Kezdőlap Blog Oldal 1974

Az élelmiszerek esetén már 27 százalékos az infláció Magyarországon

0

A KSH gyorsjelentéséből kiderül, hogy az élelmiszerek drágulása pörgette az inflációt, de az átlagos élelmiszerár-emelkedés 27 százalékán belül is voltak kiemelkedően dráguló termékek. A margarin 65,8 százalékkal lett drágább, de 40 százalék fölötti a kenyér, a sajt, a száraztészta és a tejtermékek árának emelkedése is.

A tartós fogyasztási cikkek 14 százalékos áremelkedés húzta még felfelé az éves inflációt – ezen belül a használt autók csaknem 18, az újak 17,5, míg a bútorok 18-20 százalékkal drágultak –, ugyanakkor szeszes italok, dohányáruk 11,2 százalékkal, míg a szolgáltatások 6,8 százalékkal drágultak. Kiemelkedően nagyot nőtt az állateledelek ára (33,1 százalék) és a taxiköltség (27,4 százalék).

12 hónap alatt, 2021. júliushoz viszonyítva:

Az élelmiszerek ára 27,0%-kal emelkedett, ezen belül a leginkább a margarin (65,8%), a kenyér (57,9%), a sajt (52,6%), a száraztészta (49,1%), a tejtermékek (43,8%), a baromfihús (38,8%), a péksütemények (38,5%) és a tojás (37,5%) drágult. Átlag alatti mértékben, 13,0%-kal nőtt az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) ára. A csokoládé, kakaó 12,7, a cukor 8,4, az étolaj 6,9%-kal került többe. A tartós fogyasztási cikkekért 14,0, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 20,1, a szobabútorokért 18,2, a használt személygépkocsikért 17,9, az új személygépkocsikért 17,5%-kal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,2, ezen belül a szeszes italok 13,2%-kal drágultak. Az állateledelek ára 33,1, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 26,5, a testápolási cikkeké 16,9, a járműüzemanyagoké 6,7%-kal lett magasabb. A szolgáltatások díja 6,8%-kal emelkedett, ezen belül a taxi 27,4, a lakásjavítás és -karbantartás 20,7, a járműjavítás és -karbantartás 16,4, az üdülési szolgáltatás 13,1%-kal került többe.

1 hónap alatt, 2022. júniushoz viszonyítva:

A fogyasztói árak átlagosan 2,3%-kal nőttek. Az élelmiszerek 4,1%-kal drágultak, ezen belül az édesipari lisztesáru 21,3, a kenyér 12,7, a száraztészta 7,8, a rizs 7,4, a sajt 6,9, az alkoholmentes üdítőitalok 5,7, a tejtermékek 5,5, a péksütemények 5,4%-kal többe, az idényáras élelmiszerek 3,7%-kal kevesebbe kerültek. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,7%-kal emelkedett, ezen belül a dohányáruk 3,8, a szeszes italok pedig 3,6%-kal drágultak a mindkét termékkört érintő jövedékiadó-emelések következtében. A tartós fogyasztási cikkek ára 1,9%-kal nőtt, ezen belül az új személygépkocsiké 4,7%-kal. A szolgáltatások ára 1,6%-kal emelkedett, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 10,3, a postai szolgáltatásokért 9,7, a sport- és múzeumi belépőkért 4,6%-kal kellett többet fizetni.

2022. január–júliusban az előző év azonos időszakához képest:

A fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 10,0, a nyugdíjas háztartások körében 9,9%-kal emelkedtek.

Jelentősen csökken az üzemanyag ára

Szerdától jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak, miután jelentősen zuhant az olaj ára az elmúlt héten – derült ki a Holtankoljak.hu híréből.

A benzin literenkénti ára bruttó 20 forinttal lesz kevesebb, míg a gázolajé bruttó 15 forinttal.

