Kezdőlap Blog Oldal 1920

Halálos lakástűz Himesházán

0

Kedden délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint tűz keletkezett a Baranya megyei Himesháza egyik családi házában. Három járművel tizenegy tűzoltó vonult a helyszínre. A Kossuth Lajos utcai parasztház egyik szobájában bútorok és szemét égett négy négyzetméteren. Az egységek néhány perc alatt megfékezték a lángokat, azonban az oltási munkálatok közben egy holttestet találtak.

A tűz keletkezésének körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja.

A tragédiák és a károk megelőzése érdekében érdemes a szoba plafonjára egy füstérzékelőt szerelni, amely a tűz keletkezésének legelején jelez, amikor még van idő cselekedni, az épületből kimenekülni.

Kiemelt képünk illusztráció.

Teljes útlezárás a 6-os főúton!

0

Személyi sérüléses balesetről érkezett bejelentés 2022. szeptember 13-án 15 óra 53 perc körüli időben. Az eddigi adatok szerint két autó ütközött össze ismeretlen körülmények között a 6-os főút, 142-es kilométerszelvénye közelében, Szekszárd térségében. A balesetben több megsérültek.

A roncsok és a törmelékek a teljes utat elfoglalják, ezért a 6-os főút érintett szakaszát a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták. Kerülni a régi 6-os úton – a Szekszárd Bor utca felé –  lehet mindkét irányból.

Az ukrán hadsereg már Donyeck megyét szabadítja fel a megszállókkal szemben

0

Megmenekült a Donyec-medence (Donbasz), Putyin elbukta legfőbb háborús célját – újabb város szabadult fel, immár Donyeck megyében is. – írja a Csehszlovák Kém.

A keleti (harkivi) ukrán ellentámadás nem állt le, de az elmúlt napok őrült tempójához képest lassabban halad előre az Oszkil folyó felé, amely a már korábbi harcokból alaposan megismert Sziverszkij Donyec folyó mellékfolyója. Figyelembe véve az ukrán hadsereg előretörésének gyorsaságát és a felszabadított terület nagyságát, van rá esély, hogy az Oszkil folyó előtt szünetet tartanak, esetleg a túloldalon kiépítenek egy hídfőállást. Egyszerűen azért, mert vélhetően az ukrán lőszer- és üzemanyag sem végtelen mennyiségű, muszáj rendezni a sorokat.

Ami biztos, hogy az ukrán katonák már nemcsak Harkiv, de Donyeck megyében is megkezdték a felszabadítást: 2022. szeptember 12-én Szvjatohirszk városát szabadították fel. A harcok jelenleg már Donyeck megyében folytatódnak Liman városáért, ahová a jelek szerint egy erősebb orosz egység fészkelte be magát. Igaz, ha ránézünk a térképre, azt láthatjuk, hogy Lyman gyakorlatilag egy orosz enklávé maradt, így az ott ragadt megszállóknak sok esélyük nincs megtartani a várost utánpótlás nélkül.

A meg nem erősített híresztelések ellenére az ukránok jelenlétére az Oszkil folyó túloldalán továbbra sincs vizuális bizonyíték. A Luhanszk megyei Kreminna város felszabadítását sem erősítették meg vizuális bizonyítékok, mint ahogy a Liszicsanszk határában folyó állítólagos harcokról is csak meg nem erősített jelentéseket olvasni. Amennyiben Kreminna újra ukrán kézen van, akkor Rubizsne és Szievierodonyeck települések lehetnek a következő célpontok. Több Luhanszk megyei település ukrán forrásai ugyanakkor azt jelentették, hogy a helyi oroszbarát erők Oroszország felé és az Ukrajna területén 2014-ben orosz támogatással létrehozott luhanszki bábállam területére menekülnek.

Összességében, ha az ukrán ellenoffenzíva most le is lassul, az már kijelenthető, hogy az elmúlt napokban óriási győzelmet arattak az ukránok. Amellett, hogy több ezer négyzetkilométer területet felszabadítottak, kiszorították Harkiv megyéből teljesen az orosz katonákat, a legfontosabb, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az ellentámadásukkal megmentették a Donbaszt, ami Vlagyimir Putyin orosz diktátor egyes számú katonai célpontja volt április 18. óta, miután elbukták a kijivi csatát és Ukrajna teljes megszállására irányuló hadműveleteket.

