Kezdőlap Blog Oldal 1890

Megegyezhetünk az EU-val? – napirenden a szükséges törvényjavaslatok

0

Három napot ülésezik a héten az Országgyűlés, hétfőn több, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvényjavaslat szerepel a napirenden.

A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Koltai Imre (MSZP) volt országgyűlési képviselőről. A napirend előtti felszólalások és a napirend elfogadása után megvitatják az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, majd szavaznak is az előterjesztésről.
    

A törvényjavaslat egy teljesen új, a büntetőeljárási szabályozásban eddig ismeretlen eljárást vezet be a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények esetén.
    

A határozathozatal után interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el. Ezt követően bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáit folytatják le. A napirenden szereplő mind a négy törvényjavaslat az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges.
    

A jogalkotási törvényt azért módosítják, mert a kormány vállalta, hogy a jogszabálytervezetek kilencven százalékát társadalmi egyeztetésre bocsájtja. Egy másik törvényjavaslat lehetővé teszi az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatását.
    

Az uniós kondicionalitási eljárás lezárása érdekében a kormány az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényjavaslattal létrehozza az EU pénzügyi érdekeinek védelmében fellépő Integritás Hatóságot, valamint a javaslattévő feladatot ellátó Korrupcióellenes Munkacsoportot.
    

Egy másik előterjesztés a közérdekű adatigényléseknél megszünteti „a munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételéhez” kapcsolódó költségtérítés megállapításának lehetőségét. A jövőben a kormány rendeletben határozza meg az iratok másolásáért, kézbesítéséért elkérhető maximális összeget.

mti

Feltámad a szél

0

Hétfő reggel még erősen felhős időnk lesz, néhol még előfordulhat gyenge zápor. A délelőtt folyamán felszakadozik a felhőzet. A reggeli minimumok 10 és 12 fok között alakul. Az északnyugati szél a térség nagy részén megerősödik, viharossá fokozódik.

Délután felhőátvonulások mellett néhány órás napsütésre készülhetünk. Kis területen még jelentéktelen zápor előfordulhat. Az északnyugati szél a késő délutáni órákig viharos lesz, majd mérséklődik. A hőmérséklet maximuma 18 és 20 fok között alakulhat.

Kedd reggel többfelé képződik ködfolt, mely a délelőtt folyamán feloszlik. A minimumok 10 és 12 fok között alakulnak. Délelőtt megnövekednek a gomolyfelhők de esni nem fog.

Forrás: Meteo Mecsek

Ma is nyert az ellenzék az időközi választáson Budapest II. kerületében

0

A szavazatok 60,81 százalékával Budapest  II. kerületében, a választókerületében a mai napon megtartott időközi választáson 1204 szavazattal a választópolgárok képviselővé választották az ellenzéki pártok színeiben indult Nagy Esztert.

Hármas ünneppel köszöntötték az időseket Kozármislenyben

0

2022. október 1-én, az idősek világnapján, a kozármislenyi szépkorú közösséget a Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesület szervezésében megvalósult programon köszöntötték. Az ünnepi műsorban dr. Biró Károly, a város polgármestere, és Hamvas Éva, önkormányzati képviselő, a Szociális, Oktatási – és Kulturális Bizottság elnöke köszöntötte az idős korúakat.

Dr. Biró Károly polgármester köszönti Tarcsay Gyöngyvért

Tarcsay Gyöngyvér képviselőt, a Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesület vezetőjét arról kérdeztem, hogy:

BaHír: Milyen érzés szépkorúnak lenni Kozármislenyben?

Tarcsay Gyöngyvér: Elmondhatom, hogy jó ma szépkorúnak lenni Kozármislenyben. Az idősek világnapján különösen dédelgetve lettünk. Öröm volt látni a virágcsokrokat a kézben, a várdai „testvérek” és a helyi idősek napközijének vendégeskedését. Óvodások, iskolások köszöntő műsorát. Tánc, mesejáték, ének, vers is szerepelt a mai palettán. No, és mindezeket megelőzte egy finom ebéd, desszerttel. Ez mind ma történt Kozármislenyben, a fűtött, zsúfolásig megtelt színházteremben. Szóval, jó-e szépkorúnak lenni Kozármislenyben? Igen, a válasz. A kellemes, szívet melengető érzést megerősítette több ma délutáni esemény is. Ad1: Az idősek világnapján vidámságban sem volt hiány itt nálunk, hiszen Janikovszky Éva: Helyzetgyakorlatok kezdő öregnek című írását Füsti Molnár Éva, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja adta elő, melyben rámutatott, hogy “A kérdés az: hogyan vegyük észre, hogy öregszünk? Mert azt ne higgyük már, hogy valaki majd szól. Nem, sajnos, senki sem szól, pedig mindenki látja, észleli – de ránk hagyja a felismerést. Legföljebb nénizni vagy mamikázni kezd.” Ad2: Nagy örömünkre a zene világnapjáról sem feledkezett meg senki. Ennek apropóján Kotvász Zsófi, és énekstúdiójának növendékei adtak elő színes műsort. A Szigeti Oktávia Táncművészetért Alapítvány gyermek táncosainak repertoárja pedig fergeteges volt. Ad3: A Magyar Népmese Napjának megünneplése sem maradt ki a mai délutánból. A három kismalac mesejátékot a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola növendékeinek előadásában izgulhattuk végig.

Szigeti Oktávia Táncművészetért Alapítvány apró táncosai
Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola növendékeinek előadása

Négy magyar érem vasárnap Szombathelyen

0

A magyar férfi és női tornászok is két-két érmet nyertek a Szombathelyen rendezett challenge világkupaverseny utolsó napján, vasárnap.

Nyújtón Mészáros Krisztofer győzött, Balázs Krisztián második lett. Utóbbi korláton hetedikként zárt.   

Az eredményhirdetés után Mészáros elmondta, eredetileg nem is indult volna nyújtón, de nagyon örül, hogy sikerült ilyen szintre fejlesztenie magát ezen a szeren is.   

 „Jó verseny volt, a gyakorlatom is jól sikerült vasárnap, és nem mellesleg először szólt nekem a magyar himnusz nemzetközi versenyen” – nyilatkozta.

A nők mezőnyében Mayer Gréta kétszer is dobogóra állt a zárónapon: talajon második, gerendán harmadik lett. Utóbbi szeren Makovits Mirtill nyolcadikként végzett.  

„Örülök, hogy kedvenc szeremen, a gerendán is érmet szereztem ezen a hétvégén. Felejthetetlen versenyen vagyok túl” – összegzett Mayer. 

A magyar válogatott hat éremmel zárta a szombathelyi viadalt, hiszen szombaton Székely Zója felemáskorláton arany-, Mayer ugrásban bronzérmet nyert. 

 A magyar szövetség főtitkára szerint sikeres nemzetközi versenyen vannak túl.

„Színvonalas esemény volt magyar sikerekkel. Ez egyben remek felkészülés volt az október 29-én kezdődő liverpooli világbajnokságra. Kiváló tornászoktól kiemelkedő gyakorlatokat láthattunk” – mondta Altorjai Sándor.

    Eredmények:
    férfiak:
    ——-
    nyújtó:
1. Mészáros Krisztofer 14,166 pont
2. Balázs Krisztián 14,133
3. Jordan Alekszandrov (bolgár) 13,500
    korlát:
1. Illja Kovtun (ukrán) 15,100 pont
2. Haruki Minori (japán) 14,766
3. Thierno Diallo (spanyol) 14,333
…7. Balázs K. 13,300
    ugrás:
1. Ceng Vej-seng (tajvani) 14,433 pont
2. Sauve Leandre (kanadai) 14,166
3. Saleem Naghouj (jordániai) 13,900
    nők:
    —-
    talaj:
1. Katelyn Jong (amerikai) 13,500 pont
2. Mayer Gréta 13,033
3. Sydney Turner (kanadai) 12,900
    gerenda:
1. Maisa Kuusikko (finn) 12,866 pont
2. Sydney Turner (kanadai) 12,833
3. Mayer 12,733
…8. Makovits Mirtill 11,300

Forrás: mti.hu

Az egyetemen telefont sem szabad tölteni, a művelődési házban 92 millióra ugrott a villanyszámla

0

A telefon feltöltést sem engedélyezik ezen túl a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, az energiatakarékosság jegyében.

Tegnap a kollégiumok és más épületek bezárásáról adott hírt a közösségi oldalán a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Hallgatói Önkormányzata. Mint kiderült nem csak az épületek bezárására kerül sor, ha nem „saját használatú informatikai, kommunikációs eszközt”, vagyis laptopot és telefont sem szabad tölteni az egyetemen.

 

Budapesten is nagyfokú emelkedések nehezítik a közművelődés terén működő intézményeket is. Ez alól a II. kerület sem kivétel. Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere a közösségi oldalán  arról számolt be tegnap, hogy:

„péntek éjjel megjelent Magyar Közlönyből értesülhettünk arról, hogy szombattól, vagyis mától mennyit kell fizetniük az önkormányzati intézményeknek a távhőszolgáltatásért. A rendeletmódosítás az önkormányzati intézményeink közül a II. kerületben közvetlenül a Marczibányi Téri Művelődési Központot érinti. Eddig átlagosan havi bruttó 1,3 millió forint volt a távhődíj, éves szinten 16 millió. Ez most havi 7.708.000-re, éves szinten 92.500.000 forintra emelkedik a rendeletmódosítás értelmében.”

Szurikátát fogadtak örökbe a rendőrök

0

Hatalmas sikert aratott a rendőrök által szervezett esemény a Szegedi Vadasparkban.

Az állatok világnapját 2022. október 2-án a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság gyermekeknek szervezett játékos feladatokkal, kutyás bemutatóval, a Készenléti Rendőrség Zenekarának műsorával és Macho, a szurikáta örökbefogadásával ünnepelte. Az örökbefogadói nyilatkozatot Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója adta át dr. Polyák Zsolt r. dandártábornoknak. 

A programon a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság baleset- és bűnmegelőzés munkatársai is részt vettek, továbbá a toborzókkal is találkozhattak a kilátogatók.

Forrás: police.hu

Idős nőket vert át apa és fia

0

Magukat a nyugdíjbiztosító munkatársának kiadva csaltak ki pénzt a gyanú szerint.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 57 éves férfi a 24 éves fiával csapott be idős asszonyokat 2022 szeptemberében Budapest IX. és XXII. kerületében. Budafokon 2022. szeptember 7-én azzal csengettek be egy idős nőhöz, hogy pénzt hoztak számára. A lakásban elkérték a nyugdíjszelvényét, majd a figyelmét elterelve ellopták 100 ezer forintját és 50 euróját. Szeptember 19-én Ferencvárosban hasonló módszerrel jutottak be egy idős asszony lakásába. A nyugdíjbiztosító munkatársaként mutatkoztak be, és 300 ezer forintot tulajdonítottak el.

A nyomozásokat a XXII. Kerületi Rendőrkapitányságon egyesítették. A budafoki rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket szeptember 27-én az M2-es autópálya fóti lehajtójánál fogtak el. A gépjárművet, amiben utaztak, korábban körözték. Így akadtak a nyomukra. A XXII. kerületi nyomozók a 24 éves Sz. Andrást, valamint apját, az 57 éves Sz. Andrást csalás bűntett megalapozott gyanújával őrizetbe vették. ​

Forrás: police.hu

Édesburgonya

Napjainkban már nem okozhat gondot a beszerzése, hiszen a piacok és a szupermarketek zöldségrészlegén bőséges kínálatot találhatunk az édesburgonyából. Sajnos lassan árban is vetekszik a hazai burgonyával. Nézzük, hogy az egyre inkább elérhető ára mellett miért is érdemes beiktatni az étrendünkbe az édesburgonyát.

Az édesburgonya élettani hatásai:

Az édesburgonya már a ragyogó narancssárga színével is utal arra, hogy gazdag béta-karotin tartalommal rendelkezik. Béta-karotin elfogyasztása után a szervezetünk azt A-vitaminná alakítja, amiből fényérzékelő receptorok képződnek a szemben. Ezek a receptorok fontosok számunkra az éjszakai látáshoz, és a szemünk egészségének megőrzéséhez.

A gazdag béta-karotin tartalom a szem egészsége mellett nagyban hozzájárul az immunrendszerünk karban tartásához, fogyasztásával támogatjuk annak működését. Miután a béta-karotin a májban A-vitaminná alakult át, hatóanyagaival elősegíti a légző rendszerünk, és a bél nyálkahártyáink épségének megőrzését.

Most arra gondolhat a kedves olvasó, hogy ez a rengeteg béta-karotin tartalom már túladagoláshoz vezethet. Ettől viszont nem kell tartanunk. Az édesburgonya fogyasztása mellett nyugodtan főzhetünk sárgarépa főzeléket, vagy akár zöldséglevest. Nem veszélyeztet bennünket a túladagolás, mert a béta-karotinból ugyanis a szervezet csak annyit alakít át A-vitaminná, amennyire éppen szüksége van. A felesleges mennyiség pedig egyszerűen távozik a szervezetünkből.

Az édesburgonya magas rosttartalmával elősegíti az egészséges emésztést. Az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy az édesburgonyában található növényi szterolok vagy fitoszterolok magas szintjének köszönhetően egyfajta védő hatást gyakorol az emberi emésztőrendszerre. Tehát nagy hasznát vehetjük a nyombél- és gyomorbetegségek megelőzésében, illetve azok kezelésében. 

Magas A-vitamin, rost-, és ásványi anyag tartalma mellett bőven található benne B-, és C- vitamin, vas, magnézium és kálium is. Tehát az édesburgonya fogyasztásával csökkenthetjük az izomgörcsöket, a stressz hatását, és pozitívan hat az idegrendszerünkre, illetve az izmainkra. A szív izmaira is!

Kiemelkedően jó C-vitaminforrás, ami nem csak a betegségek megelőzésében segít, de a csontjaink és a fogaink épségének megőrzésében is számíthatunk rá. Egy átlagos méretű édesburgonya fedezi a napi C-vitamin szükségeltünk 47%-át.

A rengeteg hasznos és nélkülözhetetlen vitamin mellett gyulladáscsökkentő összetevőket, és antioxidánsokat is tartalmaz az édesburgonya. Az alacsony glikémiás indexnek köszönhetően cukor tartalma lassan szabadul fel, így stabilizálja a vércukorszintet, és egy állandó energialöketet ad.

Mit készítsünk édesburgonyából?

Elkészíthető ugyan úgy köretként, mint a burgonya, főzve, sütve, sütőben, vagy olajban, de pürésíthető is, az íze azonban teljesen más. Készíthető belőle krémleves, de elő szeretettel használják fel desszertekhez is a konyhában. Én a sütőtökhöz tudom hasonlítani az édesburgonya kellemes ízét.

PDSZ: az állam már törvénnyel is akadályozza a pedagógusokat a sztrájk gyakorlásában

0

Ma a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a hivatalos oldalán tette közzé azt a nyílt levelet, amelyet Marosi Beatrix szakmai vezető részére címzett. A Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetőjének azt írják, hogy:

„A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megdöbbenve értesült a Belső-Pesti Tankerületi Központ nyilvánvalóan jogsértő lépéséről. Tisztában vagyunk azzal, hogy a munkamegtagadást a munkáltató szankcionálhatja, azonban ennek arányosnak kell lenni az okozott kárral. Ez az intézkedés – a jogviszony azonnali megszüntetése – ennek a követelménynek nem felel meg. A kollégák eltávolítása az iskolából sokkal nagyobb mértékben csorbítja a tanulók tanuláshoz való jogát és a tankötelezettség teljesítését, mint a polgári engedetlenség idején elmaradt néhány óra.

Október 15-én lesz egy éve, hogy az oktatási kormányzat azzal alázza az óvodák, iskolák, kollégiumok, szakszolgálatok munkavállalóit, hogy semmibe veszi a követeléseiket és most már tárgyaló asztalhoz sem ül le. Valamint az állam már törvénnyel is akadályozza a pedagógusokat a nyomásgyakorlás végső eszközének – a sztrájknak – gyakorlásában. Ezzel a magatartásával sodorta bele a most eltávolított kollégáinkat, hogy polgári engedetlenséghez folyamodjanak.

Mindezeket figyelembe véve a PDSZ követeli a 2022. szeptember 30-án a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusainak személyesen kézbesített, közalkalmazotti jogviszonyuk azonnali megszüntetéséről szóló határozatokat haladéktalanul vonja vissza.” – írta alá a közösségi oldalukon nyilvánosságra hozott levelet Komjáthy Anna, OV-elnök.