Kezdőlap Blog Oldal 2303

Belgiumban a fertőzöttek már nem élveznek elsőbbséget korházi ellátás esetén

Amennyiben a belga egészségügyi rendszert teljesen leterheli a koronavírus omikron nevű variánsával fertőzöttek számának növekedése, a járvány miatt kórházba került betegek a továbbiakban már nem kapnak automatikusan elsőbbségi ellátást – közölte a The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál szerdán az illetékes belga hatóságra hivatkozva.

    A hírportál beszámolója szerint a koronavírussal fertőzöttek rendelkezésére álló kórházi ágyak számát az országban a járványhelyzet határozta meg. Belgium jelenleg az 1B elnevezésű járványügyi fázisban van, ami azt jelenti, hogy a kórházi ágyak – beleértve az intenzív osztályok kapacitását is – 50 százalékát a járvány miatt rászorulóknak tartják fent. A fertőzés elharapódzása esetén pedig a nem feltétlenül szükséges ellátást el kell halasztani.

    A szövetségi egészségügyi szolgálat koronavírus-járvány kezelésért felelős bizottságának most született vészhelyzeti terve szerint azonban a koronavírus miatti ellátás a továbbiakban nem élvez elsőbbséget más ellátásokkal szemben, még a legrosszabb járványügyi forgatókönyv megvalósulása esetén sem. A bizottság hangsúlyozta: helyre kell állítani és biztosítani kell a nem rendes kórházi ellátás zavartalanságát is a koronavírusos betegek kezelése mellett. A betegek ellátásának sorrendjét, függetlenül a koronavírus-járvány mutatóitól és a kórházba szállítottak számától, az illetékes orvos osztályozása alapján határozzák meg – közölték.

    Marcel Van der Auwera, az említett bizottság elnöke közölte: az új terv célja, hogy megakadályozza a kórházi ágyak „szükségtelen” szabadon tartását, amit a kiemelt kezelésre szoruló betegek listájának összeállítása, valamint az segít, hogy csak a súlyos állapotú koronavírusos fertőzötteket szállítják kórházba.

    A La Libre Belgique című francia nyelvű napilap arról számolt be szerdán, hogy a koronavírussal fertőzött, de tünetmentes egészségügyi alkalmazottak is dolgozhatnak a kórházak Covid-osztályain „kivételesen, (…) amikor minden más lehetőség kimerült a személyzet hiányának pótlására”. Súlyos tünetek jelentkezése estén azonban az általános szabály rájuk vonatkozóan is változatlan marad, így hét napot önkéntes karanténban kell tölteniük, majd háromnapos lábadozási időszakot követően állhatnak munkába.

    Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai jelentésében közölte: továbbra is egyre több koronavírussal fertőzöttet vesznek nyilvántartásba. Az elmúlt hét napban átlagosan 21 874 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust Belgiumban. Ez egy hét viszonylatában 96 százalékos emelkedést jelent. A december 30-án feljegyezett, akkor kimagaslónak számító 16 031 új esetet követően másfél hete –  múlt hétfőn – 27 518, egy hete – szerdán –  pedig 25 905 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba.

    Naponta átlagosan 179 beteget szállítanak kórházba koronavírus-fertőzés miatt, számuk egy hét alatt nem változott. A hét elején feljegyzett adatoknál mintegy 200-zal többet, jelenleg 1995 fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 450-en részesülnek intenzív ellátásban. Belgiumban naponta átlagosan 17 ember hal meg a fertőzés következtében. Az utóbbi mutatók átlaga csökkenő tendenciát mutat – közölték.

    A világjárvány kezdete óta 2 millió 307 ezer 843 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 28 539 ember halt meg a vírus okozta betegség szövődményeiben Belgiumban.

Autó lángolt Komlón

0

A tűzoltók eloltották a lángokat a Vak Bottyán utcában.

Egy személyautó kapott lángra Komlón, a Vak Bottyán utcában. A tűzhöz a komlói hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység egy vízsugárral a tüzet eloltotta.

Képünk illusztráció.

Hatósági áras lesz néhány alapvető élelmiszer ára

0

Orbán bejelentetette, hogy a kamat a rezsi és a benzinár korlátozása után, az alapvető élelmiszerek ára a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgóétolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej esetében beavatkoznak az árak alakulásába, a tavalyi év októberi szintjére kell visszavinni azt februártól.

Orbán hamarosan fontos bejelentést tesz

0

Fontos bejelentést tesz szerdán Orbán Viktor – derült ki a miniszterelnök közösségi oldaláról. Hogy a bejelentés mivel kapcsolatos, azt már nem részletezte a kormányfő, csak annyit ígért: „Hamarosan…”.

Sztrájkra készül a MÁV!

0

A mozdonyvezetők nem fogadják el, hogy tavaly jelentősen csökkent a reálkeresetük a 2021.évi nulla százalékos béremelés, és az „elszabadult” infláció miatt; a veszteség kompenzálására fejenként 546 ezer forint kifizetését követelik, és mivel eddig a munkáltatóval nem tudtak megegyezni, sztrájkra készülnek – mondta el Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke az MTI-nek.

    Ismertette, tavaly nyáron azért nem írták alá a bérmegállapodást, mert nem láttak garanciát arra, hogy a minimálbér és infláció emelkedése esetén az alapbérük ehhez igazodna. Felidézte, hogy tavaly a mozdonyvezetőknél sem volt béremelés a vasútnál, miután a hároméves bérmegállapodás 2021-re nulla, 2022-re 10, 2023-ra pedig 5 százalékos béremelésről szól.

    A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke elmondta, a 2021. évi reálkereset-veszteség kompenzálására 546 ezer forint kifizetését kérik a munkáltatótól mozdonyvezetőnként a tavalyi kollektív munkaügyi vitához készített számításuk alapján, és megjegyezte, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre.

    A szakszervezet közleménye szerint a MÁV-START Zrt.-vel szemben kezdeményezett, eredménytelen kollektív munkaügyi vitát követően felmérik január 20-áig a tagság támogatását egy munkabeszüntetéshez a reálkereset-veszteség kompenzálásának kikényszerítésére.

    A Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvivő bizottsága január 12-i ülésén megállapította, hogy  mozdonyvezetők több mint kétharmada már eddig is támogatta aláírásával a sztrájk megtartását.   

    Az ügyvivő bizottság a küldöttközgyűlés február 2-i ülésére javaslatot terjeszt a sztrájk időpontjáról és időtartamáról – írja a Mozdonyvezetők Szakszervezete közleményében.

Újabb COVID-fertőzések a pécsi gyermekintézményekben

0

Újabb gyermekek és intézményi dolgozók kapták el a koronavírus-fertőzést az elmúlt napokban Pécsett. Hat óvodából és egy bölcsődéből összesen 129-en kerültek járványügyi megfigyelés alá.

A Budai Nagy Antal utcai, a Siklósi úti és a Testvérvárosok terei óvodában, valamint a Mezőszél utcai bölcsődében gyermekekről, míg a Bimbó utcai óvodában az egyik dolgozóról igazolódott be az elmúlt napokban, hogy koronavírussal fertőződtek meg. A Németh László utcai óvodában három kisgyermekről és két munkatársról, míg a belvárosi óvodában egy-egy kisgyermekről, illetve munkatársról igazolódott be, hogy nemrég elkapták a fertőzést.

A hatóság a fertőzöttek környezetében lefolytatott kontaktkutatás eredményeként – a fertőzöttekkel együtt – összesen 4 óvodai dolgozó és 125 óvodás, illetve bölcsődés kisgyermek esetében rendelt el járványügyi megfigyelést.

Valamennyi intézményben elvégezték a fertőzéssel érintett helyiségek fertőtlenítő nagytakarítását. A karanténnal nem érintett kisgyermekek ellátását a pécsi intézmények folyamatosan biztosítják.

Írja Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Visszavonul Hosszú Katinka

0

Az Index információi szerint Hosszú Katinka hamarosan bejelentheti visszavonulását. A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszónő az idei fukuokai világ- és a római Európa-bajnokságot még végigcsinálja – legalábbis így tervezi –, aztán elbúcsúzik.

Hogy van alapja az információnak, azt a Magyar Úszó Szövetségtől sem tagadták, megerősítették az Indexnek, hogy Hosszú nagy bejelentésre készül, de hogy mire, azt nem részletezték.

Az úszónő csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása a 2003-as rövid pályás felnőttbajnokság megnyerésével indult be 400 méter vegyesen, alig 14 éves korában. Korosztályos Európa-bajnoki címek után a nagy áttörést a 2009-es római világbajnokság jelentette, ahol megnyerte a 400 vegyest, és bronzérmet szerzett 200 vegyesen és pillangón.

A balsikerű londoni olimpiát követő őszön, immár Shane Tusup – későbbi férje – szakmai irányításával vett lendületet karrierje. Futószalagon nyerte meg a rövid pályás világkupa-sorozatokat, halmozta a vb- és Eb-aranyakat, a riói olimpián pedig három arany- és egy ezüsttel felért pályafutása csúcsára. A 2017-es budapesti, majd a 2019-es kvangdzsui vb-n még behúzta a két vegyest – utóbbin már Petrov Árpád volt az edzője –, de a tokiói olimpia már nem jött össze, attól kezdve lehetett sejteni, hogy rövidesen befejezi.  – írja az Index.

79 éve veszett el egy teljes magyar hadsereg a Don-kanyarban

1943. január 12-én kezdődött a modern kori magyar hadtörténelem talán legnagyobb katasztrófája, a Don-kanyarban lezajló ütközet. A szovjet Vörös Hadsereg támadása következtében a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.

A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A német igényeket kemény tárgyalások árán sikerült ugyan lejjebb vinni, de a magyarokat így is alájuk rendelték. 1942 tavaszán mintegy 200 ezer katonát küldtek a Don-kanyarba, ennek 20 százalékát a különböző nemzetiségek adták. Novemberben aztán egy újabb kb 50 ezres kontingens kiküldéséről döntöttek, így januárra 250 ezerre tehető a hadsereg létszáma. Nehezítette a helyzetet, hogy a németek által ígért fegyverzet és felszerelés a tél beálltával sem érkezett meg. Ráadásul 1942 novemberében a sztálingrádi csata miatt elkezdték csapataik kivonását a doni térségből.

A szovjetek 1943. január 12-én –30-35 fokos hidegben kezdték meg északról a támadásukat, ami azonnal sikeres volt, 8-12 kilométer mélyen hatoltak előre. Ezt követően január 14-én délen 50 kilométer szélességben törték át a védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonal ezen részén állomásozó egyetlen tartalékát, de a visszavonulást is megtiltotta. Ezzel gyakorlatilag vágóhídra küldték a 2. magyar hadsereget.

Jány Gusztáv vezérezredes ugyanis ragaszkodott a parancs betartásához, pedig ha elrendelte volna a visszavonulást, a hadsereg egy részét talán megmenthette volna. A magyar katonáknak a szovjet és a német katonákhoz képest hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, elképesztő hidegben, embertelen körülmények között kellett tartaniuk magukat.

Jány végül január 17-én rendelte el a visszavonulást, de így is volt olyan hadtest, amely egészen februárig harcolt. A vezérezredes nem finomkodott, amikor január 24-i hadparancsában gyávasággal vádolta meg az esélytelenül is harcoló katonáit. „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott” – írta. A megalázó és igazságtalan parancs akkora felháborodást keltett, hogy sok helyen ki sem hirdették. Jánszt végül Horthy Miklós kormányzó 1943- augusztus 5-én felmentette parancsnoki tisztéből. Nem végezte jól a tábornok, ugyanis háborús bűnösként halálra ítélték 1947-ben.

A 2. magyar hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma mintegy 125-130 ezerre tehető. A fogságba esettek közül kevesen térhettek haza, a becslések szerint mindössze 3-4 ezren élhették túl a borzasztó körülményeket. A doni eseményeket, főleg annak értelmetlensége és embertelen körülményei miatt máig az egyik legsúlyosabb katasztrófaként tartja számon a történetírás.

Forrás: Múlt-Kor

Az ellenzék szerint megszorításokra készülhetünk egy újabb Fidesz-győzelem után

Megszorításokra készül az Orbán-kormány a választás után – mondták a DK, a Jobbik és a Párbeszéd politikusai szerdán közös, online sajtótájékoztatón.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke úgy fogalmazott, hogy nagyon fájó az ünnepek előtt „sunyiban bejelentett több mint 750 milliárdos orbáni megszorítócsomag”. Hozzátette, hogyha ezt hozzáadjuk a korábbi hetekben bejelentett megszorításokkal, akkor látszik, hogy a kabinet jóval több mint 1100 milliárd forint kíván elvonni. A „megszorítócsomag” mintegy 73 százalékát titokban tartják. A kormány nem árulta el, mely beruházásokat kívánja elhalasztani, ahogy azt sem, milyen egészségügyi megszorításokra készül. „Az ellenzék azonban egy olyan program mellett kötelezte el magát, amelyben nincs megszorítás” – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette, amennyiben bekövetkezik a kormányváltás, akkor első céljuk a gazdasági viszonyok rendbetétele lesz.

Bősz Anett, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy sokasodnak a gazdasági gondok, a kormány nem tudott mit kezdeni az elszabadult inflációval, az üzemanyag- és más energiaárak az egekben vannak, az államadósság pedig tízéves csúcsra ért. „Nem lehet tudni, hogy a Beruházási Alap 400 milliárdos megszorítócsomagja mely beruházásokat érinti. A beruházások visszafogása azonban minden esetben azt jelenti, hogy az ország lemond a közép- és hosszú távú fejlődési pályákról” – tette hozzá. Bősz szerint felelős fiskális és monetáris politikára van szükség, a beruházások pedig nem szenvedhetnek hátrányt azért, mert a kormány most osztogat.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője arról beszélt, hogy a kabinet az elmúlt évtizedben „korrupcióval terhelt, pazarló, giga- és luxusberuházásokat végzett” ahelyett, hogy az emberekbe fektetett volna. Újbuda alpolgármestere szerint a miniszterelnök „aljas politikai bosszútól vezérelve megbüntette” azokat az önkormányzatokat, amelyeknek lakói nem a Fidesz politikáját támogatták. „Az ellenzéki pártok szerint olyan politikát kell folytatni, amely partnernek tekinti az önkormányzatokat” – tette hozzá Barabás Richárd.

Forrás: MTi

Érvénytelen voksolásra buzdítanak a civilek a kormány népszavazásán

Tegnap bejelentette Áder János köztársasági elnök a 2022-es választások időpontját, ami április 3-án, vasárnap lesz. Ezzel egyidőben rendezik majd a kormány gyűlöletkeltő, a szexuális és nemi kisebbségeket kiközösítő népszavazását is. Több civil szervezet érvénytelen szavazásra buzdít minden szavazópolgárt, hogy így fejezzék ki véleményüket a kormány politikájával szemben. 

Tíz civil szervezet közös közleményében azt írja, hogy a népszavazás két okból is különösen aljas. Egyrészt a kérdések megfogalmazása azt sugallja, hogy a fiatalok sérülnek attól, hogyha hallanak a szexuális és nemi kisebbségekről, másrészt sérti az LMBTQI emberek méltóságát. A szóhasználat szándékosan manipulatív: a szülők gyermekük iránti természetes aggodalmát és védelmező szándékát akarja saját politikai céljaira használni.

Az aláíró szervezetek ezért arra kérnek mindenkit, hogy a népszavazáson szavazzon érvénytelenül. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet megtenni, ha a választási lapon az “Igen” és a “Nem” karikát minden népszavazási kérdésnél egyaránt beikszelik. 

„Érvénytelen kérdésekre érvénytelen választ kell adni. Minden érvénytelen szavazat segít abban, hogy a kormány kiközösítő népszavazása ne érje el az érvényességi küszöböt. Bizonyítsuk be újra, hogy a magyarok egy elfogadó társadalomban akarnak élni, utasítsuk el a kormány kirekesztő és gyűlöletkeltő politikáját” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója. 

„Mindannyiunknak van olyan ismerőse, aki szexuális vagy nemi kisebbségekhez tartozik: legyen ő az unokaöcsénk, nagynénénk, barátunk, kollégánk, tanárunk, vagy éppen a csapattársunk. Olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol az ő biztonságuk is ugyanolyan fontos, ahol nem érheti atrocitás szeretteinket az utcán, a tömegközlekedésen vagy a munkahelyén” – tette hozzá Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.

A közleményt az alábbi szervezetek adták ki: 

Amnesty International Magyarország 
Budapest Pride
Háttér Társaság 
Labrisz Leszbikus Egyesület
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar LMBT Szövetség
Prizma Transznemű Közösség
Szimpozion Egyesület
Szivárványcsaládokért Alapítvány 
Társaság a Szabadságjogokért

Forrás: Jövő Tv