Kezdőlap Blog Oldal 2256

Történelmi csúcson az államadósság terhe

Az Egységben Magyarországért, ha kormányra kerül, felszámolja a haveri rendszert és az intézményesített korrupciót – ígérték a pártszövetség politikusai, csütörtöki sajtótájékoztatójukon

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországot nemcsak a korrupció sújtja, hanem részben ebből következően az államadósság brutális szintje is.

„A csecsemőtől az aggastyánig csak a kamatokra 140 ezer forintot költ minden magyar évente. Olyan brutális összegről van szó, amely 2010 óta évente ezermilliárdos nagyságrenddel fojtogatja a költségvetést” – érzékeltette a politikus a gondok súlyát. Eközben a magyar átlagbérek már a második legalacsonyabbak Európában – tette hozzá.

Magyarországon van pénz, de azért jut kevés az emberekhez, a munkavállalókhoz, mert lényegében Orbánék ellopják azt” – fogalmazott.

A teendők közül kiemelte, hogy meg kell tisztítani a közbeszerzések piacát, át kell alakítani a versenyfelügyeletet, át kell vizsgálni „azokat az Orbán-féle piramisépítéseket és cicomaberuházásokat, amelyek borzolták a kedélyeket”.

Vajda Zoltán (MSZP), az Egységben Magyarországért Budapest 13. sz. választókerületi képviselőjelöltje szerint a magas inflációnak az az oka, hogy bár a jegybank próbál küzdeni az infláció ellen, hiszen elkezdte emelni a kamatot, már nem hisznek neki, hiszen a korábbi monetáris politika eljátszotta a nemzetközi piacok bizalmát.

A bizalom visszaszerzésének az egyik garanciája a kormányváltás – hangoztatta a szocialista politikus,

és úgy vélekedett, hogy hiteles gazdaságpolitikával és a nemzetközi piacok bizalmát visszaszerző monetáris politikával Magyarország képes lesz a költségvetés finanszírozására és egyensúlyban tartására.

Horváth Jácint (DK), az Egységben Magyarországért Zala 3. sz. választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje kijelentette: azt a vagyont, amiről be lehet bizonyítani, hogy korrupció által szerezték meg, „le kell foglalni, vissza kell venni, a köznek oda kell adni, és vissza kell adni azoknak a vállalkozásoknak, azoknak az embereknek, akiktől ezt a Fidesz-kormány elvette az elmúlt években”.

Kitért arra is, hogy vállalkozásbarát környezetet kívánnak teremteni, ami azt jelenti, hogy a kis- és középvállalkozásoknak olyan kiszámítható forrásokat adnak majd, amelyekre hosszú távon lehet számítani, és nem az adott kormány kénye-kedve szerint az osztogatják az oligarcháknak.

„A Gazdasági Versenyhivatal megcsorbított jogait vissza kell adnunk”, hogy feltárhassák azokat az ügyeket, amelyek a gazdasági korrupciót és a gazdasági versenyt korlátozó magatartásokat az elmúlt években lehetővé tették – mondta a DK politikusa.

Duna House: átlagkeresetből egy egyedülálló a fővárosban panelt, vidéken tégla lakást is vásárolhat

0

A fővárosban egy panelt, míg vidéken akár tégla lakást is vásárolhat az az egyedülálló, aki nettó 320 800 forintos átlagkeresetéhez igazított hitelt vesz fel ingatlanvásárláshoz – ismertette kalkulációját a Duna House csütörtökön az MTI-vel.

    Az ingatlanforgalmazó számításaihoz a Központi Statisztikai Hivatal által nemrég kiadott legfrissebb, magyarországi keresetekről szóló elemzésből indult ki, amely szerint tavaly novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 320 800 forint volt.

    Ez utóbbi összegből vezették le, hogy 20 évre, 10 éves kamatperiódusú, 5 százalékos kamatfixállással 24,5 millió forint hitelt vehetne fel egy egyedülálló. A 2,5 százalékos zöldhitellel kalkulálva a hitelösszeg elérheti a 30 millió forintot is.

