Kezdőlap Blog Oldal 1894

35 budapesti postát zár be a Magyar Posta

Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta. Az információt mind az MTI, mind a Magyar Posta megerősítette, az azonban még nem derült ki, hogy pontosan melyik postahivatalok bezárására kerül sor. Az azonban már biztos, hogy az érintett hivatalok utoljára október 7-én nyitják meg kapuikat.

A Magyar Posta Zrt. ugyanakkor hangsúlyozta: a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett a bezárást követően is 112 posta áll az ügyfelek rendelkezésére Budapesten. A bezárást pedig a „szankciók okozta energiaválsággal” indokolják.

Arról jelenleg nincs információnk, hogy Pécsett várható-e hasonló intézkedés, de utánajárunk a kérdésnek és a jövőben tájékoztatjuk róla a lakosságot.

Összehangolt csapatmunkával találták meg az erődben eltűnt idős házaspárt

0

A rendőrséget csütörtök este értesítette egy férfi arról, hogy szomszédjában lakó idős pár a basali szőlőhegy környékén az erdőbe elmentek gombát szedni és eltévedtek.

Bár telefonon kértek segítséget, azonban pontos helyzetüket nem tudták megmondani. A rendőrségre tett bejelentést követően azonnal megkezdték a pár keresését. Ebben a polgárőrök, a vadászok, a Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület és a „Kötél” (Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület) is segített nyújtott.

A közös munkának hála az eltűnt párt 5 óra körül épségben megtalálták – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

300 millió forintot meghaladó fejlesztést hajtott végre Pécsen az Autócity

0

Kapacitásnövelő beruházásokat hajtott végre több mint 300 millió forint értékben a VW-csoport gépjárműveinek márkakereskedelmével és szervizelésével foglalkozó, pécsi székhelyű P’-Autócity Zrt. (Autócity). A fejlesztéseket csütörtökön adták át.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program plusz (Ginop plusz) 220 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatásával megvalósult, összesen több mint 300 millió forintos program keretében a társaság a pécsi főépületének átalakításával és korszerűsítésével kétszeresére növelte a szerviz alapterületét, ezzel növelte a műhelyrészleg hatékonyságát, bővítette annak kapacitását.

A beruházás részeként emellett új, modern eszközökkel felszerelt tárgyalót és iroda-blokkot alakítottak ki, továbbá korszerű diagnosztikai és mérőeszközöket, célszerszámokat szereztek be, energiahatékonysági beruházásokat valósítottak meg és szoftverfejlesztést hajtottak végre a meglévő gépeken.

Liszácz Mihály, a Volkswagen-csoport járműveinek értékesítésével, szervizelésével és alkatrész-kereskedelmével egy szekszárdi és három pécsi telephelyen foglalkozó vállalat vezérigazgatója a fejlesztések csütörtöki átadásán közölte: a beruházással jelentősen növelni tudták kapacitásukat, hatékonyságukat, ezzel versenyképességüket.

A társaság vezetője azt mondta, hogy a – parkolóépítés, napkollektorok telepítését, a műhely burkolását is magában foglaló – fejlesztéseknek köszönhetően az eddigieknél magasabb szinten tudják kiszolgálni ügyfeleiket, míg a szerviz szolgáltatások esetében csökkenni fog az előjegyzési és várakozási idő.

A jelenleg 114 embernek munkát biztosító, 1991-ben alapított Autócity a Porsche Hungária Baranya és Tolna megyei Volkswagen márkakereskedéseként, a Skoda márka Baranya megyei és az Audi márka dél-dunántúli, regionális márkaképviseleteként értékesítési, márkaszerviz és alkatrész kereskedelmi funkciókkal működik.

A túlnyomórészt belföldi piacokat kiszolgáló társaság a vezérigazgató tájékoztatása szerint 2021-ben 8,3 milliárd forint nettó árbevétel mellett 194 millió forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 8,26 milliárd forint bevétel mellett 251 millió forint profitot szerzett.

Liszácz Mihály a cég idei eredményeivel kapcsolatban az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy az idén várhatóan több mint 9,3 milliárd forint nettó árbevételt érnek el és több mint 260 milliós profitot termelnek.

A vezérigazgató a jövőt illetően a szektort sújtó nehézségek között kitért a koronavírus-járvány kitörése óta zajló és a háború miatt tovább terhelt járműipari alkatrész-ellátási zavarokra, a járművek leszállítási idejének ebből fakadó – egyes típusok esetében akár két évre is nyúló – drámai mértékű növekedésére, valamint az energiaválság nehezen kiszámítható, mindenkit érintő hatásaira.

Mindezekkel együtt a társaságnál megmutatkozó folyamatos kereslet és a beruházásoknak köszönhetően növekvő ügyfélelégedettség alapján a vállalat stabil működésre számít 2023-ban és azt követően is – közölte. Hozzátette: a cég további fejlesztések megvalósítását tervezi, ezzel együtt a dolgozói létszám megőrzésére, lehetőség szerint annak emelésére törekszik a következő időszakban.

