Kezdőlap Blog Oldal 2326

Tízezernél is több fertőzést okozhatott már az omikron Németországban

0

Tízezernél is több ember szervezetébe juthatott be, és legalább négy esetben halálos lefolyású megbetegedést okozott az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változata Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint.

A novemberben elsőként Dél-Afrikában azonosított vírusváltozatot keddig 10 443 németországi mintában mutatták ki. Ez 45 százalékkal, 3218 esettel több az egy nappal korábbinál.

A fertőzöttek közül 124-en kerültek kórházba. Négyen belehaltak a vírus okozta betegségbe (Covid-19) – áll az RKI kimutatásában, amelyben jelezték, hogy az ünnepek miatt hiányos az adatszolgáltatás, ezért arra számítanak, hogy a helyi – járási, városi – egészségügyi hivatalok számos esetet utólag jelentenek majd.

Hozzátették, hogy a kimutatás együtt tartalmazza a génszekvencia-vizsgálattal megerősített, és az úgynevezett variáns-specifikus PCR-teszt alapján gyanús eseteket. Az RKI és a szövetségi kormány szerint elkerülhetetlen, hogy a minden korábbinál ragályosabb omikron variáns szétterjedésével elinduljon Németországban a koronavírus-járvány ötödik hulláma, amely az egyszerre megbetegedő munkavállalók nagy száma miatt akár az úgynevezett kritikus infrastruktúra – például az egészségügyi ellátórendszer, a rendőrség és az áramszolgáltatás – működését is veszélyeztetheti.

A karácsonytól számítva 1-3 héten belül várt hullámot főleg a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, kapcsolatok számának csökkentésével és az oltási kampány felgyorsításával igyekeznek minél alacsonyabban tartani. Támaszkodnak az új fejlesztésű gyógyszerekre is. Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter keddi bejelentése szerint egymillió csomagot vásárolnak a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscég Paxlovid nevű készítményéből.

A gyógyszer „rendkívül ígéretes”, korai beadás esetén jelentősen enyhítheti a Covid-19 súlyos lefolyását, így sok beteg elkerülheti az intenzív osztályt – fejtette ki a legelismertebb német járványtani szakértők közé tartozó miniszter. Az első szállítmányok várhatóan január vége előtt érkeznek meg – tette hozzá.

Karl Lauterbach kifejtette, hogy a Covid-19 elleni gyógyszerek megjelenése átalakítja a világjárvány elleni küzdelmet. A védőoltások és a betegség gyógyításának megnyíló lehetőségei révén a Covid-19 lassan „elveszíti fenyegető erejét” – idézték a szociáldemokrata (SPD) politikust a tárca közleményében, amely szerint a kormány együttműködik a Covid-19 ellen gyógyszert fejlesztő összes gyógyszercéggel.

„Inkább gyors oltási kampánnyal és hatékony gyógyszerekkel vívjuk meg ezt a csatát, minthogy iskolákat kelljen bezárni” – fogalmazott a német egészségügyi miniszter.

MTI
kiemelt kép: Pixabay

A NASA lelkészeket és teológusokat vesz fel

0

A NASA, az amerikai űrkutatási és űrrepülési kormányzati ügynökség lelkészeket és teológusokat vesz fel, hogy segítsenek megértetni, hogyan reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is találtak intelligens élet nyomaira – jelentette a The Western Journal című amerikai hírportál.

A portál arról tudósít, hogy az ügynökség az ausztrál származású Andrew Davison lelkészt vette fel, továbbá 23 teológust vett állományba. Davison lelkész – akinek Asztrobiológia és keresztény doktrína című könyve 2022-ben jelenik meg – a teológusokkal együtt részt vesz a NASA és a Princeton Egyetem közös projektjében, amely a földön kívüli élet esetleges azonosításakor várható emberi és egyházi reakciókat vizsgálja. 

A hírportál szerint a projekt időszerű. A James Webb űrteleszkópnak, amelyet karácsonykor lőttek fel sikeresen, megvan a képessége arra, hogy nagyon távoli csillagokat és bolygórendszereket, valamint az élet eredetét tanulmányozza és elemezze, abból a szempontból is, hogy vajon alkalmasak-e emberi életre. A portál idézi Carl Pilchert, a NASA asztrobiológiai intézetének volt vezetőjét, aki szerint annak a feltételezése, hogy a világegyetemben sehol másutt nincs élet, „elfogadhatatlan, amikor több mint százmilliárd csillag van csak ebben a galaxisban, és több mint százmilliárd galaxis van a világegyetemben”.

A lelkészek és teológusok segítségével most a NASA és a Princeton Egyetem azt is vizsgálja, hogy a különböző vallások hogyan tehetik magukévá és illeszthetik tanításaikba a földön kívüli élet lehetőségét. A munkában keresztény, muszlim és zsidó vallástudósok és gyakorló papok vesznek részt.

Kiemelt kép: Pixabay

Mintegy 500 halott és eltűnt a Fülöp-szigeteki szupertájfun után

0

A Fülöp-szigeteken óriási károkat okozott a Rai szupertájfun. A vihar december 16-án érte el először a szárazföldet, özönvízszerű esőzéseket és 168 mérföld/órás szelet hozott, ami egy 5. kategóriás hurrikánhoz hasonlítható – értesült a New York Times.

Épületek váltak semmivé, a folyók kiöntöttek, és több mint hétmillió embernek kellett elhagynia otthonát. Nem volt áram, a víz és a kommunikációs hálózat.

A hivatalos adatok szerint december 27-én reggel a vihar 397 ember halálát okozta, 1147 embert megsebesített, 83-an pedig eltűntek. Több mint félmillió ember még mindig az evakuációs központokban, vagy barátoknál, rokonoknál húzta meg magát.

Antero Ramos (68), aki az ubayi Casare faluból származik, a viharban elvesztette feleségét, Tarsila Ramost (61), valamint két lányát, a 37 éves Nitát és a 28 éves Nenitát.

„A feleségem úgy döntött, hogy evakuálnunk kell, ezért úgy döntöttünk, hogy menedéket keresünk a rizs tárolására használt bodegában” – mondta. „De amint beléptünk, ránk omlott a tároló” – mondta a lapnak a férfi. „Ez egy nagyon szomorú karácsony” – mondta Mr. Ramos. Azonnal el kellett temetnünk őket, mert a temetkezési iroda nem tudott eljutni a tárolóig a még mindig az utakon lévő törmelék miatt.

A nemzetközi néven Rai tájfun (a helyi neve Odette) volt a 15. tájfun, amely idén elérte az országot. A vihar nyolcszor csapott le és több régiót érintett, mielőtt alábbhagyott az ereje.

A Rai pusztítása után az ország Klímaváltozási Bizottsága sürgős helyi szintű fellépésre szólított fel „a közösség ellenálló képességének növelése érdekében a szélsőséges éghajlati eseményekkel szemben, valamint a veszteségek és károk minimalizálása érdekében”.

A helyi tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy a távoli területek lakosai kifogytak az élelmiszerből. Olyan országok ígértek segélyt, mint az Egyesült Államok, Kanada, Kína és Dél-Korea. Egy ENSZ-ügynökség 107,2 millió dollárt kért „a kormány támogatására a legsürgetőbb humanitárius szükségletekre való reagálásban a következő hat hónapban”.

Kiemelt kép: Wikipédia

Szálló por – Többfelé ismét megnőtt a légszennyezettség

0

Országszerte többfelé ismét megnőtt a légszennyezettség a szálló por miatt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) keddi adatai alapján már nem csak Sajószentpéteren és Kazincbarcikán, hanem Putnokon is veszélyes a levegőminőég. Miskolc, Salgótarján és Tököl levegőjét egészségtelennek minősítették. Emellett további kilenc településen – köztük Budapesten – kifogásolt a levegőminőség. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen, veszélyes.

Az NNK korábban arra figyelmeztetett, hogy veszélyes levegőminőség esetén a gyermekek, a várandósok, az idősek, a krónikus légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségben szenvedők kerüljék a szabadban tartózkodást. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a fűtési szezonban „gyakran alakul ki olyan meteorológiai helyzet, amely során a légszennyezők a földfelszínhez közeli légrétegben megrekednek, így ilyenkor koncentrációjuk gyorsan emelkedhet”.

Ez a jelenség leginkább a völgyekben elhelyezkedő települések levegőminőségének alakulásában figyelhető meg, ahol a kedvezőtlen földrajzi elhelyezkedés mellett a helytelen fűtési módok (például nedves és kezelt fa, szénfajták, műanyag égetése) gyakori alkalmazása is ront a helyzeten – hangsúlyozták. Az Országos Meteorológiai Szolgálat légszennyezettségi előrejelzésében azt írta: péntekig folytatódik a változékony, többfelé csapadékos időjárás, eső, havas eső, ónos eső egyaránt előfordulhat. A szél általában gyenge, illetve mérsékelt lesz. Pénteken már egyre kevesebb helyen várható csapadék, egyre többfelé felszakadozhat a felhőzet, a középső országrészben pedig nagy területen megélénkülhet az északnyugati szél. Országos átlagban kedvezően alakul a levegőminőség, ugyanakkor az északkeleti országrész völgyeiben a szállópor átlagértékei meghaladhatják az egészségügyi küszöböt.

A hétvégén szárazabb, melegebb idő várható. Szombaton nagy területen megerősödhet az északnyugati szél, és ennek hatására várhatóan mindenütt javulni fog a levegőminőség.

MTI
Kiemelt kép: Illusztráció/Pixabay

Hazánkban az elmúlt 10 évben megduplázódott a diplomás nagyivók száma

0

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon a diplomások között nőtt leginkább a nagyivók aránya a legutóbbi Orbán-kormányok alatt: a számuk gyakorlatilag megduplázódott  – írta meg a Népszava.

A teljes népességre vetítve 2009-ben 2,9 százalék volt a sokszor a pohár fenekére nézők aránya, addig 2019-re már 6,1 százalékuk ivott az átlagosnál nagyobb mértékben. A statisztikai adatok szerint a teljes népesség körében 2009-ben a teljes lakosság 4,6 százaléka számított nagyivónak, és 15,1 százalékuk volt mértékletes alkoholfogyasztó, addig 2019-re már a magyarok 5,2 százaléka ragadta magához a poharat eltúlzott mértékben, és 20,2 százalékuk számított mértékletes alkoholfogyasztónak.

A diplomások között 10 évvel ezelőtt 24,5 százalékuk vallotta magáról hogy egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, 2019-ben már csak 16,6 százalék számított közöttük absztinensnek. A legfeljebb nyolc általános végzettséggel rendelkezők között is több az, aki gyakrabban iszik, 2019-ben 4,2 szézalék számított nagyivónak, jelenleg ez 4,4 százalék.

Varga Judit kikéri magának, hogy leszbikus lenne, feljelentést tesz

0

Varga Judit igazságügyi miniszter ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz rágalmazás miatt, miután a Borkai Zsolt korábbi győri polgármestert lebuktató az Ördög Ügyvédje blogon azzal vádolták, hogy leszbikus kapcsolatai vannak.

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, az Ördög Őgyvédje hosszú hallgatás után újra jelentkezett, ezúttal Varga Juditról állította azt, hogy a nőkhöz is vonzódik.

Varga Judit a nőket is szereti az ördög ügyvédje szerint

„A bejegyzésekben nőként és családanyaként is próbálnak valótlan állításokkal nyilvánosan megalázni. A baloldal akkora bajban van, hogy sem a karácsony, sem a családok, sem a nők nem jelentenek semmilyen akadályt, ha mocskolódásról vagy lejáratásról van szó” – írja Varga Judit a Facebookon.

„A személyemmel kapcsolatos minden, Az ördög ügyvédje facebook oldalon megjelent állítás valótlan, ezért ismeretlen tettes ellen rágalmazás vétsége miatt feljelentést teszek” – írta.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri petárdázás idején állatvédők

0

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri petárdázás idején az Orpheus Állatvédő Egyesület: a kutyákat és macskákat egyebek mellett a sötétítő függöny lehúzásával, a redőnyök leeresztésével és nyugodt helyek biztosításával lehet megvédeni az ilyenkor jellemző fokozott hang- és fényhatásoktól – tudatta az egyesület kedden az MTI-vel.

Az óévbúcsúztatókor használt pirotechnikai eszközök intenzív hang- és fényhatásai a háziállatok számára sokkos pánikot okozhatnak. Néhány szempont figyelembevételével azonban megelőzhető lehet, hogy a szilveszteri petárdázások következtében kellemetlen szituációk keletkezzenek – olvasható a közleményben.

A petárdától megijedt macskák éles marásokat okozhatnak gazdáiknak, a kutyák a kerítésen átugorva vagy a pórázt a gazda kezéből kitépve próbálhatnak a robbanásoktól elmenekülni. Fontos, hogy a háziállatokat tulajdonosaik a petárdázás helyszíneire semmiképpen ne vigyék ki. A riadtan menekülő állatok néhány óra alatt körülbelül 5-10 kilométert is képesek megtenni. Van, hogy az elmenekült kedvencek soha többé nem kerülnek elő – idézi az összegzés Seres Zoltánt, az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársát.

Az egyesület közleményében arra kéri a háziállatok tulajdonosait, hogy a kutyában lévő, kötelező mikrochip legyen állatorvos által a gazda adatait tartalmazóan beregisztrálva, mivel ha valaki megtalálja az állatot, a gazda így gyorsabban elérhető. Szintén érdemes a kutyákra, macskákra a gazda elérhetőségét tartalmazó bilétás nyakörvet kötni, hogy a megtaláló könnyen elérhesse a tulajdonost. A baj megelőzése érdekében csütörtök és vasárnap között a kijelölt sétáltató helyeken is fokozott óvatossággal, pórázon érdemes a kutyákat sétáltatni.

Az otthonokban a háziállatoknak érdemes a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet, például belső szobát, udvarrészt, garázst vagy jó kerítéssel körülvett udvart biztosítani. A sötétítő függöny lehúzása és a redőny leeresztése szintén a háziállatok védelmét szolgája. Félősebb kutyák és macskák számára az állatorvos által ajánlott nyugtató szerről is gondoskodhatnak tulajdonosaik a petárdázások idejére.

A háziállat esetleges elkóborlása esetén érdemes a www.orpheus.hu oldalon a közelben működő állatvédő szervezetekről informálódni – áll az összegzésben.

MTI

Ennyit keresünk majd 2022-ben: mutatjuk a számokat

0

övekedik a minimálbér, a közmunkások bére és számos ágazatban lesznek kedvező elmozdulások. Véletlenül épp az országgyűlési választások előtt. De hogy ez mégis mit jelent pontosan, most mutatjuk számokban.

A minta bér

A bemutatásra kerülő béreket úgy mutatjuk be, hogy azt egy gyermek nélküli és 25 év feletti, azaz adókedvezményekben nem részsülő személy kapja meg. Ez az a korosztály ugyanis, akik legtöbb esetben szeretnének a szülői házból elköltözni és önálló életet kezdeni, de ezt az anyagi lehetőségük nem engedi meg.

Az adó mértéke

Bár bejelentések során rendre magas és kerek számokat mutatnak be (közmunka 100 000 Ft, vagy minimálbér 200 000 Ft) ezek minden esetben a bruttó bérek, ami után adót kell fizetni. Ráadásul ebbe még nincsenek is benne a munkáltatói járulékok, amit a bruttó béren felül a munkáltatónak meg kell fizetni.

Ez azt jelenti, hogy 2022-ben egy minimálbért, azaz bruttó 200 000 Ft-ot kereső személy végül 133 000 Ft-ot kap kézhez de a munkáltatónak a járulékokkal együtt összesen 226 000 Ft-ba kerül a munkavállaló kifizetése. Egyszóval a munkavállaló teljes bekerülésének mindössze 59%-a kerül a zsebekbe, további 41% az államhoz kerül.

Kinek mi jár

Az alábbiakban a közmunkást, a minimálbért keresőt, a kezdő pedagógust (itt a pótlékot is beleszámolva) és az országgyűlési képviselőt (aki egy bizottsági tagsággal rendelkezik) hasonlítjuk össze.


Még ezek után is fizetünk adót

Az általános forgalmi adó a világon mindenhol jelen van, amellyel árukat, termékeket és szolgáltatásokat terhelnek. Mértékét minden állam maga állapítja meg, amely jelenleg az EU-n belül 19%-tól 27%-ig terjed. Természetesen ebben is az élmezőnyben járunk, így az amúgy is magas adóval sújtott bérekből további 27%-ot az államnak adunk.

A legtöbb országban a különböző termékek áfájának csökkentésével igyekeznek az állampolgárokat segíteni, ilyen például néhány alapvető élelmiszer, az egészséghez szorosabban köthető termékek vagy akár a gyermekruha forgalmi adójának mérséklése.

Az alapvető szükségleteket kielégítő áruk elérhetőbbé tételével a létbiztonság és komfortérzet is megteremthető. A magyar kormány ezt épp ellenkezőleg gondolja, inkább saját maga szeretne diszponálni a beszedett adó felett. Ezt Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke maga is kifejtette, aki az azóta megszűnt Magyar Idők tavaly októberi számában a következőt nyilatkozta:

“AZÉRT VAN IDEHAZA MAGASABB ÁFA, HOGY A LEHETŐ LEGKISEBBRE CSÖKKENHESSEN AZ SZJA ÉS A CÉGEK ADÓJA, ÉS HOGY TÁMOGATNI LEHESSEN A CSALÁDOKAT ÉS A MUNKAHELYTEREMTÉST”.

via Jövő Tv

Vigyázzon! – A Magyar Posta nevében küldenek kamu sms-t

0

Megtévesztő, a Magyar Posta nevét és arculati elemeit használó veszélyes email és sms terjed, amelyben csomag átvételéhez kérik a szállítási cím egyeztetését; a posta azonban kizárólag nemzetközi küldeményeknél, a vámkezelési díjak kiegyenlítése miatt küld online vagy sms fizetési értesítést, és ebben minden esetben a www.posta.hu/szolgaltatasok/vam link szerepel – közölte a Magyar Posta a honlapján.

A közlemény felhívja a figyelmet, hogy a megtévesztő levélben látható „Kattints ide”, „Fizessen online” vagy „Küldje el nekem a csomagot”, illetve hasonló feliratú linkre kattintva adathalász weboldalra kerül a címzett, az itt megadott adatok pedig csalók birtokába jutnak. A Magyar Posta ezért kéri, ha bárki ilyen gyanús emailt vagy sms-t kap, semmiképp ne kattintson a benne szereplő hivatkozásokra, és ne adjon meg adatokat.

Azt tanácsolják, hogy első körben mindenki ellenőrizze a levél feladójának e-mail címét, sms-nél a küldő telefonszámát, mert ezekből rögtön kiderülhet, hogy nem a Magyar Posta hivatalos elektronikus címéről (@posta.hu) vagy telefonszámáról (06-30-344-4987) érkezett a megkeresés.

A közlemény szerint gyanúra, fokozott elővigyázatosságra adhat okot a magyartalan megfogalmazás, helyesírási hibák, vagy ha a címzett nem is rendelt csomagot, mégis arról kap értesítést, hogy fizessen a megrendelt csomagért. Továbbá a túl kecsegtető, drága telefon- vagy egyéb nyeremény ígérete is megfontoltságra, elővigyázatosságra int. A Magyar Posta javasolja, hogy kétség vagy gyanú esetén forduljanak  ügyfélszolgálatához, és kérjenek megerősítést. A megtévesztő értesítésekről szóló ügyfélbejelentéseket a Magyar Posta komolyan veszi, és a lakossági tájékoztatás mellett jelzi azt az intézkedésre jogosult hatóságnak is.

A közleményben kitértek arra, hogy amennyiben nyomkövetési kódot tartalmaz a küldeménye, a posta honlapján a kód beírásával bármikor elérhetők a hiteles szállítási információk.

MTI

Meghalt egy ember, miután rászakadt a galéria egy budapesti boltban

0

Egy ember meghalt, egy pedig megsérült, miután rájuk szakadt a galéria egy budapesti élelmiszerboltban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden az MTI-vel.

Csécsi Soma telefonon elmondta, a baleset egy VIII. kerületi, Baross utcai boltban történt. A BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettessel szemben – fűzte hozzá.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel közölte, hogy a törmelék és a galériában felhalmozott áru – mintegy 20 négyzetméteren – négy embert temetett maga alá, hármat sikerült kimenteni.

MTI