Kezdőlap Blog Oldal 1945

Kozármislenyi Józsa Gergelyesek az ünnepi gálán

Augusztus 24-én gálaesttel köszöntötték Andrásfalvy Bertalan néprajztudóst a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol az ünnepi műsor keretében a hazai népzenei, népdal és néptánc élet kiemelkedő képviselői működtek közre, köztük a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület táncosai.

Kozármislenyi táncosok dr. Andrásfalvy Bertalannal az ünnepi gálán Fotó forrása: facebook

Augusztus 20 tiszteletére a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat díjban részesült Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, antropológus. A kiemelkedő díjat Novák Katalin köztársasági elnök adta át Budapesten, a Sándor-palotában a kitüntetettnek.

Az Andrásfalvy Bertalan tiszteletére a Pécsi Nemzeti Színházban megtartott gálaműsorban fellépett a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület.

„Nagyszerű és egyben felemelő érzés és élmény volt számunkra, hogy augusztus 24-én a Pécsi Nemzeti Színházban a hazai népzenei, népdal és néptáncélet kiválóságaival együtt ünnepelhettük dr. Andrásfalvy Bertalant a Berci bácsi tiszteletére rendezett „Jövőnk gyökerei” című folklórgálán. Megtiszteltetés, hogy részesei lehettünk ennek a színvonalas eseménynek. Innen is üzenem, hogy Isten éltessen Berci bácsi, jó egészséget kívánunk Egyesületünk nevében.” – nyilatkozta megkeresésemre Baumholczer Angéla, a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület vezetője.

Forrás: Józsa Gergely Néptánc Egyesület/Facebook

Az LMP azonnali közalkalmazotti béremelést sürget

0

Azonnali közalkalmazotti béremelést sürgetett az LMP szóvivője vasárnapi, budapesti, az ellenzéki párt Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatóján.

Gál József azt mondta, az elmúlt tizenkét évben a kormány folyamatosan semmibe veszi a közszférában és azon belül az oktatásban dolgozókat. 

A megélhetési költségek jelentősen nőttek, a gazdasági és energiaválság kiemelten sújtja azokat, akik közalkalmazotti fizetésből próbálnak megélni. Egy pályakezdő pedagógus bére 207 ezer forint, ez a második legrosszabb adat az Európai Unióban a bolgár után – közölte a szóvivő.    

Hozzátette: júniusban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az átlagkereset nettója kedvezmények nélkül 334 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok és a gyógypedagógusok minden ledolgozott órájukból húsz percet önkéntes munkában végeznek az átlagfizetéshez viszonyítva – értékelt Gál József, rámutatva: az LMP ezért mondja, hogy a közalkalmazottak és azon belül a pedagógusok Magyarország legnagyobb önkéntesei, a kormány pedig a legrosszabb munkáltató. 

Az LMP szerint azonnali 45 százalékos fizetésemelést kell adni a pedagógusoknak és a gyógypedagógusoknak, majd minden évben kétszer az inflációhoz kell igazítani a keresetüket. A mostani egyszeri bérrendezés mintegy 300 milliárd forintba kerülne, az intézkedésre lenne keret „ott, ahol van pénz Vodafone-felvásárlásra” – vélekedett Gál József, aki szerint az alacsony fizetések miatt az oktatási intézmények 80 százalékában van pedagógushiány, 15 ezer pedagógus hiányzik a szakmából.

Forrás: mti.hu

Árokba csapódott egy autó Lánycsóknál

0

Félpályán halad a forgalom az érintett útszakaszon.

Megpördült az úttesten, majd árokba csapódott egy gépkocsi az 57-es főút 5-ös kilométerszelvényénél, Lánycsók térségében. A helyszínen tartózkodott egy szabadnapos tűzoltó, aki a mohácsi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt áramtalanította a járművet. A balesethez a mentők is kiérkeztek, a forgalom félpályán halad az érintett útszakaszon.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Hollik szerint Magyarország repülőrajtot vehet a gazdaság újraindulásakor

0

Magyarország repülőrajtot vehet az európai gazdaság újraindulásakor, hiszen itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak az országba – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A politikus kifejtette: minden magyar büszke lehet arra, hogy az az állam, az a nemzet, amelyhez tartozik, már több mint ezer éve fennáll és a történelem viharain keresztül is meg tudott maradni. „Az elmúlt száz évben nagyon nehéz időket kellett átélnie a magyarságnak, de most talán erősebbek vagyunk, mint valaha, és ezt ünnepeljük meg” az államalapítás ünnepén, a szombati tűzijáték pedig alkalmas volt arra, hogy méltóképpen ünnepeljünk – fogalmazott.   

Kiemelte: jelenleg a háborús infláció nemcsak egész Európát, hanem az egész világot sújtja, például az Egyesült Államokban sok évtizede nem látott fogyasztói áremelkedés van. Az inflációt a háború okozza, de az arra adott brüsszeli szankciók súlyosbították a helyzetet és nem sikerült véget vetniük a háborúnak – tette hozzá Hollik István.   

Úgy vélte, ugyanakkor van lehetőség arra, hogy Magyarország lokális kivétel lehessen, kemény, határozott, gyorsreagálású kormányzati munkával és összefogással a lehető legnagyobb mértékben megvédhetik a magyar embereket a válság negatív hatásaitól, és amikor vége lesz a háborúnak, és az európai gazdaság újraindulhat, Magyarország „repülőrajtot” vehet. Ebben van gyakorlati tapasztalata Magyarországnak és a Fidesz-KDNP-kormánynak is, hiszen ezt tették a Covid-válság idején – tette hozzá.    

Hollik István szerint Magyarország azért lehet lokális kivétel, mert megvan hozzá minden adottsága, itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak Magyarországra, hiszen versenyképes a gazdasági környezet, kedvező az adózási rendszer, a magyar emberek pedig „tudnak és akarnak dolgozni”. Ha ide tudnak vonzani további beruházásokat, akkor az európai gazdaság megindulásakor Magyarország ebből a válságból is megerősödve jöhet ki – jelentette ki. 

Hangsúlyozta, hogy minél hamarabb békére van szükség, mert a háború és az elhibázott szankciós lépések okozzák és súlyosbítják a válságot, ami komoly energiaellátási problémákhoz fog vezetni egész Európában. Lesznek olyan országok, ahol nem lesz elegendő energia, de Magyarország biztonságban van, itt az energiaellátás biztosított, a gáztározók folyamatosan töltődnek – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.   

Arról is beszélt, hogy a kormánynak vannak stratégiai célkitűzései, amelyekhez még a legnehezebb időkben is ragaszkodni fog. Ennek része az, hogy a rezsicsökkentést meg kell őrizni, ugyanis „tudjuk 2010 előttről, hogy milyen az, amikor a magyar családok bevételének egy jó részét a rezsire kellett fordítania, mert olyan magas volt az energiaár” – fogalmazott.

A politikus közölte: azt sem engedik, hogy a válság megrengesse a családtámogatási rendszert. Azt is tudják, hogy ebben a helyzetben a legkiszolgáltatottabbak az idősek, a nyugdíjasok, ezért őket segíteni kell, biztonságot, kiszámíthatóságot kell adni nekik – mondta. Hozzátette: politikájuk lényege a családtámogatás, a rezsicsökkentés, a munkahelyek védelme, a nyugdíjasok támogatása, és ebből nem engednek a legnehezebb válság idején sem.

Forrás: mti.hu

A fiú és a lány vízilabda-válogatott is világbajnoki címet nyert az U16-osok között

0

Újabb fantasztikus sikereket értek el az utánpótláskorú magyar vízilabdázók, ugyanis az U16-os korosztályban a fiú és a lány válogatott is világbajnoki címet nyert.

A görögországi világversenyeken mindkét nemnél a házigazdákat győzték le a magyarok a végjátékban. A fiúknál a voloszi fináléban óriási csatában 11-10-re diadalmaskodott Dávid Zoltán alakulata – amelyben kilencen is gólt lőttek a döntőben. A torna legjobbjának Nagy Zalánt választották.  

A lányoknál Sike József tanítványai a Larisszában rendezett döntőben rendkívül magabiztosan, 10-6-ra nyertek a görögök ellen.   

A magyar utánpótlás számára így rendkívül sikeres a nyár, hiszen múlt pénteken az U18-es férfi válogatott nyert világbajnoki címet Szerbiában úgy, hogy a döntőben az ősi rivális házigazdákat győzte le óriási csatában.

Forrás: mti.hu

Fotó: waterpolo.hu

A 18 éves Betlehem Dávid bronzérmes

0

Dávid megszerezte első érmét nagy nemzetközi versenyen felnőtt pályafutása során, miután harmadik lett a kanadai Lac-Méganticban tartott nyíltvízi úszó világkupaversenyen.