    Az elemzők úgy vélték, a két esetben a 20 százalékos önerőt 6,125, illetve 7,5 millió forint jelentené, a kínálatból pedig a 30,6-37,5 millió forint közötti ingatlanok is szóba kerülhetnek lakásvásárláskor.

    A Duna House adatai szerint ebből az összegből a főváros pesti, de akár a budai oldalán is lehet egy panelt vásárolni. Vidéken viszont könnyebb a helyzet, hiszen a vásárló az ország keleti és a nyugati részében is beleférhet a keretbe: a panelek ugyanis átlagosan 18,8, a téglalakások pedig 23,9 millió forintért kaphatók.

    Hozzátették, hogy két keresőből álló háztartásnál 14,625 millió forintos önerővel számolva már 58,5 millió forint is felvehető az átlagkeresetből. Az összes jövedelem így már 500 ezer forint feletti, amelyre a pénzügyi közvetítők egyedi kamatkedvezményt tudnak elérni a bankoknál.

    Ebben az esetben az önerő és a hitel együtt már több mint 73 millió forintos ingatlantértéket eredményez, amiből Budapesten is viszonylag széles körben lehet választani. Új építésű ingatlanhoz ráadásul a zöldhitel és a családi otthonteremtési kedvezmény mellett 5 százalékos áfavisszatérítés is igényelhető, ami tovább bővíti a lehetőségeket – fűzték hozzá.

    Emlékeztettek arra, hogy a KSH szerint a pénzügyi, biztosítási szektorban dolgozók kerestek a legjobban, bruttó 745 300 forintot 2021 január-november között. A legalacsonyabb átlagkeresetet, bruttó 264 800 forintot pedig a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén munkát vállalók vitték haza.

    Amennyiben optimalizálnák hitelfelvételi lehetőségeiket az egy-egy adott szektorban dolgozó felek, akkor a családok előbbinél 146,5 millió, utóbbiban pedig mindössze 54,625 millió forintos forgalmi értékű lakásban gondolkodhatnának. A legmagasabb és a legalacsonyabb átlagkeresetű szektorok lehetőségei között tehát csaknem 100 millió forintos lehet a különbség – mutat rá a Duna House közleményében.

Emberi mivoltukból kivetkőzve verték halálra lakótársukat, életük végéig börtönbe kerülhetnek

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik 2020. június 17-én egy komáromi lakóházban dühből, hosszan, kitartóan olyan súlyosan bántalmazták a sértettet, hogy a férfi életét vesztette.

A vádlottak és a sértett 2020. június 17-én az éjszakai órákban együtt italoztak egy komáromi ingatlanban. Az italozást követően az egyik elkövető aludni ment, és felszólította a sértettet, hogy maradjon csendben. A sértett nem maradt csendben, emiatt mindkét vádlottal szóváltásba keveredett. Ezt követően először az egyik férfi esett neki a sértettnek. Nagy erővel testszerte ököllel ütötte, majd levetette vele az összes ruháját, még dühösebb lett, és akkor már a földön fekvő sértettet rugdosta. Ekkor odalépett a másik férfi, aki a sértettet ököllel arcon ütötte, majd kétszer fenéken rúgta. A bántalmazás során a sértett a bejárati ajtóig sodródott. Ezt követően a vádlottak abbahagyták a bántalmazást, rágyújtottak, majd ismét ököllel és láncfűrészlánccal ütötték a földön fekvő sértettet.

A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy még aznap éjszaka a helyszínen életét vesztette. Az egyik elkövető azonban csak harmadnap hívta hozzá a mentőket. 

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a két férfival szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. 

A főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a törvényszék a vádlottakkal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést szabjon ki, tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától, valamint letartóztatásukat az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn.

Kővári: én civil vagyok, lokálpatrióta, keresztény, és szeretem a hazámat! – Interjú

A Fidesz-KDNP Kővári Jánost indítja Baranya 01-es választókörzetben, így ő lesz Dr. Mellár Tamás kihívója, riválisa. Kővári korábban már volt országgyűlési képviselő, a pécsi közgyűlésben pedig kifejezetten régi motorosnak számít, régóta vezeti az Összefogás Pécsért Egyesületet. De vajon nyerhet a Fidesz ott, ahol már 2018-ban sem sikerült nekik? Mit kezdene az elvándorlással és a körzet problémáival Kővári? Képes lenne együtt dolgozni a jelenlegi városvezetéssel, ha nyerne? Egyáltalán milyennek értékeli Péterffyék munkáját? Ezekre a kérdésekre kerestük, és kaptuk meg a választ. Nagyinterjú Kővári Jánossal!

– Olyan körzetben indul, ahol 2018-ban ellenzéki jelölt tudott nyerni. Ezúttal ráadásul összefogva indultak el az ellenzéki pártok, szemben 2018-al. Mit gondol, legyőzhető Mellár Tamás Baranya 01-ben?

– 2010-ben jómagam már voltam parlamenti képviselője Kertvárosnak, de az elmúlt 16 évben mindig megválasztottak önkormányzati képviselőnek is. Valószínűleg azért mert több körzetben is bizonyítottam, hogy rám számíthatnak. Ahol képviselő voltam utak, járdák, közterek épültek, óvodákat, iskolákat, orvosi rendelőket újítottunk fel. 

– Ön mit, és hogyan csinálna másképp, mint Mellár? Mivel tudná meggyőzni a pécsieket, hogy Önre szavazzanak?

– Ellentétben Mellár professzorral, én nem csak a szavak, hanem a tettek embere vagyok. Így ismernek. S talán az is fontos, hogy 30 éve vagyok civil, 20 éve vezetem az Összefogás Pécsért Egyesületet, s 50 éve kereszténynek vallom magam. Hűséges típus vagyok. Mellár Tamás sűrűn változtatja a nézeteit és a támogatóit. Szerintem fontos hogy egyértelmű értékrendje legyen a politikusnak. Én civil vagyok, lokálpatrióta, keresztény és szeretem a hazámat!

– Milyen fejlődési pályát vízionál a térségnek? Melyek lehetnek a sarkalatos pontok? Ha megválasztják országgyűlési képviselőnek, mi lesz a fő célja, amit a ciklus végére megvalósítana?

– Pécs 2010 után fejlődési pályára állt, több mint 200 milliárdnyi fejlesztés valósult meg, 2016-tól rendeződött a hatalmas adósság és ugyanezen időtől 50%-al nőtt az iparűzési adó is, tehát fejlődik a gazdaság is. Sajnos ez két éve megtorpant, mert a jelenlegi polgármester mindenkivel összerúgja a port. S ahogy említettük Mellár se menedzselte a várost. Én azóta is közbenjártam a városnak az e-busz beszerzéseiért, az új vásárcsarnok megépítéséért, cégek betelepítéséért, stb. Én városépítő típus vagyok és van egy 10 éves vízióm a fenntartható és élhető város. Sok fejlesztést irányítottunk ebbe az irányba. A már említett e-mobilitás és csarnok mellett ilyenek a kerékpárutak, az épületek energetikai korszerűsítése, a szelektívgyűjtés és hulladék újrahasznosítás, az alternatív energia előállítás. Sok napelempark után most épp a hidrogén-völgy projekten dolgozunk helyi gazdasági szereplőkkel és az egyetemmel. Ez a jövőnk!

– Pécsett 2018-ban is tudott nyerni az ellenzék, illetve 2019-ben is viszonylag nagyarányú győzelmet arattak a Fidesz-KDNP-ÖPE trió ellen. Mit gondol, mi lehet az oka, hogy helyben nem tud annyira erős lenni a Fidesz, mint például Zalaegerszegen, Debrecenben, Győrben vagy Székesfehérváron?

– Mindig lehet jobban csinálni. Ezzel az ígérettel nyert 2019-ben a szivárvány koalíció. Ám ezek az ígéretek nem valósultak meg. Ezt már látják a pécsiek is. A jelenlegi baloldali városvezetés politikai pozícióharccal van elfoglalva, még a saját koalíciójukból is 5 képviselő kilépett emiatt.

Ma már mi vagyunk többen, akik elutasítjuk a baloldal ámokfutását Pécsett is.

Ami engem illett, én 2019-ben is megnyertem a körzetemet. Ahol azóta befejeződött az általunk elindított Ferencesek utca felújítása, a Centrum parkoló és a volt IH épület korszerűsítése, új játszópark létesült az ÁRKÁD udvarán, lassan kész lesz az új vásárcsarnok is. De számos utca és járdafelújítás is volt a körzetben Szóval dolgozunk!

– Ha megnyerné a választást, tudna együtt dolgozni a jelenlegi baloldali városvezetéssel?

– Ez eddig sem rajtam múlott, hisz felsoroltam, hogy mi mindenért lobbiztam eddig is. Alapvetően a városvezetésnek kellene abbahagynia a politikai harcot. Alpolgármester úrral fejlesztések terén már egyeztettünk. Közös cél lehet az e-buszok beszerzése, az ipari park fejlesztése, a Mecsekoldal zöldprojektjei, de akár az élményfürdő és a reptér is.

– Ha már szóba került a városvezetés. Bő két év távlatából, hogy látja Péterffy Attiláék teljesítményét? Mi az, amit pozitívumként, és mi az, amit negatívumként említ velük kapcsolatosan?

Fentebb már elmondtam. A polgármester a permanens kampány helyett a várost kellene hogy menedzselje, mint például Botka László Szegedet.

S persze több alázatra és valódi párbeszédre is szükség lenne. Eddig nem ezt az oldalát ismertük meg.

– Pécs 1990 óta körülbelül 40 ezer lakost veszített el. Hogyan lehetne megállítani az elvándorlást? Ön szerint mi az ok, amiért ilyen mértékben csökken a város lakossága?

– Elsőként további munkahelyeket kell létrehozni, másodsorban pedig élhetőbbé kell tennünk a várost. Azaz minden társadalmi rétegre figyelnünk kell, a hátrányos helyzetben élőkre is. Ahogy annak idején a György-telepen, Somogyban és Pécsbányán elkezdtük. De én azt is fontosnak tartom hogy minél több civil kezdeményezést támogassunk, ahogy 2010-14 között tettük a civil programokkal!

S persze a zöld programokat is tovább vinnénk, hogy jó legyen itt élni!

– Egy utolsó kérdés. Ha lenne lehetősége, leülne vitázni Mellár Tamással?

– Nem a partalan vitának van itt az ideje, hanem a városépítő cselekvésnek. Mindketten megmutattuk már mire vagyunk képesek. Remélem ezt értékelik a Pécsiek, s nem a csalfa ígéreteknek hisznek. Végképp remélem, hogy nem valaki ellen, hanem Pécsért, a hazánkért és gyermekeink jövőjéért megyünk majd szavazni. Legyen összefogás Pécsért és a Nemzetért!

(Kérdéseinket Mellár Tamásnak is feltettük, azonban tőle egyelőre még nem kaptunk válaszokat.)

Fotó: Kővári János Facebook oldala

Sir David Attenborough az idei Nobel-békedíj egyik jelöltje

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a fehérorosz disszidens, Szviatlana Cihanouskaja is a jelöltek között van, akiket a norvég döntéshozók jelöltek a díjra. További jelöltek között van többek között a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság, a WikiLeaks és a Chelsea Manning, a NATO, valamint a CARE segélyszervezet,

Az utolsó pillanatban közölt bejelentések szerint az elismerés további jelöltjei közé tartozik Ferenc pápa, a tavalyi puccs ellenzői által létrehozott mianmari nemzeti egységkormány és Simon Kofe tuvalu külügyminiszter is. – írja a 24.u

Sir David Frederick Attenborough OM (London, 1926. május 8. –) angol természettudós, dokumentumfilmes, az ismeretterjesztő televízióműsorok egyik úttörője. A Cambridge-i Egyetemen végzett, illetve a London School of Economics-on, 1957 óta készít természetfilmeket és sorozatokat a brit BBC televíziócsatorna számára, amelyek közül is a legismertebb a kilenctagú Élet-sorozat, mely átfogó képet mutat be a földi élővilágról. Emellett a BBC programigazgatója volt az 1960-as és 1970-es években.

A természettudományok széles körű ismertetésében végzett nagy formátumú munkásságának elismeréseképpen egy 1998-ban felfedezett új hangyászsün fajt róla neveztek el, ez az Attenborough-hangyászsün (Zaglossus attenboroughi). Attenborough a magyar nézők szívébe híres-hírhedt trilógiájával lopta be magát annak idején, amelynek darabjai az Élet a Földön, Az élő bolygó és Az élet megpróbáltatásai voltak. A hátizsákos világjáró hihetetlen kalandjainak és közvetlen, sztorizós modorának köszönhetően, egy csapásra Cousteau kapitány és Gerald Durrell egyenrangú társává emelkedett.

Később jött a szintén nagy sikerű Az első édenkert, majd az Antarktiszt bemutató Élet a fagyban című sorozat, de természetfilmjei mellett, más szálak is kötötték a tévéhez: a hetvenes években a BBC programigazgatójaként a csatorna az ő elnöklése alatt kezdett el például színes filmeket sugározni.

Munkájának jelentőségét maga a királynő is elismerte azzal, hogy 1985-ben lovaggá ütötte. 2005. június 10-én megkapta az Order of Merit kitüntetést is, amelyet szintén II. Erzsébet brit királynő adományoz azoknak, akik kiemelkedő tetteket hajtottak végre a művészetek vagy a tudományok területén.

Az Attenborough nyolcvanadik születésnapján tartott ünnepség több mint ötvenéves tévés munkásságáról is megemlékezett, a beszédekben többek között Anglia nemzeti kincseként emlegették a tudóst. A rendezvényen nem kevésbé híres testvére, a rendező-színész Richard Attenborough (Gandhi, Chaplin, Jurassic Park) mellett, tiszteletét tette például a Monty Pythonból ismert Michael Palin is, aki szintén készített már ismeretterjesztő sorozatot, Nyolcvan nap alatt a Föld körül címmel.

Kocsis Mátével indította be pécsi kampányát a Fidesz

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője járt tegnap Pécsett, hogy kampányoljon Hoppál Péter és Kővári János mellett. Az eseményen a fotók alapján sokan megjelentek, és már csak emiatt is kár lenne lebecsülni a Fidesz pécsi és komlói kampányát, ugyanis érhetik nem várt meglepetések az ellenzéket.

Habár alapvetően ellenzéki(bb) körzeteknek tartják Baranya 01-et és Baranya 02-őt is, egyáltalán nem lesz könnyű dolga sem Mellár Tamásnak, sem Szakács Lászlónak a kihívóik, riválisaik ellen. Mellár ugyan már 2018-ban is, tehát az ellenzéki összefogás létrejötte előtt győzni tudott Csizivel szemben, Baranya 02-ben pedig „csak” 40 százalékot kapva győzött Hoppál, úgy, hogy akkor még külön indultak az ellenzéki jelöltek, mindez becsapós lehet. Több okból is.

Egyrészt több belsős felmérés szerint is lehet tartaléka a Fidesznek mindkét kerületben, nem véletlenül járt Kocsis Máté Pécsett, és könnyen elképzelhető, hogy más országos szereplők is segíteni fogják a helyi jelöltek kampányát.

