Kezdőlap Blog Oldal 1921

Részegen megölte idős ismerősét

0

A gyanú szerint bedühödött és megölte 78 éves ismerősét egy férfi Kőbányán – a fővárosi nyomozók most fejezték be a nyomozást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2020. június 28-án kora délután Budapest X. kerületében, az egyik Kőrösi Csoma Sándor úti lakásban olyan súlyosan bántalmazta az ott lakó idős férfit, hogy az meghalt.​

Az akkor 42 éves V. Róbertet a helyszínen elfogták és emberölés bűntett miatt ​kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett és elmondta, hogy az idős bácsit régóta ismerte, jó viszonyt ápoltak. Miközben italoztak, hirtelen rátámadt az idős emberre és bántalmazni kezdte; vallomásában úgy fogalmazott, hogy amikor a sötétségfátyol elmúlt, akkor látta, hogy mit tett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait most adták át az ügyészség részére.​

Szigorodik az abortusz, módosul a terhességmegszakítás szabálya

0

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent az a belügyminisztériumi rendelet, amely átírja a korábbi, 1992. évi LXXIX. törvényt, amely a magzati élet védelméről szólt – írja a Blikk. Pintér Sándor belügyminiszter az immár 20 éves rendelet mellékletében a terhesség megszakításához szükséges kérőlapon változtatott. Mostantól az állapotos nőknek be kell majd mutatniuk egy olyan szülész-nőgyógyász által kiállított leletet, amely dokumentum azt rögzíti, hogy a várandós kismama számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta.

A módosítást kiszúró 24.hu megjegyezte: a „magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” a szívhang, vagyis a rendelet ennek meghallgatásához köti az abortusz elvégzését. Ezt régóta igyekezett elérni Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa, aki májusban a parlamentben is felszólalt az ügyben. 

Elgázoltak egy gyalogost, súlyos sérüléseket szenvedett

0

Egy személygépkocsi gyalogost gázolt Révfülöp külterületén.  

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2022. szeptember 12-én 21 óra 45 perckor a 71-es számú főút 64. kilométerszelvényében, Révfülöp külterületén.
A személygépkocsival közlekedő járművezető Révfülöp felől Balatonszepezd irányába tartott, amikor haladása során egy gyalogos lépett az úttestre, akit elütött. A baleset során a férfi súlyos sérüléseket szenvedett.   
A közlekedési baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, kerülni a környező, alsóbbrendű útszakaszokon lehet.  

Kérjük az arra haladó járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Fémdarab a sajtban? – Lecsapott a Nébih

0

Fémdarab lehetséges jelenléte miatt az Aldi Magyarország Bt. visszahívja és kivonja a forgalomból a 200 grammos kiszerelésű francia sajtválogatást a ROI DE TREFLE Sainte Maure Ziegenrolle elnevezésű terméket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a 2022.09.27-i és az azt megelőző fogyaszthatósági idejű sajtválogatást ne fogyasszák el.

Az érintett termék bármelyik Aldi üzletbe visszavihető, a termék árát blokk nélkül is visszatérítik.

mti
Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

Befejezték a brutális gyilkosság nyomozását

0

A megalapozott gyanú szerint a 38 éves férfi hidegvérrel megölte idős ismerősét.

Holtan találtak egy hetven éves nőt fülöpi otthonában 2021. december 31-én.

A helyszínelés során kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, valamint az is, hogy valaki szándékosan próbált tüzet gyújtani az ingatlanban.

A hajdú-bihari bűnügyesek azonnal az ügy felderítésébe kezdtek. Házról házra jártak és minden információt igyekeztek beszerezni, ami a segítségükre lehetett az elkövető azonosításában. Munkájuk 48 órán belül meghozta az eredményt. Látókörükbe került egy helyi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 38 éves férfit előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított ismerte az idős asszonyt. Meglátogatta, egy taglózóval leütötte, elvette az ékszereit, majd azért, hogy eltüntesse a nyomokat, tüzet gyújtott a házban.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, valamint a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére  elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait megküldték a főügyészségnek.

Hideg reggel, kellemes délután

Kedden reggelre 10 fok köré csökken a hőmérséklet és többfelé képződhet pára- és ködfolt, amik délelőtt feloszlanak. Kezdetben kevés felhő lesz az égen, délelőtt sokat fog sütni a nap. Reggel még északnyugatias légmozgás várható, majd a nap második felére délkeletire vált, de marad mérsékelt.

Délután nyugat felől vastagabb felhők érkeznek, erősen felhős égbolt lesz a jellemző. Esni nem fog. A hőmérséklet az előző napokhoz kepést kissé emelkedik, 24-26 fok körüli maximumokat mérhetünk. A délkeleti szél mérsékelt lesz. – írja a Meteo Mecsek.

Az EU nem ismeri el az krími orosz választások eredményét

0

Az Európai Unió nem ismeri el az Oroszország által elcsatolt ukrajnai területeken tartott regionális és helyhatósági választások jogosságát és azok eredményét – jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EKSZ) szóvivője hétfőn.

Az EU külügyi szolgálata szóvivője útján arra reagált, hogy péntektől vasárnapig regionális és helyhatósági választásokat tartottak Oroszországban, valamint a 2014-ben annektált Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopol városában.

A közlemény szerint az EU nem ismeri el a Krím-félsziget Oroszország általi annektálását, amit a nemzetközi jog megsértésének tart. A Krím Ukrajna része – húzták alá. A hétvégi választások során a jogellenesen annektált Krím félszigeten „senkit sem választottak meg”, aki legitimitással rendelkezne és jogosan képviselhetné a Krím és Szevasztopol lakosságát, illetve akit e területek képviselőiként elismerhetnének – jelentették ki.

Az Európai Unió felszólítja Oroszországot, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül hagyjon fel az Ukrajna elleni „jogellenes, provokálatlan és indokolatlan” katonai agressziójával, és vonjon ki minden erőt és katonai felszerelést Ukrajna egész területéről az ország nemzetközileg elismert határain kívülre – húzták alá. Az Európai Unió továbbra is elkötelezetten támogatja Ukrajna területi egységét és önállógását – tette hozzá az Európai Unió külügyi szolgálata.

Az Oroszországban szeptember 9. és 11. között tartott regionális és helyhatósági választások során egyebek között 14 regionális vezető személyéről közvetlenül és egyben pedig közvetve, hat régióban a regionális törvényhozás, 12 regionális székhelyen pedig a képviselőtestület összetételéről lehetett voksolni. Moszkvában 146 képviselői tanács több mint 1500 képviselői helyének sorsa dőlt el. A választások a 85 régióból 82-t érintettek, több mint 45 millió ember volt jogosult szavazni személyesen vagy online. A választás fő napja és az urnazárás vasárnap volt.

mti

Október 11-től újra lehet pályázni az ingyenes uniós vasúti bérletekre 

0

Október 11-től újabb 35 ezer ingyenes vasúti bérletre pályázhatnak a 18 éves európai fiatalok a következő DiscoverEU pályázat keretében – tudatta az Európai Bizottság hétfőn.

Az októberi pályázati fordulóban azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik az Erasmus+ programban részt vevő országok valamelyikében élnek, és 2004. január 1. és 2004. december 31. között születtek. Akik a jövő év második felében töltik be a 18. életévüket, azok a 2023. márciusi fordulóban pályázhatnak majd – írták.
    

A pályázat október 11-én, kedden délben nyílik meg, és október 25-én, csütörtökön délben zárul. Jelentkezni az Európai Ifjúsági Portálon lehet, ahol öt kvízkérdést és egy kiegészítő kérdést kell megválaszolni.
    

Azok a pályázók, akik megfelelnek a részvételi feltételeknek és sikeresen válaszolnak a pályázati kérdésekre, 2023. március 1. és 2024. február 29. közötti időszakban használhatják fel az utazási igazolványukat, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton.
    

Mivel az ifjúság európai éve program keretében megnövelt költségvetésnek köszönhetően idén két pályázatot is kiírt az Európai Bizottság, 2022-ben összesen 70 ezer utazási igazolványra lehet pályázni. A kiválasztott pályázók ezúttal kedvezménykártyát is kapnak, amellyel több, mint 40 ezer féle kedvezményt vehetnek igénybe tömegközlekedési eszközökön, kulturális rendezvényeken, szállásokon, éttermekben, sportrendezvényeken és egyéb helyeken – közölte az uniós bizottság.
    

A kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb 5 fős, a támogatható korosztályba tartozó fiatalokból álló csoportokban utazhatnak. A fenntartható utazás előmozdítására az uniós program főként a vasúti utazást támogatja. Annak érdekében azonban, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban.

mti

kiemelt kép: illusztráció

Egy vödörnyi vizet öntött a tüntető diákok nyakába egy idős ember

0

Az ország több pontján zajlanak diáktüntetések a tanárok leterheltsége, rossz anyagi körülményei és a kormány általi megbecsülés hiánya miatt. A tüntetések elbocsátásokat vontak maguk után, amik még több tüntetést szültek.

Hétfőn Miskolcon tüntettek fekete ruhába öltözött diákok, tanárok és szülők, akik élőláncot alkottak a Herman Ottó Gimnáziumnál. mivel a fenntartó tankerület elbocsátotta az intézmény igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt.

A tüntetésen kint voltak ellenzéki politikusok is, köztük Sebe-Gazdig Judit, Miskolc 3. számú választókerületének DK-s képviselőjelöltje, aki egy egészen szürreális videót posztolt a közösségi oldalára.

A videón az látszik, ahogy egy idős férfi az ablakból egy vizet önt a tüntetők nyakába.

„A mai nap szégyene! Aki a gyerekeket a Széchenyi utca 36. számból vízzel locsolja, miközben a saját jövőjükért és tanáraikért harcolnak! Orbán miatt van ilyen mértékű gyűlölet az emberekben. Ameddig Orbán marad, addig a gyűlölet is marad. Mennie kell!!! Mi miskolciak mindig kiállunk egymásért! Ez, ami ma történt elfogadhatatlan és megbotránkoztató, ezért feljelentést teszek. A miskolci diákok becsületét senki semmilyen formában nem sértheti meg! Nem engedem, hogy megfélemlítsék őket!Kiállok mellettük és megteszem a szükséges jogi lépéseket” – írta a DK politikus a videó alá.

Az LMP béremelést és a sztrájkjog visszaállítását követeli az oktatásban

Az LMP követeli a pedagógusok alapvető munkavállalói jogának, a sztrájkjognak a visszaállítását olyan módon, hogy az ismét alkalmas legyen valódi nyomásgyakorlásra – mondta Gál József, az ellenzéki párt szóvivője hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján.

A szóvivő hozzátette, pártja 45 százalékos béremelést is követel a pedagógusok számára, valamint azt, hogy bérüket a jövő évtől tegyék inflációkövetővé, évi kétszeri emelés által.

A politikus hangsúlyozta: a tanárok számára a sztrájkjog csorbítása teszi szükségessé az engedetlenségi akciókat, amiért épp ezért nem járhat számukra retorzió.

Szerinte a szektorban dolgozók évről évre egyre nagyobb válsághelyzettel küzdenek, ami miatt az egész oktatás összeomolhat. Ezért bérük növelése már nem halasztható el egy következő ciklusra, azt azonnal meg kell tenni – mondta Gál József.

Bírálta a kormányt, amiért „minden másra költ”, csak az oktatásra nem. Leszögezte azt is: a pedagógusok béremelése „nem az uniótól vagy Soros Györgytől függ”, hanem a Fidesz-kormánytól. A béreket szerinte most kell megemelni, amikor minden fillér számít.

Emlékeztetett: pártja petíciót is indított ennek érdekében.

MTI