Kezdőlap Blog Oldal 2578

Most akkor hova álljak? – /publicisztika/

Az ember már csak ilyen, folyton keresi a helyét. Keressük a helyünk az élet minden területén, munkában, karrierben, családalapításban, iskolában, edzésen, és a politikában is. Igyekszünk megtalálni a hozzánk legközelebb eső politikai csoportosulást, azt amelyikkel a legjobban tudunk azonosulni. És túl a politikán, azon felül az ideológiát is keressük, ami számunkra szimpatikus és elfogadható.

Én viszont egyre tanácstalanabb vagyok.

Hova álljak, ha végtelenül unom, hogy egy szűk oligarcha csoport lerabolja az államot, ha végtelenül unom, ahogy a kormány a kisebbségekkel bánik, ha végtelenül unom, hogy az önmagát nemzetinek való kormány, simán haverkodik a kínai kommunistákkal, ha végtelenül unom, hogy a befizetett adómat hülyeségekre (stadionok, vadászkiállítások, felesleges látványberuházások) költik el? Ha unom, hogy a liberalizmus szitokszó lett, a parlamenti demokrácia kiüresedett, a közbeszerzések körül sehol sincs nyoma a transzparenciának, ha a miniszterelnöknek fontosabbak a kínai, török meg orosz barátai, mint az egyszeri magyar munkás? Unom, és elegem van, hogy a rendszer mindent és mindenkit felfal, hogy bekebeleznek, lerabolnak mindent, és mindenkit, hogy már az egyetem sem szabad, hogy a szabad sajtó is csak vergődik, hogy a közmédiából gusztustalan propaganda harsona lett, ha nem nézem jó szemmel, hogy uszító újságírókból lesznek a rendszer kegyeltjei, ha zavar, hogy a haveroknak mindent lehet, mindenki másnak pedig kuss, vagy megjárja. Ebbe az egészbe belefáradtam, az Orbán-rendszer akármennyire is szeretném nem tud, és nem is akar konszolidálódni, a háborús retorika, a láthatatlan ellenség elleni harc az örök és megkérdőjelezhetetlen. Mert ez élteti a rendszert, és Orbán Viktort.

De hova álljak akkor, ha a 2010 előtti, az országot pocsékul vezető figurákat sem szeretném visszahozni a hatalomba? Nem kívánok Gyurcsány Ferenc országában sem élni, ahogy nem kívánok Orbán Viktor országában sem élni. Nem akarok olyan országot, ahol Tóth Csaba vagy Bíró László országgyűlési képviselő lehet, ahol az önmagát demokratának tartó politikusok, füstös szobákban döntenek az előválasztásról, ahol a kétfordulós választásokért küzdő pártok, simán belemennek, hogy az előválasztás egyéni jelöltjei esetében legyen egyfordulós a történet. Ha nem akarok olyan országban élni, ahol a politikai erők ismét a határon túl ragadt magyarok ellen ugrasztják az anyaországiakat? Ha nem akarok olyan országban élni, ahol – ezúttal Peking és Moszkva helyett – Brüsszel a fontos és nem Budapest? Ha nem akarok olyan országban élni, ahol a gazdagokat tudatosan mossák össze a bűnözővel, és büntetik a tehetséget, szorgalmat, kockázatvállalás?

Nem, nekem ezek a dolgok egyáltalán nem tetszenek.  

De túl a 2022-es választásokon, mely csak homok a szélben…

Mit tegyen az ember, ha nem akar egy szélsőjobboldalra tolódott, kirekesztő, gyűlölködő világban élni, de azt sem szeretné, hogy fehér, heteroszexuális férfiként bűnösnek keljen éreznie magát, több évszázaddal korábbi események miatt? Mit tegyen az ember, ha nem akar olyan világban élni, ahol bántalmazzák a homoszexuális honfitársait, azonban olyan világban sem akar élni, ahol nem nevezhet csinosnak egy nőt, mert a radikális feministák szexizmussal vádolják meg? Ha nem akarok olyan világban élni, ahol csak ez a két szélsőség van? A valóban kirekesztő (neo)nácik és az önmagukat ugyan liberálisnak tartó, azonban a liberalizmushoz egyáltalán nem kötődő, annak értékeivel nem azonosuló progresszívek? Mert az nem liberalizmus, ahol cenzúrázzák a beszédet, ahol szobrokat döntenek le, ahol térdre kényszerítenek. Az fasizmus. Én pedig személy szerint egyikből sem kérek, egyikkel sem tudok azonosulni.