Persze, ne zárjunk ki semmit se, de ahhoz, hogy ezt az oroszok innen megfordítsák, igen komoly újabb fordulatnak kellene történni, ami egyszerűen jelenleg nincs benne a háború menetében. Az orosz hadsereg – jelen állás szerint – szétesett. Vagy ahogyan Ben Hodges, aki korábban az Egyesült Államok hadseregének európai parancsnokaként szolgált, fogalmazott: “Az oroszoké a második legjobb haderő Ukrajnában.”

#SlavaUkraini

————————————————————-

Ha tetszik a szerző munkája, meghívhatod egy sörre:

https://www.buymeacoffee.com/csehszlovakkem

Ryanair vezér: Magyarország kevésbé lesz vonzó célpont a turisták felé a drága repülőjegyek miatt

0

Mint ismert, a kormány megadóztatta többek között a légitársaságokat, hogy a befolyt összegből fenntartsák azt a rezsicsökkentést, amit gyakorlatilag eltöröltek, nyáron éles vita alakult ki Michael O’Leary a légitársaság feje, és a kormány között. Ma Budapestre érkezett az ír üzletember, ahol több bejelentést is tett.

Sajnálom, hogy nincsenek jó híreim: a valaha volt legszélesebb téli menetredet terveztük Budapestre de a kormány felülírta a terveinket az idióta különadók miatt – erről beszélt kedden kora délután Budapesten Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója. 

A jó hír, hogy a Ryanair nem vonul ki Magyarországról, azonban nyolc, Budapestet érintő útvonalat bezártak, további hétnél pedig csökkentették a járatszámot.

Emiatt a csak a Ryanair egymillió utassal kevesebbet hoznak Magyarországra télen, ahogy O’Leary fogalmazott, Budapest a különadók miatt a legdrágább desztináció lett, ha pedig egy turista olcsóbban repülhet Prágába, Krakkóba vagy Rigába, könnyen lehet, hogy inkább ezeket a városokat fogja választani, Magyarország helyett.

Az üzletember elismerte, hogy a kormánynak joga van megadóztatni az energiaszolgáltatókat, de a légiszektor rekordveszteséget könyvelt el a járvány és a háború okozta magas üzemanyagárak miatt, így nincs nyereség és extrapofit sem. Michael O’Leary egyúttal felhívta a magyar kormány figyelmét, hogy ne büntesse a magyar családokat azzal, hogy megnehezíti közöttük a kapcsolattartást. – Azonnal szüntesse meg a légiszektorra kivetett különadót, mielőtt még nagyobb károkat okozna a magyar turizmusnak – közölte.

A fapados légitársaság excentrikus vezetőjének budapesti megjelenése izgalmas esemény: miután a magyar kormány nyáron extraprofit adót jelentett be a Budapestről induló légi utasokra (az EU-ba induló járatok esetében fejenként 3 900 forint, azon kívüli úticéloknál pedig 9 750 forint – a szerk.) Michael O’Leary idiótának nevezte a magyar gazdaságfejlesztési minisztert. Június közepén a HVG-nek adott interjújában ezt mondta: „ez a Nagy Márton egy komplett idióta. Nem tudjuk megérteni azt az érvelését, hogy „extraprofit különadót” kell kivetni a légiiparra, amikor az elmúlt évben rekord veszteségeket szenvedtünk el a covid és az ukrajnai háború miatt. A Ryanair 355 millió eurós veszteségről számolt be az elmúlt 12 hónapra, a Wizz Air, amelyik a második legnagyobb légitársaság Magyarországon a Ryanair után, 650 millióról. (…) Tudom, hogy végzett közgazdász, de mégis azt gondolom, hogy vissza kéne őt küldeni az iskolába, el is küldöm neki a „Közgazdaságtan tökfejeknek” című könyvet, mert őt is tökfejnek tartom.”

Veszélyben a vízhálózat Magyarországon, az LMP szerint azonnal cselekedni kell

Kedden délelőtt  Keresztes László Lóránt az LMP parlamenti képviselője tartott sajtótájékoztatót, az ivóvízrendszer problémáiról és a vízhálózattal kapcsolatos aggályokról. Keresztes leszögezte, hogy a víz maga az élet, és szerinte kevés súlyosabb felelőtlenséget lehet annál elképzelni, ha egy kormány nem tudja biztosítani hosszútávon és kiszámíthatóan az ivóvízellátást mindenki számára. Magyarországon viszont ez a helyzet, hiszen a teljes magyar víziközmű-rendszer az összeomlás szélére került. 

Keresztes leszögezte, hogy 2010-ben nehéz volt az örökség, amit átvett a kormány, azonban azóta is rengeteg olyan intézkedést hoztak, ami súlyosan ártott az ágazatnak, ráadásul a forrásokat is kivonták a rendszerből. A kormány semmilyen megoldást nem tudott kínálni a problémára, ráadásul jelenleg zsarolással próbálják megszerezni az önkormányzatok több, mint kettőezer milliárdos közmű vagyonát, miközben – Keresztes hangsúlyozta – semmilyen megoldási javaslatuk nincs a helyzetre. 

Az LMP – Magyarország Zöld Pártjának képviselője azt is hozzátette, hogy már 2010-ben is rendkívül rossz volt a víziközmű hálózat állapota, azonban azóta megduplázódott a csőtörések száma, ennek okán a megtermelt ivóvíz 22 százaléka elfolyik a rendszerben. Az elmaradó karbantartások miatt a csőhálózat egyre gyorsabb ütemben öregszik, és egyre inkább növekszik a felújításra fordítandó források mennyisége, ami jelenleg a szakemberek szerint háromezer milliárd forint. Keresztes szerint ezt tetézi a munkaerőhiány, aminek az elsődleges oka, hogy elmaradtak a bérrendezések az ágazatban. 

Ebben a helyzetben az LMP szerint az a zsarolás, amit a kormány elindított az önkormányzatokkal szemben, önmagában is nagyon súlyos további károkat fog okozni, hiszen a víziközmű szolgáltatás és ivóvízellátás olyan szolgáltatás, amit a helyi közösségek, és a helyi szervek tudnak megfelelően elvégezni. Ezen túl az látszik, hogy a kormány feladni készül egy fontos alapelvet, miszerint a vízközműnek nemzeti kézben, tehát alapvetően önkormányzati vagy állami kézben kell maradni. Az LMP arra számít, hogy az államosítás után, valamilyen kiszervezési eljárást fognak elindítani Magyarországon, amelynek beláthatatlan következményei lesznek. Keresztes azt is elmondta, hogy miért tartanak ettől. 

Egyfelől látható, hogy semmilyen szakmai irányítás nem érvényesül az illetékes minisztériumokon belül, nincs olyan államtitkár, vagy miniszter, aki egyáltalán kompetens módon ezekre a kérdésekre bármilyen hiteles választ tudna adni. A kormány nem hozott létre olyan szervet, ami egy esetleges államosítás után tudná kezelni ezt a rendszert, aminek a kezelése, fenntartása, működtetése egyaránt óriási feladat, az LMP képviselője szerint. Ezen túl a kormány az elmúlt években nem törekedett arra, hogy pontos számokat kapjon a rendszer állapotáról, a problémákat nem mérte fel. 

Másfelől forrást sem biztosítottak a víziközmű-rendszer üzemeltetésére, fenntartására, javítására, ezzel szemben el akarja venni most azt az önkormányzatoktól, úgy, hogy nincsenek meg a források arra, hogy ezeket a munkákat ellássák. Ebből is látszik, hogy a kormány nem akar a víziközműrendszerrel foglalkozni, ki akarja azt szervezni. Keresztes szerint éppen ezért óriási a felelőssége az önkormányzatoknak, polgármestereknek, helyi képviselőknek, hiszen az ivóvíz ellátás kötelező önkormányzati feladat, amit akkor is el kell látniuk, ha most akár a zsarolásoktól megfélemlítve, akár gazdasági okok miatt átadják ezt a közművagyont az államnak. A kötelezettség ugyanúgy jelen lesz, de az önkormányzat már csak statiszta szerepben lesz jelen. Az pedig az LMP szerint egyértelmű, hogy az egészséges ivóvíz ellátást minden településen biztosítani kell az embereknek. 

Keresztes szerint ezt a folyamatot azonnal le kell állítani, ezzel együtt fontos a költségvetés kiigazítása, biztosítani kell a víziközmű-rendszerek működését, karbantartását, a jelenlegi 4-5 milliárd forintos költség helyett százmilliárdos összegre van szükség. 

Vállalhatatlan, rasszista-antiszemita posztok a Mi Hazánk Baranya megyei Instagram oldalán – FRISSÍTVE!

Egészen hihetetlen és döbbenetes tartalmakat találtunk a Mi Hazánk Baranya megyei Instagram felületén. Rasszista posztok tömkelege, ami akkor is durva lenne, ha egy magányszemély csinálná, azonban itt egy Parlamenti felhatalmazással rendelkező párt, helyi szervezetéről van szó. Antiszemita, rasszista, roma és fekete-ellenes posztok tömkelege „díszíti” az oldalt. A posztokat biztos, ami biztos le is mentettük, megmutatjuk őket. Ezek alapján úgy fest, a Mi Hazánk, legalábbis annak baranyai szervezetének Instagram oldalt kezelő adminja üldözné a zsidókat, és minimum megpróbálná megakadályozni a romák szaporodását, de azt legalábbis üdvözítőnek tartaná. A Mi Hazánk országos szervezetét is megkérdeztük, hogy azonosulnak-e ezekkel a posztokkal, amint válaszolnak a kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.

Frissítés: időközben az oldalt eltávolították az Instagramról, illetve úgy tudjuk, hogy a Mi Hazánk dél-dunántúli regionális igazgatója elhatárolódott az oldaltól, és annak tartalmától, továbbá Mészáros Sándor a párt baranyai elnöke és Horváth Sándor a párt pécsi alelnöke is jelezte, hogy szintén elhatárolódik az oldalon található tartalmaktól. Elmondták a Szabad Pécsnek, hogy nem tudják, ki áll mögötte, nekik nincs hozzá közük, és a legmesszebbmenőkig elhatárolódnak annak tartalmától. Egy hete vették észre körülbelül, hogy létezik ez az oldal, próbálták felvenni a kapcsolatot annak gazdájával, de nem válaszolt nekik. Az azon közölt tartalmak miatt pedig a holnapi napon feljelentést tesznek a rendőrségen.

Mindenesetre örülünk, hogy sikerült megoldanunk azt, ami a Mi Hazánknak eddig nem sikerült: cikkünk hatására az Instagram oldal törlésre került, azonban a fotókat lementettük, alább megtekinhetik őket.

Egyszerű kérdés, nehéz válasz: Ön mit gondol az abortuszról?

0

Az abortusz az egyik olyan kérdés, amely megosztja a társadalmat, rengeteg érv van mind pro és mind kontra, akár ellene, akár mellette. Magyarországon eddig viszonylag liberalizált volt a légkör, ahogy az a legtöbb nyugati országban lenni szokott. Nálunk 1956-ban hozták meg azt a törvényt, ami széles körben legalizálta az abortuszt, igaz a száma évről-évre csökken. Amíg 1990-ben még 90 ezernél is több terhesség megszakítást hajtottak végre, napjainkban már 25 ezer alá csökkent ez a szám.

A terhességmegszakítás törvényes okai Magyarországon

egészségi ok (ha a terhesség az anya életét vagy egészségét veszélyezteti; ha a magzatnak genetikai ill. egyéb károsodása van) Ennek megállapításához korszerű genetikai vizsgálatok leletei szükségesek, pl. AFP vagy újabban Tranquility teszt. Ezekkel a tesztekkel elsősorban a nyitott gerinc magzati korban történő felfedezése lehetséges, s így döntési jogot tud gyakorolni az anya.

ha a terhesség bűncselekmény (nemi erőszak, vérfertőzés) következménye

ha a terhes nő súlyos válsághelyzetben van (A törvény szerint: „Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.”

A kormány egyre inkább próbálhatja szigorítani a legális abortuszt, ezzel akár a lengyel mintát is követhetik, ahol gyakorlatilag egyetlen EU-s államként illegálisnak minősül.

Elemzés: elbocsátásokra kell számítani ősszel

0

Az idei utolsó negyedévben a Magyarországon működő vállalatok 26 százaléka tervez elbocsátást – közölte a ManpowerGroup kedden az MTI-vel.

    A munkaerőközvetítő felmérése szerint a belföldi cégek fele nem tervez változást, de munkaerő-felvételt csak az ötödük tervez az év végéig, tehát nagyobb mértékű lehet a leépítés, mint a létszámbővítés. Ilyenre a járvány óta nem volt példa.