Másrészt mindaz, ami 2019 ősze óta Pécsett történik, nem feltétlenül szolgál az ellenzék erősödésére. Míg 2018 tavaszán a helyi lakosok úgy mehettek el az országgyűlési választásokra, hogy a várost a Fidesz vezette és halmozott fel tetemest hiányt, addig idén áprilisában két és félévnyi ellenzéki városvezetés emlékével fognak szavazni a pécsiek. Az elmúlt időszak pedig nem feltétlenül volt sikersztori. Elképesztő mennyiségű belsőharc, szakadás és veszekedés jellemezte – és a sajtó révén uralta – ezeket a hónapokat, éveket, mindez odáig vezetett, hogy az ellenzék kétharmados többsége mára már éppen csak feles többségé redukálódott. Ráadásul korábban Mellár és Péterffy is csúnyán összerúgták a port, és bár a kampány miatt a korábbi vélt és valós sérelmeiket, nézeteltéréseiket félretették, vélhetően sok választópolgár nem fogja feledni az éles hangvételű üzeneteket és vitákat a két helyi politikus között.

Azonban ennek ellenére is kötelező lenne győznie az ellenzéki jelölteknek mindkét pécsi/komlói körzetben, a felmérések is nyerhető körzetnek tartják Baranya 01-et és 02-őt, ám hátra nem dőlhetnek a felek, az ellenzéki összefogás önmagában nem garantál győzelmet. Hiba lenne a 2018-as számokból kiindulni, pláne, hogy több forrás szerint is van bőven tartaléka a kormánypártoknak is. Azt sem szabad feledni, hogy nem csak két jelölt lesz, szinte biztosan indulni fog a Kétfarkú Kutyapárt, a libertárius Le az Adók 75%-ával Párt, és Gattyánék esetében sincs kizárva az egyéni jelölt. És ki tudja, hogy hány kamupárt fog még feltűnni addig? Kizárt, hogy ténylegesen egy az egy elleni indulás lesz, ennek okán fontos szavazatokat vehetnek el az ellenzéki jelöltektől más indulók is.

Egy biztos: a Fidesz nem fogja feladni egyik körzetet sem, emiatt alaposan fel kell kötnie a gatyát minden ellenzéki szereplőnek.

Jön, jön jön! Hamarosan jön a medvehagyma szezon!

0

A jó időnek köszönhetően idén előbb kezdett bújni a medvehagyma. A következő hetekben egyre többfelé zöldellhet ki a táj a medvehagyma miatt.

Miről kapta a nevét?

A barnamedvék előszeretettel fogyasztják a termést, sőt, olykor még a föld alól is kikaparják!  Ezen kívül még a vaddisznók is szeretik.

Hol fordul elő leginkább?

Egész Európában előfordul. Magyarországon csupán Zala, Somogy és Baranya megyében található leginkább!

Mire jó?

Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért.

Egy túrázással egybekötött medvehagyma szedésnél nincs is jobb! A következő hetekben ajánljuk, hogy menjetek és szedjetek.

Nagyszerű ételek készülhetnek belőle!

Kép forrása – Receptneked.hu

Medvehagymakrémleves, medvehagymás pogácsa, vagy csak simán salátának is elkészíthető! – írja a Meteo Mecsek.

Hogyan és mennyit szedhetünk?

Medvehagymából saját szükségletre és otthoni felhasználásra személyenként naponta legfeljebb 2 kilogrammot szedhetünk.

A medvehagyma-levelek kereskedelmi célú gyűjtése azonban továbbra is engedélyhez kötött és csak a kijelölt területeken lehetséges.

Kiemelt fotó: Györkő Zsombor

Folytatódik a gyönyörű, tavaszias időjárás

Reggel derűs időre ébredhetünk, de többfelé alakulhat ki köd és párafolt, mely a délelőtt folyamán feloszlik. Sok napsütésre készülhetünk. Reggel -2 és 0 fok között alakulhat a hőmérséklet, de kora délutánra elérhetjük a 10 fokot!

Délután szikrázóan napos időnk lesz. A nyugati szél egész nap mérsékelt lesz. A maximumok 12-14 fok között alakulnak. Érdemes a szabadban tartózkodni, gyűjteni a D-vitamint! – tanácsolja a Meteo Mecse.