A csökkenés után így alakulnak az átlagárak szerdától: 

  • 95-ös benzin: 672 Ft/liter
  • Gázolaj: 723 Ft/liter 

Az árstopos üzemanyag ára egyelőre nem változik.

Elhunyt Olivia Newton-John

0

73 éves korában meghalt Olivia Newton-John négyszeres Grammy-díjas angol-ausztrál énekesnő és színésznő, a Grease cím musical sztárja – írja a BBC.

Olivia Newton-John hétfő reggel halt meg dél-kaliforniai otthonában, családja és barátai körében. Hosszú ideje küzdött mellrákkal. A színésznő 2017-ben fedte fel, hogy harmadszorra is rákot diagnosztizáltak nála, ami a gerincére is átterjedt. A rák elleni küzdelem, a természet- és az állatvédelem támogatójaként is ismert volt. – írja a Telex.

„Olivia több mint 30 éve a győzelmek és a remény szimbóluma, aki megosztotta velünk a mellrákkal kapcsolatos útját” – írta Facebook-odalán férje, John Easterling.

Olivia Newton-John 1948. szeptember 26-án született az angliai Cambridge-ben. A családja 1954-ben vándorolt ki Ausztráliába, miután apja a Melbourne-i Egyetemen kapott állást. Olivia itt kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel.

A négyszeres Grammy-díjas angol-ausztrál énekesnő és színésznő, a Brit Birodalom Rendje parancsnoka fokozata és az Ausztrália Rendje rendtagi fokozata kitüntetések birtokosa, lemezeladásai és a slágerlistán töltött idő alapján a hetvenes évek legsikeresebb angol nyelvű énekesnője. Filmes és zenei karrierje a hatvanas évek közepén kezdődött. Walesi és német származású, brit születésű, Ausztráliában nevelkedett, évtizedek óta az Egyesült Államokban él, önmagát ausztrálnak vallja. Legismertebb dalai közé tartozik a Banks of the Ohio, a Let Me Be There, az If You Love Me, Let Me Know, az I Honestly Love You, a You’re the One That I Want, a Xanadu és a Physical. Legismertebb filmszerepei Sandy Olsson a Grease-ben és Kira a Xanaduban. A rák elleni küzdelem, a természet- és az állatvédelem támogatója.

Max Born Nobel-díjas tudós unokája, Brinley Newton-John egyetemi professzor lánya. Első férje Matt Lattanzi színész, lánya Chloé Lattanzi énekesnő. Második férje John Easterling üzletember, nővére Rona Newton-John, modell és színésznő.

Emlékét örökké megőrizzük.

Hóropogás nyáron – új elektronikus zenei klip jelent meg a Fényfesztiválról

0

A pont egy hónapja megrendezett Zsolnay Fényfesztivál keretében a megszokott módon több napig több helyszínen több program is zajlott egyszerre. Mindenre ugyan képtelenség volt eljutni, de az egész várost megfestő atmoszféra ezt mégis bőven kárpótolta.

Ahogyan utólag ez a frissen megjelent akusztikus-elektronikus produkció is, ami egy speciális Fényfesztes klippel jött ki. Kollarics Attila zeneszerző első élő elektronikus koncertjén készült a felvétel a Kioszkban. A szavak helyett meséljenek inkább a képek és a hangok!

A koncerten elhangzó többi muzsika is érkezik még augusztus folyamán: a szerző a Youtube csatornáján fogja őket közzétenni.

fotó: Geng Tamás

Itt bizony elférne némi zöld

Az új pécsi vásárcsarnok szép lett, méltó egy ilyen városhoz, nagy (talán túl nagy is…), tágas, letisztult, alapvetően jó oda bejárni. Azonban az épület északi oldalán látható beton és térkő dzsungel elkeserítő, és egyben érthetetlen is.

