Kezdőlap Blog Oldal 2300

Mégsem az édesanya tehetett L.L. Junior kisfiának haláláról

Váratlan fordulat történt L.L. Junior rapper kisfiának 2019-es halála ügyében. Az ügyészség ugyanis minden részletre kiterjedő vizsgálatot követően mégsem a fiú édesanyja, Hopp Csilla ellen emel vádat, hanem annak barátnőjét gyanúsítják gondatlanságból elkövetett emberöléssel.

Az énekes 3 éves kisfia még 2019. augusztus 31-én hunyt el tragikus körülmények között. A gyermek édesanyjával és annak barátaival sétált Budapest XIV. kerületében, a Vezér és a Füredi utcák sarkán. A nagyobb társaság éppen egy kerületi gyerekrendezvényre tartott, amikor a kereszteződésnél át akartak kelni a zebrán, a lámpa azonban pirosra váltott. A társaság egy része, így a kisfiú bátyja azonban átért a túloldalra, ahol megálltak, hogy bevárják a hátramaradtakat.

LL Junior gyermeke az édesanya barátnőjének felügyelete alatt volt, amikor megpróbált átkelni a piroson, hogy kövesse idősebb testvérét. A vádlott elsőre még visszahúzta a kisfiút, majd a kezét is megfogta, de nem kellő erővel, így végül ki tudta szabadítani a kezét. A gyermek kiszaladt az úttestre, ahol 1,1-1,4 másodpercen belül egy szabályosan, 42-43 km/h sebességgel közlekedő autós elütötte. Az alig 3 éves fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a gyermek féktávolságon belül lépett az úttestre, ezért az autó sofőrje még intenzív fékezéssel sem tudta volna elkerülni a balesetet. Eredetileg arról szóltak a hírek, hogy az édesanyát fogják felelősségre vonni, de a vizsgálat fenti eredménye alapján ellene megszüntették az eljárást. Az ügyészség álláspontja szerint azért sem terheli felelősség, mivel joggal bízhatott abban, hogy a barátnője felügyelete alatt gyermeke biztonságban van.

Az édesanya barátnője mulasztott, mivel a kisfiú az ő szoros felügyelete alatt volt, a vád szerint nem járt el kellő gondossággal, így a felügyelete alatt álló kisgyermek kezét nem megfelelő módon, és erővel fogta, illetve más módon sem akadályozta meg, hogy a kisfiú újra az úttestre lépjen.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség gondatlanságól elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat a barátnő ellen, és felfüggesztett fogházat kért rá.

Forrás: 24.hu

11 párt már biztosan elindul az országgyűlési választáson

Nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) – írja az MTI.

A választáson indulni szándékozó jelölőszervezeteknek nyilvántartásba kell vetetniük magukat, a pártok ennek megfelelően folyamatosan juttatják el kérelmeiket az NVB-hez. A közös jelöltet, listát állító jelölőszervezeteknek külön-külön kell nyilvántartásba vetetniük magukat. Tehát akár a Fidesz-KDNP esetében, akár a hatpárti ellenzéki összefogásnál is minden pártnak külön-külön kell jelentkezniük.

A bizottságnak a bejelentéstől számított négy napon belül kell döntenie a jelölőszervezet nyilvántartásba vételéről, ehhez előbb a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi a bejelentett szervezet létezését és adatainak hitelességét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában.

Az NVB pénteki ülésén 11 jelölőszervezetet már nyilvántartásba is vett. Ezek a következők:

  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt,
  • Mi Hazánk Mozgalom,
  • Országos Lengyel Önkormányzat,
  • Momentum Mozgalom,
  • Egyenlőség Roma Párt,
  • LMP-Magyarország Zöld Pártja,
  • Demokratikus Koalíció,
  • Párbeszéd Magyarországért Párt,
  • A Haza Pártja,
  • Magyar Szocialista Párt,
  • Magyar Szegények és Dolgozók Demokratikus Szervezete

Első körben tehát ezek a pártok és szervezetek kerültek elfogadásra, érdekes, hogy a Fidesz, a KDNP vagy éppen a Jobbik nem tartotta fontosnak, hogy minél előbb elfogadja őket az NVB.

Az április 3-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amelyik legalább tizennégy megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Országos nemzetiségi önkormányzat nemzetiségi listát állíthat, ehhez az kell, hogy a közgyűlés január 31-ig döntsön a nemzetiségi lista állításáról, másrészt szükséges hozzá a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása.

Az országos listákat legkésőbb február 26-án 16 óráig kell bejelenteni az NVB-nél.

Ellenzi az atom zöldenergiaként való elismerését az LMP

„Mind Európa, mind Magyarország olyan döntés előtt áll, amelynek hatalmas jelentősége van a jövőre nézve” – mondta pénteki online sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt az atomenergia esetleges zöldenergiakénti elismeréséről.

Az LMP frakcióvezetője szerint lemondás és meghunyászkodás lenne az atomlobbi előtt az, ha az unió zöldenergiaként ismerné el az atomenergiát. Kijelentette, a magyaroknak le kell váltaniuk a jelenlegi kormányt, amely a Roszatom lobbistájának tekinthető.

Keresztes kitért a paksi bővítésről szóló megállapodásra is, amit nyolc évvel ezelőtt írt alá teljes titoktartás mellett a magyar kabinet Moszkvában. „A megfelelő tervek azonban azóta sem készültek el, a beruházás pedig többszöri határidő-módosítás ellenére sem kapott létesítési engedélyt” – mutatott rá. Sérelmezte azt is, hogy nem tudható, mi a késlekedés oka, ráadásul a földrengésbiztonság kérdése sem tisztázott. „A kiégett, radioaktív fűtőanyagok tárolása pedig sehol a világon nem megoldott” – tette hozzá, zsákutcának nevezve a Boda mellé tervezett atomtemetőt is.

Keresztes László Lóránt kijelentette: az ellenzéki pártok felül fogják vizsgálni a teljes projektet, ha kormányra kerülnek. Az LMP pedig teljes tévedésnek tartja, ha az atomenergiát zöldenergiává minősíti az unió. „Ez azt jelenti, hogy a jövőben a megújuló energiák helyett az atomenergia részesül eurómilliárdos támogatásban” – mondta.

Forrás: MTI

15 métert zuhant egy túrázó a Felsőhavi dűlőn

Ijesztő baleset történt tegnap a Mecsek oldalában. A Felsőhavi dűlőn egy túrázó a meredek, kavicsos partoldalon mászott, megcsúszott, majd tizenöt métert zuhanva egy köves területen állt meg. A pécsi hivatásos tűzoltókat a mentőszolgálat, illetve a rendőrség munkatársai kérték a helyszínre segítségnyújtás céljából, a sérült lehozatalában. A sérültet, aki szerencsére túlélte a zuhanást, speciális mentőágyon rögzítették, majd a mentőautóhoz vitték.

Egy másik esethez is kihívták a pécsi katasztrófavédelmet tegnap. Egy családi házból, egy konvektor kivezető nyílásán keresztül gáz ömlött az utcára a József Attila utcában. A levegőben található gázkoncentráció miatt a pécsi hivatásos tűzoltók, illetve a Baranya KMSZ az utcát a gyalogos forgalom elől elzárta. A tűzoltók a lakásba bejutva újabb méréseket végeztek, amely az egyik helységben levő konvektor meghibásodására utalt. A gázszolgáltató szakembere leválasztotta a házat a hálózatról, így a gázszivárgás megszűnt, majd az egység az épületet kiszellőztette. Az eset során személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor.

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem

Előállítottak egy férfit, aki megzavarta Márki-Zay budapesti fórumát

Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje ma több budapesti helyszínen tart utcafórumot. A napot a Móricz Zsigmond körtéren sajtótájékoztatóval kezdte, amin felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester, Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök, Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja és helyi képviselőjelöltje, Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök, Vadai Ágnes a DK-tól és Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő.

A sajtótájékoztatón a felszólalók a népszavazási aláírásgyűjtés hajrájára hívták fel a figyelmet, kiemelve, hogy már 170 ezer aláírásnál tartanak a 200 ezerből. A sort Márki-Zay Péter zárta, aki elmondta, hogy szerinte mi a népszavazás tétje: „Dönthetnek arról, hogy milyen országot szeretnének: olyat, ahol kínai kommunista migránsegyetem épül, mert a milliós tandíjakkal nem valószínű, hogy lesznek ott magyarok, vagy egy Diákváros, amely megkönnyíti a vidéki diákok budapesti tanulmányait.”

Ezután kitért a nagy vihart kavart bejelentésre, miszerint a kormány néhány főbb élelmiszer árát befagyasztja. Márki-Zay szerint a hatósági ár bevezetése mindennél jobban rámutat a kormány gazdasági politikájának csődjére. Ekkor azonban váratlan esemény történt, egy arra járó idős férfi ugyanis megzavarta a miniszterelnök-jelölt beszédét. Egész pontosan azt kiabálta, hogy „takarodjál a vidéki városodba, a kurva anyádat.” Ezután pedig felrúgott egy kihelyezett táblát is. Márki-Zay nem zavartatta magát, azonnal lereagálta a helyzetet, szerinte pontosan az ilyen hozzállás képviseli a Fideszt.

A rendőrség honlapján beszámolt róla, hogy egy 62 éves budapesti férfit állították elő az eset kapcsán a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Forrás: Telex

Kép: Facebook

Szörnyű valóság: már 82 ember fagyott halálra ezen a télen

„Magyarországon 82-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma” – jelentette pénteken a Magyar Szociális Fórum.

A halálesetek október eleje és január eleje között történtek. Erősen növekvő tendenciát mutatnak az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.

A Szociális Fórum szerint az áldozatok számának növekedése nem annak tulajdonítható, hogy a mostani tél hidegebb volna az előzőnél, hanem annak, hogy a szétzilálódott szociális háló nem védi meg az idős, beteg, magányos embereket.

„ Az MSZF arra kéri a lakosságot, hogy fokozott odafigyeléssel és törődéssel igyekezzen tőle telhetően pótolni az állami gondoskodás hiányát.” – olvasható a Magyar Szociális Fórum közleményében.

Szörnyű valóság ez napjainkban, mikor még nem is érkezett meg az igazi fogcsikorgató februári fagy, illetve a téli időszakból is vissza van a januári és a februári igazán nehéz, és tartósan hideg időszak.

Valóban nagyobb odafigyelést érdemelnek az egyedülélő idős, magányos emberek.

Forrás: mszfszk.hu

Az egyeztetést sürgeti az önkormányzat az Ágoston-téri buszmegálló ügyében

0

Bár előző levelére nem érkezett válasz, a Biokom NKft. ügyvezetője újra személyes egyeztetést kezdeményezett az Ágoston téri buszmegállóba épített váró elhelyezéséről. Ha az építők erre sem reagálnak, akkor az építményt a cég telephelyén fogják letárolni. – kapott tájékoztatást a pécsi önkormányzattól a bahir.hu – nak.

A belváros közeli városképtől idegen utasváró építményt december végén előzetes egyeztetés és engedély nélkül építették az Ágoston téri buszmegálló mellett. Az építőknek január 5-én írt levelet a Biokom NKft. ügyvezetője, amelyben azt kérte, hogy az építményt egyeztetett és engedélyezett módon, a város más, lakossági kéréseken alapuló helyszínére, így a például a Kodó dűlőbe, a Makay István útra, a Déli Ipari Parkban a Galilei útra, vagy éppen a II. János Pál útra helyezzék át. A társaság jelezte azt is, hogy kész átvállalni a buszváró megfelelő kialakításával kapcsolatos munkák egy részét.

Korábbi írásunk a témában:

Tavaly év végi írásunk

A január eleji megkeresésre mindeddig nem érkezett válasz, ezért a Biokom NKft. ügyvezetője újabb levelet írt az építőknek. Ebben ismételten egyeztetést kezdeményezett az utasváró más helyszínen történő felállításáról. Egyúttal jelezte, amennyiben január 22-ig az új helyszínről és az áthelyezéshez kapcsolódó munkálatokról nem történik megbeszélés, akkor az engedély nélkül felállított utasváró építményt a jövőbeni egyeztetésekig a Biokom NKft. elszállítja a telephelyére.  

A pécsi városvezetés továbbra is nyitott minden olyan kezdeményezésre, amelynek célja, hogy kényelmesebbé tegye a pécsiek életét. Ezek megvalósításában eddig és ezt követően is szívesen működik együtt minden olyan szervezettel, amely jogkövető módon, a hatályos szabályok figyelembevételével, azokat betartva valósítja meg városgyarapító akcióját.

Forrás: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

KSH: 2021-ben 5,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak

0

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbiaknál, az egy hónappal korábbi szintet 0,3 százalékkal haladták meg, az év egészében pedig átlagosan 5,1 százalékkal nőttek az előző évhez képest – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Úgy tűnik, hogy az áremelkedés esetében sem jött be az elemzők számítása, hiszen az elemzők 2021 decemberében 7,1 százalékos inflációra számítottak.