Szijjártó: a vakcinagyártási kapacitások bővítésével megelőzhető az újabb vírusvariánsok terjedése

0

Hatalmas versenyfutás zajlik a koronavírus terjedése és a vakcinagyártási kapacitások bővítése között, ugyanis minél előbb sikerül megnövelni a kapacitásokat, annál eredményesebben lehet megelőzni az újabb variánsok kialakulását – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Lyonban.

A tárcavezető az európai uniós tagállamok kül- és egészségügyi miniszteri konferenciáján hangsúlyozta, hogy „kapacitáskérdés van”, ezért a lehető leggyorsabban létre kell hozni világszerte a szükséges gyártási képességeket. Majd emlékeztetett rá, hogy Magyarországon jelenleg is zajlik a Nemzeti Oltóanyaggyár építése, amellyel hazánk már az idei év végétől részt tud majd venni a globális vakcinaelőállításban.

„Itt lenne az ideje, hogy a világ végre felismerje, hogy a vakcinaválasztás nem politikai állásfoglalás (.) Amikor arra próbál az egész világ törekedni, hogy minél több vakcina legyen, akkor ne politikai kérdés legyen, hogy melyik vakcinát hagyják jóvá vagy melyiket nem” – emelte ki Szijjártó Péter.

„A napnál is világosabb, hogy a Magyarországon használt keleti oltóanyagok jól működnek, biztonságosak és hatásosak. Ezért itt lenne az ideje annak, hogy a nemzetközi szervezetek is szakmai és ne politikai döntést hozzanak ebben a kérdésben” – tette hozzá. Az EU soros francia elnöksége által szervezett értekezlet fő célja annak megvitatása, hogy a közösség miként tudná hatékonyan segíteni a fejlődő országokat a világjárvány elleni küzdelemben.

MTI

Egymillió forintot kell fizetnie az őzet elgázoló pécsi taxisnak

0

Az RTL Klub Fókusz című riportjából ismerhetjük meg József történetét, aki 2016 nyarán taxizás közben gázolt halálra egy őzet Pécs külvárosában.

József elmondta, hogy a sebességhatárt betartva, körülbelül 50 km/óra sebességgel haladt, amikor egy bokorból ugrott közvetlen a kocsija elé az állat. József a gázolás után rögtön hívta a rendőrséget, akik felmérték a történteket. A rendőrök nem állapították meg, hogy József bármilyen szabályt megszegett volna a baleset során.

Ezután a rendőrök kihívták a vadőrt, akik elszállították az őz testét.

József autóján 400.000 forintos kár keletkezett, betörtek a lámpái, roncsolódott a lökhárító és újra is kellett fényezni. Mivel a munkáhpz szüksége volt az autóra, ezért mihamarabb, önköltségen javítatta meg abban a hiszemben, hogy később a biztosító rendezi a károkat, azonbna ez nem így történt.

Ezután ügyvédjével először a Pécsi Városüzemeltetést perelték, de a bíróság szerint nem ők voltak a felelősek a történtekért. Ezután Józsefék a területileg illetékes vadásztársaságtól próbálták behajtani a pénzt hosszú évek alatt, és egy másodfokú ítélet után úgy tűnt, sikerrel járt.

A bíróság szerint meg kellett fizetniük a kárát, valamint a perköltségeket. A pénzt tavaly nyáron, öt évvel a baleset után átutalták neki, mégsem lett vége az ügyneké A Kúriához került az ügy, ahol azt hozták ki, hogy bár a rendőrség egészen mást állapított meg, mégis József a hibás.

Emiatt Józsefnek nemcsak vissza kell fizetnie a vadászegylet által neki átutalt pénzt, hanem még az ő jogi és egyéb költségeit is meg kell fizetnie, a Kúria szerint ugyanis a vadásztársaság nem volt felelős a kárért. Az indoklás szerint ugyan az őz hozzájuk tartozik, a város azon része, ahol az eset történt, már nem hivatalos vadászterület. Józsefnek összesen több mint egymillió forintot kell fizetnie a társaságnak.

Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay