Gattyán György nyílt levélben közölte, hogy kormányváltást szeretne és a cél elérése érdekében felajánlja segítségét az ellenzéki összefogásnak.
„A Megoldás Mozgalom alapító-elnökeként fontosnak tartom újra tisztázni politikai szerepvállalásom alaptézisét. Ragaszkodva eddigi megnyilvánulásaim legfontosabb gondolataihoz, leszögezem, hogy célom a kormányváltás biztos és zökkenőmentes megvalósítása, nem pedig annak késleltetése vagy megakadályozása” – írj nyílt levelében.
A levélben felkéri az Ellenzéki Összefogást, hogy tegyenek szándéknyilatkozatot, amelyben kifejezik támogató hozzáállásukat, elhatározásukat a Megoldás Mozgalom alább felsorolt pontjaival kapcsolatban, továbbá 2022. január 17-ig kezdeményezzenek közös tárgyalássorozatot a Megoldás Mozgalommal a részletek kidolgozásáról.
A Megoldás Mozgalom a következő javaslatokat teszi:
1. A magyarországi közbeszerzési rendszert strukturálisan át kell alakítani, hogy azt egy olyan digitális informatikai rendszer felügyelje, amely valós megoldást nyújt a személyi jellegű visszaélések megszűntetésére és a mesterséges intelligencia előnyeit kihasználva képes legyen az átlagostól eltérő (gyanús) beszerzések automatikus felderítésére. Az e-közbeszerzést ma már számos nagy, nemzetközi informatikai vállalat olyan szoftverekkel támogatja, amelyek a „big data analytics” alapján értékelik a beérkezett ajánlatokat és hasonlítják össze az iparági sztenderdekkel. Magyarországnak ebbe az irányba kell elmozdulnia.
2. A kormányváltást követően, azonnali (további) 10%-os alapbéremelést kell végrehajtani az állami közoktatásban dolgozók részére, a jelenlegi egyházi támogatások terhére. Továbbá garanciavállalást kell tenni arra, hogy az állami oktatásban dolgozók teljes bére inflációkövető lesz. A kormány évről évre megemeli az egyházak támogatására szánt keretösszeget, miközben a tavalyi évhez képest idén több tízmilliárd forinttal csökkentette az oktatásra, a pedagógusok bértámogatására szánt összeget.
3. Gondoskodni kell arról, hogy a magyar fiataloknak megteremtsük a versenyképes, digitális jövőt, ezért minden 14. életévét betöltött magyar állami közoktatásban résztvevő fiatalnak biztosítson az állam alanyi jogon egy szoftverekkel felszerelt, távoktatásra alkalmas hordozható számítógépet – amelyet érvényes tanulói jogviszonnyal a jogosult automatikusan megkap -, és amely a tanulmányok sikeres befejezését követően a diák tulajdonába kerül.
4. A kormányzati szervezetek és a 100%-ban állami tulajdonban lévő, non-profit vállalatok kommunikációs- és hirdetési kiadásait radikálisan csökkenteni és korlátozni kell, hogy azok összesen ne haladhassák meg a nettó 10 milliárd forintot. Csak az elmúlt négy évben több száz milliárd forint ment el a kormányzati és az ahhoz kapcsolódó, állami tulajdonban lévő szervezetek kommunikációjára. Ha a legnagyobb hazai kereskedelmi vállalatok képesek nagyságrendileg ekkora reklámbüdzséből gazdálkodni és hatékonyan kommunikálni, akkor semmi nem indokolja, hogy az állam ennek többszörösét költse el.
5. Jelentősen csökkenteni kell a közmédia költségvetését, hogy az ne legyen magasabb a kormányváltást követően a mindenkori, legnagyobb kereskedelmi televíziós társaságok megelőző éves nettó árbevételénél. Ha a két legnagyobb hazai kereskedelmi médiavállalat (TV2, RTL) képes a tevékenységét fejenként, megközelítőleg 40-45 milliárd forintos éves árbevétel mellett ellátni, akkor semmi nem indokolhatja, hogy az alacsony nézettségű és hallgatottságú MTVA évente 100 milliárd forintot jóval meghaladó összegből gazdálkodjon.
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 292 759 fő, közülük 6 027 578 fő már a második, 3 286 577 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Az elmúlt három nap alatt 14 655 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 297 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 167 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 947 főre emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 145 770 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 111 895 főre emelkedett. 2931 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 281-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed.
A januári első oltási akción több tízezren vettek fel oltást, az akció ezen a héten is folytatódik: csütörtök és péntek délután, valamint szombaton ismét előzetes időpontfoglalás nélkül lehet menni oltásra a kórházi oltópontokra és a kijelölt járásközponti szakrendelőkbe. Emellett a háziorvosok is oltanak.
Következő oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:
· 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
· 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
· 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
· 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
· 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
· 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.
Az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós az InfoRádiónak adott exkluzív interjút, amiben elmondta, hogy elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal.
Az is kiderült, hogy azok a fertőzöttek, akik kórházi ápolásra szorultak, közülük 60 százaléka nem részesült oltásban, 40 százalékuk azonban igen.
Összesen 1850 személyt kellett intenzív osztályon kezelni, közülük 70 százalék nem volt oltott, és 30 százalék vette fel a vakcinát, azaz az oltott személyek jelentősen nagyobb eséllyel élik túl a fertőzést. A 450 ezer fertőzöttből 9485 ember hunyt el, ami 2,1 százalékos halálozási arányt jelent, szemben a megelőző hullámokkal, ahol ez az arány majdnem 4 százalék volt.
Az oltások hatását illetően Kásler Miklós elmondta: az első oltás után – mind az 5 vakcina esetében – az ellenanyagszint egy hónap alatt csak csekély mértékben nőtt, majd a második oltás után – szintén egy hónapot követően – nagyon jelentősen megemelkedett, ami aztán fokozatosan csökkenni kezdett, és nagyjából a negyedik hónap után már több tíz százalékkal, a hetedik hónapra pedig szinte teljesen lenullázódott. Mindez azt jelenti, hogy ha az ellenanyagok szintjét vesszük alapul, akkor a harmadik oltást a 4-6. hónap között el kell beadni. A harmadik vakcina rendkívüli mértékben megemeli az ellenanyagszintet, ami aztán hosszú időn keresztül fennmarad – hangsúlyozta a tárcavezető.
Az emberi erőforrások minisztere érdeklődésünkre elmondta: teljesen biztos abban, hogy számolni kell a negyedik oltás szükségességével, az egészségügyi kormányzat pedig számol is ezzel. Az immunológiai vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a negyedik oltás várható időpontja nem négy hónap után szükséges, mint a második után, hanem hosszabb idővel kell számolni, de az immunológiai eredmények csak akkor válhatnak ismertté, ha a harmadik oltás után már 4-5 hónap eltelik, és a szakemberek mérni tudnak – jegyezte meg a miniszter.
Kásler azt is elárulta, hogy az ötödik hullámban a napi kórházi betegszám 8-9 ezer, míg a napi halálozás a csúcson körülbelül 200 lehet, ha nem jön egy újabb mutáns, illetve nem tudjuk az átoltottságot ebben az időtartamban jelentősen növelni.
A Telex információi szerint múlt héten összeállt a közös lista első hét helye – írta meg a Jövő Tv. Még nem dőlt el teljesen, milyen nevek fognak szerepelni a lista további helyein de abban teljes egyetértés volt, hogy az első öt helyen az előválasztás miniszterelnök-jelöltjei szerepeljenek, hatodik helyen az MSZP-s Tóth Bertalan, a hetediken pedig az LMP-s Ungár Péter.
A lista élén a miniszterelnök-jelölti előválasztás győztese, Márki-Zay Péter fog szerepelni, akiket további jelölttársai követnek. Érdemes kiemelni, hogy a harmadik helyen szereplő Karácsony Gergely már előre kijelentette, hogy listás helye csak jelképes, ő nem kíván beülni a választásokat követően a parlamentbe, hanem marad a főpolgármesteri pozíciójánál.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai csaknem hetven kilogramm vágott dohányt találtak egy autóban.
A pénzügyőrök egy magyar kocsit ellenőriztek az M6-os autópályán Baranya megyében. A jármű csomagtérben, fekete zsákokba csomagolva mintegy hetven kilogramm vágott dohány lapult. A sofőr azt mondta, hogy a dohány az övé, amit egy Balázs nevű embertől vásárolt.
A NAV munkatársai a több mint hárommillió forint értékű, ismeretlen eredetű dohányterméket lefoglalták és költségvetési csalás elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tettek.
A NAV baranyai munkatársai január 10. és 16. között kedden Pécsett, az edzőtermekben, szerdán Pécsváradon és Hosszúhetényben a vendéglátóhelyeken, csütörtökön pedig Siklóson, a Felszabadulás utcai üzletekben ellenőriznek.
Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
A hét első napja szürkén indul – írja a Meteo Mecsek.
Vegyes halmazállapotú csapadék csak elvétve alakul ki. Eshet hó, havaseső és ónoseső is. Az északnyugati szél a délelőtt folyamán erőre kap, és erős, olykor viharos lökések is kialakulhatnak. A hőmérséklet hajnalban -5 és -3 fok között alakul. A hidegebb a Duna és Dráva völgyeiben várható.
Délután folytatódik a szeles, erősen felhős, borult idő. Csapadék már nem várható. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz. A maximumok 2 és 4 gok között alakulnak. Este északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet.
A Hanság szívében, Mosonmagyaróvártól 8 kilométerre épült fel Mészáros Lőrinc luxusvadászháza, melyet Magyar Zoltán a Jobbik országgyűlési képviselője látogatott meg újra – ugyanis korábbi ottlétekor biztonsági őrök kényszerítették távozásra a mindenki számára elvileg nyitott közútról.
A komplexumot a fideszes elit és a hozzájuk köthető milliárdos vállalkozók egy nagy bulivadászat közben adták át. Mindezt a járvány közepén – ismertette Magyar a videójában az általa megszerzett információkat.
Az is kiderült, hogy a kastélyban lehallgathatatlan szoba is van, magán a területen pedig helikopter leszállópálya is található.
Magyar Zoltánt korábban biztonsági őrök küldték el a Mészáros komplexum elől. Most a közutat egy fa terelővel, majd a kastélyhoz közelebb érve egy sorompóval zárták el, aminek jogszerűsége erősen megkérdőjelezhető.
Minden évben eljön a nap, amikor Pécs ismertebb vendéglátó helyein egyszerre belecsapnak a húrokba, beindul a dobpergés, zene és tánc veszi kezdetét és tart éjszakába nyúlóan. Idén ez a nap január nyolcadika volt, amikor ismét megrendezték a Made in Pécs Fesztivált, melynek keretében közel 150 előadóművész és zenekar mutatta meg magát a város 7 különböző vendéglátó helyén. Noha napközben dolgoznom kellett, a délelőtti nyitókoncertek egyikét mindenképp meg akartam hallgatni, utána meg a délután 5-kor csatlakoztam a bulihoz. Úgy döntöttem, néhány szót írok azokról a helyekről és zenekarokról, ahol jártam (illetve jártunk pár ismerősömmel). (A fényképeket koncert közben készítettük telefonról, így lehet köztük pár gyengébb, ezért elnézést kérek!)
A nyitókoncertek délelőtt 10 órakor voltak, ezekre ismertebb előadókat, zenekarokat hívnak meg egy az átlagnál hosszabb idejű koncertre (a többi zenekarnak 20-30 perc előkészület és 20 perc zenélésre fordított idő állt a rendelkezésére). A választási lehetőségek az alábbiak voltak: Pető Szabi & Nándi (Sárkánybarlang), Rózsaszín Pitbull (Tititá), Rudán Joe Akusztik (Made in Pécs), Villuth András (Nappali, Fesztiválnyitány gyerekeknek), Mehringer Marci (Trafik), Boebeck (Szabadkikötő), Lovasi András (Pécsi Est). Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, így a Pécsi Estben kezdtük a napot…
… és sajnos azt kell mondanom, hogy ez volt a nap legnagyobb csalódása. Szögezzük le az elején: nagyon tisztelem Lovasi Andrást és egy igazi egyéniségnek és kiváló zenésznek tartom. Azonban amit ezen a koncerten lenyomott, az nagyon nem tetszett. Egy saját 2019-es élményem jutott eszembe: egy pénteki napon kollégámmal mentünk a Madarasi Hargitába Jogászgyűlésre, ahol a tervek másnap szerint én is tartottam volna egy 20 perces előadást egy jogi témában. Amikor 16.50-kor odaértem, közölték velem, hogy változás történt, még ma 17 órakor (vagyis 10 perc múlva) kell előadnom és nincs power point sem, így a nélkül kell az előadást megtartanom. Meglepett a dolog és ott helyben kellett improvizálom, mert a statisztikai részekről kivetítés nélkül egyszerűen nem lehet beszélni, így a helyett ad hoc jelleggel kellett valami átvezetőt kitalálnom. Végülis megoldottam, de azért visszahallgatva éreztem, hogy ez így nem volt az igazi, az utolsó simítások és a Ppt. hiánya miatt közel sem lett tökéletes.
Miért írtam le ezt most? Mert nagyjából ugyanaz ez volt az érzésem a Lovasi koncert kapcsán, kb. mintha 5 perccel a koncert előtt közölték volna vele, hogy na te most zenélni fogsz, itt a gitár, sok sikert (a különbség csak az, hogy az esetében biztos nem ez történt)! A koncert egy jelentős részében nem is zene ment, hanem a sztorizgatás, ami teljesen összefüggéstelen volt, próbált vicces lenni, de szerintem a legtöbbször inkább kínos volt az egész, az Omegáról elejtett pár mondata meg kifejezetten ízléstelen (azt sem értem, hogy az ominózus Gáspár Laci-féle bakit miért kell folyton felemlegetni. Oké, hibázott, nem volt szép, de színpadon előfordul ilyen, tovább lehetne rajta lépni). És ha már bakik, nem egyszer a szöveget is eltévesztette, olyankor megállt a zene, elsütött valami poénosnak szánt megjegyzést, majd folytatta. Azt éreztem, mintha letojná az egészet. És a legrosszabb az egészben, hogy volt a koncertnek 2-3 olyan momentuma, amikor Lovasi András igazán belecsapott a húrokba és elkezdett zenélni, és akkor egy szál gitárral is eszméletlen hangulatot teremtett. De ez tényleg 2-3 momentum volt, a koncert többi része meg az én szememben nagyjából az értéktelen kategóriát képezte. Remélem a többiek jobban élvezték, mint én, mert azért elég nagy tömeg jelen volt a koncerten.
Délután a Traffikban kezdtem a napot, ahol addigra az ülőhelyek már elfogytak, így állnom kellett, de egy koncertnél ez nem gond. A Giulia este otthon marad formáció koncertjét hallgattam meg, ami több másik zenekar tagjaiból összeállt banda volt, énekesként a Kubalibre frontemberével. Bár nem vagyok zenei szakértő, így a véleményem tekintsük laikusnak, de érződött, hogy mindenki volt már színpadon nem is egyszer, nagyon jó hangulatú koncertet hoztak össze, ezt még hallgattam volna sokáig, kár, hogy csak 20 perc jut egy csapatra.
Az estét a Nappaliban folytattuk, ahol bár a koncerttéren sokan voltak, hátul még maradtak ülőhelyek és egy másik baráti társasággal össze is futottunk, így a Gexy és zenekara inkább csak beszélgetés közbeni háttérzene volt számunkra. Ugyanakkor, amikor néha-néha odafigyeltem, kifejezetten kellemes volt, amit a zenekar játszott. Szóval rájuk fogok keresni a neten!
Ezután még egyszer visszamentünk az Estbe az Avement formáció meghallgatására. Itt szerintem volt némi gond a hangtechnikával, ugyanis amikor a Metal formáció énekese „normál hangerőn” énekelt, akkor nem igazán hallatszott a hangja. Maga a zene egyébként nem volt rossz, főleg, ha figyelembe veszem, hogy ez nem az én stílusom, bár ha lejátszanának nekem most 10 zenét azzal a kéréssel, hogy melyik voltak ők, akkor nem meggyőződésem, hogy felismerném őket.
A következő állomásunk a Tititá volt, ahol nem alakult ki heringparty, de a koncertre azért viszonylag sokan bejöttek. A Red Hot Chili Pappas zenekart hallgattuk, akik feldolgozásokat játszottak le, szerintem kitaláljátok, hogy melyik zenekartól. Alapvetően tetszett, kellemes nosztalgia volt az amerikai zenekar dalait hallani, de volt benne egyediség, nem kopizni akarták az eredeti formációt. Jól éreztem magam.
Már jócskán az estébe voltunk, amikor a Made in Pécsbe érkeztünk Dörnyei Szabi koncertjére. Egy másik koncert végére értünk oda és féltünk, hogy elférünk-e, mert sok ember volt viszonylag kis helyen, de a koncert után többen kimentek, így végül még ülőhelyünk is lett. A Babos Attilával (Szabadpécs) történt kollegiális üdvözlést követően bele is merülhettünk az instrumentális zenébe. Nekem kifejezetten bejött a stílus, amit a zenész képviselt, a sok rockos meg metálos banda után ez a kis letisztult zene kifejezetten jól esett, a kedvencem a végén a saját egyvelege volt, amibe több magyar dal is megjelent.
A végén már csak egyedül úgy döntöttem, hogy kicsit benézek a Broken Balls koncertjére. Igazából róluk nehéz lenne bármit mondanom, mert az a stílus, amit ők képviselnek, tőlem már nagyon távol áll. Viszont lenyűgöző volt, hogy az itteni közönség milyen hangulatot ad, pedig a befogadóképessége ennek a helynek azért jócskán egy Est vagy Nappali alatt van. Egyébként itt volt leginkább egy olyan érzésem, hogy a közönség nagy része törzsvendég, akik gyakran járnak ide és ismerik is egymást, és talán itt volt a legtöbb nem vándorló, végig egy helyben maradó néző (ebben talán az is benne volt, hogy ez a helyszín már a fesztivál „epicentrumától” kicsit távolabb esett.)
23 óra környékén már fáradtnak éreztem magam és én is hazamentem, de aki akart még 2-3 órán keresztül bulizhatott a különböző zenekarokra. Nyilván esetemben sok időt elvitt a vándorlás, ha egy helyen maradok, valószínűleg kicsit több koncertet meghallgathattam volna, de így is jól éreztem magam. A Szabadkikötő nálam kimaradt, amit kicsit sajnálok, de majd legközelebb oda is elnézek!
Ti melyik helyszíneken voltatok, melyik formációkat hallgattátok meg, és mi volt a véleményetek róluk?
Borzalmas bűncselekmény tartja lázban a német lakosságot. Négy gyermekük szeme láttára gyilkoltak meg egy házspárt a saját házukban, és a kegyetlen gyilkossággal egy 18 éves fiút gyanúsítanak, akit azóta már le is tartóztatott a rendőrség.
A németországi helyi hatóságok által kiadott közlemény szerint a 47 éves asszonyt, és az 51 éves férjét a saját házukban találták holtan, több szúrt sebbel, a bajorországi Bayreuth városához közeli Mistelbachban található családi ház pincéjében – adta hírül az ABC News
A hatóságok közleményéből tudható, hogy a rendőrséget a szomszédok értesítették, mert éjfél után a házból hallatszó segélykiáltásokra lettek figyelmesek, miközben gyanűs zajok szűrődnek ki a szomszédból. Az éjszaka riasztott rendőrök azonnal kisiettek a helyszínre, illetve azonnal hajtóvadászatot indítottak a feltételezett gyilkos után, aki szörnyű tette után mindössze néhány órával később önként feladta magát a rendőrségen.
Többek közt a dpa német hírügynökség értesülései is arról szólnak, hogy a borzalmas tett elkövetője nem volt családtag. Időközben, a kihallgatások során kiderült, hogy az elmúlt időszakban a tettes többször is vendégeskedett a családnál. A német hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak arról, hogyan is történt pontosan a szörnyű kettős gyilkosság, illetve, hogy mi volt a 18 éves gyanúsított indítéka, de annyi már tudható, hogy a gyilkos a házaspárt halálra szúrkálta, miközben a gyermekeik is otthon tartózkodtak a családi házban.
A tévés Palik László tegnapi vendége volt Czene Attila 47 éves úszó, aki többek között az 1996-os atlantai olimpián aranyérmet szerzett. Czene közvetlenségével, őszinteségével, szerénységével mára belopta magát az emberek szívébe.
“Azon kívül, hogy felszedtem sok-sok kilót magamra, annyival boldogabb is lettem így az évek alatt. Négy éves a kislányunk. Ez az első, és a legfontosabb az életemben”
A tévés műsorvezető YouTube-csatornájának legújabb, január 8-i videójában beszél a betegségéről, a felgyógyulásáról, és a felgyógyulás utáni jelentős hízásáról. Nem kerülte a témát az elmúlt időszakban kirobban, Szilágyi Liliána körüli botrányról sem. Czene elmondta véleményét az úszósportban kirobbant botrányokról.
Czene Attila,olimpiai bajnok úszó, szülővárosában Szegeden, még óvodás korában tanult meg úszni, Banka Péter tanítványaként. Hamarosan a Honvéd színeiben versenyzett, de továbbra is Szegeden végezte az edzéseit. A szöuli olimpia előtti évben Széchy Tamás meghívására Budapestre költözött szüleivel. 1990-ben nemzetközi téren, a perthi világbajnokságon is bemutatkozott. Akkori tizedik helyéről évről évre előbbre lépett, az athéni EB-én 4., a barcelonai olimpián 3., a sheffieldi EB-én 2. lett, majd megnyerte az Egyesült Államok bajnokságát. Atlantában pedig kellemes meglepetésre a szélső, „surranó” pályán elsőnek ütött a célba a 200 méteres vegyes úszásban. Az Egyesült Államokban kezdte meg egyetemi tanulmányait, de azért a harmadik olimpiáján is indult, de már leszorult a dobogóról. Az Arizonai Állami Egyetemen folytatott szociológiai tanulmányait, a Corvinus egyetemen fejezte be. Beválasztották a Nemzetközi Úszó Szövetség sportolói bizottságába és az elmúlt év őszén az elnökség a MOB tagjai sorába is delegálta. A közelmúltban a televíziós táncversenyen aratott győzelmével került újra az érdeklődés középpontjába. Akkori menyasszonyával, mai feleségével Bánhidi Petrával együtt azonban a táncversenyt csak afféle szórakoztató kirándulásnak tekinti. A sportban aratott sikerei után az életben is igyekezett megtalálni helyét, a Kőérberki Tóváros sportközpontjának igazgatója volt, államtitkári kinevezése előtt. Czene Attila napjainkban a Magyar Szabadidősport Szövetség elnökeként tevékenykedik, és veszi ki részét az emberek egészségének megőrzését szolgáló szabadidősport munkájából.
A Magyar Szabadidősport Szövetség 2021 december 9-én online formában tartotta meg tisztújító közgyűlését. A napirendi pontok megtárgyalása után megválasztották az elkövetkezendő négyéves ciklus tisztségviselőit. A tisztújító közgyűlésen négy évre ismét bizalmat szavaztak a Czene Attila elnök által irányított testületnek, és a Felügyelő Bizottságnak.Czene Attila olimpiai bajnok úszónk elnökként immáron harmadik ciklusban kezdi meg munkáját a Magyar Szabdidősport Szövetségben.