A viadalt mindössze hat nappal a római Európa-bajnokságot követően rendezték meg, a 18 éves Betlehem és honfitársa, az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf az első három körben felváltva vezetett, azonban a verseny ezúttal is a hajrában dőlt el.    

Ekkor érkezett meg a magyarokra a 10 kilométeren a kontinensviadalon is győztes olasz Domenico Acerenza, aki végül lesprintelte a többieket, valamint az ausztrál, a júliusban a magyar elittel Veszprémben készült Nicholas Sloman is bekerült a magyarok elé. Az első három helyezett között mindössze 1.17 másodperc volt a különbség.  

Betlehem a magyar szövetségnek elmondta, nem esett jól a 21 fokos vízben úsznia, ezért nem is merte megkockáztatni azt a szökést, mint Ostiában az Eb-n: „Előre mentem azért, aztán cserélgettük a vezetést Rasóval. A harmadik körben Acerenza nem jött ki inni, akkor ment be elénk, plusz egy kanadai is, azzal kellett egy kicsit bunyózni, míg végre sikerült leszakítani. Ekkorra már eléggé átfáztam, kicsit zsibbadtak is a karjaim, de azért Rasó mögül indulva próbáltam egyet hajrázni. Hát, sokkal jobban sikerült, mint gondoltam volna, hirtelen fel is értem a többiekre, legközelebb előbb kell indítanom, mert még így elgémberedve is elég gyorsnak éreztem magam,”

Negyedik helyével Rasovszky átvette a vezetést a vk összetett pontversenyében, így ő is elégedett lehet: „Rögtön előre is álltam, mert úgy éreztem, diktálnom kell a tempót, hogy a végére jó legyek – hárman gyorsabbnak bizonyultak aztán, de nem bánkódom. Fő, hogy végre megvan a +Gyerek+ első egyéni dobogója a felnőtt mezőnyben, én meg átvettem az összetettben a vezetést. Kicsit kár, hogy megint nem tudtunk mindketten érmesek lenni, erre már várunk egy ideje, de talán nincs messze az idő, amikor végre összejön.”

A világkupa október első hétvégéjén Puerto Ricóban folytatódik, majd novemberben Eliatban zárul, ugyanakkor Betlehemnek addig még szeptemberben a Seychelles-en sorra kerülő junior világbajnokságon lesz jelenése.

Forrás: mti.hu

Fotó: Magyar Úszó Szövetség-Magyar úszóválogatott/Facebook

Ketten nyerészkedtek egy pénztárcából

0

Egy 42 éves siklósi nő ellen lopás, egy 28 éves oldi nő ellen pedig információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság. A megalapozott gyanú szerint a 42 éves nő 2022. augusztus 12-én reggel egy siklósi üzlet árupakoló helyén talált egy pénztárcát, amelyet nem adott le a hatóságnak, hanem eltulajdonította azt. A nő kivette a tárcából a pénzt, majd a bukszát a benne lévő iratokkal és bankkártyával egy bokorba dobta. Ezután a 28 éves nő megtalálta az utcán a tárcát, majd az abban talált bankkártyával több üzletben is vásárolt Siklóson. Az utolsó vásárlása azonban meghiúsult, mivel nem tudta a kártyához tartozó PIN-kódot.

A két nő a bűncselekményekkel közel 200 ezer forint kárt okozott a sértettnek. A rendőrök pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten beismerték tettüket.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Halálos balesetet szenvedett a sárkányrepülős

0

Próbarepülés közben ütközött fának tegnap este egy 59 éves férfi.

Egy 59 éves mecséri lakos 2022. augusztus 27-én 19 óra körüli időben motoros sárkányrepülővel próbarepülésre szállt fel Darnózseli és Lipót között. Repülése közben az 1404-es számú út 5-ös kilométerszelvénye melletti fasorban – eddig ismeretlen okok miatt – fának ütközött és lezuhant. A sárkányrepülő vezetője a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Forrás: police.hu

13 iskolánál várja Kiss&Go parkoló Pécsett a tanévkezdést

0

Az első két iskolánál még 2020. augusztus végén készültek el Kiss&Go okos parkolási megoldások. A pécsi Biokom NKft. által kialakított, a szülőket és a gyermekeket segítő speciális várakozóhelyekre jól látható tábla és felfestés hívja fel a figyelmet. Csúcsidőben, vagy is reggel 7 és 8 óra között, délután pedig 15 és 17 óra között csak 2 percre lehet megállni a Kiss&Go parkolókban. A megoldás lényege, hogy a gyerekek az autóban elbúcsúznak szüleiktől, majd kiszállnak és besétálnak az iskolába, így gyorsabb az átmenő forgalom az iskolai parkolóhelyeken.