    Főképp a fővárosban és a Nyugat-Dunántúlon lehet elbocsátásokra számítani. A mutatók alapján csak a feldolgozóipar bővíthet, a bankok, hitelintézetek, biztosítok, valamint az ingatlanszektor létszámegyenlege várhatóan stagnál, az alapanyaggyártás, az informatika, a technológia, a távközlés, a kommunikáció és média munkaerőállománya pedig jelentősen csökkenhet. Az idegenforgalom kilátásai szintén kedvezőtlenek, a szállodák és éttermek 39 százaléka tervez létszámcsökkentést. A cégek méretétől is függ, mi várható, a kisebb cégek idén várhatóan kisebb eséllyel fogják elbocsátani az alkalmazottaikat – írták.

    Az adatok alapján a ManpowerGroup úgy véli, hogy új szakaszba lépett a munkaerőpiac, a munkaerőhiány enyhülésével nehezebb idők várhatnak az álláskeresőkre. A változást az alapanyag- és energiaárak megugrásával, illetve a fizetőképes kereslet várható visszaesésével magyarázták, ezek ugyanis gyors alkalmazkodásra késztetik a munkaadókat.

    A ManpowerGroup előrejelzése 500 munkáltató visszajelzése alapján, reprezentatív mintán készült. A negyedévente készülő felmérés 41 országra terjedt ki – olvasható a közleményben.

Késelés történt egy dohánybolt előtt

A férfi egy ferencvárosi dohánybolt előtt szúrt meg egy másikat. Perceken belül elfogták.

Késelés történt Budapest IX. kerületében, egy Vágóhíd utcai dohánybolt előtt 2022. szeptember 13-án 7 óra 25 perc körül. A rendelkezésre álló adatok szerint egy bolt előtt várakozó férfi került szóváltásba az akkor kilépő vásárlóval. A szóváltást lökdösődés követte, végül a boltból kijövő férfi egy késsel az oldalán megszúrta, illetve a karján megvágta a másikat. A megszúrt férfit mentők kórházba vitték, a feltételezett elkövetőt a IX. kerületi járőrök perceken belül elfogták a helyszínen, elszámoltatása folyamatban van.

Választási csalás történt Baranya megyében

0

A Baranya Megyei Főügyészség választás rendje elleni bűncselekmény bűntette miatt emelt vádat 25 vádlottal szemben, akik a 2019. évi magyarországi önkormányzati választásokon egy baranyai településen próbálták a választás eredményét befolyásolni.

2019 októberében Magyarországon önkormányzati választást tartottak. A vádirat szerint egy baranyai kis településen polgármester-jelöltként ketten indultak. Közülük az egyik jelölt a választás megnyerése érdekében felvette a kapcsolatot két ismerősével, akiket rábírt arra, hogy ismerőseiknek, illetve ismeretlen személyeknek ajánljanak fel pénzt a településre történő átjelentkezésre, illetve arra is, hogy a választás napján ezen személyek menjenek el szavazni, és rá adják le szavazataikat.

A két felkért vádlott ezt követően több személyt rábírt arra, hogy állandó lakhelyükről jelentkezzenek át a községbe, majd vegyenek részt az önkormányzati választásokon és pénzért szavazzanak a meghatározott polgármester-jelöltre. A pénzt minden esetben az ügy I. rendű vádlottja, a polgármester jelölt adta át a két közvetítő személynek, akik ezt továbbították a felkért választóknak.

Mindezek mellett a polgármester-jelölt több személyt közvetlenül is befolyásolt abban, hogy az állandó lakóhelyüket változtassák meg, majd pénzért személyére adják le voksukat.

A polgármester jelölt az átjelentkezésekért fejenként 5.000,-Ft-ot adott a felkért személyeknek, valamint további 5.000,-Ft-ot a rá történő szavazásért. A három vádlott vádirati tényállás szerint összesen 22 személyt bírt rá arra, hogy állandó lakóhelyüket megváltoztassák, illetve hogy az önkormányzati választáson szavazzanak.

A választások kiírása idején a választói névjegyzékben szereplő választópolgárok száma duplájára emelkedett az átjelentkezések következtében a választási névjegyzék zárásakor a településen. A választási csalás gyanúja miatt a választási bizottság a választási eljárást megsemmisítette és megismételt eljárást írt ki, melyen a másik jelölt nyert.

A vádlottak által elkövetett cselekmények a választás rendje elleni bűncselekmény bűntettének megállapítására alkalmas, melynek büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség a bűncselekményt szervező volt polgármester-jelölt vádlott vonatkozásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre tett indítványt.