Kezdőlap Blog Oldal 2649

160 éve született Rippl-Rónai József

0

1861. május 23-án, Kaposváron született a magyar szecesszió kiemelkedő, és nagy népszerűségnek örvendő alakja. Ismertebb festményei: Kuglizók, Öreganyám, Babits, Karinthy Frigyes portréja, A körtvélyesi kastély, Apám és Piacsek bácsi vörös bor mellett, Nő fehérpettyes ruhában.

Pécsett az Arany Sas Patikában, majd a kaposvári Arany Oroszlán Gyógyszertárban volt patikussegéd, Budapesten szerzett gyógyszerész mesteroklevelet. Gyógyszerészi tevékenységét élete végéig magán viselte, miután egyszer kénsavval leöntötte bal kézfejét.

Házitanítóskodott Szurdon, és Kalksgurgban is élt, közben folyamatosan rajzórákat vett. 1884-től tanult a müncheni Művészeti Akadémián. 1887-től Párizsban Munkácsy Mihálynak lett a segédje, aki cserébe festeni tanította. Sokáig nem tudta leküzdeni neves tanárának reá gyakorolt hatását. Hazatérése után kiállításai voltak Budapesten, Kaposváron.

A Magyar Impresszionisták és Naturisták Körének alapító tagja volt, rést vett a Nyugat-osok mozgalmában is. A festésen kívül üvegablak tervezéssel is foglalkozott és 1912-ben megtervezte az Ernst Múzeum üvegablakát.

1927. november 25-én hunyt el, egykori kaposvári villája ma Rippl-Rónai Emlékmúzeum.

Fotó: wikimedia.org

Az önreflexió tudatossága – Hogyan valósíthatjuk ezt meg? I. rész

0

Az önreflexió jelentése: önvizsgálat, rákérdezés önmagunkra. Az önreflexió során képesek vagyunk önmagunkat viszonylag semlegesen érzékelni és elemezni, amelynek során további lépéseinkre vonatkozóan következtetéseket tudunk levonni.

Továbbá az önreflexió egyike azon képességeinknek, amelyek nemcsak a személyiségfejlődésben, hanem a személyes célok elérésében és az aktív életvitelben is hasznosak lehetnek. A módszer segítségével elgondolkodhatunk magunkon. Célja, hogy a saját magatartási formák tudatosuljanak, azokat meg tudjuk kérdőjelezni és szükség esetén változtatni.

Jómagam azt tapasztaltam, hogy önreflexív emberek társaságában lenni igen szórakoztató, ugyanis nem veszik túl komolyan magukat, sem pedig a körülöttük lévő történéseket. Érzelmileg rugalmasak, mellékhatásként pedig a humor és önirónia is megjelenik.

Hogyan valósíthatjuk ezt meg?

Meg kell tanulnunk magunkat kívülről szemlélni, úgy mintha magunk mellett állnánk, és magunkat, mint egy másik embert figyelnénk. Első lépésként alakítsunk ki bizonyos távolságot önmagunkhoz. Majd tegyük fel a következő kérdéseket:

  1. Miért fontos számomra, hogy önmagamat kívülről lássam? Mit akarok ezzel elérni?
  2. Életem melyik területein lenne a legfontosabb, hogy magamat tudatosan elemezzem és miért?

A továbbiakban, pedig erre a három kérdésre szeretnék választ adni, saját tapasztalataim és véleményem szerint, hogy én miképp vezetnék le egy adott szituációt.

Első kérdés: Miért fontos számomra, hogy önmagamat kívülről lássam, és mit akarok ezzel elérni?

Nos, nézzünk meg egy vitát. Két fél vitatkozik egy adott témában, az egyikük ezt állítja a másikuk az ellenkezőjét. Lehet, hogy mind a két félnek igaza van, az is lehet, hogy egyikőjüknek sincsen. Azonban az igazság csak akkor derülhet ki, ha megállunk egy pillanatra és teszünk hátrafelé három lépést. Lépjünk ki a saját bőrükből és nézzük kívülről a dolgokat. Képzeljük bele magunkat a vitatársunk helyzetébe. Vajon ő mért gondolja másképp az adott szituációt. Talán az is lehet, hogy igaza van? Vagy van abban valami, amit mondani próbál?

Ezekre a kérdésekre csak akkor fogjuk megkapni a választ, ha nem engedünk a makacsságnak, rosszindulatnak, bizonytalanságnak és gyávaságnak, hanem esélyt adunk annak, hogy a tudásunk gyarapodjon a másik ember szemszöge által. Természetesen ehhez kell a mi saját, jóindulatunk, kedvességünk, tiszteletünk éppúgy magunk felé, mint a másik fél iránt.

Amikor két ismerősöm közt lép fel egy vita, és hozzám fordulnak tanácsért, mindig azt tanácsolom nekik, hogy engedjék meg a másik félnek, hogy közbeszólás nélkül elmondhassa ő hogyan látja az adott szituációt, utána pedig ezt a másik fél is tegye meg, majd az elhangzottak alapján kreáljanak egy közös utat/ közös megegyezést, ami a békülés felé vezet.

Csak így tudjuk egymást megérteni, ami által fejlődhetünk.

Folytatás következik!

Pünkösd vasárnap elszórt záporok

Vasárnap a hidegfront is átvonul felettünk, emiatt eleinte sok lesz a felhő, többfelé alakulhat ki zápor, esetleg egy-egy zivatar. Hajnalra 10-12°C-ig csökken a hőmérséklet. Az északnyugati szél megélénkül, néhány helyen illetve zivatarok környezetében meg is erősödik.

Területi átlagban jelentős csapadék nem várható, viszont foltokban 5-10 mm is előfordulhat.

A délutáni óráktól fokozatosan csökken a felhőzet, így a napsütés hatására 22-24°C-ig melegszik a levegő. – írja a Meteo Mecsek

Csíksomlyói búcsú

Zarándokok érkeznek a csíksomlyói búcsú szentmiséjére a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregbe 2021. május 22-én.

Forrás. mti.hu

Fotó: MTI/Veres Nándor

Halálra gázolt a vonat egy nőt Pécsen

0
 Halálra gázolt a vonat egy nőt szombat délután Pécsen, egy vasúti átjáróban – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a Budapest felől Pécs irányába tartó személyvonat a pécsi Ürögi fasoron lévő vasúti átjáróban, eddig tisztázatlan körülmények között ütötte el a gyalogost, aki a helyszínen meghalt.
A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták a vasúti átjárót, az érintett útszakaszon közlekedők a környező utcákon keresztül tudnak kerülni.
A Mávinform azt közölte: a Baranya InterCity gázolt el egy gyalogost, Mecsekalja-Cserkút és Pécs között a helyszínelés végéig – várhatóan szombat estig – szünetel a vonatközlekedés, pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A baleset és az átszállások miatt nő a menetidő a Budapest-Pécs és a Pécs-Gyékényes vonalon.

Forrás: mti.hu

Hétvégi házakba tört be

0

A pécsi rendőrök pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2021. május 21-én reggel arról, hogy Pécsett, az Ürögi határúton található hétvégi házába, illetve szomszédja pincéjébe is betörtek az éjszaka folyamán. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a bejelentő házának ajtaját kifeszítették, majd azt leemelték, és onnan többek között szegélynyírókat, egy elosztót és egy lemezkazettát tulajdonítottak el.

Megállapították továbbá, hogy a szomszédban lévő pince ajtaját is kifeszítették, majd onnan szintén szegélynyírókat tulajdonítottak el. A pincéből egy permetező kannát és egy kancsó bort is elvittek, azonban egyiket a helyszínen, a másikat pedig a szomszédos telken hátrahagyta a betörő.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd pár órán belül elfogták a lopással gyanúsítható 40 éves pécsi férfit. Előállították a rendőrkapitányságra, gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését. A férfi lakásán megtartott kutatás alkalmával a rendőrök megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított tárgyakat, amelyeket visszaadtak a tulajdonosoknak. A gyanúsított ellen lopás miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon.

Forrás: police.hu

Fotó: pixabay.com

LMP: az élővilág megóvása a civilizáció jövője

Az LMP szerint az élhető környezet kialakítása, az élővilág megóvása a civilizáció jövője – mondta az ellenzéki párt társelnöke szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté a biológiai sokféleség napja alkalmából hangsúlyozta, hogy a fajok kipusztulásának oka a természet túlhasználása, a gazdasági célú erdőirtások, a környezetszennyezés.

Kiemelte: a magyarok ennek a folyamatnak a leállításában nem számíthatnak Orbán Viktor miniszterelnökre, az LMP 2022-es kormányra kerülése esetén azonban leállítaná az élőhelyeket veszélyeztető építkezéseket, valamint a zöldfelületek és vízpartok pusztítását.


    „Magunkat kell megvédeni az élhetetlen környezettől”

– fogalmazott az LMP társelnöke, hozzátéve, az ökológiai gazdálkodást támogatják a vegyszeres nagyipari mezőgazdaság helyett.

Forrás: mti.hu

Szabadtéri gálaműsorral ünnepli újranyitását a Fővárosi Nagycirkusz

0

Szabadtéri gálaműsorral ünnepli újranyitását a Fővárosi Nagycirkusz május 30-án, vasárnap a Városligetben.

A Fővárosi Nagycirkusz előtti téren megvalósuló ültetett, szabadtéri, ingyenes családi rendezvényen 17 órától a Baross Imre Artistaképző növendékeinek bemutatóját, 18 órától 21 óráig Cirkuszi gálaműsort láthat a közönség – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, június 4-én, hosszú szünet után újra kinyitja kapuit a Fővárosi Nagycirkusz, újra élőben csodálhatók meg az artistaművészek produkciói.

Az újranyitást ünneplő május 30-i szabadtéri gálaműsort Szabó László és Szente Vajk rendezésében láthatja a közönség. A műsorban fellép Földes László Hobo, a Roy és Ádám Trió, az Abrakazabra (LGT tribute – az LGT zenekarból Karácsony János és Solti János, valamint Veres Mónika Nika és Heincz Gábor Biga). Színpadra lépnek a Kötéltánc elnevezésű dalpályázat művészei is: Pleszkán Écska, Vincze Lilla, a Four Fathers, Pejtsik Anna nyolcfős kórussal kísérve, Czimmermann Kitti és Nádasi Veronika.

A koncertek között artistaszámok láthatók a Dinasztiák című műsor neves művészeitől, akiket élőben kísér a Fővárosi Nagycirkusz zenekara. Fellép a többszörös cirkuszfesztivál-díjas Varga Riko Manuel és Varga Vanessza zsonglőrszámával, a Weiss Junior fliegende csoport lengőtrapéz-produkciójával és a Duo Juderto romantikus gurtniszámával.   

A kutyák és emberek közötti bizalmat és játékosságot Richter Miska és Richter Alena mutatja be nyolc uszkár kutyájával, Ádám Krisztián magasdrót-egyensúlyozó számmal, míg Boiachin Diana lengőrúd számmal lép a közönség elé. A Rolling Wheel művészi röhnrád duplakarika számmal, míg a Dinasztiák című műsor rendezőpárosa, a Silver Power antik héroszokat megidéző erőemelő számmal lép porondra, továbbá a műsorban fellép a Richter Kevin ugródeszka csoport is.   

Az ültetett eseményen a hatályos jogszabályokat betartva a 18 év feletti nézőknek kötelező bemutatniuk érvényes oltási igazolványukat és egy fényképpel ellátott okmányukat. A 18 év alatti vendégek kizárólag felnőtt, oltási igazolvánnyal rendelkező kísérővel érkezhetnek.

Forrás: mti.hu

Fotó: wikimedia.org

Megnyílt az Országos Kerámiaművészeti Biennále Pécsen

0

Csaknem száz művész alkotásai láthatók szombattól a pécsi kulturális negyed m21 Galériájában az Országos Kerámiaművészeti Biennále keretében – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) közleményében a július 18-ig látogatható tárlatról azt írták, hogy a kiállítás és seregszemle az utóbbi négy év kerámia és porcelán művészetének eredményeit mutatja be kerámiaplasztikák és iparművészeti tárgyak formájában.   

A közleményben Fusz Györgyöt, a kiállítást rendező Kortárs Kerámiaművészetért alapítvány elnökét, DLA keramikusművészt idézve kiemelték: a magyar kerámia- és porcelánművészet történetében legjelentősebb kiállítássorozat 2021-es állomása több mint fél évszázad munkáit ölel át.

Mint utalt rá, vannak művészek, akik az első, 1968-as bemutatótól kezdve jelen vannak kiállítóként a mai napig, de a középgenerációhoz tartozók és a fiatal pályakezdők alkotásai is megtalálhatók a tárlaton.

A rendezvényen 97 kiállító művész mintegy 160 munkáját értékelte a zsűri. Az első díjat Kontor Enikő kapta, a második helyezést Néma Júlia érte el, míg a harmadikat Zakar József. A biennálén különdíjjal ismerték el Fűzesi Zsuzsa, Simon Zsolt József, Husz Ágnes munkáját, míg a diák kategóriában Sinkovits Zsuzsát jutalmazták díjjal.

A kiállítás a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány szervezésében, a Nemzetközi Kerámia Stúdió együttműködésével, a Janus Pannonius Múzeum, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. és a PTE Művészeti Kar partneri támogatásával jött létre.

Forrás: mti.hu