Az ellenzék rendszeresen vádolja a Fideszt azzal, hogy az elmúlt tizenkétévben ők letérkövezték az országot, hogy rengeteg fát vágtak ki, és nagyívben tojtak a zöldítésre. Tegyük hozzá, a vádak sokszor jogosak is voltak. Pécset azonban 2019 óta nem a Fidesz vezeti, a új vásárcsarnok-projekt már az új, összeellenzéki városvezetés menedzselte, és bizony kaptunk egy nagyadag térkövet, aszfaltot meg betont.

Pedig itt lehetett volna akár füvesített terület, lehetett volna fa, bokor, virágosládák, bármi ami kicsit zöld, ami ad némi árnyékot, bármi ami megköti a csapadékot, bármi, amire jó ránézni. Ehelyett sajnos – egyelőre – ezt a szürke-barna maszlagot kell bámulnunk ha arra járunk, és elviselnünk, ahogy a beton ontja magából vissza a meleg, az amúgy is pokoli nyári kánikulában.

A jó hír az, hogy ezen egyébként gyorsan lehet(ne) változtatni, csak a szándéknak kell meglennie, egyébként egy ekkora város költségvetési szintjén ez filléres történet lenne, és máris, egy picit zöldebbé és egy kicsit élhetőbbé válna Pécs.

Mire várunk?

Egyes helyeken akár 30 mm eső is lezúdulhat!

Egy magassági hidegcsepp van térségünk felett, így igen labilis a levegő, a délutáni órákban leszakadhat az ég, de nem mindenhol!

A délután második felében (16 óra után) fokozatosan labilissá változik a légkör és egyre többfelé növekednek meg a gomolyok. Főleg éjjel lehet számítani több helyen csapadékra, melyek kisebb gócokban alakulnak majd ki, azaz várhatóan nagy területet nem érintenek.

A szerencsésebb helyeken akár 30 mm eső is lezúdulhat!

Amelyik területeket érinti a csapadék, ott várhatóan jelentősebb mennyiségű eső is leeshet. Lehet olyan település, ahol 30 mm-nél több eső is lezúdulhat, de lesznek olyan helyek, amik szárazok maradhatnak. A zivatarokat 1 centi alatti jég és megerősödő szél kísérheti. Ezeknek a gócoknak a pontos helyüket lehetetlen behatárolni, ezt a radaron lehet majd figyelni.

Kedden délelőtt még marad a csapadékos idő, majd fokozatosan kelet felé helyeződik át a hidegcsepp. Marad a 30 fok körüli hőmérséklet. – írja partnerünk, a Meteo Mecsek.

Elviselhetőbbé válik a meleg

Kedd reggel délnyugat felől még érkezik csapadék, pattannak ki csapadékgócok. A hőmérséklet 17 és 19 fok között alakul. Délelőtt fokozatosan kelet felé helyeződik át a csapadék, fokozatosan felszakadozik a felhőzet.

Délután sok napsütés mellett élénk lesz az északnyugati szél. A hőmérséklet maximuma 27 és 29 fok között alakul. Estére mérséklődik a szél és marad a gyengén felhős idő.  Mérséklődik a meleg, 23-25 fok várható. – írja a Meteo Mecsek.

Világbajnoki bronzérmes a magyar női ifjúsági vízilabda-válogatott

0

A magyar női ifjúsági (U18) vízilabda-válogatott bronzérmet nyert a Belgrádban rendezett korosztályos világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség (FINA) honlapja szerint Biros Péter női utánpótlás szövetségi kapitány és Benczur Márton vezetőedző csapata a csoportkörben Olaszországot, Kazahsztánt és Törökországot is legyőzte, majd a negyeddöntőben 13-10-re nyert Ausztrália ellen. Az elődöntőben a görögök 10-9-re legyőzték a magyarokat, akik a hétfői bronzmérkőzésen 9-5-re nyertek az olaszokkal szemben.
    

Idén nyáron ez volt a szakág második érme világversenyen, a női U19-es válogatott ugyanis ezüstérmet szerzett július közepén az izraeli Európa-bajnokságon.

mti

Két és féléves kislány fulladt a Balatonba

0

Belefulladt egy két és féléves kislány a Balatonba, a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást az ügyben – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére.

Máté Alexandra a folyamatban lévő büntetőeljárásra tekintettel csupán annyit közölt, hogy cseh családról van szó. A gyermek szülei ott voltak a strandon, a balesetet megelőzően az édesanya tartózkodott a vízben a kislánnyal – tette hozzá.
    

A Sümegi Szó közösségi oldala számolt be arról, hogy augusztus 6-án, a badacsonylábdihegyi kemping strandjánál történt a baleset. A kislány egy felfújható matracról csúszott a Balatonba. Hiába vonultak ki az esethez nagy erőkkel rendőrök, mentők, és vettek részt a keresésben civilek is, csak másfél óra múlva találtak rá holtan a gyermekre. Sajtóértesülések szerint a kislány egy kutyával feküdt a matracon, amit elsodort a szél a balesetet megelőzően.

MTI

Egzotikus betegségek terjedhetnek el Németországban az éghajlatváltozás miatt

0

Messzi földről származó különleges betegségek terjedhetnek el Németországban az éghajlatváltozás miatt, amire fel kell készíteni az orvosokat – hangsúlyozta egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában az országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője.

Lothar Wieler a Berliner Morgenpost című lapban közölt összeállításban kiemelte, hogy fel kell készíteni a Németországban dolgozó orvosokat arra, hogy egyre gyakrabban lehet dolguk olyan betegségekkel, amelyek eddig csak távoli országokból visszatérő pácienseknél fordultak elő.
    

Az RKI kiemelt feladatának tartja ezt az „érzékenyítő” munkát, a többi között webináriumokat tart a témában és tájékoztató anyagokat készít – mondta az intézet vezetője.
    

Az éghajlatváltozás miatt a tél egyre enyhébb, a nyár pedig egyre melegebb Németországban, így a Földközi-tenger térségében vagy még távolabbi vidékeken honos állatfajok is megélnek – írta a Berliner Morgenpost, példaként említve a számos veszélyes vírus terjesztőjeként számon tartott ázsiai tigrisszúnyogot.
    

Ugyanakkor a régóta honos fajok is új veszélyt jelenthetnek az éghajlat melegedése miatt. A közönséges háziszúnyogok például gyakrabban hordozzák a nyugat-nílusi vírust.
    

Ennél a kórokozónál a szaporodás a szúnyogok szervezetében hőmérsékletfüggő, így a magasabb hőmérséklet hosszabb időn keresztül növeli a szúnyogcsípés általi fertőzések valószínűségét – mondta a lapnak Lothar Wieler.
    

Az RKI már 2019-ben regisztrált eseteket, amelyekben valószínűleg szúnyogcsípés miatt kapták el a vírust emberek, akik nem jártak az országon kívül. Azonban legyőzöttnek hitt betegségek, akár még a malária is újra megjelenhet Németországban a klímaváltozás miatt.
    

Az enyhébb tél a többi között azzal jár, hogy hosszabb ideig aktívak az állatok. Így a kullancsok által terjesztett betegségek száma is növekszik. Ezt mutatják az RKI adatai is, amelyek szerint 2020-ban minden korábbinál több esetben, 712 betegnél mutatták ki a kullancsok révén terjedő FSME-vírus okozta agyvelőgyulladást. A következő – valamivel hűvösebb – évben ez a szám 45 százalékkal csökkent.
    

Az biztos, hogy az új veszélyek mindenekelőtt a gyerekeket, az időseket és a gyenge immunrendszerű embereket fenyegetik, és védekezni elsősorban óvatos, körültekintő magatartással, például hosszú ruházat viselésével, szúnyog- és kullancsriasztó spray használatával lehet.
    

Az orvosoknak pedig fel kell készülniük arra, hogy gyakrabban kell majd olyan diagnózisokat felállítaniuk, amelyek korábban ritkák voltak – mondta Lothar Wieler.

MTI