A maginfláció decemberre 6,4 százalékosra emelkedett a novemberi 5,3 százalékról, az egész évben pedig 3,9 százalékos volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció decemberben 6,4 százalékos volt, 2021-ben pedig 4,6 százalékos.
    

Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, illetve dohányáruk ára nőtt a legnagyobb mértékben, 25,9, illetve 12,7 százalékkal, ami 11,8, illetve 4,1 százalékponttal mérsékeltebb a novemberi drágulásnál.  

Az élelmiszerek ára átlagosan 8,0 százalékkal emelkedett egy év alatt a novemberi 6,0 százalékos növekedés után, ezen belül az étolajé 26,8 százalékkal, a liszté 23,7, a margariné 22,8, a kenyéré 15,2, a baromfihúsé 13,4, a tejé 12,1, a péksüteményeké 11,6 százalékkal.  

A tartós fogyasztási cikkekért 7,5, százalékkal kellett többet fizetni, ami 0,9 százalékponttal nagyobb éves emelkedés a novemberinél. A bútorok 14,5, a konyhabútorok 15,3 százalékkal lettek drágábbak egy év alatt, az új autók ára 8,4 százalékkal nőtt és a televíziók is 7,1 százalékkal drágultak. .  

A szolgáltatások díja 5,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és karbantartás 14,5, a járműjavítás és karbantartás 9,6 százalékkal került többe.

 Egy hónap alatt az élelmiszerek ára 1,4 százalékkal nőtt, ezen belül a tej 7,8, a tejtermékek 6,1, a száraztészta 3,4, a kenyér 3,1, a cukor 2,9, a baromfihús 2,7, a sajt 2,4, a tojás 2,3, a büféáruk 2,2, a liszt 2,0 százalékkal drágább, a kávé 3,2, a csokoládé, kakaó 1,6 százalékkal olcsóbb lett. A tűzifa ára 1,5, a palackos gázé 3,0 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára 5,3 százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért 1,1, ezen belül a használt személygépkocsikért 2,1, az új személygépkocsikért 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.

Forrás. mti.hu

Elhunyt 73 beteg, 8921 új fertőzött

A tegnapi 81 elhunythoz képest a mai napi statisztika csökkenő számokat mutat, de a tegnap előtti 67 elhunythoz képest már emelkedés figyelhető meg.

A beoltottak száma 6 304 323 fő, közülük 6 050 416 fő már a második, 3 321 659 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 8921 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 327 014 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 73 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 237 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 158 509 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 128 268 főre emelkedett. 2611 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 243-an vannak lélegeztetőgépen. Az omikron vírusvariáns már erősen terjed és növeli a fertőzöttek számát, a megerősítő oltás felvételével megelőzhető a betegség súlyos lefolyása. Az oltási akció folytatódik: ma délután, valamint szombaton ismét előzetes időpontfoglalás nélkül lehet menni oltásra a kórházi oltópontokra és a kijelölt járásközponti szakrendelőkbe. 

Orbán Viktor miniszterelnök a reggeli rádióinterjúban a járvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy az oltás működik és januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akciónap. Az állam, a közigazgatás, az egészségügyi rendszer készen áll arra, hogy mindenkit beoltsanak, és ehhez az oltóanyag bőségesen rendelkezésre áll. 

Következő  oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

·         2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között

·         2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,

·         2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,

·         2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,

·         2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

·         2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

Továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/januarban-minden-csutortokon-penteken-es-szombaton-lesz-oltasi-akcio

Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához. 

Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-regisztracio-es-az-idopontfoglalo-az-5-11-eves-gyermekek-oltasa

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a  vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat. 

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

Forrás. koronavirus.gov.hu

Jövő heti NAV ellenőrzések Baranyában

0

2022. január 17. és 23. között a NAV baranyai munkatársainak felbukkanására az egész megye területén készülhetnek, hiszen a 17 és a 23 közötti időszakban:

szerdán Sásdon, Vásárosdombón, Magyarszéken és Oroszlón a vendéglátóhelyeken, csütörtökön Dunaszekcsőn, a Kossuth Lajos utcai kereskedőknél,

pénteken pedig Pécsett, a világítástechnikai szaküzletekben ellenőriznek.  

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.  

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.  

Forrás: nav.gov.hu