Kérdéssel indult a bejegyzés, de nem fog válasszal végződni: egyszerűen nem tudom. Csak azt érzem, hogy van két nagy tömb, kik mélyen beásták magukat a lövészárkaikban, megállás nélkül dobálják a sarat a másikra, már senki sem emlékszik, hogy az egészet kikezdte, én viszont csak azt tudom, hogy ebben nem szeretnék részt venni. Nem szeretnék sem sarat dobálni, sem lövészárkokat ásni, azonban azt is tudom, látom és tapasztalom: aki egyik oldallal sincs, az valójában mindkét oldal ellensége, egyszerre.

Kellemes hétvégét minden kedves olvasónknak!

25%-kal kevesebben válnak el, de sokaknak még így is kockázatos lehet a Babaváró

A Babaváró Hitelben rejlő lehetőségek már közismertek, abba viszont sokan bele se gondolnak, milyen következményei lehetnek annak, ha nem tudják teljesíteni az elvárt feltételeket. Hogyan lehet a 0%-os hitelből egy pillanat alatt 7,21% kamatozású? A Duna House szakértői ismertetik a gyermekvállalást ösztönző kölcsön kockázatait is, hogy az ügyfelek kellő megfontolással vághassanak bele a hitelfelvételbe. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján tavaly 67.301 házasságkötés történt Magyarországon, ami 2019-hez viszonyítva 3,1%-os növekedést mutat. Az egybekelés népszerűségén nagyot lendíthetett a két évvel ezelőtt bevezetett Babaváró Hitel, illetve a CSOK is. Habár az Eurostat 2020-as jelentéséből az derült ki, hogy az európai országokhoz viszonyítva alacsony a válások aránya hazánkban, azért így is 14.979 pár döntött amellett, hogy inkább külön folytatják életüket. Az is bizakodásra adhat okot, hogy ez az adat 25%-kal kisebb az egy évvel korábbihoz képest.

„A Babaváró támogatás az arra jogosult, családalapítás vagy újabb gyermekvállalás előtt álló házasoknak kihagyhatatlan lehetőség, kedvezőtlen esetben azonban a kamatmentes álom dupla akkora törlesztővel is végződhet, ha az igénylő párnak végül nem születik gyermeke vagy elválnak útjai” – árulta el Fülöp Krisztián, a Duna House Pénzügyek vezetője. „A gyermekvállalás sikertelensége miatti kockázatokról konkrét adatok ugyan még nincsenek, hiszen a határidőként megszabott 5 év még nem járt le, de az elmúlt két évben sajnos jó pár igénylőnél volt már példa válás miatt a támogatás megszüntetésére. Ha pedig már megfogalmazódott ez a döntés a felekben, nem kell megvárniuk a házasság felbontását. Érdemes inkább minél előbb bejelenteni a válási szándékot, és visszafizetni a kölcsönt, mielőtt a kamatokkal tovább kumulálódna az összeg.” 

Milyen esetekben és mekkora összegű büntetéses kamattal kell számolni válás esetén?