A Kiss&Go parkolók kialakításánál fontos szempont volt, hogy a lehető legközelebb legyenek az oktatási intézmény bejáratához, hogy a gyerekek a leggyorsabban és a legnagyobb biztonságban érkezhessenek meg az iskolába.  Ez a modern parkolási megoldás nagyban megkönnyíti az iskolák környékén felmerülő parkolási gondokat, mellette csökkenti a károsanyag-kibocsátást, ezzel hozzájárul a tisztább a város levegő eléréséhez.

A két éve bevezetett új rendszer gyorsan népszerű lett mind a szülők, mind pedig a gyermekek körében. Az iskolákkal történt egyeztetések után további 9 pécsi intézménynél létesült Kiss&Go parkoló. A BIOKOM NKft. 2022 év elején felmérte, azokat a tanintézményeket, amelyeknek a közelében még lehetséges kialakítani a gyermekek iskolába szállítását segítő parkolóhelyeket. Az idei év májusában ismét két újabb iskola csatlakozott a programhoz, a Szent Mór Katolikus Általános Iskola, és az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ. Így a 2022-es tanévkezdést Pécsen összesen 13 Kiss&Go parkoló várja, hogy a kisiskolások a lehető legbiztonságosabban közelíthessék meg a sulijukat.

A pécsi „Kiss&Go” parkolók listája:

  • Pécsi Jókai Mór Általános Iskola (Móricz Zsigmond utca, 2+2 parkolóhely)
  • Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola (Köztársaság tér 6 parkolóhely)
  • Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (az Apáca utcában, 5 parkolóhely);
  • Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium – (a Mikes Kelemen és a Tiborc utcában, 3+2 parkolóhely);
  • Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (az Acsády Ignác utcában, 8 parkolóhely);
  • Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Óvodája (az Engel János úton, 5 parkolóhely);
  • Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Általános Iskolája (az Alkotmány utcában, 4 parkolóhely);
  • PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája (az Őz utcában, 5 parkolóhely);
  • Cserepka János Általános Iskola, Középiskola és Sportiskola (a Radnóti Miklós utcában, 4 parkolóhely);
  • Illyés Gyula Általános Iskola (a Málom-Hegyi úton, 4 parkolóhely);
  • Belvárosi Általános Iskola (a Papnövelde, északi bejárat, 3 parkolóhely).
  • Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ (Apáczai Cs. J. körtér 1, 6 parkolóhely)
  • Szent Mór Katolikus Általános Iskola (Aradi vértanúk útja, 6 parkolóhely)

FIGYELEM! Reggel 8 és délután 3 óra között, valamint 17 óra után a Kiss & Go parkolóhelyek normál parkolóhelyként funkcionálnak, melyet a kihelyezett „várakozni tilos” jelzőtáblák és kiegészítő tábláik egyértelműek jeleznek. Itt reggel 7–8 között, illetve délután 15–17 óra között várakozási tilalom van érvényben az adott szakaszon.

Forrás: biokom.hu

Szeptember 3: dallamok és ízek kavalkádja Orfűn

0

Igazi íz- és dallam kavalkád várja szeptember 3-án Az Orfűre látogatókat a Gasztro- Kulturális Kalandozások és a VI. Akadálymentes Turizmus Napon.

A Pécs-Mecseki Borút Egyesület többek között gasztro- és zenei programokkal csatlakozott a nagyszabású VI. Orfűi Akadálymentes Turizmus Naphoz, hogy igazi íz-és dallam kavalkáddal várjanak szeretettel minden érdeklődőt.

Néhány példa, hogy mi is várja a vendégeket:

  • növényismereti workshop Biobiával,
  • szeretetbüfé,
  • malacsütés,
  • helyi termék piac,
  • kemencés lepények,
  • pogácsasütés,
  • fellép a Jurisits Duo, a contry zenét játszó M6 Country Band,
  • a balkáni dallamokat pedig a Rézeleje Fanfárosok hozza el a szigetre.