnak – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn, a tagállami vezetőknek küldött, az uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.

Michel, a kétnaposra tervezett, csütörtökön kezdődő prágai csúcs meghívólevelében hangsúlyozta: az ukrajnai háború folytatódik. A Kreml felelőtlen lépései, köztük a mozgósítás, Ukrajna újabb területeinek jogellenes annektálására tett kísérlet, a színlelt és kényszer alatt tartott népszavazások az elcsatolt területeken a helyzet további elmérgesedéséhez vezetett – hangsúlyozza a belga politikus.
    

„E fejlemények fényében egységesen és határozottan kell fellépnünk, miközben szolidaritásunk továbbra is megingathatatlan marad Ukrajnával és népével” – fogalmazott.
    

Közölte, a Prágában tervezett találkozón a tagállami vezetők meg fogják vitatni, hogy az EU miként nyújthat továbbra is erős gazdasági, katonai, politikai és pénzügyi támogatást Ukrajnának. Meg fogják vizsgálni emellett azt is, hogyan lehet a még jobban védeni a létfontosságú európai infrastruktúrát.
    

„Elsődleges célunk annak biztosítása, hogy szavatoljuk az ellátás biztonságát és a megfizethető energiát háztartásaink és vállalkozásaink számára, különösen a téli hideg közeledtével” – fogalmazott Charles Michel, aki a kihívásokra adandó elsődleges szempontok között a magas energiaárak kezelését, illetve a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést említette.
    

Közölte továbbá azt is, hogy a csúcstalálkozó alkalmat biztosít az Európai Tanács júniusi ülésén, a uniós országok mellett Európa számos országának részvételével létrehozott Európai Politikai Közösség ülésének megtartására is. Szavai szerint a tanácskozás célja, hogy összehozza az európai kontinens országait, és platformot biztosítson a politikai koordinációhoz. Elő kívánja mozdítani a politikai párbeszédet és az együttműködést az olyan közös érdeklődésre számot tartó kérdésekben, mint Európa biztonságának, stabilitásának és jólétének megerősítése – mondta.
    

A tervezett eszmecserék során lehetőség lesz megvitatni olyan témákat, mint a béke és a biztonság, a gazdasági és energiahelyzet, az éghajlat, valamint a migráció és a mobilitás – tette hozzá meghívólevelében az Európai Tanács elnöke.

MTI

Lakástűzben meghalt egy ember Fejér megyében

0

A székesfehérvári tűzoltók holttestet találtak vasárnap késő este egy hétvégi házban a Fejér megyei Gánt külterületén – közölte a katasztrófavédelem hétfőn.

A Gánti úton lévő házban tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség, a ház étkezőjében egy korábbi tűz nyomai voltak, informatikai eszközök és vezetékek égtek korábban. A tűzben egy ember életét vesztette, aki nagy valószínűséggel füstmérgezést szenvedett, a helyszínen egy kutya is elpusztult.

A tűz keletkezésének okát a katasztrófavédelem vizsgálja.

mti
Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay