Kezdőlap Blog Oldal 1895

Németország kétszázmilliárd euróval támogatja a lakosságot az energia drágulása miatt

0

Kétszázmilliárd eurós kerettel támogatási programot indít a német kormány az energia drágulásának ellensúlyozására – jelentették be csütörtökön Berlinben.

    A pénzügyi védőernyő elnevezésű programmal a villamos energia drágulásának enyhítését szolgáló úgynevezett áramárfék után bevezetik a „gázárfék” nevű megoldást is.

    Az új programra azért van szükség, mert Oroszország „politikai fegyverként” használja a földgázt – hangsúlyozta Olaf Scholz kancellár a koalíciós pártok vezetőivel folytatott megbeszélése után, hozzátéve, hogy a földgáz fogyasztói árának csökkennie kell.

    A kancellár – aki koronavírus-fertőzése miatt elkülönítésben van, és videókapcsolat révén vett részt a tárgyaláson és az utána tartott tájékoztatón – elmondta, hogy a pénzügyi védőernyő a nyugdíjasoktól kezdve a családos emberekig és a kisipari cégektől a nagyvállalatokig minden fogyasztót segít abban, hogy ki tudja fizetni az energiaszámláit.

    „A 200 milliárd euróval megvan az eszközünk mindennek a finanszírozásához” – húzta alá a szociáldemokrata (SPD) politikus.

    Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter, a Zöldek politikusa hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „rezsimje” támadást indított a német gazdaság ellen. A szövetségi kormány a pénzügyi védőernyővel védekezik az energiaválságot okozó orosz támadás ellen – fejtette ki az alkancellár, kiemelve, hogy minden erővel védekezni kell, mert az energiaválság gazdasági és társadalmi válsággá terebélyesedhet.

    Christian Lindner pénzügyminiszter, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke kiemelte, hogy „a jólétért és a szabadságért folytatott energiaháborúban állunk”.

    Ez a háború azzal fenyeget, hogy megsemmisül sok minden, amit az emberek Németországban évtizedek alatt felépítettek. „Ezt nem hagyhatjuk, védekezni fogunk” – jelentette ki Christian Lindner, aláhúzva, hogy a pénzügyi védőernyő „kristálytiszta válasz Putyinnak”.

    A programot jórészt hitelfelvétellel, a koronavírus-világjárvány első szakaszában létrehozott válságkezelő eszköz, a gazdasági stabilizációs alap (WSF) átszervezésével finanszírozzák – ismertette a pénzügyminiszter.

    Hangsúlyozta: az új hitelekkel együtt is kitartanak amellett, hogy 2023-ban ismét betartsák az úgynevezett alkotmányos adósságfék szabályt, miszerint a konjunkturális hatásoktól megtisztított költségvetési hiány nem haladhatja meg a hazai össztermék (GDP) 0,35 százalékát. Hozzátette: minél hatékonyabb intézkedéseket dolgoznak ki az energia drágulásának ellensúlyozására, annál kevesebb pénzt kell lehívni a 200 milliárd eurós alapból.

    Az áramárfék és a gázárfék működéséről, szabályairól még nem döntöttek. A döntést egy szakértőkből álló testület készíti elő. Az viszont már biztos, hogy mégsem vezetik be az orosz földgázszállítások visszafogása miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került földgázimportőrök stabilitásának megőrzését szolgáló úgynevezett földgázbeszerzési illetéket, amely az eredeti tervek szerint kilowattóránként 2,419 eurócent lett volna, és októbertől épült volna be a földgáz árába.

    Robert Habeck elmondta, hogy az illetékre nincs szükség, mert az állami fejlesztési bank (KfW) és a WSF jobb lehetőségeket biztosít a segítségre szoruló cégek támogatására.

    A szövetségi kormány eddig három programot hirdetett meg az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozására. A pénzügyi védőernyővel együtt a meghirdetett, a tervezett és a már bevezetett intézkedések összesített keretösszege megközelíti a 300 milliárd eurót.

Narancssárga riasztást adtak ki Baranya megyére

Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye után Baranya és Békés megyére is másodfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délután.

A meteorológiai szolgálat honlapján közölt térkép szerint hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani a négy megye déli területein csütörtökön, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.
Hozzátették: csütörtökön több hullámban valószínű csapadék, az eső, zápor mellett nagyobb eséllyel az ország délkeleti felén zivatarok, helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak.

Éjszaka délnyugat felől újabb kiterjedt csapadékrendszer érkezik, amely péntek délelőtt északkelet felé elhagyja az országot, mögötte több helyen alakulnak ki záporos, zivataros csapadékgócok, sőt helyenként heves zivatarok is lehetnek – közölték.

Kiderült, mi okozta II. Erzsébet királynő halálát

0

Elkészült a halotti bizonyítvány.

„Idős kor” okozta II. Erzsébet királynő halálát a csütörtökön nyilvánosságra hozott halotti bizonyítvány szerint.

    A néhai brit uralkodót hosszas betegeskedés után, életének 97., uralkodásának 71. évében, három héttel ezelőtt érte a halál Balmoralban, a királyi család nyári skóciai rezidenciáján.

    Halálának pillanatától elsőszülött fia, Károly volt trónörökös az Egyesült Királyság uralkodója III. Károly néven.

    A csütörtökön nyilvánosságra hozott halotti bizonyítvány alapján II. Erzsébet királynő szeptember 8-án, brit idő szerint 15:10 órakor hunyt el.

    A foglalkozást feltüntető rubrikában az „Őfelsége, a királynő” meghatározás olvasható.

    A dokumentumot a királynő egyetlen leánya, Anna hercegnő írta alá a királyi család nevében.

    II. Erzsébet királynőt tíznapos gyászidőszak után, szeptember 19-én helyezték végső nyugalomra a London nyugati határában fekvő windsori kastély Szent György-kápolnájában, ahol édesapja, VI. György király, édesanyja, a 2002-ben, 102 évesen elhunyt Erzsébet anyakirálynő és néhai férje, Fülöp edinburghi herceg is nyugszik.

    Fülöp herceg tavaly áprilisban, századik születésnapja előtt néhány héttel hunyt el.

    A windsori kápolnában helyezték el a királynő 2002-ben elhunyt húga, Margit hercegnő hamvait is.

    A skót országos irattár által csütörtökön nyilvánosságra hozott halotti bizonylat II. Erzsébet királynő halálának okaként mindössze az „Old age” (idős kor) meghatározást tünteti fel, egészségi okot nem említ.

    Ez összhangban van azzal a régre visszanyúló hivatalos gyakorlattal, amelynek alapján az udvar szinte soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról, rendszerint haláluk után sem.

    A titoktartás szigorára jellemző, hogy II. Erzsébet királynő néhai édesanyjáról, Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.

    Azt viszont lehetett tudni hivatalos forrásokból, hogy II. Erzsébet királynő már legalább egy évvel halála előtt folyamatosan gyengélkedett, mivel életének utolsó esztendejében számos nagy jelentőségű programját lemondták.

    Tavaly ősszel nem utazott el például Észak-Írországba – jóllehet ezt a hónapokon át előkészített látogatást kiemelt várakozás előzte meg -, és nem volt jelen a skóciai Glasgow-ban tavaly novemberben rendezett ENSZ-klímacsúcs nyitófogadásán sem, pedig a rendezvénynek ő volt a hivatalos vendéglátója.

    Komoly feltűnést keltett, amikor nem egészen egy éve az udvar részletek ismertetése nélkül bejelentette, hogy a királynő egy éjszakát kórházban töltött „bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából”.

    E kivizsgálás okáról és eredményéről azóta sem került nyilvánosságra hivatalos tájékoztatás.

    II. Erzsébet királynő gyengélkedésének árulkodó jele volt az is, hogy szeptember 6-án, halála előtt alig két nappal Balmoralban bízta meg formálisan Liz Truss miniszterelnököt a kormányalakítással, és ugyanitt fogadta el Boris Johnson volt miniszterelnök lemondását, jóllehet az utóbbi évtizedekben ez a ceremónia kormányváltások idején mindig a londoni Buckingham-palotában zajlott.

    Az udvar akkori – ugyancsak érdemi részletek nélküli – tájékoztatása szerint a királynő hónapok óta mozgásproblémákkal küszködött, és ezért született az a döntés, hogy nem utazik Londonba, hanem Balmoralban fogadja Johnsont és utódját.

Halálos áldozata is lehet a floridai hurrikánnak

Halálos áldozatai is lehetnek Floridában a térségben tomboló Ian hurrikánnak a hatóságok közlése szerint, de pontos számokról egyelőre nem nyilatkoztak.

    A vihar északkeleti irányban haladt keresztül az amerikai államon, súlyos károkat okozva, majd trópusi viharrá szelídült.

    Lee megye sheriffje a Fox amerikai hírcsatornán csütörtök reggel úgy fogalmazott, hogy nem akar becslésekbe bocsátkozni, de akár százak is lehetnek a romok alatt. Joe Biden elnök súlyos katasztrófahelyzetnek nyilvánította a hurrikán pusztítását, ami megnyitja a szövetségi forrásokat a mentési és helyreállítási munkákra a leginkább érintett délnyugat-floridai megyék számára.

    A hurrikán szerda éjszaka trópusi viharrá szelídült, és északkelet felé haladt tovább, súlyos áradásokat is okozva.

    Florida kormányzója helyi idő szerint csütörtök reggel tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a mentőegységek, amint lehetett, megkezdték a munkát és a károk felmérését. A mentesítésben részt vesznek a parti őrség és nemzeti gárda egységei is.

    Két megyében gyakorlatilag megszűnt az áramszolgáltatás. Charlotte és Lee megyében teljesen újjá kell építeni az elektromos hálózatot – mondta Ron DeSantis. A kommunikációs hálózat működőképességének fenntartása érdekében mobil adótornyokat telepítettek.

    DeSantis elmondta azt is, hogy mérnökök vizsgálják át a partvidék mentén álló hidak szerkezetét, hogy újranyithatók-e, és amint lehet, ezt meg is teszik. A viharral járó áradások is súlyos károkat okoztak, sok helyütt évszázados árvízzel kell szembenézni – tette hozzá.

    A kormányzó elmondta, hogy Biden elnökkel folyamatosan kapcsolatban van, és arra kérte, hogy terjessze ki a súlyos katasztrófahelyzetet az eredetileg meghatározott 9 megyéről további területeere, ami megkönnyíti a mentési, helyreállítási munkák finanszírozását szövetségi költségvetésből.

    A vihar nyomán több millió háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás, csütörtök reggelre ugyanakkor mintegy félmillió otthonban újra volt elektromos áram. A helyi beszámolók szerint Fort Myers városában, ahol a vihar középpontja elérte a partvidéket, óránként 250 kilométeres széllökésekkel és 4 méter magasságú hullámokkal hajókat és motorcsónakokat dobált egymásra a tengerparton.

    A vihar nyomán egy híd részlegesen összeomlott, elvágva Sanibel és Captiva szigeteket a szárazföldtől.

    Az Ian az év első súlyos, szárazföldet is elért trópusi vihara az Egyesült Államokban, és az eddigi értékelések szerint minden idők egyik legsúlyosabb hurrikánja Floridában.

Épületszigetelésre és lakáskorszerűsítésre van szükség az energiaválság miatt az LMP szerint

Schmuck Erzsébet az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hamarosan itt a fűtésszezon, a családok jelenlegi legnagyobb aggodalma, hogy lesz-e elég tüzelőanyag, és hogy az mennyibe fog kerülni. Schmuck szerint rengeteg család számára gondot fog okozni otthonaik kifűtése, hiszen a tüzelőanyagok megdrágultak, nagyon sokaknak komoly gondot jelent majd ennek kifizetése. 

Magyarországon eddig is létezett az energiaszegénység, de várhatóan sokkal gyorsabban fog növekedni ennek a mértéke. A lakosság közel fele már most is bajban van, rendes tüzelővel sokan nem is tudnak fűteni, ehelyett szennyező anyagokat tüzelnek el, ami rontja a levegő minőségét, ezáltal az emberek életminőségét is. 

A kormány rövidtávú energiapolitikája sok gondot okozott az országnak, hiszen azt gondolták, hogy korlátlanul áll majd rendelkezésre az olcsó orosz gáz és olaj. Azonban kiderült, hogy ez se nem korlátlan, se nem olcsó. Gulyás Gergely ma bejelentette, hogy a téli szünetet meghosszabbítják, hogy takarékoskodjanak az energiával. Az LMP szerint nem ez a megfelelő út. 

Ha a kormány odafigyelt volna a zöldpárt javaslataira, melyeket az elmúlt években számtalan alkalommal terjesztettek az országgyűlés elé, akkor tudhatnák, hogy az energiakorszerűsítés és az épületek szigetelése a legjobb rezsicsökkentés. Sajnos ezek nem valósultak meg – tette hozzá Schmuck.

Ma Magyarországon az épületeknek a 70-80 százaléka nem felel meg a korszerű energetikai elvárásoknak, ráadásul a rezsiár növelés az alacsony jövedelműeket sújtja, hiszen ők azok, akik nem tudják a házaikat szigetelni, a nyílászáróikat kicserélni, és a fűtőberendezéseiket korszerűsíteni. Magyarországon az egy lakásra jutó energiafogyasztás az egyik legnagyobb az EU-n belül. Az LMP társelnöke szerint mindez azért lehet, mert a házak energetikailag nem hatékonyak, és nem megfelelően szigeteltek. Ha csökkenteni akarjuk a függőségünket az orosz gáztól és kőolajtól, ha valóban csökkenteni szeretnénk az elhasznált energia mennyiségét, akkor le kell szigetelni a házakat, épületeket, korszerűsíteni kell őket.  

Éppen ezért az LMP azt követeli a kormánytól, hogy indítson el egy évenkénti háromszáz milliárd forintos szociális alapú lakáskorszerűsítési programot. 

TV-ért, mikróért és fűkaszáért adta áruba az élettársát a baranyai férfi

0

A Szigetvári Járási Ügyészség többek között kerítés bűntette miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki először felajánlotta volt élettársa szexuális szolgálatait, majd az új élettársa vonatkozásában féltékeny lett.

A vádirati tényállás szerint a férfi 2020 decemberében felajánlotta az akkori élettársa szexuális szolgálatait egy ismerősének, aki élt is a felajánlással. A vádlott a szolgáltatásokért 60.000 forintot kért, azonban ismerőse készpénzzel nem rendelkezett, ezért cserébe átadott egy televíziót, mikrohullámú sütőt, valamint egy fűkaszát. A vádlott haszonszerzés céljából biztosította élettársa szexuális szolgáltatásait ismerősének.

2021 januárjában a férfinak új élettársa lett, akire féltékeny volt. A vádlott ezért többször megjelent azon ismerőseinél, akik miatt féltékenykedett, így többek között annál is, akinek korábbi élettársa szexuális szolgáltatásait felajánlotta. Ennek során a sértetteket többször megfenyegette, illetve egyiküket bántalmazta is.

A vádlott ezen kívül 2021 májusában megjelent egy ismerősének lakásánál, ahol egy nagyobb társasággal italozott. Itt a társaság egy részével szóváltásba keveredett, melynek során két nőt több alkalommal megütött, az egyiküket miután földre került, többször megrúgta. A társaság egyik férfi tagját – aki mozgássérült volt – fellökte, mankóját elvette, majd a földre került sértettbe szintén belerúgott, illetve mankóját eltörte. A sértettek 8 napon túl gyógyuló súlyos, illetve könnyű sérüléseket szenvedtek.

Az elkövető cselekménye többek között kerítés, súlyos testi sértés bűntettének, zaklatás, könnyű testi sértés vétségének a megállapítására alkalmas.

Hosszabb lesz a téli szünet, az energiaválság miatt

0

December 22-től január 8-ig tart majd – jelentette be Gulyás Gergely. Azért döntött így a kormány, mert így spórolunk az energiával. Ebben az időszakban kormányzati és igazságügyi szünet is lesz.

Ezzel párhuzamosan nemzeti konzultáció is indul azokról a szankciókról, melyeket Orbán Viktor is megszavazott, és melyek nem terjednek ki az orosz gázra, Magyarország esetében az orosz olajra sem.

Kormányinfó – ÉLŐ

0

Élőben kapcsoljuk a kormányinfót, ahol Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jelenthet be fontos, kormányzati döntéseket!

Történelmi mélyponton a forint, a gáz ára drágul Magyarországon

0

Szeptember 29-én, csütörtökön délelőtt többször is megdőltek az eddigi történelmi maximumok: a friss adatok alapján 420 forint egy euró, 435 forint a dollár, 442 forint a svájci frank. Eközben drágul a gáz Magyarországon.

Közel három százalékos drágulás jön.

Októbertől megajoule-onként (MJ) közel 3 százalékkal 22 forintra nő a legalább évi 1729 köbméter feletti lakossági fogyasztás gázdíja – közölte az MVM.

A Népszava szerint ez azt jelenti, hogy az ország leggyengébb, 28,6 MJ-s fűtőértékű gáza köbméterenként az eddigi 747 forint után 767 forint lesz. Az ország jó részén érvényes 34,87 MJ-s fűtőértékű díjapedig köbméterenként 614 forintról 631 forintra emelkedik.

11:30-tól valamit bejelent a kormány!

0

11:30-tól kormányinfót tart Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Hogy miről lesz szó, azt biztosan nem lehet tudni, de vélhetően a nemzeti konzultáció, a rezsiárak és az EU-s szankciók is szóba fognak kerülni. Kövesse velünk élőben!