  • Amennyiben született gyermeke a párnak, a támogatást nem kell törleszteniük, viszont a továbbiakban piaci, 7,21%-os kamatozású lesz a kamattámogatás. Ez a büntetéses kamat így is megfelel egy jó személyi kölcsön hiteldíjának, ezért a Duna House Pénzügyek szakértői szerint érdemesebb megtartani a konstrukciót és fizetni a részleteket, mert a következő, ingatlanfedezet nélküli hitelt már csak magasabb kamatozással tudnák felvenni a felek.
  • Ha a házasság ideje alatt nem született gyermek, akkor az igénybe vett kamattámogatást 120 napon belül, egy összegben kell visszafizetniük a feleknek, a hitel pedig szintén piaci kamatozásúvá válik. Ugyanez a helyzet áll fent akkor is, ha a pár együtt marad, de a feltételként megszabott első 5 évben nem érkezik meg az utód a családba.
  • Abban az esetben pedig, ha a válást követően az egyik fél újraházasodik, az előző frigyből nem volt gyermeke, és megfelelnek új párjával az igénylés feltételeinek, akkor a családalapításra rendelkezésre álló 5 év újra kezdődik, a Babaváró kedvezményei pedig igénybe vehetők. Fontos azonban megjegyezni, hogy a támogatás összegét nem lehet újra megigényelni, a kedvezményes konstrukció a már felvett – és adott esetben már el is költött – összeg törlesztésére marad érvényben, – jó esetben – a korábbi partnerrel együttműködésben.

Fülöp Krisztián kiemelte azt is, milyen egyéb feltételekre tanácsos figyelnie a párnak, már akkor is, ha még csak tervezik a Babaváró igénylését:

  • A munkahely megléte sarokköve a pozitív banki bírálatnak. Egyrészt azért, mert megfelelő mértékű jövedelem nélkül nem lesznek hitelképesek az igénylők. De, ami még ennél is fontosabb, hogy ha munkahelyváltás előtt állnak, akkor ne teljen el 30 napnál több a régiből való kilépés és az újnál való kezdés között. Elvárás ugyanis, hogy legalább a házaspár egyik tagjának legyen 3 év folyamatos társadalombiztosítási jogviszonya, maximum 30 napos megszakítással. Mivel a jelenlegi információk alapján a Babaváró támogatás 2022 év végéig elérhető, ha mindkét fél épp olyan szerencsétlenül vált munkát vagy lesz munkanélküli, hogy ez a feltétel nem teljesül, az OEP igazolás beszerzésére már biztosan nem lesz lehetőségük, így kiesnek a támogatottak köréből.
  • A gyermek születése után 60 nap áll rendelkezésre a szülőknek, hogy anyakönyvi kivonattal, lakcím- és adókártyával igazolva azt bejelentsék. Ha ebből a határidőből kicsúsznak, akkor a jogszabály értelmében a már megszületett gyermeket nem veszik figyelembe a hiteltörlesztés feltételeinek módosításakor.
  • A várandósság 12. hetétől minden magzat gyermeknek minősül, így teljesül az elvárt feltétel, még akkor is, ha a baba sajnálatos módon halva született.
  • Abban az esetben, ha a gyermektelen házaspár igazolni tudja, hogy emberi reprodukciós eljárásban vettek részt a törvényi előírás szerinti számban, úgy kamattámogatással végigvihetik a hitel.

100 km/h feletti szél és jégeső közelít felénk

0

Dél felől fokozatosan terjeszkedik a csapadékmező észak felé! Az egész térségen kinn a NARANCS riasztás! Felhőszakadás (30-50 mm), jég (3-6 cm) és HEVES KIFUTÓSZÈL AKÁR 100 km/h-t meghaladó is vàrható! – írja a Meteo Mecsek.

Vigyázzunk magunkra, egymásra és értékeinkre, a meterológusok szerint óriási vihar közeleg! Az országban a jelentések szerint több autót is megrongált már a jég, aki teheti parkoljon garázsba vagy fedett helyre!

Szupercella alakul Baranya déli részén?

Tegnap még rekordokat döntögettünk, Abonyban 40,2 fokkal tetőzött a hőség, térségünkben 36-38 fok között alakult. Hajnalban a front előszeleként záporok zivatarok vonultak át térségünk felett! Jelenleg 33-35 fok van.

FRISSÍTVE (15:41)A térség déli felén beindult a gomolyfelhőképződés. A déli határon Vajszlótól délre màr ki is alakult egy záportömb.

FRISSÍTVE (16:05)SZUPERCELLA a dèli határon?! Lassan mozog, pár radar kép és megtudjuk az útjàt is! Érik a NARANCSSÀRGA riasztás?!

FRISSÍTVE (16:18)Továbbra is a déli határon táncolnak a zivatar gócok, szép lassan tartanak észak felé, első cèlpont Sellye-Vajszló-Siklós lesz! – írja a Meteo Mecsek.

Kiemelt fotónk illusztráció.

Szupercella alakul Baranya déli részén?

Tegnap még rekordokat döntögettünk, Abonyban 40,2 fokkal tetőzött a hőség, térségünkben 36-38 fok között alakult. Hajnalban a front előszeleként záporok zivatarok vonultak át térségünk felett! Jelenleg 33-35 fok van.

FRISSÍTVE (15:41)A térség déli felén beindult a gomolyfelhőképződés. A déli határon Vajszlótól délre màr ki is alakult egy záportömb.

FRISSÍTVE (16:05)SZUPERCELLA a dèli határon?! Lassan mozog, pár radar kép és megtudjuk az útjàt is! Érik a NARANCSSÀRGA riasztás?!

FRISSÍTVE (16:18)Továbbra is a déli határon táncolnak a zivatar gócok, szép lassan tartanak észak felé, első cèlpont Sellye-Vajszló-Siklós lesz! – írja a Meteo Mecsek.

Gyurcsány “szétpereli” az őt részegnek nevező fideszes oldalakat

Gyurcsányon volt a kormánymédia célkeresztje tegnap. Felkerült egy videó róla, ahol egy utcafórumon fotózkodik egy civillel, de a politikus közben elvesztette egyensúlyát, és neki dőlt mögötte levő kirakatüvegnek. – írja a Jövő TV.

A videó kétségtelenül eladható úgy, hogy Gyurcsány részeg rajta… A kormánymédia pedig így is tett. A DK-s politikus pedig egy posztjában közölte, hogy ezekért a kijelentésekért perelni fog.

BÍRÓSÁG ELÉ IS FOGOM IDÉZNI ŐKET. MICSODA ROHADÉK DOLOG EZ!?

– olvasható bejegyzésében.

A DK sajtólevelében azt írta, hogy megértik, hogy a Fidesz aggódik, hiszen Magyarország romokban. Viszont az ellenzéki együttműködést nem tudják megbontani, és a Demokratikus Koalíció is erősödik, de ez már minden határon túlmegy. A bántóan primitív gyurcsányozásnak is van határa. Ezért Gyurcsány Ferenc mindenkit beperel, aki részegnek, ittasnak titulálja.

Boris Becker csinosnak titulálta Fucsovics barátnőjét, szexizmussal vádolják

Szerdán a világelső Novak Djokovics három szettben legyőzte Fucsovics Mártont a wimbledoni tenisztorna férfi egyesének negyeddöntőjében. Boris Becker a BBC televíziós szakértőjeként dolgozott a mérkőzés közben, arra azonban aligha számított, hogy utána szexizmussal vádolják majd.

Történt ugyanis, hogy a hatszoros Grand Slam-torna-győztes teniszező – aki korábban Djokovics edzője is volt – Fucsovics párjáról is szót ejtett.

A stúdióban Becker azt mondta, hogy „úgy hírlik, a magyar hölgyek a legszebbek. Nos, ezt nem tudom, de ő mindenesetre nagyon csinos.”

A közvetítésben az első számú magyar játékos kedvesét többször is megmutatták, John Inverdale kommentátor be is mondta, hogy Böszörményi Anettről van szó. – írja az index.

Emiatt többen is szexizmussal vádolták meg az egykori tenisz-csillagot.

A Women in Sport and Perception Agency (amely a sportban való egyenlőség kérdésével foglalkozik Nagy-Britanniában) azon a véleményen van, hogy Becker megjegyzése egyáltalán nem helyénvaló.

A Daily Mail újságban is megjelent egy írás, miszerint a szervezet elnöke, Stephanie Hilborne szerint „ha két férfi így beszél egy hölgyről, ráadásul élő adásban, az már túl sok”.

Böszörményi Anett valóban szép nő. Persze ez ízlés kérdése, de én férfiként – Boris Beckerhez hasonlóan – azt gondolom róla, hogy kifejezeten csinos, ahogy valóban a magyar nők többsége is az. Ez szexizmus lenne? Ha igen, akkor büszkén vállalom, hogy szexista vagyok, úgy látszik ebben a progresszív világban ha szépnek nevezünk egy szép nőt, akkor szexisták leszünk. Ki érti ezt?

Tragikusan fiatalon elhunyt Urbán Andrea színésznő

Meghalt Urbán Andrea színésznő, szinkronszínésznő. Többek között a Las Vegas című amerikai filmsorozatban is szinkronizált, ahol férjével, Bozsó Péter színművésszel is együtt dolgozott – olvasható a Szinkronjunkie blog közösségi oldalára feltöltött bejegyzésben.

Urbán Andrea 49 éves volt. 

Felakasztotta a kutyáját, 40 napnyi elzárást kapott a baranyai férfi

A Siklósi Járásbíróság a 2021. július 8. napján megtartott nyilvános előkészítő ülésen kihirdetett ítéletével H. L. vádlottat állatkínzás vétsége miatt 40 nap elzárásra ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi 2020. január 6. napján a reggeli órákban felkereste egy baranyai településen élő ismerősét, akitől a vádlott ekkor egy keverék fajtájú, egy éves korú, nőstény ivarú kutyát kapott ajándékba. A vádlott szándéka az volt, hogy a kutyát terelőkutyaként fogja használni.

A vádlott a délelőtti órákban gyalogosan hazafelé indult lakóhelyére, az ajándékba kapott kutya nyakára pedig egy magával hozott bálamadzagot tekert póráz gyanánt, és azzal vezette az állatot. A vádlott útközben szemügyre vette az állatot, azt túl játékosnak ítélte, és úgy találta, hogy mégsem lesz alkalmas terelő feladatok ellátására, ezért elhatározta, hogy elpusztítja.

Ennek végrehajtása érdekében a vádlott a baranyai község határában található szántó felé vitte a kutyát, majd egy akácosba érve keresett egy olyan akácfát, amelynek ágai villaszerűen elágaztak. A vádlott a pórázként használt bálamadzagot a faág elágazásába illesztette, majd nagy erővel megrántotta a madzagot, amelynek következtében a kutya a levegőbe emelkedett, nyakcsigolyája pedig eltört, ekként a vádlott gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmazott, amely alkalmas volt arra, hogy annak pusztulását okozza.

A vádlott cselekménye következtében a kutya elpusztult, a halál oka a nyaki csigolyák törése volt. A vádlott a tetemet a bálamadzag segítségével a néhány száz méterrel arrébb található fás területre húzta, majd azt hátrahagyva távozott a helyszínről.

Az ítélet jogerős.

Állatkínzóktól mentett meg kiskutyákat a NAV

0

Több alkalommal is életveszélyben lévő kutyakölyköket találtak az autópályákon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.

A pénzügyőrök április végén az M1-es autópálya ácsi szakaszán ellenőriztek egy nyolc utast és két utánfutót szállító kisbuszt. Az utánfutók átvizsgálásakor találtak egy zárt, fém szerszámosládát, amin néhány keskeny nyílás is volt, de ezek többségét a csomagok elzárták. Mint kiderült, két Cane corso-jellegű kölyökkutya utazott a levegőtlen ládában, kitöltetlen egészségügyi könyvekkel, csip és útlevél nélkül szállították őket.

A NAV munkatársai értesítették a kormányhivatal hatósági állatorvosát, és állatkínzás miatt a rendőrséget. Az állatorvos szerint a kutyák 4-5 hetesek, és a szállítási körülmények miatt életveszélyes állapotba kerültek. A rendőrség állatkínzás bűntette miatt indított eljárást.

Májusban a pénzügyőrök még három Bichon, és két tacskó-csivava keverékkölyköt is megmentettek azzal, hogy felderítették felelőtlen szállításukat. A kutyakölyköket alig 4-5 hetes koruk, hiányos oltásuk és nem megfelelő egészségügyi állapotuk miatt elkobozták. Azóta két alapítvány befogadta a kiskutyákat.