Forrás: MTI

Csökkentett a kormány a CSOK büntetőkamatán

A Magyar Közlöny csütörtöki számából derül ki, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény feltételeit nem teljesítő családok számára a késedelmi kamatot 5 százalékban maximalizálta a kormány.

Korábban olyan híreket lehetett olvasni, hogy ha egy családban a megszabott időn belül nem születik annyi gyermek, amennyit vállaltak írásban akkor akár brutális, a jegybanki alapkamat ötszörösével megegyező büntetőkamatot kellett volna fizetniük.

Ez a jelenlegi 13 százalékos alapkamattal számolva 65 százalékos kamatot jelentett volna a CSOK-kal felvett összegre. Ezen könnyített most az kormány azzal, hogy maximálisan 5 százalékban határozták meg a kamatot.

Fiktív őrző-védő cégre csapott le a NAV

Kockázatelemzés során figyelt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy cégre, amely havonta nagy összegű számlákat fogadott be be őrzés-védelmi tevékenységről és távfelügyeleti szolgáltatásról.

A visszaélésszerű, a költségvetésnek kárt okozó magatartás gyanúja miatt indított a NAV adóellenőrzést az őrző-védő cégnél. A helyszíni vizsgálat nem támasztotta alá a számlákon szereplő szolgáltatások teljesítését. A revizorok a telephelyek ellenőrzésekor egyáltalán nem találtak az őrzés-védelemhez, távfelügyelet ellátáshoz szükséges eszközöket, személyeket.

A fiktív tevékenységet tovább bizonyította az is, hogy az ellenőrzéssel egyidőben a cég felbontotta telephelyeinek és a székhelyének őrzésére vonatkozó már meglévő szerződését, és más céggel sem kötött újat.

Az őrnaplóban szereplők személek a vizsgált társaságot nem ismerték, telephelyein, illetve székhelyén korábban még sohasem jártak, munkát ezeken a helyeken nem végeztek, ráadásul a naplóban lévő aláírások sem tőlük származtak.

Az adóellenőrzés a számlázó társaság gazdasági kapcsolatait is megvizsgálta és több cégből álló, őrző-védő, magánnyomozói tevékenység számlázási céghálózatát tárta fel. A revízió megállapította, hogy tényleges őrző-védő tevékenységet nem végeztek, a számlázott szolgáltatások fiktívek voltak, a számlákat csak az áfa levonására használták – írja közleményében a NAV.

Több mint 50 millió forint adókülönbözetet, 3,5 millió forint késedelmi pótlékot és közel 95 millió forint adóbírságot szabott ki az adóhatóság. A NAV 150 millió forintos követelés biztosítását rendelte el, amiatt zárolták az adózó bankszámláit, továbbá 37 gépjárművet és munkagépet foglaltak le, az ingatlanra pedig végrehajtási jogot jegyeztek be.

A cég olyannyira nem vitatta az adóhivatal megállapítását, hogy még a fellebbezési jogáról is lemondott. A több mint 50 millió forint adókülönbözetet megfizette, a fennmaradó tartozás rendezésére pedig 24 havi részletfizetést kért – tudatta a hatóság.

Orbán: Brüsszel hazudott

Több mint két hónap kihagyás után Orbán Viktor ismét megtartotta péntek reggeli Kossuth rádiós interjúját.

A miniszterelnök a legsikeresebb kormányzati eszköznek nevezte a nemzeti konzultációt, ezért is fogják elindítani a következőt a szankciók kérdéskörében. A kormányfő azt is elmondta, hogy Brüsszelben hazudtak amikor azt mondták, hogy a szankciók célja az, hogy lerövidítsék a háborút. Az EU akkor sem mondott igazat, amikor azt ígérték, hogy a szankciókat nem fogják kiterjeszteni az energiára – tette hozzá.

Orbán azt is elmondta, hogy előre látta, hogy ennek a szankciós politikának az lesz az eredménye, hogy emelkedni fognak az árak, ezért is volt szükség az árstopokra. Megemlítette azt is, hogy véleménye szerint a rossz politikai döntések kijavíthatóak, tehát a szankciós politikán is lehet javítani.

Ha az a helyzet fordulna elő, hogy a távvezetékeken egy csepp gázmolekula sem jönne Magyarországon akkor is lenne 4-5 hónapra elegendő gáz, mivel feltöltöttük a tározókat.

A jövő évi költségvetés lehetséges módosításait december elején fogja tárgyalni a kormány. A nyugdíjasok meg fogják kapni a 13. havi nyugdíjat és biztosított az inflációkövető nyugdíjemelés, illetve nyugdíjprémium is várható.

Az abortusztörvény kapcsán a kormányfő úgy fogalmazott, hogy nincs ezzel kapcsolatban tökéletes szabályozás, azonban a kormány nem tervezi a jelenlegi törvény módosítását.

Milyen időnk lesz pénteken?

0

Péntek reggel erősen felhős, borult időre ébredhetünk. Gyenge eső kezdetben még előfordulhat, majd átmenetileg felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet minimuma 11 és 13 fok között alakul. A déli szél élénk lesz. A délelőtt második felében aztán újra beborul és elered az eső, de számottevő mennyiség nem várható.

Délután újból felszakadozik a felhőzet, de gyenge záporokra ekkor is készülnünk kell, érdemes magunknál tartani az esernyőt, esőkabátot. A záporok mellett zivatarok is előfordulhatnak, néhol hevesebb eseménnyel! A kora délutáni órákban még élénk lesz a déli szél, majd fokozatosan mérséklődik. A hőmérséklet maximuma 20 és 22 fok között alakulhat, de a tartósan záporos tájakon lehet ennél picivel hűvösebb is. Késő esti óráktól aztán újból elered, számottevő eső várható – írja a Meteo Mecsek.

Fotók a frissen besorozott orosz katonákról

0

A mozgósított orosz katonákról készült fotókon látható arckifejezések sokkal súlyosabbak, mint a besorozott emberek 50-60-as életkora vagy a hadfelszerelés nyilvánvaló hiánya. Ne felejtsük el: és ezek olyan fotók, amelyeket az orosz Rogán-stáb megfelelőnek tartott közzétenni!

Persze az is lehetséges, hogy csak az orosz állam cinikus spórolási csomagját is láthatjuk: Oroszországban a nyugdíjat különböző állami alapokból fizetik. A képen látható emberek halála után az orosz lakosság életkorának csökkenése a moszkvai hatalom számára előnyös lehet.

Ráadásul mindez már történik: a mai nap, 2022. szeptember 28-i hír, hogy az ukrán tüzérség tűpontos lövést adott le a herszoni Olekszij negyedben található „Kolosz” Hotel épületére, amelyben 300 elszállásolt újonc tartózkodott. Nyilvánvaló, hogy nem ez lesz az utolsó ilyen kilövés. – írja a Csehszlovák Kém nevű Facebook oldal.

Felakasztotta magát egy magyar gimnazista

0

Felakasztotta magát az Újpesti Bródy Imre Gimnázium egyik diákja – értesült a Metropol. Az iskola Facebook-oldalán azóta megjelentek a szülők és a diákok együttérző kommentjei.

A 24.hu a rendőrség sajtóosztályától azt az információt kapta, hogy nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja, így a hatóság közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Az energiaválság a professzionális sport versenyrendszerét is

0

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) csütörtöki közlése szerint a szervezet elnökségének legutóbbi ülésén központi téma volt az energiaárak növekedése, aminek okán a pandémiánál is nagyobb kihívás elé néz a sportág.

    Az MKOSZ honlapján megjelent írás szerint „úgy tűnik, a túlélés érdekében tett intézkedések a 2022/23-as szezonban is felülírhatják a szakmai szempontokat”.

    Kitérnek arra, hogy az MKOSZ – a pandémiás helyzet válságkezeléséhez hasonló módon – a szabályzati keret- és feltételrendszer lazításával tudja segíteni a bajnokságok lebonyolítását. Mivel a létesítményfeltételek területenként, de akár sportszervezetenként is változóak, és később is dinamikusan változhatnak, az MKOSZ elnöksége többlépcsős intézkedési tervet fogadott el azonnali hatállyal.

    Eszerint a hatályos szabályzat legalább 16 fokos hőmérsékletet ír elő a mérkőzések rendezése kapcsán. Húsz fok alatt az előírásszerű mérkőzésfelszerelés alatt bármilyen színű és hosszúságú aláöltözetet viselhetnek a sportolók.

    „Az NB I A csoportos és az NB I B csoportos mérkőzéseket az NB I-es mérkőzésekre előírt technikai felszereltséggel, de az előírtnál kisebb nézőszámmal rendelkező termekben is le lehet játszani, amennyiben a csapat igazolja, hogy az eredetileg megjelölt terme az energiaválság miatt nem elérhető” – áll az elfogadott szabályzatban.

    Hozzáteszik, hogy a létesítmények általános bezárása esetén a fűtési szezonban az NB I A csoportos mérkőzéseket központi termekben is lejátszhatják a csapatok, oda-vissza utazással.

    „Régiónként központi, nyitva tartó termeket jelöl ki a szövetség, ahol az utánpótlás-mérkőzések lehetőség szerint lejátszhatóak. Amennyiben a fűtési szezonban az utánpótlástornák (mérkőzések) megrendezése az általános létesítmény-bezárások miatt, vagy az irreálissá váló bérleti díjak miatt ellehetetlenül, a fordulókat a fűtési szezonon kívüli időszakra halasztják, a tavaszi fordulókat besűrítik, és ha szükséges, a versenynaptárt és a versenyrendszert is módosítja a szövetség” – fogalmaz az MKOSZ.