Az ember már csak ilyen, folyton keresi a helyét. Keressük a helyünk az élet minden területén, munkában, karrierben, családalapításban, iskolában, edzésen, és a politikában is. Igyekszünk megtalálni a hozzánk legközelebb eső politikai csoportosulást, azt amelyikkel a legjobban tudunk azonosulni. És túl a politikán, azon felül az ideológiát is keressük, ami számunkra szimpatikus és elfogadható.
Én viszont egyre tanácstalanabb vagyok.
Hova álljak, ha végtelenül unom, hogy egy szűk oligarcha csoport lerabolja az államot, ha végtelenül unom, ahogy a kormány a kisebbségekkel bánik, ha végtelenül unom, hogy az önmagát nemzetinek való kormány, simán haverkodik a kínai kommunistákkal, ha végtelenül unom, hogy a befizetett adómat hülyeségekre (stadionok, vadászkiállítások, felesleges látványberuházások) költik el? Ha unom, hogy a liberalizmus szitokszó lett, a parlamenti demokrácia kiüresedett, a közbeszerzések körül sehol sincs nyoma a transzparenciának, ha a miniszterelnöknek fontosabbak a kínai, török meg orosz barátai, mint az egyszeri magyar munkás? Unom, és elegem van, hogy a rendszer mindent és mindenkit felfal, hogy bekebeleznek, lerabolnak mindent, és mindenkit, hogy már az egyetem sem szabad, hogy a szabad sajtó is csak vergődik, hogy a közmédiából gusztustalan propaganda harsona lett, ha nem nézem jó szemmel, hogy uszító újságírókból lesznek a rendszer kegyeltjei, ha zavar, hogy a haveroknak mindent lehet, mindenki másnak pedig kuss, vagy megjárja. Ebbe az egészbe belefáradtam, az Orbán-rendszer akármennyire is szeretném nem tud, és nem is akar konszolidálódni, a háborús retorika, a láthatatlan ellenség elleni harc az örök és megkérdőjelezhetetlen. Mert ez élteti a rendszert, és Orbán Viktort.
De hova álljak akkor, ha a 2010 előtti, az országot pocsékul vezető figurákat sem szeretném visszahozni a hatalomba? Nem kívánok Gyurcsány Ferenc országában sem élni, ahogy nem kívánok Orbán Viktor országában sem élni. Nem akarok olyan országot, ahol Tóth Csaba vagy Bíró László országgyűlési képviselő lehet, ahol az önmagát demokratának tartó politikusok, füstös szobákban döntenek az előválasztásról, ahol a kétfordulós választásokért küzdő pártok, simán belemennek, hogy az előválasztás egyéni jelöltjei esetében legyen egyfordulós a történet. Ha nem akarok olyan országban élni, ahol a politikai erők ismét a határon túl ragadt magyarok ellen ugrasztják az anyaországiakat? Ha nem akarok olyan országban élni, ahol – ezúttal Peking és Moszkva helyett – Brüsszel a fontos és nem Budapest? Ha nem akarok olyan országban élni, ahol a gazdagokat tudatosan mossák össze a bűnözővel, és büntetik a tehetséget, szorgalmat, kockázatvállalás?
Nem, nekem ezek a dolgok egyáltalán nem tetszenek.
De túl a 2022-es választásokon, mely csak homok a szélben…
Mit tegyen az ember, ha nem akar egy szélsőjobboldalra tolódott, kirekesztő, gyűlölködő világban élni, de azt sem szeretné, hogy fehér, heteroszexuális férfiként bűnösnek keljen éreznie magát, több évszázaddal korábbi események miatt? Mit tegyen az ember, ha nem akar olyan világban élni, ahol bántalmazzák a homoszexuális honfitársait, azonban olyan világban sem akar élni, ahol nem nevezhet csinosnak egy nőt, mert a radikális feministák szexizmussal vádolják meg? Ha nem akarok olyan világban élni, ahol csak ez a két szélsőség van? A valóban kirekesztő (neo)nácik és az önmagukat ugyan liberálisnak tartó, azonban a liberalizmushoz egyáltalán nem kötődő, annak értékeivel nem azonosuló progresszívek? Mert az nem liberalizmus, ahol cenzúrázzák a beszédet, ahol szobrokat döntenek le, ahol térdre kényszerítenek. Az fasizmus. Én pedig személy szerint egyikből sem kérek, egyikkel sem tudok azonosulni.
Kérdéssel indult a bejegyzés, de nem fog válasszal végződni: egyszerűen nem tudom. Csak azt érzem, hogy van két nagy tömb, kik mélyen beásták magukat a lövészárkaikban, megállás nélkül dobálják a sarat a másikra, már senki sem emlékszik, hogy az egészet kikezdte, én viszont csak azt tudom, hogy ebben nem szeretnék részt venni. Nem szeretnék sem sarat dobálni, sem lövészárkokat ásni, azonban azt is tudom, látom és tapasztalom: aki egyik oldallal sincs, az valójában mindkét oldal ellensége, egyszerre.
Kellemes hétvégét minden kedves olvasónknak!
